Hét dokumentuma

Nehéz klasszikus hét dokumentumával – egy szép irat bemutatásával - megemlékezni Erdély első választott fejedelméről. A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában fennmaradt források csekély volta igazán szívenütő a jelen esetben. Veress Endre: Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király levelezése (Kolozsvár, 1944) című munkájának fejedelemség korára vonatkozó első kötete 493 dokumentumot közöl, ezek közül kilencet őrzünk levéltárunk különböző fondjaiban.

Az elmúlt évtizedekben egyre másra jelentek meg e témáról a különböző ismeretterjesztő, tudományos és „szenzációhajhász” cikkek. A „lájkvadász” és kattintásokra csábító hangzatos címek mögött azonban sokszor kevés a valós tartalom, nem beszélve arról, hogy a térségben virágzik a katasztrófaturizmus, ami kétségkívül jelentős bevételi forrást jelent Ukrajnának és minden bizonnyal korántsem „érzékenyítő” hatása van. (Ez utóbbi célja eredendően az lenne, hogy a világ ne feledkezzen el a balesetről).

II. Rákóczi György erdélyi fejedelem (Sárospatak, 1621. január 30. – Nagyvárad, 1660. június 7.) megítélésére rányomta a bélyegét a lengyel hadjárat balsikere, de még inkább az azt követő oszmán hadjárat és annak szörnyű következményei. Országveszejtő fejedelemként, apja árnyékából kitörni készülő nagyravágyóként egyaránt láthatjuk őt történeti és szépirodalmi művekben egyaránt.

A diaszpórában élő magyarok számára a történelmi emlékezet a mai napig fontos összetartó erőt képvisel. Az ismertetett források arról tanúskodnak, hogy a trianoni békeszerződés értelmében elcsatolt területek magyar lakosságának megpróbáltatásaival különösen erős szolidaritást éreztek, hiszen a kényszerű országváltás mindnyájuk számára közös tapasztalattá vált.

Az egészségügyi igazolások eredete a tengeri kereskedelemmel és közlekedéssel függ össze, a rendszer kialakítása a 14. századi nagy európai pestisjárványhoz és elsősorban Velencéhez köthető. Jól mutatja ezt az a tény, hogy az alapfogalmakat évszázadokon át olaszul használták, más nyelvek esetében is.

A trianoni békeszerződésben leírt határvonalat térképen is rögzítették (1921:XXXIII. tc. 27–28. cikk). A megjelölt határokat a helyszínen határrendező, határmegállapító bizottságok tűzték ki (1921:XXXIII. tc. 29. cikk). A bizottságokat a szerződés életbeléptetése után alakították ki a Szövetséges és Társult Főhatalmaknak, valamint az érdekelt államoknak a képviselőiből (1921:XXXIII. tc. 43., 46., 50., 71. cikk).