A járványtérképek a 17. század végén jelentek meg Európában mint az egészségvédelmi intézkedések tervezésének, végrehajtásának eszközei. Az első ismert járványtérképeket Filippo de Arrieta publikálta 1694-ben Nápolyban a Nápolyi Királyság Bari megyéjében 1690 és 1692 között tomboló pestisjárványról szóló könyvében (Raguaglio historico del contaggio occorso nella provincia di Bari negli anni 1690, 1691 e 1692 ...).
„Csukás István lelki üdvösségéért Andersen és Szabó Lőrinc küzdenek. A nagy mesemondó és a nagy lírai költő. S amikor Csukás meseremekei mögött, Süsü, a sárkány kosztümje és Pom Pom parókája mögött észrevesszük a versíró költőt, a mesékkel egyenértékű felnőtt költeményeken ámulunk.” – fogalmazott Farkas László, a 2004-ben megjelent Költők Könyvében, és tegyük hozzá, minden bizonnyal igaza is volt. Cikkünkben ezért a nemrég elhunyt szerző munkásságára emlékezünk.
A trianoni békediktátum 1920. június 4-ei aláírásával Magyarország korábbi területének és lakosságának majdnem kétharmadát veszítette el, és körülbelül 3,3 millió magyar anyanyelvű ember rekedt az országhatárokon kívül. Noha a Magyar Királyság ezeréves történelme során mindig multinacionális állam volt, és az elcsatolt területeken élők többsége nem volt magyar nemzetiségű, a békeszerződés során az országhatárok megvonása egyáltalán nem követte a nyelvi és etnikai határokat.
A kora újkorban ez azonban másként volt, a 16–17. században a pestisjárványok jelentős életmódbeli váltást követeltek, és időről-időre súlyos demográfiai problémákat okoztak. Már akkor is leginkább a városi lakosság volt ebben érintett annak ellenére, hogy az akkori magyarországi városok lakosságszáma (3000 és 10 000 között) jóval kisebb volt, mint a mai nagyvárosoké.
Az 1919. szeptember 10-én aláírt saint-germain-i osztrák békeszerződés a „Német-Nyugatmagyarország”-nak (Deutsch-Westungarn) nevezett, döntően németajkúak által lakott határterület Ausztriának történő átadását rendelte el – népszavazás nélkül. Korabeli vélekedés szerint ez a terület nem jelentett mást Ausztria számára, mint „egy font húst szövetséges társa testéből”.
Jóllehet a magyarok amerikai kivándorlása már az 1848/49-es szabadságharc bukását követően megkezdődött, tömegessé csak az 1880-as években vált. Az emigrációra ekkor elsősorban a nincstelen, földnélküli mezőgazdasági és ipari munkások, napszámosok, a nehezen boldoguló néhány holdas gazdák vállalkoztak saját föld és önálló egzisztencia reményében.
A jókívánságok, üdvözletek (legyen bármilyen alkalom kapcsán és bármilyen formában) mindig is jelen voltak az emberek életében. Már az ókorban is szokásban volt, hogy a szöveges üzeneteket képekkel díszítik. A középkorban és a kora újkorban kézzel festett vagy írt üdvözletek terjedtek el, majd a 17. századtól egyre inkább hódítottak a rézmetszeteket is tartalmazó üdvözlőlevelek. A nagy számban gyártott, azonos kinézetű (képes) üdvözlőlapok a 19.
Az 1989. decemberi romániai forradalom eseményeinek láncolata közismert. A forradalom szikrája december 16-án, Temesváron pattant ki, ahol több száz ember, elsősorban a helyi református gyülekezet hívei, élőláncot formáltak. Így próbálták megakadályozni, hogy a Securitate (a román titkosszolgálat) elhurcolja és internálja Tőkés László református lelkészt, aki felemelte szavát a romániai falurombolás és a magyarság sérelmei miatt, sőt az erre vonatkozó információkat megosztotta a külföldi nyilvánossággal is.
A Magyar Királyság szabad királyi városaiban 1670-et követően jelentős várospolitikai fordulatra került sor: megkezdődött a városok vezetésének és polgárságának erőteljes rekatolizációja, az önkormányzatok fennhatóságát nagymértékben szűkíteni kezdték, és a központi államhatalom gyakori ellenőrzéseivel szorosabb ellenőrzés alá vette a városok gazdálkodását.
