Levéltárunk története

JOGÁLLÁS, ELNEVEZÉS, GYŰJTŐKÖR

Levéltárunk Sopron város és Sopron vármegye levéltárainak 1950. évi egyesítésével jött létre, amikor Sopron megyét, mint önálló törvényhatóságot megszüntették, illetve összevonták Győr-Moson megyével. Az intézmény elnevezése kezdetben Soproni Közlevéltár, 1952-től Soproni Állami Levéltár, majd 1968-tól Győr-Sopron Megyei 2. számú Levéltár. Az intézmény 1983. január 6-tól az újonnan létrehozott Levéltári Igazgatóság része, elnevezése: Győr-Sopron Megyei Levéltári Igazgatóság Soproni Levéltára. 1993. január 1-jétől újra önállósodott, Győr-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltára önálló költségvetési szervként a megyei önkormányzat fenntartásában működött. 2012 októberében a levéltár integrálódott a Magyar Nemzeti Levéltár szervezetébe.

Az intézmény Sopron város és az egykori Sopron megye történeti értékű iratait őrzi. A megyei anyag részeként 1918-ig nálunk található az Ausztriához csatolt kismartoni, nagymartoni, felsőpulyai járások és a hozzájuk tartozó települések iratanyagának jelentős része, valamint 1950-ig az akkori közigazgatási változások során Vas megyéhez csatolt csepregi járás fondképzőinek iratai. A tudományos és közigazgatási funkciókat egyaránt ellátó levéltár a városi, járási, települési önkormányzatok iratsorozatai mellett a területi illetékesség alapján testületi, intézményi, vállalati, családi, személyi fondokat is őriz, a mintegy 6200 iratfolyóméter terjedelemben. Gyűjtőterületi fennhatóságunk ma Sopron város és az egykori Sopron megye csornai, kapuvári, valamint soproni járásai területén működő iratképzőkre terjed ki. A közelmúlt társadalmi-politikai változásainak következményeként lehetőség nyílt az egyházi szervek 1945 után a levéltárba került iratainak visszajuttatására. Eddig ketten éltek a lehetőséggel. Így került sor a Csornai Premontrei Apátság Magánlevéltára legrégibb iratainak, köztük 594 Mohács előtti oklevélnek az átadására.

SOPRON VÁRMEGYE LEVÉLTÁRÁNAK TÖRTÉNETE¹

Sopron vármegye levéltára az egykori törvényhatóság fennmaradt iratanyagát tartalmazza. 1921-ben az akkor kialakított Burgenland tartomány részeként Ausztriához csatolták a vármegye három teljes járását, valamint a soproni járás településeinek egy részét – összességében 102 települést és két várost (Kismarton és Ruszt). 1950 márciusában a tanácsi rendszer bevezetésével a Győr-Moson megyével összevont Sopron vármegye törvényhatósági önállóságát elveszítette. Ezzel egy időben a csepregi járás 16 települése a szomszédos Vas megye része lett.

Sopron vármegye közgyűléseit és törvényszékeit a középkor és a kora újkor folyamán több településen tartotta. 1651-ben Nemeskért jelölték a vármegye központjának, majd 1652-ben határozatot hozott a nemesség arról, hogy ugyanitt házat vásárolnak. A vásárlás valószínűleg elmaradt, csakúgy, mint 1669-ben, amikor a közgyűlés portánként 50 dénáros rendkívüli adót vetett ki a megyeháza építésére. 1715-ben újabb határozat született a megye állandó házáról. Sümeghy Dezső főlevéltáros szerint 1716–1717 során kerülhetett sor a nemeskéri megyeház megépítésére, amit csak a 1723. évi 73. tc. írt „hivatalosan” elő.

Bár a vármegye működése során keletkezett iratok rendbetételére az első intézkedések már 1732-ben megtörténtek, a tárolásra szolgáló helyiség kialakítása és a rendezések megindulása szempontjából az 1738-as esztendő volt meghatározó. Esterházy Pál főispán ekkor kért részletes írásbeli jelentést a vármegye közállapotairól, a megyeház felszereltségéről, egyúttal kötelezően előírva az archívum számára alkalmas helyiség biztosítását. Horváth György és Büky István tevékenységének köszönhetően 1741-ben indultak meg a rendezési és segédletkészítési munkák. Az iratanyagot a törvényhatóság működésének megfelelően két nagy csoportra, politikai (közigazgatási) és jogszolgáltatási iratokra bontották. Míg a politikai iratanyagot 16 fontosabbnak vélt tárgykörre osztották, a jogszolgáltatási iratokat bontás nélkül 117 fasciculusba rendezték, és ehhez darabszintű alfabetikus lajstromot készítettek az ügyiratokban található személyek, illetve egyes esetekben települések szerint. (ma Acta Iuridica Tom. 1.) Ez a rendezés az 1736-ig archívumba került iratanyagot érintette.

A mostoha körülmények között (nedves falak) elhelyezett levéltár további fejlődése Jezernicky Károly alispán működéséhez köthető, aki 1771 novemberére tataroztatta a megyeházat, és a tisztségviselőktől is a korábbinál nagyobb iratkezelési fegyelmet követelt meg. Jezerniczky alispánsága alatt az 1741. évit folytató rendezési, segédletkészítési munkafolyamat indult el. 1773-ban a másodaljegyzői állást elnyert Dallos Márton személyében találtak kitűnő és szorgos hivatalnokot, aki a levéltár teljes rendbe hozatalát kapta feladatul. 1779. április 26-án kelt első jelentésében beszámolt az addig végzett munkákról. A megyei törvényszék iratanyagát teljesen különválasztotta a közgyűlési iratoktól, s a törvényszéki iratokon belül a polgári pereket (civilia) a fenyítő és büntető perektől (criminalia), – megteremtve ezzel a későbbi Megyei Pertár alapjait. A közigazgatási iratokban végzett rendezéseivel a ma is tapasztalható feudális kori fond- és állagtagolódás alapjait rakta le (orphanalia, urbarialia), az 1579–1775 közötti közgyűlési jegyzőkönyvekhez pedig betűsoros mutatókat készített.

A rendezési munkák ellenére 1785-ben gr. Győry Ferenc királyi biztos nemeskéri szemleútján a megyei archívum állapotát ijesztőnek tartotta. Ennek fő oka a régi megyeház fizikai állapota és a helyszűke volt. Sopron vármegye közgyűlése már 1777-től próbálta megoldani az észlelt és súlyosbodó problémákat. Hamar elhalt törekvései azonban csak II. József 1786. április 8-ai rendeletével, Sopron szabad királyi város megyeszékhellyé kijelölésével nyertek új lendületet. A levéltári munkákat hátráltatta, hogy 1787 és 1793 között Dallos státusa a második aljegyzői állás felszámolásával takarékossági okokból megszűnt. 1793-tól azonban már részt vett az iratanyag költöztetésében és a gr. Széchényi Ferenc soproni házában történő újrarendezésben. Végül 1794. augusztus 5-től Dallos Mártont a vármegye fizetett levéltárosává nevezték ki. Legfőbb feladata a jegyzői hivataltól átvett iratok rendezése lett. Az iratanyag Nemeskérről Sopronba, az új megyeházára költöztetése 1795-re befejeződött. Dallos rendezéseivel korábbi munkáit folytatta; a feudális vármegyei iratanyag ma is meglévő tagolódását teremtette meg. 1809. évi halála után a levéltárosi hivatalban fia, József követte.

1812-ben a vármegyei levéltárnak újból költözködnie kellett. Az ok a közelmúltban vásárolt épület rossz statikai állapota. Szerencsére az iratanyagot nem kellett nagy távolságra költöztetni, Novák Krizosztom pannonhalmi főapát engedélyezte, hogy az archívum ideiglenesen a város központjában található bencés rendházba kerülhessen.

