Mértéketalonok az Országos Levéltárban
Az 1870-ben a levéltárba került platina kilogramm az eredeti mahagóni dobozban (Reisz T. Csaba)
Mindennapjainkat kiszámíthatóvá teszik a közmegegyezésen alapuló, egyértelmű jelentésű mennyiségek és mértékek. A piacon kilogrammban mérve vásárolunk, a távolságokat (kilo)méterben számoljuk, a nyári melegben pedig literszám fogyasztjuk a hűsítőket. Hosszú út vezetett odáig, hogy a koronként, területenként eltérő, igen sokszínű hossz-, terület-, súly-, térfogat- vagy űrmértékeket felváltsa a nemzetközileg egységes mértékrendszer. Nehéz fába vágja az a fejszéjét, aki akár csak egyetlen ország valamely mértéktípusának történeti összefoglalóját kívánja megírni, mint tette azt Bogdán István, az Országos Levéltár egykori munkatársa.
Új mértékek születnek
A hosszúság és a tömeg alapegységei a francia forradalom gyermekei, mert a Francia Tudományos Akadémia bizottságai akkor állapították meg azokat. Az azonos délkörön fekvő Dunkerque és Barcelona távolságának pontos kiszámításával (1793–1798) meghatározták a Föld negyed délkörének hosszát, és ennek tízmilliomod része lett a méter. A tömeg egységének az 1 köbdeciméternyi 4 °C hőmérsékletű víz tömegét választották, ez lett a kilogramm. A mértékeket úgy rögzítették, hogy platinából etalonokat (ősmértékeket) készítettek, amelyeket 1799. június 22-én bemutattak a törvényhozásnak, és még aznap letétbe helyeztek a Köztársasági Levéltárban. Ezek a „levéltári etalonok” testesítik meg a hivatalos mértékegységeket.
A méter és a kilogramm magyarországi történetét egyéni kezdeményezés nyitotta meg. A Bicskén 1847-ben saját költségén kisebb csillagvizsgálót létesítő Nagy Károly (1797–1868) matematikus, csillagász, publicista 1844-ben Párizsban járt. Itt felkereste a neves Gambey műszerész műhelyét, aki éppen a párizsi csillagvizsgáló számára készített méter- és kilogrammetalon-másolatokat, a megrendelő késlekedése miatt azonban Nagy Károlynak adta el azokat. A szabadságharc után a másolatok Bécsbe, a kiegyezést (1867) követően pedig a Magyar Tudományos Akadémia tulajdonába kerültek.
A kormány felkérésére a tudósok egyértelműen a méterrendszer – görög eredetű szavak megtartásával való – bevezetése mellett álltak ki. Az 1870-ben benyújtott törvényjavaslat végül az 1874. évi VIII. törvénycikkben öltött testet, és 1876. január 1-jétől bevezették Magyarországon a méterrendszert. A korábbi mértékek leváltása csak lassan és fokozatosan valósult meg, sőt maga a törvény is megengedte, hogy a területmérésben – így például az ország kataszteri felmérésénél is – még hosszú ideig négyszögölben és holdban adják meg az értékeket.
Az 1874. évi VIII. törvénycikk eredeti példányának első és utolsó oldala
Jelzet: MNL OL, Regnicolaris levéltár, Archivum regni, Ladula H. Privilegia recte articuli (N 45), Series A. Fasc. 3. 1874:VIII.
Az új mértékrendszer bevezetésének egyik előkészületeként 1870. április közepén Kruspér István (1818–1905) és Szily Kálmán (1838–1924) fizikusok az MTA képviseletében a franciaországi Sèvres-be utaztak, hogy az ottani mértékhitelesítő bizottság összehasonlítsa a magyar méter- és kilogrammetalont a legutóbb 1864-ben megmért nemzetközi etalonnal. A vizsgálatot április 17–18-án végezték el, és többek között megállapították, hogy „ez a becslés a fentiek alapján biztosan a milliméter ezredrészéig pontos; és a magyar méter tehát 2,19 ezred milliméterrel hosszabb, mint a franciaországi méterprototípus.”
