A gyógyszerész hivatásról elmondható, hogy jellemzően dinasztikus, mind külföldön, mind nálunk. Magyarországon 1015-ben „nyitották fel” az első patika jellegű intézményt a pécsváradi bencés apátság szerzetesei, 1303-ban kezdte el működését az első nyilvános gyógyszertár Budán, birtokosa gyógyszerész és orvos volt egyszemélyben („Petrus physicus et apothecarius Budensis”). Amíg a legkorábbi hazai gyógyszerészcsalád a Keczer-Szalay-Matyasovszky-Nemeskéry dinasztia, amely 1683-ig vezethető vissza (16 patikus).

Könyvtár és könyvtár között is nagy lehetett a különbség, pedig a modern korban mind erősebben igyekeztek az egységes szabványokat és eljárásokat érvényesíteni, akár irányító hatósági szervek létrehozásával is. A könyvtárak felügyeletét 1945 után az Országos Könyvtári Központ nevű intézmény látta el Magyarországon egészen az 1952 évi megszüntetéséig.

A járványtérképek a 17. század végén jelentek meg Európában mint az egészségvédelmi intézkedések tervezésének, végrehajtásának eszközei. Az első ismert járványtérképeket Filippo de Arrieta publikálta 1694-ben Nápolyban a Nápolyi Királyság Bari megyéjében 1690 és 1692 között tomboló pestisjárványról szóló könyvében (Raguaglio historico del contaggio occorso nella provincia di Bari negli anni 1690, 1691 e 1692 ...).

„Csukás István lelki üdvösségéért Andersen és Szabó Lőrinc küzdenek. A nagy mesemondó és a nagy lírai költő. S amikor Csukás meseremekei mögött, Süsü, a sárkány kosztümje és Pom Pom parókája mögött észrevesszük a versíró költőt, a mesékkel egyenértékű felnőtt költeményeken ámulunk.” – fogalmazott Farkas László, a 2004-ben megjelent Költők Könyvében, és tegyük hozzá, minden bizonnyal igaza is volt. Cikkünkben ezért a nemrég elhunyt szerző munkásságára emlékezünk.

A trianoni békediktátum 1920. június 4-ei aláírásával Magyarország korábbi területének és lakosságának majdnem kétharmadát veszítette el, és körülbelül 3,3 millió magyar anyanyelvű ember rekedt az országhatárokon kívül. Noha a Magyar Királyság ezeréves történelme során mindig multinacionális állam volt, és az elcsatolt területeken élők többsége nem volt magyar nemzetiségű, a békeszerződés során az országhatárok megvonása egyáltalán nem követte a nyelvi és etnikai határokat.

Az 1919. szeptember 10-én aláírt saint-germain-i osztrák békeszerződés a „Német-Nyugatmagyarország”-nak (Deutsch-Westungarn) nevezett, döntően németajkúak által lakott határterület Ausztriának történő átadását rendelte el – népszavazás nélkül. Korabeli vélekedés szerint ez a terület nem jelentett mást Ausztria számára, mint „egy font húst szövetséges társa testéből”.

A jókívánságok, üdvözletek (legyen bármilyen alkalom kapcsán és bármilyen formában) mindig is jelen voltak az emberek életében. Már az ókorban is szokásban volt, hogy a szöveges üzeneteket képekkel díszítik. A középkorban és a kora újkorban kézzel festett vagy írt üdvözletek terjedtek el, majd a 17. századtól egyre inkább hódítottak a rézmetszeteket is tartalmazó üdvözlőlevelek. A nagy számban gyártott, azonos kinézetű (képes) üdvözlőlapok a 19.