Az iratanyag átszállítása, az archívum kialakítása már az új levéltárosra, Thalabér Ignácra várt. Ő a közgyűlési iratokhoz új, részletes lajstromokat készített, az iratanyagokat félíves helyett egész íves alakban tárolta. Legfőbb, eredménnyel végrehajtott törekvése az volt, hogy a közgyűlési iratok már lajstromozva kerüljenek a levéltárba. 1831-től segédlajstromozóként munkáját későbbi utóda, Thalabér István segítette. A két Thalabér munkájának legfontosabb, legmaradandóbb része Sopron vármegye 1804–1848 közötti iratanyagának rendezése, lajstromozása volt.

Thalabér István 1848–1849 során hivatalában maradt, de a hatalomváltással Rohonczy Ignác cs. kir. kormánybiztos, valamint a kormánybiztosi hivatal lajstromozásokat elvégző archiváriusa lett. Az ő feladata volt a kormánybiztosi hivatal iratkezelésének teljes körű „kézbentartása” is. 1854 októberében vált meg hivatalától, amikor a szombathelyi törvényszék segédhivatali igazgatója lett. 1849–1854 közötti munkaidejét főként a lajstromozási munkák töltötték ki.

A Bach-korszak és utána a Schmerling-féle provizórium kora a vármegyei levéltár életében is nehéz, a hivatal feladatait semmibe vevő időszak volt. Thalabér távozása után sokáig nem került sor levéltáros kinevezésére. A megyei kormányzat közönye már a dualizmus korában oldódott csak. 1873-ban nevezték ki a törvényhatóság archiváriusának Felsőbüki Nagy Miklóst, aki hivatalát korrekt precízséggel 1894-ig látta el. Utóda, Mészáros János működési ideje alatt a közigazgatás egyre nagyobb információszolgáltatási igénnyel fordult a levéltárhoz. Az 1923-ig hivatalában maradó Mészáros hangyaszorgalmú búvárkodó, kutató személyiség volt, aki több családtörténeti kutatásra, pecsétkataszter összeállítására alkalmas belső segédletet készített. Nevéhez fűződik az armálisok eredeti és másolati sorozatainak kialakítása is. Az ő működése alatt kerültek a járási iratanyagok is levéltári őrizetbe.

Az első világháború végével megkezdődő béketárgyalások, az új államok létrejöttével kapcsolatos területváltozások a történeti Sopron vármegyét is érintették. A vármegye közigazgatási, területi egységének, illetve a megyei székhely hovatartozásának bizonytalansága a levéltár számára újabb, minden addigit felülmúló költözést, és e költözéssel együtt iratpusztulást, a rend felbomlását eredményezte. 1921. január 31-én indult Sopronból Eszterházára az első levéltári iratanyagot szállító vasúti kocsi, amit március 31-ig további három vagon követett, telve ömlesztett iratokkal. A tervszerűtlen szállítást súlyosbította, hogy a négy nyitott vasúti kocsiban mintegy negyedévet állt az eszterházi állomáson csomagolatlanul a megyei archívum, míg 1921 júliusa során egy, a célra teljesen alkalmatlan üvegházba „sikerült tető alá menteni”. A megyei igazgatás, jogszolgáltatás anarchikus, átmeneti állapotát jelzi, hogy 1921-ben a megyei kormányzat vezető szervei ideiglenesen Kapuvárra, az árvaszék Csornára tette át székhelyét.

Az 1921. december 14-ei népszavazás, Sopron országhatáron belül maradása fordulatot hozott a levéltár sorsában is. A megyei hivatalok visszaköltözésével 1922-ben az iratanyagot újra Sopronba szállították. E munka meghatározó személyisége az akkor már betegeskedő Mészáros János helyett Hoffmann Ede, egykor Versec város főlevéltárosa volt.

A vármegye levéltárosa 1923-tól Sümeghy Dezső lett, aki az archívum anyagát politikai-közigazgatási ismérvek alapján 1923 és 1938 között újrarendezte. Két nagy egységet alakított ki az 1848 előtti feudális és az 1849 utáni polgári korszak iratainak. Az utóbbi államjogi ismérveken alapulva – Sümeghy terminológiáját használva – további két osztályból állt. Ezek az abszolutista uralom, és az alkotmányos kor iratai.

Sümeghy rendezése során önmagukban zárt egységek kialakítására törekedett a proveniencia elvének figyelembevételével. Rendezésének alapja a főosztály, osztály, kútfő, csoport, alcsoport tagolás volt.

A második világháború Sopront érintő eseményei során a megyei oklevelek többsége, s jelentős mennyiségű dualizmus kori járási iratanyag pusztult el. Az 1947. évi szakszerűtlen selejtezés az alispáni iratsorozatot csonkította meg. E veszteségek ellenére a megyei iratanyag értékét jelzi az 1578-tól induló vármegyei közgyűlési jegyzőkönyvek sorozata, az 1597-től meglévő iratokkal. A társadalom-, település-, jog- és családtörténet szempontjából elsődleges adószedői, törvénykezési, árvaügyi iratsorozatok, nemességvizsgálati iratok és jegyzőkönyvek is viszonylag épségben megmaradtak. A megyei feudális iratanyag ellenőrző rendezése, dobozolása a közelmúltban kezdődött el. Ez az oka annak, hogy e fondfőcsoportban állagszinten csak ritkán közlünk terjedelmi adatokat. Reméljük, hogy néhány év múlva a munka eredményeként repertórium segítheti a kutatók munkáját.

SOPRON VÁROS LEVÉLTÁRÁNAK TÖRTÉNETE²

Sopron szabad királyi város levéltára egyike Magyarország legrégibb és legteljesebb iratanyaggal rendelkező városi levéltárainak. Ma Győr-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltára őrzi az 1950-ig önálló városi levéltár iratait. Az alábbiakban rövid áttekintést adunk a levéltár és iratanyaga történetéről, az anyagban elvégzett rendezésekről.

A városi levéltár létrejöttének időpontját Házi Jenő egykori főlevéltáros a városháza kialakításának évéhez (1422) kötötte. Véleménye szerint az első zárható hivatali helyiség levéltár céljaira történő használata előtt a város addig összegyűlt több száz oklevelét valószínűleg a városban lévő hiteleshelyi levéltárban vagy a Szent Mihály templom valamelyik tornyában, illetve sekrestyéjében őrizték. Az első rendezésre a XV. század közepén került sor, amikor a városi jegyző két csoportot alakított ki a város okleveleiből. Külön lajstromozta azokat, amelyeknek az ügyvitel vagy a jogbiztosítás szempontjából jelentőséget tulajdonított, illetve azokat, amelyek már aktualitásukat vesztették. Az erről készült jegyzéknek csak a fedőlapja maradt ránk, így nem tudjuk, meddig jutott el munkájában.

1497-ben a városháza – és vele együtt a levéltár is – új épületbe költözött, a mai városháza helyén álló házba. Az 1600-as évek közepéről újabb rendezés nyomairól tanúskodik az a regesztakötet, amelyben az egyes királyok szerint 18 csomóba osztva, és ezen belül sorszámmal ellátva sorolták fel a város kiváltságleveleinek tartalmi kivonatait, 1625-ig bezárólag. Ugyanebben a kötetben szerepel egy másik regesztasorozat is a város úrbéres községeire vonatkozó oklevelekről. A későbbiekben több kísérlet történt e lajstromok folytatására, azonban az 1676. évi hatalmas tűzvész, melynek következtében csaknem a teljes belváros leégett, félbeszakította a rendezési munkálatokat. A tűzben a városháza is leégett, a levéltár anyagát az adóhivatal épületébe hordták át, ami az anyag egy részének pusztulását, a megmaradt nagyobbik rész teljes összekeveredését jelentette.