Jegyzőkönyv a magyar kormány platinaméterének és kilogrammjának összehasonlításáról (Procès-Verbal de Comparaison d’un Metre et d’un Kilogramme en platine appartenant au Gouvernement Hongrois. Avril 1870)
Jelzet: MNL OL, 1526 utáni gyűjtemény, A Magyar Országos Levéltárnak megőrzésre átadott iratok (R 361), 1. Jegyzőkönyvek, No. 2. A méter- és kilogrammetalonok átadás-átvételi jegyzőkönyvei, a. 1870. évi átadás-átvétel, 4–17. p.
Mértéketalonok a levéltárban
1870. április 29-én Rajner Pál belügyminiszter arról értesítette Török János (1807–1874) országos levéltárnokot, hogy a kereskedelemügyi miniszterrel egyetértésben elhatározták: a két hitelesített etalont az Országos Levéltárban kívánják elhelyezni. A miniszterek azért választhatták a levéltárat, mert Franciaországban is ez az állami intézmény őrizte az etalonokat, ráadásul akkoriban nem volt még olyan hivatal hazánkban, amelyik a mértékek hitelesítéséért és őrzéséért lett volna felelős.
A kereskedelemügyi miniszter megbízásából Emich Gusztáv miniszteri titkár és Lászy József miniszteri fogalmazó július 20-án a levéltár helyiségében Török levéltárnoknak átadták a méter és a kilogramm mahagóni dobozban tartott etalonját, valamint a párizsi összehasonlításról készült jegyzőkönyvet, amelyet elhelyeztek a levéltár legértékesebb dokumentumait őrző A szekrényben. A tokok kulcsait a minisztérium és a levéltár pecsétjével lezárt borítékba rakták, és azt is a levéltár kapta meg. Ez időtől fogva közel fél évszázadon át az Országos Levéltárban őrizék az értékes mértéketalonokat, és azokat csak igen ritka esetben vették elő.
A belügyminiszter értesítése, hogy az etalonokat a levéltárban helyezik el, illetve az etalonok átadás-átvételi jegyzőkönyve, 1870. július 20. Az iratot a résztvevők személyes pecsétjükkel erősítették meg.
Jelzet: MNL OL, A Magyar Országos Levéltár levéltára, Magyar Országos Levéltár, Általános iratok (Y 1), 1917/530.
MNL OL, 1526 utáni gyűjtemény, A Magyar Országos Levéltárnak megőrzésre átadott iratok (R 361), 1. Jegyzőkönyvek, No. 2. a.
A méterrendszer bevezetése Magyarországon
Az 1874. április közepén szentesített és kihirdetett VIII. törvénycikk 15. §-a elrendelte, hogy egy állami központi mértékhitelesítő bizottságot állítsanak fel Budapesten, amely a szükséges műszaki munkálatok és az új mértékrendszer helyes alkalmazása felett őrködik, és „e célból az országos alapmértékek hiteles másait és a mintamértékeket elkészítteti és hitelesíti”. A kereskedelemügyi miniszter a bizottság elnökének Kruspér István egyetemi tanárt nevezte ki, aki 1874. április 28-án tette le a hivatali esküjét, és ezt a tisztséget 1890 májusáig töltötte be, amelyért nem fizetést, hanem – évi 1500 Ft – személyi pótlékot kapott.
Kruspér István esküje, 1874
Jelzet: MNL OL, Polgári kori kormányhatósági levéltárak, Kereskedelemügyi minisztériumi levéltár, Kereskedelemügyi Minisztérium, Ipari és belkereskedelmi szakosztály (K 231), 1874-11-6790. 5803/1874.
Ugyanezen év őszén, november 28-án a kereskedelemügyi miniszter utasítására Kruspér István és Pauerovich Gyula bizottsági jegyző megtekintették az etalonok őrzési helyét Pauler Gyula országos levéltárnok és Raáperger Lipót segédhivatali aligazgató jelenlétében. A látogatók „meggyőződést szereztek maguknak arról, hogy az eredeti mértékek tökéletes jó karban vannak, és elhelyezésük ellen semmi kifogás nincs”. A mértékeket újra lezárták, a szekrényt visszazárták és a kulcsokat lepecsételve az országos levéltárnoknak adták, „megjegyeztetvén, hogy a kibontásnál a pecsétek teljesen sértetlenül találtattak”.
A métermértékek ügyében 1875. május 20-án Párizsban nemzetközi egyezményt kötött 17 állam: az Amerikai Egyesült Államok, Argentína, Ausztria–Magyarország, Belgium, Brazília, Dánia, Franciaország, Németország, Olaszország, Oroszország, Peru, Portugália, Spanyolország, Svájc, Svédország–Norvégia, Törökország és Venezuela. A résztvevők elhatározták, hogy Nemzetközi Súly- és Mértékhivatal néven állandó – autonóm, csak a részes államok képviselőiből álló általános súly- és mértékügyi értekezletnek alárendelt – tudományos intézményt hoznak létre Párizsban, és annak fenntartásáról közösen gondoskodnak.
A hivatal – amelynek elnöke a Francia Tudományos Akadémia elnöke lett – feladata volt a prototípusok összehasonlítása, hitelesítése, megőrzése, „a nemzeti mintamértékeknek (étalons) a nemzetközi prototípokkal és tanúmintáikkal (témoins), valamint a mintahévmérőknek (thermométres étalons) időközi összehasonlítása”. A méter és kilogramm nemzetközi prototípusainak őrzőhelye három kulccsal volt nyitható, amelyeket a francia állami levéltár igazgatója, a bizottság elnöke és a hivatal igazgatója őriztek. A nemzetközi egyezmény határozatait az 1876. évi II. törvénycikk iktatta törvénybe.
Az 1876. évi II. törvénycikk eredeti példányának első és utolsó oldala
Jelzet: MNL OL, Regnicolaris levéltár, Archivum regni, Ladula H. Privilegia recte articuli (N 45), Series A. Fasc. 3. 1876:II.
Új mértéketalonok, 1889
A nemzetközi egyezményben részes államok képviselői rendszeresen találkoztak, hogy a mértékügy feladatait és eredményeit megtárgyalják. Ennek során 1881-ben a magyar fél is rendelt egy-egy új méter- és kilogrammetalont, amelyeket 1889. szeptember 24-én Párizsban vehettek át. Ezen az első általános súly- és mértékügyi konferencián fogadták el és osztották ki az új – 10 százalékban irídiumot tartalmazó – platinaetalonokat, amelyeket a francia szakemberek tizennégy évi munkával készítettek el. Az egyezményt aláírók közül nem jelent meg Brazília, Peru, Törökország és Venezuela, részt vett viszont Anglia, Hollandia, Románia és Japán. A 37 méter- és a 43 kilogrammetalont sorshúzással osztották ki, Magyarország a 14. számú méter- és 16. számú kilogrammetalont kapta, előbbihez két hőmérőt is adtak.
Az első általános súly- és mértékügyi konferencia (Prèmiere conference générale des poids et mesures) programja
Jelzet: Jelzet: MNL OL, Polgári kori kormányhatósági levéltárak, Kereskedelemügyi minisztériumi levéltár, Kereskedelemügyi Minisztérium, Ipari és belkereskedelmi szakosztály (K 231), 1890-11-6790. 52845/1889. 8–9. p.
Az etalonok csomagolása azonban olyan terjedelmes volt, hogy annak hazaszállítására Kruspér nem vállalkozott, hanem letétben otthagyta az igazgatóságnál. Október 9-én azt javasolta a kereskedelemügyi miniszternek, hogy a mértékhitelesítő bizottság felügyelőjét, Károlyi Lajost küldjék ki Párizsba a mintamértékek hazahozatala céljából.
