A Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Történelmi Társulat közös sorozatának újabb előadása hangzott el május 12-én a Levéltári Délutánok tudományos ismeretterjesztő programunkon. Ezúttal Csorba László történész (ELTE BTK Történeti Intézet), a Budapest Történeti Múzeum főigazgatója „Korunk szelleme a demokrácia” – A Kossuth-emigráció az Újvilágban címmel adott elő a Bécsi kapu téri levéltári palota kiállító- és konferenciatermében. Volt kollégánk nosztalgikus, humorral fűszerezett előadást tartott az érdeklődőknek, a szakértő szenvedélyes stílusban mutatta be Kossuth Lajos személyét és a szabadságharc után emigrációba kényszerült egykori kormányzó tevékenységét.
 

Konfliktus a nagyhatalmak között

A levéltáros-történész arról beszélt, hogy a szabadságharc leverése után Kossuth Lajos és társai 1849 augusztusában lépték át az Oszmán Birodalom határát, ahol 1851-ig tartózkodtak. I. Abduld-Medzsid szultán az osztrák és orosz kiadatási követelések ellenére az iszlám vendégjogra hivatkozva védelmet nyújtott nekik, de internálta őket először Vidinbe, majd a Kossuth elleni merényletektől tartva a biztonságosabb Kütahyába. A magyar menekültek kérdése azonban nagyon hamar nemzetközi diplomáciai kérdéssé vált, a közvélemény figyelemmel kísérte az érintettek, különösen Kossuth Lajos sorsát. Az angolszász hatalmak számára kiemelten fontos volt, hogy figyelemmel kövessék az eseményeket, és komoly diplomáciai küzdelem bontakozott ki a felek között. A Habsburg és az orosz követelésekkel szemben ellenálló szultánt Nagy-Britannia és Franciaország tengeri flottával támogatta, így sikerült megakadályozni, hogy a konfliktus európai háborúvá szélesedjen. A magyar emigránsok az anatóliai Kütahyában viszonylag békességben élhettek, de jelenlétük továbbra is az ellentétek forrását jelentette.
 

Kiút a csapdából

Kossuth Lajos amerikai meghívása egyedülálló esemény volt addig a diplomácia történetében. Az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusa ugyanis hivatalos határozattal hívta meg a magyar kormányzót az Újvilágba, mint a „nemzet vendégét.” Ez a gesztus nemcsak Kossuth személyének, hanem a levert magyar szabadságharc eszméinek is szólt. Az amerikai közvélemény óriási figyelemmel kísérte az eseményeket, a magyar szabadságharcosokra hősökként tekintettek. Millard Fillmore elnök jóváhagyásával az amerikai törvényhozás határozatban kérte fel a kormányt, hogy ajánljon fel menedéket és biztosítson utazási lehetőséget Kossuthnak és társainak. Ennek értelmében 1851-ben a Mississippi hadihajót küldte a Földközi-tenger kalózoktól hemzsegő keleti részére, és látványos diplomáciai akcióban elérték azt, hogy a szultán 1851 szeptemberében engedélyt adott Kossuth Lajosnak az ország elhagyására. Kossuth 1851. szeptember 10-én szállt fel a Mississippi fedélzetére. Útközben azonban, Gibraltárnál elhagyta az amerikai hadihajót, mert előbb Angliába akart utazni, hogy ott is mozgósítsa a közvéleményt a magyar ügy mellett. Egy hónapos rendkívül sikeres angliai körút után, ahol Shakespeare drámáiból idézet, végül a Humboldt nevű gőzhajóval kelt át az Atlanti-óceánon.
 

A Kossuth-mánia

Kossuth Lajos 1851. december 5-én éjjel érkezett meg New Yorkba, ahol olyan fogadtatásban részesült, amilyet korábban csak a francia Gilbert du Motier de la Lafayette márki kapott. Érkezésekor az akkori 31 amerikai tagállam tiszteletére 31 díszlövéssel köszöntötték a magyar Georges Washingtonnak is hívott államférfit. December 6-án New Yorkban Ambrose C. Kingsland polgármester vezetése alatt százezer ember ünnepelte a Broadwayn az „emberi haladás bajnokát”. Kossuthot az amerikai államvezetés is a létező legmagasabb szinten fogadta. 1851. december 31-én Fillmore elnök személyesen fogadta a Fehér Házban, 1852 januárjában a Szenátus és Képviselőház hivatalos bankettet és fogadást rendezett a magyar politikus tiszteletére. Elmondhatjuk, hogy egy magyar államférfi volt az amerikai történelemben a második külföldi államférfi (a francia Lafayette márki után), aki beszédet mondhatott az amerikai Kongresszus előtt. Kossuth az amerikai féléves tartózkodása alatt több mint 500 beszédet tartott, városról városra járva készült fel az előadásaira, az angol nyelvtudása is egyre jobbá vált. Jelentős pénzadományokat gyűjtött a fegyveres harc újraindítására, de a politikai fő célját nem érte el, mivel az amerikai kormány – ragaszkodva az alapító atyák által lefektetett, európai konfliktusoktól mentes Monroe-elvhez – kitartott a be nem avatkozás politikája mellett.
 

Nem átütő, de nagy siker

Amerikai részről nem adtak katonai segítséget, és a diplomácia szintjén hangsúlyozták, hogy Kossuthot csak magánemberként, a szabadság hőseként, és nem egy hivatalos magyar állam fejeként fogadják. Az amerikai útjának eseményei így áttételesen, az európai újságok tudósításain keresztül, azokat becsempészve jutottak el a Habsburg Birodalomba és Magyartországra, de nagy hatást nem váltottak ki. Kossuth ugyanakkor a korabeli amerikai belpolitikát feszítő rabszolgatartás kérdésében próbált semleges maradni, hogy ne veszítse el a déli államok támogatását, ami miatt az északi abolicionisták egy része elfordult tőle.

A látogatás ugyanakkor összeségében sikeresnek értékelhető, felhívta az amerikai közvélemény figyelmét a szabadságszerető magyar nemzet sorsára, és évtizedekig meghatározta a magyarok megítélését.

Az előadás után meg lehetett tekinteni Daniel Webster, az Amerikai Egyesült Államok Massachussetts államának szenátora, Kossuth Lajoshoz 1851. december 16-án írt levelét, amelyben az Egyesült Államok elnökének megbízásából közli a kongresszus mindkét házának a határozatát, és Ohio állam nagygyűlésének Kossuthhoz szóló beszédét amerikai és magyar színű szalagokkal. Ezek a források a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára R szekciójában találhatók.

Az előadást itt lehet teljes terjedelmében megtekinteni: