Kincsestár
Karika Tímea levéltáros asszisztens
2024.08.26.
1944. július 8-án egy amerikai, B-24 Liberator típusú bombázó repülőgépekből álló kötelék támadást intézett a veszprémi repülőtér ellen, amelynek következtében több, mint hatvan ember veszítette életét a repülőtér területén és Kádárta községben. Írásunkkal a 80 évvel ezelőtt történt tragikus eseményre emlékezünk.
Karika Tímea levéltáros asszisztens
2024.06.28.
Nyolcvan évvel ezelőtt, 1944 áprilisában rendelték el Magyarországon a gettók felállítását, majd 1944 nyarának első felében több százezer zsidó vallásúnak minősített magyar állampolgárt – köztük több ezer Veszprém megyeit is – szállítottak náci haláltáborokba. E tragikus évfordulóra emlékezünk írásunkkal.
Grüll Edina levéltáros
2024.05.31.
Az alábbi összeállításban egy egyházi alapokon szerveződő katolikus cserkészcsapat, a Ciszterci Rend Zirci Hittudományi Főiskolája Szent Róbert Cserkészcsapatának néhány érdekesebb dokumentuma kerül ismertetésre, amelyek által betekintést nyerhetünk a rendi tisztképző öregcserkészcsapat megalakulásának körülményeibe, valamint működésébe és tevékenységeibe.
Pákozdi Éva Szilvia levéltári főkönyvtáros
2024.05.16.
A hazánkban már életében is népszerű Erzsébet királyné alakja köré a tragikus hirtelenséggel bekövetkezett halálával egész kultusz épült. A századfordulón köztereket, parkokat neveztek el róla, szobrok sorát emelték a tiszteletére. Az ország első Erzsébet királyné szobrát vármegyénk jelenlegi határain belül, Nyirád községben avatták 1899. május 22-én, pünkösd hétfőjén. E rövid írás az avatás 125. évfordulója alkalmából készült.
B. Baranyi Anikó segédlevéltáros
2024.04.29.
A munka ünnepe a nemzetközi munkásmozgalmak által kiharcolt ünnepnap, melynek eredete az ipari forradalomig nyúlik vissza, amikor a munkások a munkaidő csökkentését követelték a korábbi tíz-tizenhat óráról nyolc órára.
Tóth Ágnes igazgatóhelyettes, főlevéltáros
2024.04.24.
A rendszerváltás után született generációk számára már nem mond semmit „A három tavasz ünnepe” szlogen. Azok számára azonban, akik a szocialista korszakban koptatták az iskolapadokat, minden bizonnyal számtalan emléket idéz fel. Most egy rövid időutazás során bepillantást nyerhetünk abba, hogy a Kádár-korszak idején milyen ünnepeket soroltak a nemzeti ünnepek közé és hogyan ünnepelték meg azokat szüleink, nagyszüleink.
Pozsgai Mónika levéltáros
2024.04.17.
A Pannon Egyetem nemcsak Veszprém, hanem a közép- és nyugat-dunántúli régió meghatározó felsőoktatási intézménye, 2024-ben ünnepli fennállásának 75. évfordulóját.
Nagy Balázs Vince főlevéltáros
2024.03.22.
Veszprém történetében mindig fontos szerepet kapott a szegények gondozása, támogatása, a közösség tagjainak szolidaritása a rászorulók iránt. A különböző felekezetű egyházak intézményes szegénygondozása mellett a város közösségére is mindig számíthattak az elesettek, szegények.
Grüll Edina levéltáros
2024.02.22.
Vármegyénk egyik járásának székhelye, a Magas-Bakony festői környezetében elterülő Zirc, 2024-ben ünnepli várossá válásának 40. évfordulóját. Az egykori mezővárost, 1970-ig járási székhelyet, majd nagyközséget a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a 19/1983. számú határozatával nyilvánította várossá.
Tóth Ágnes főlevéltáros
2023.11.16.
Talán sokan nem is tudják, de az ország első Heim Pál nevét viselő gyermekkórháza Veszprémben volt. A korábban gyermekmenhelyként működő intézmény kórházzá 1945 után alakult át, míg 1995-ben végleg bezárta kapuit. Az épület ezt követően sokáig üresen állt, míg a sok évtizednyi pusztulás és kihasználatlanság után az Európa Kulturális Fővárosa projektnek köszönhetően 2023-ban megújulhatott. A napjainkban ActiCity nevet viselő épület Tánc-és Mozgásművészeti Központként született újjá.