„Nem hozhattam el azokat [az etalonokat] magammal, mert azoknak csomagolása három különböző darabba, melyeknek összes súlya 50 kg körül van, olyan alkalmatlan, hogy az csak a hosszú tengeri szállításra való tekintetből indokolható, melynél a collik [= csomagok, olasz] a kabinban helyezkednek el. A mi viszonyaink közt a csomagokat mint gyorsárut nem lehet feladni a vasútra, mert nem lehet tudni, hogy azok a felpakolásban, a határon a vámőrség részéről minő bánásban részesülnek. Holott okvetlen szükséges, hogy azok gyengéd kezeléssel találkozzanak, ha azoknak jó karban és változatlan állapotban való megérkezését remélni akarjuk. Mint poggyász nem lehet feladni ugyanazon okból. Tehát csak mint a coupéban magával vihető kézipoggyász lehetne azokat szállítani, de erre igen terjedelmesek és nehezek. Hozzájárul még az, hogy akármelyik vonalon utazik a személy, többször kell kocsit változtatni, mi a dolgot még inkább nehezíti. Nem maradt tehát más hátra, mint a személynek Párizsból Budapestre az Orient Express vonaton utazni, ott is magával vinni a prototípokat a coupéba, de előbb a csomagolást meg kell változtatni.”
Kruspér javasolta azt is, hogy a párizsi osztrák–magyar követség a határon átszállítás problémamentessége érdekében laissez-passer-t, vagyis menlevelet állítson ki. Károlyi kiküldetését és annak a bizottság bevételeiből fedezett 324 forintos költségét engedélyezték, a feladatot sikerrel teljesítette a felügyelő. Közben az etalonok számlája is megérkezett, azokért 13 278 frankot, vagyis 5377 Ft 59 krajcárt kellett fizetni, ezt ősszel átutalták.
Etaloncsere a levéltárban
1890. május 9-én Kruspér István javaslatot terjesztett be arról, hogy az új etalonokat helyezzék el az országos levéltárban. A méter csomagolásán nem kívánt változtatni, mert az alkalmas volt a megfelelő tárolásra, a két üvegbúra alatt lévő kilogramm csomagolását azonban nem tartotta elegendőnek a szükséges nyugalmi helyzet biztosítására, ezért részletes javaslatot tett az őrzési módra: „szükséges azt szekrényben elzárni, melyet senki illetéktelenül fel ne nyithasson. Ezen szekrény két különböző zárral legyen elzárva; az egyiknek kulcsa legyen a bizottság igazgatójánál, a másiké a levéltár igazgatójánál úgy, mint ezen kettős elzárás a pénzszekrények kezelésénél gyakoroltatik. Ebbe a szekrénybe beleteendők lesznek a méter prototíp, a kilogramm prototíp, a két hőmérő, a kulcsokat magában rejtő ládák és a certificatumok, melyeknek egy-egy másolata már a bizottságnál elkészíttetett. Ezen ládácskát jó lesz még papírosba göngyölni és a bizottság pecsétjével ellátni, hogy a tokok kulcsai még biztosabban legyenek elzárva.”
Kruspér egyúttal azt is javasolta, hogy a régi etalonokat adják át a bizottságának, hogy azt a továbbiakban mértékhitelesítésre használhassák. Úgy vélte azonban, mielőtt még az új etalonokat átadják a levéltárnak, szükséges azokat a régiekkel összehasonlítani, mert „a régi, 1870-ben történt mérések korántsem bírnak azon biztonsággal, mint az, amely az új prototípok meghatározásánál eléretett”.
Kruspér megbízatása ugyan május közepére megszűnt, de a helyette kinevezett Asbóth Emil (1854–1935) egyetemi tanár szintén javaslatot tett az új etalonok végleges elhelyezésére.
Az újonnan készült tárolóláda kulcspárjai, amelyeket a mértékhitelesítő bizottság és a levéltár őrzött. Amikor 1916-ban az etalonokat végleg elvitték a levéltárból, a kulcsokat otthagyták.