Majdnem száz év telt el a tűzvész után, míg – évtizedes huzavona után – újra felállították a városi levéltárat. 1760-ban a városi tanács a városházán két szobát bocsátott a levéltár rendelkezésére. Az adóhivatalból visszaköltöztetett iratokat azonban ugyanabban a rendetlen összevisszaságban rakták be a szekrényekbe – elintézettnek tekintve a levéltár ügyét. 1763-ban egy kamarai ellenőrzés derített fényt a levéltár visszás állapotára. A látogatás következményeképpen kamarai rendelet írta elő a városnak, hogy a fő- és aljegyző egy városi tanácsos irányítása mellett rendezze az iratokat, róluk lajstromot készítsen. Az iratokat tartalmuk szerint elkülönítve tárolja, valamint negyedévenként jelentésben tájékoztassa a kamarát a rendezési munkálatok előrehaladásáról. A fizetség kérdésének tisztázása újabb öt évet vett igénybe, így a tényleges munkát csak 1768-ban kezdte meg a két megbízott tanácsos, Hochholzer Dániel és Blasovszky József. Nyolc éven át folyt a selejtezés és rendezés, amelyet a levéltártól időközben elkülönített, az újabb keletű iratokat őrző irattárra is kiterjesztettek. 1776-ban a kamara – mivel lassúnak találta a munkát – beszüntette a levéltárrendezéssel foglalkozó tanácsosok fizetésének folyósítását, így a munkálatok egy időre abbamaradtak.

1782-ben újabb nagy szabású kamarai ellenőrzésre került sor Sopronban. Báró Schilson János a teljes városi közigazgatást vizsgálat alá vette, többek között a levéltár és az irattár kezelését is. Intézkedései nyomán került sor a közigazgatás részleges átszervezésére (pl. számvevőség felállítása), illetve az ügykezelés megreformálására. Elrendelte, hogy az eddigi külön vezetett latin és német nyelvű jegyzőkönyvek helyett egységes városi jegyzőkönyvet vezessenek, és a jegyzők feladatául jelölte ki a levéltár rendezésének befejezését is. A tanács azonban – hivatkozva a jegyzők leterheltségére, amely már korábban sem tette lehetővé a levéltárral való foglalkozást – külön levéltárnoki állás megszervezésére vonatkozó kérelemmel fordult a kamarához. A kamara a levéltárnoki állás megszervezését nem engedélyezte, de 1783-ban jóváhagyta a város szerződését Oertel Károly János soproni ügyvéddel, aki éves átalánydíjért vállalta az iratanyag lajstromozását, azzal a feltétellel, hogy a levéltárnoki állás későbbi megszervezése esetén a város neki juttassa az állást. Oertelnek külön dolgozószobát bocsátottak rendelkezésére, ugyanakkor a tanácsterem mellett kialakított új levéltári helyiségbe tíz új szekrényt készítetett a tanács. Oertel három év alatt lajstromozta és kivonatolta az addigi, tárgyi csoportosításban rendezett iratokat. A városigazgatás kútfőkbe (fasciculusokba) osztott iratain kívül jelentős forráscsoportot alkotnak a végrendeletek, valamint a polgári és büntetőperek dokumentumai. (Az 1526 előtti oklevelek később külön gyűjteménybe kerültek.) A ún. Oertel-féle anyagban, mely jelenleg az 1526 és 1786 közötti közigazgatási és törvénykezési iratokat foglalja magában, ma is az Oertel Károly által készített elenchus segítségével lehet keresni.

Az Oertelt követő – immár rendszeresített – városi levéltárnokok az 1786 után keletkezett városi iratokat más rendszerű, de ugyancsak tárgyi csoportosításban rendezték. A Leitner Ferenc, Trost Ferenc, Schulcz Pál, Braunmüller József, Wágner Mihály, Hochholzer Dániel, Kiszely János és Kugler Alajos által rendezett politikai, igazgatási és gazdasági iratok – az 1786 és 1902 közötti évekből – alkotják az ún. Acta Politica et Oeconomica gyűjteményt. A levéltárosok az I–XXIX. majd 1896-tól XXX. kútfőbe osztott iratanyaghoz darabszintű mutatót készítettek, mely évenként, a tárgyszavak betűrendjében sorolja fel az iratokat.

