A hónap dokumentuma 2024. február

A Jankovich család címeradományozó oklevele

Bécs, 1642. július 4.

A pribérdi Jankovich család ezen címeradományozó oklevele a horvátországi származású család 1642 februárjában kiadott armálisának a további családtagokra vonatkozó megerősítése. Az itt bemutatott oklevél a közelmúltig nem került az MNL Somogy Vármegyei Levéltárának címereslevél-gyűjteményébe, mivel az 1953-ban levéltárba került családi levéltár iratai között lapult. Így a Magyar Nemzeti Levéltár online elérhető címereslevél-gyűjteményében sem láthattuk még.

Goranka Krečič horvát és Jankovich-Bésán Dénes magyar kutatónak köszönhetően került elő ez a dokumentum a XIII.14-es fondtörzsszámú családi irategyüttesből, mely a továbbiakban már a címereslevél-gyűjtemény részét képezi.

Az 1642. július 4-én kelt, függőpecséttel ellátott egyoldalas pergamenben Jankovich Kristóf, János és György de Priberd kaptak címert III. Ferdinánd magyar királytól, minden különösebb indoklás nélkül. Az oklevélen csupán a szokásos formulákat olvashatjuk, melyek általánosságban szólnak az adományozásról.

Az adományozottak annak a Jankovich Jánosnak voltak a rokonai, aki 1642. február 20-án kapta meg ugyanezt a címert. Az első címeradományozó oklevélen hosszasan fel vannak sorolva János saját egyéni érdemei. Ezen oklevél – mint az MNL SVL címereslevél-gyűjteményének része – a Magyar Nemzeti Levéltár online elérhető címereslevél-gyűjteményében is látható.

János – miután megszerezte a címert – gondoskodott arról, hogy azt testvérei (Kristóf és István), valamint azok gyermekei (Kristóf fia György és István fia János) is használhassák, továbbá kijárta nekik is a sajátjával teljesen azonos nemesi oklevelet, melyben miután testvérei fiai kiskorúak voltak még, így az ő érdemeiket nehéz lett volna feltüntetni. János, Kristóf és István mindhárman Jankovich György és Orsich Ilona gyermekei voltak. Orsich Ilona pedig Tahy Margit leánya, akinek édesanyja Zrínyi Ilona, a szigetvári hős, Zrínyi Miklós nővére volt.

A Jankovichok a Tahy birtokok révén kerültek kapcsolatba Somogy vármegyével az 1560-as években. A török időszak után a grófi ág Szőlősgyörökön, a nemesi ág Öreglakon lett birtokos, a 18. században a horvátországi vuchini uradalmat is megszerezték. A család legismertebb Somogy vármegyei tagja László volt, aki 1842-ben Verőce, majd 1848-ban Somogy vármegye főispánja lett, 1860−1886 között további huszonhat évig töltötte be itt a főispáni tisztet. Huszonöt éves főispáni jubileuma alkalmából az akkori vármegyei tisztikar a hivatalviselők fényképeivel ellátott díszes fényképalbumot adott át a vármegye vezetőjének.  Jankovich László 1885-ben grófi rangot nyert.    

Az oklevél teljes szövege magyarul Jankovich-Bésán Dénes fordításában:

Mi, III. Ferdinánd, Isten kegyelméből választott római császár, mindig felséges, és Németország, Magyarország, Csehország, Dalmácia, Horvátország, Szlavónia, Ráma, Szerbia, Galícia, Lodoméria, Kumánia, Bulgária stb. királya, Ausztria főhercege, Burgundia, Brabant, Stájerország, Karintia, Krajna hercege, Morvaország őrgrófja, Luxemburg, Felső- és Alsó-Szilézia, Württemberg és Teck hercege, Svábföld fejedelme, Habsburg, Tirol, Pfirt, Kiburg és Görz grófja, Elszáz tartományi grófja, a Római Szent Birodalomban az Enns felett lévő Burgau és Felső- és Alsó-Lausitz őrgrófja, Windische Mark, Portenau és Salins ura, emlékezetébe ajánljuk mindenkinek, akit illet, hogy mi, néhány hívünknek felségünkhöz intézett legalázatosabb kérését meghallgatva és megfontolva, hűségükért és hűséges szolgálataikért, a mi hű nemeseinknek, priberd-i Jankovich Kristófnak, Jánosnak és Györgynek, akik először Magyar Királyságunk Szent Koronájának és azután felségünknek különböző időben és helyeken hűségüket kimutatták és megszolgálták és a jövőben is kimutatni és megszolgálni megígérték. Ezért tehát, királyságunk kegyét és jutalmát Magyar Királyságunk és egykori elődeink példáját követve, kinyilvánítani szoktuk azoknak, akik nekünk és a Keresztény közösségnek jó érdemeket szereztek, vitézségben fáradozni törekszenek, akik vitézségük biztos emlékeit nyújtják, és őket a nagyok és élenjárók közé emelhetik. Ezért tehát őket, azaz priberd-i Jankovich Kristófot, Jánost és Györgyöt, akik már más nemesi előjogoknak örvendeni látszanak, királyi hatalmunk teljességéből és különleges kegyelmünkből Magyar Királyságunk és az alá tartozó részek igaz nemeseinek sorába felvenni, beleszámlálni és beleírni parancsoljuk. A mi biztos tudomásunkat és eltökélt szándékunkat megfontolva kijelentjük, hogy ők, a múltban, és az örök jövőben az összes kedvezményekkel, előnyökkel, tisztelettel, szabadságokkal, jogokkal, kiváltságokkal és mentességekkel, melyekkel Magyar Királyságunk és a hozzá tartozó részek kétségtelen és igaz többi nemesei bármilyen jog vagy szokás alapján élnek és melyeknek örvendenek, összes örököseik és mindkét nembeli utódaik használják, élvezzék, vagy élvezhessék. Mindezért pedig hogy hálánk és kegyességünk és eltökéltségünk kimutatására tanúságul igaz és kétségtelen nemesi jelvényt, címert azaz jelvényt adományozunk. Tudniillik álló pajzs, két természetes színű és alakú sárkánnyal farkaikkal kölcsönösen bonyolultan körbefonva a pajzsot melynek vörös jobb oldala négy folyót jelképez, bal oldala kékre van festve, és ezen a bal oldalon egy vörhenyes egész oroszlán ellentétesen álló hátsó lábakkal áll a hármas halmon, farka a háta mögött felemelkedik, szája tátva, vörös nyelve kinyújtva, jobb első lábát megragadásra kinyújtja, baljában a halomba szúrt kardra támaszkodik, lépésben, a pajzs jobb oldala felé fordulva. A pajzs tetején nyitott sisak királyi koronával, fekete sasszárnyak között három szarmata nyílvessző, hegyeikkel a koronába szúrva, közepükön piros szalaggal összekötve, mégis egymás közt távolságot tartva. A sisak csúcsától innen fehér és vörös, onnan kék és arany takarók omlanak le a pajzs aljáig, miképpen az mind jelen levelünk elején kézzel és művészi módon, eredeti színekkel megfestve látszik, priberd-i Jankovich Kristófnak, Jánosnak és Györgynek és összes örököseiknek és mindkét nembeli utódaiknak adományozzuk. Elhatározva, és biztos tudásunk és erős akaratunk által megengedjük, hogy miként azelőtt, úgy a jövőben is mindig és örök időkben ugyanazt a címert azaz nemesi jelvényt Magyar Királyságunk és a neki alávetett tartományok nemeseinek szokása szerint mindazokban a jogokban, kiváltságokban, méltóságokban, szabadságokban és mentességekben, melyekben azok akár természetből, akár szokásból használni és élvezni szoktak, használják és élvezzék, bárhol háborúkban és csatákban, párviadalokban, hadi tornákon, párbajokban, együtt és külön-külön, és bármely nemesi és katonai kivonuláson, hasonlóképpen pecséteken, ruházaton, kürtökön, termekben, gyűrűkön, zászlókon, sisakokon, sátrakon, házakon és sírokon általában minden helyzetben és alkalommal, igazi, ősi és megérdemelt nemesség jogcímén, ők és mindkét nembeli összes örököseik és utódaik mindenféle tisztségből, méltóságból feltételekből melyekben az előkelő  megjelölt és ékesített emberek léteznek, mondani, nevezni, bírni és tisztelni rendeljük, vinni, viselni és ősi szokás szerint használhatják, gyümölcsöztethetik és élvezhetik, örököseik és mindkét nembeli utódaik élvezhessék. Így ennek emlékezetére és örök megerősítésére, jelen levelünket a Magyar Királyságunkban használt titkos függő pecsétünkkel megerősítve nemesítjük, adjuk és engedjük priberd-i Jankovich Kristófnak, Jánosnak és Györgynek, örököseiknek és összes mindkét nembeli utódaiknak akár megszülettek, akár a jövőben fognak megszületni. Adatott hűséges és kiváló hívünk, tisztelendő magyarbél-i Bosnyák István pécsi püspök, Magyar Királyságunk tanácsnokának és kancellárjának keze által Bécs városunkban, Ausztriában, július 4-én, az Úr ezerhatszáznegyvenkettedik esztendejében, római királyságunk hatodik, magyar és a többiek tizenhatodik, cseh királyságunk tizenötödik évében. Igen tiszteletre méltó és Krisztusban főtisztelendő atyámurakkal Losy Imre esztergomi metropolitával, Telegdi János kalocsai és bácsi kánonilag egyesített érsekkel, Lippai György egri, Vinkovicz Benedek zágrábi, Hossuthoty László váradi, Simándi István erdélyi, orbova-i Jakusith György veszprémi, említett magyarbéli Bosnyák István pécsi, trakostyáni Draskovich György győri, Nagyfalui Gergely váci püspökkel, a mondott Telegdi János nyitrai adminisztrátorral, Kopczani Mihály sirmiumi, Belavicz György testvér tinnini, Pisky János csanádi, S.Petronell-i Chrysostom rozsnyói, Mariani Péter segniai és modrusi püspökökkel, egyházaikat Isten kegyelméből kormányzókkal. Azután tekintetes és nagyságos galantha-i Eszterhassi Miklós gróffal, Magyar Királyságunk nádorával, homonna-i Drugeth János gróffal, Királyságunk országbírójával, trakostyan-i Draskovith Jánossal, Dalmát, Horvát és Szlavon Királyságunk bánjával, alsolindva-i Bánffi Kristóf gróffal, tárnokmesterrel, Zrínyi Miklós gróffal, főlovászmesterrel, erdőd-i Pálffi János gróffal, kamarással, bedegh-i Nyári István gróffal, főajtónállóval, Battiani Ádám gróffal, étekfogóval, gimes-i Forgách Ádám pincemesterrel, erdőd-i Pálffy Pál gróffal, királyi tanácsunk titkárával, a mondott erdőd-i Palffi István gróffal, pozsonyi ispánnal és Magyar Királyságunk más, több alkalommal említett megyésispánjaival és tisztségviselőivel.

Az irat korábbi jelzete:

HU-MNL-SVL-XIII.14. Szőlősgyöröki Jankovich család iratai. Super bonis Hungaricis. No. 503.

Az irat új, végleges jelzete:

HU-MNL-SVL-XV.22-1-35. Mohács utáni oklevelek és magánszemélyek diplomáinak gyűjteménye.

Polgár Tamás