Jelzet: MNL OL, 1526 utáni gyűjtemény, A Magyar Országos Levéltárnak megőrzésre átadott iratok (R 361), 1. Jegyzőkönyvek, No. 2. h.
Asbóth is megismételte Kruspér javaslatát, hogy a régi prototípusokat a bizottság rendelkezésére kell bocsátani, és mielőtt az újakat levéltárba adják, azokat egymással össze kell hasonlítani. „Az új prototípeknek a levéltárba való átszállítását megelőzőleg tehát a régi prototípeket 6-7 napra a bizottság helyiségébe kell áthozni, hogy itt az új prototípekkel bizottságilag összehasonlíttathassanak, és ezen összehasonlítás alapján a köztük levő különbség pontosan meghatároztatván, a régi prototípek az országos levéltárba átszállítandó új prototípek hiteles másaivá deklaráltathassanak, úgy, amint azt az 1874. évi 8. törvénycikk 15. paragrafusának szelleme megkívánja. Ily módon a régi prototípek már mint történelmi emlékek is a legjobban fognak megőrizni, miután nemcsak individuális, hanem mérték és súly gyanánt reális értéküknek fenntartása és megóvása éppen a mértékhitelesítő bizottságnak legjobban áll érdekében.”
A Kereskedelemügyi Minisztérium ügyosztálya támogatta az előterjesztés elfogadását, és ez is hozzájárult ahhoz, hogy a régi etalonokat június 14-én 11 órakor Asbóth Emil és Károlyi Lajos átvette. A szükséges méréseket elvégezték, eszerint a méterpálca csaknem teljesen változatlan maradt, a kilogramm viszont közel 3 mikrogrammal csökkent. „Ezen eltérés valószínűleg onnét származik, hogy a súly a párizsi mérések után csak három hó múlva lett a levéltárban elhelyezve, s ezen időközben könnyen megtörténhetett, hogy a súly megtekintése után egyszer-kétszer nem a legnagyobb óvatossággal lett megtisztítva és így súlyában vesztett, azonban még azon eshetőség sincsen teljesen kizárva, hogy a platina maga változott meg kissé.” Az új etalonokat – az újonnan készíttetett ládában – június 28-án kapta meg a levéltár.
Bár az etalonokat a levéltárban őrizték, azokhoz csak a mértékügyi hatóság képviselőinek jelenlétében lehetett hozzáférni. 1894 tavaszán Ekkert Antal fővárosi tanár hiába kért felvilágosítást az etalonokról: „Az országos állami levéltárban őrzött – s úgy tudom, 1870 óta ott levő – mintamértékek, méter és kilogramm, a párizsi ősmértékeknek hányadrészét képezik? (Helyes-e a kg-ra nézve 0,99999973 kg érték?) Úgy a méter, mint a kilogramm tiszta platinból valók-e? E mintamértékek az »etalon primitif« vagy pedig a «metre et kg des Archives« után készültek?”, a levéltár arra hivatkozva, hogy az etalonokat és a jegyzőkönyveket zár és pecsét alatt őrzik, a mértékhitelesítő hivatalhoz utasította a kérdezőt.
A kilogramm hosszú távolléte
1908-ban ismét szükségessé vált, hogy Sèvres-ben végzendő összehasonlító mérések érdekében a kilogrammetalont kiemeljék a helyükből. Október 6-án Harsányi Dezső (1868–1916), a mértékhitelesítő hivatal igazgatója és Mezőffy Ágoston felügyelő jelenlétében és közreműködésével felnyitották a ládát, amelyben a kilogramm csomagolásán rozsdafoltokat találtak.