1916-ban, Kugler Alajos halálát követően gondos mérlegelés után választotta ki a város vezetősége a megürült levéltárnoki posztra – Csánki Dezső és Fejérpataky László ajánlásával – Házi Jenőt. Házi 1917-ben kapta meg városi főlevéltárnoki kinevezését, de posztját – katonai szolgálata miatt – csak 1918-ban foglalhatta el. Sopron város utolsó főlevéltárosa 1950-ig állt az intézmény élén. Egyik legjelentősebb munkája a 13 kötetes oklevéltár megjelentetése, melyben 1526-ig bezárólag közölte a város összes oklevelét, végrendeletét, számadáskönyveit és egyéb feljegyzéseit. Rendkívül sokszínű munkásságából egyetlenegy művet szeretnénk még kiemelni, „Soproni polgárcsaládok 1535–1848” című munkáját, amely a helytörténet- és családkutatás alapvető kézikönyve.³ Kényszernyugdíjazása után vonták össze a városi levéltárat az azonos törvényhatósági jogállású vármegyei levéltárral.

Említettük már a Sopron városi anyag kiemelkedő forrásértékét. A 4000 darab 1526 előtti oklevél és egyéb forrás mellett több mint 350 kódextöredék maradt fenn. Különösen értékesek az 1480-tól vezetett telekkönyvek. 1535-től szinte hiánytalanok a választott képviselet és a városi tanács jegyzőkönyvei, iratai, 1600-tól a hagyatéki leltárak külön kötött kötetei, a polgárkönyvek, örökbevallási jegyzőkönyvek, számadáskönyvek többnyire német nyelvű sorozatai.

Külön kiemelendő a tanácsülési jegyzőkönyvek forrásértéke. A jegyzőkönyvekben nyomon lehet követni a város joghatóságából fakadó jogok gyakorlati alkalmazását. Szép számban találhatók a bejegyzések között jelentések a város küldötteinek, követeinek az uralkodók előtt, az országos hatóságoknál és a megyegyűléseken végzett munkájáról, kép alakítható ki a céhes életről.

A városi polgárság közgyűléseinek („Ehrsame Gemein”) jegyzőkönyvei is a tanácsjegyzőkönyvekben találhatók. A közgyűléseken általában a város egészét, vagy a lakosság egyes csoportjait érintő ügyek kerültek napirendre, meghatározva a teendőket. A reformáció okozta vallási ellentétek hullámzását tükrözik a papok, lelkészek választásával, elbocsátásával, az egyházi vagyonok alakulásával (juttatás, megvonás, átcsoportosítás) kapcsolatos viták. Ennek kapcsán bemutatják az iskolai nevelést, oktatást, a tanítók felfogadását, ellátását. A gyűléseken döntöttek a napszámbérekről, a hús, a bor és a pékáru áráról, mesterségek árszabásairól.

Gyakran került a közgyűlések napirendjére a város tisztasága, tűzvédelme, hasonlóképpen a járványos betegségek megelőzése, leküzdése. A városnak nyolc úrbéres községe lévén a jegyzőkönyvekben a földesúri jog gyakorlására vonatkozóan is számtalan bejegyzést találunk.

_________________________________________

¹ A Győr-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltára 1848–1849-es iratanyaga. Sopron, 1999. című kötet 45–48. oldalán már közölt ismertető alapján.

² A fenti kötet 13–16. oldalán megjelent ismertető alapján.

³ Műveinek bibliográfiáját lásd Emlékkönyv Házi Jenő Sopron város főlevéltárosa születésének 100. évfordulója tiszteletére. Sopron, 1993. 9–27. oldalán.