Ez már jól mutatta, amiről a levéltár is jelentést tett a Belügyminisztériumnak az átadás-átvételi jegyzőkönyv beküldésekor: „[…] az Országos Levéltár helyiségei a nagyfontosságú és nagyértékű mértékprototípek őrzésére nem látszanak alkalmasoknak lenni. E körülményre tehát a nagyméltóságú Kereskedelemügyi Minisztérium figyelme felhívandó s a nevezett minisztérium talán felkérendő volna, hogy a szóban forgó mértékeknek valamely más alkalmas épületben és minden nedvességtől mentes helyen leendő további megőrzéséről mennél előbb gondoskodni méltóztassék.”
A Belügyminisztérium a következő év nyarán elrendelte az etalonok más, alkalmasabb helyiségben elhelyezését. Pauler Gyula főigazgató erre válaszolva kifejtette, hogy nem tud olyan más helyiséget kijelölni az őrzésre, amely megfelelő lenne, továbbá arra is rámutatott, hogy tulajdonképpen nem is szükséges azokat a levéltárban őrizni: „Oly rendelkezést azonban, mely kimondaná, hogy ezen alapmértékek az országos levéltárban őrzendők, az idézett törvények nem foglalnak magukban. […] Úgy véltem tehát, hogy amennyiben a mérték prototípok őrizetére az országos levéltáron kívül más alkalmas helyiség állana rendelkezésre, az áthelyezés kormányrendeleti úton is eszközölhető lenne.” Azt javasolta, hogy amikor visszakapják a minisztériumtól a kilogramm etalonját, akkor térjenek vissza az új helyiség megkeresésére.
Erre azonban várni kellett, mert az etalont hosszú ideig nem vitték vissza. Öt évvel később a Belügyminisztérium érdeklődött, hogy visszakerült-e már az a levéltárba, a nemleges válaszra megsürgették a Kereskedelemügyi Minisztériumot, mire 1913. december 2-án Ghyczy Miklós műszaki főtanácsos visszaszállította a levéltárba a prototípust és átadta az etalon sérüléseiről Sèvres-ben felvett látlelet jegyzőkönyvét, valamint 14 fényképfelvételt. Mindezeket a szokásos eljárásban helyezték vissza az őrzési helyükre.
Búcsú az etalonoktól
1916 elején Csánki Dezső levéltári főigazgató kezdeményezte, hogy új őrzési helyet jelöljenek ki az etalonoknak, „annyival is inkább, mert […] az országos levéltár helyiségei e nagy értékű, kiváló gondos megőrzést kívánó tárgyak elhelyezésére nem alkalmasak, és az új épületben való elhelyezésük is külön berendezést tenne szükségessé”. A javaslatot a belügyminiszter elfogadta, arról értesítette a kereskedelemügyi minisztert, aki pedig utasította az intézetet az etalonok átvételére. 1916. június 16-án a prototípusokat, a látleletet, a fotográfiai felvételeket, a bizonylatokat, a mintadarabokat és a csomagolást is kiadták a levéltár őrizetéből.
Jegyzőkönyv a méter- és kilogrammetalon Központi Mértékügyi Intézet számára történt végleges átadásról, 1916
Jelzet: MNL OL, 1526 utáni gyűjtemény, A Magyar Országos Levéltárnak megőrzésre átadott iratok (R 361), 1. Jegyzőkönyvek, No. 2. g. 1–2. p.
A méter- és kilogrammetalonok országos levéltári története Csánki főigazgató tájékoztató levelével ért véget: Ghyczy Miklóssal – akkor már hivatali igazgatói minőségében – 1917. április 23-án kelt levelében a hozzá intézett kérdésekre válaszolva közölte, hogy szakleltárat és leltári naplót a levéltárban nem vezetnek, az etalonokat jegyzőkönyvileg, érték megjelölése nélkül vették át, és az őrzés ideje alatt értéket nem határoztak meg.
Az etalonok jelenlegi őrzőhelye
A méter- és kilogrammetalonok 1916 óta a mérésügyért felelős hivatal és jogutódjai őrizetében voltak. A régi méteretalon a második világháború viharaiban elveszett, az új ma a Magyar Nemzeti Múzeumban látható. Mértékhitelesítésre ma már nem használják, mert a métert 1983 óta a fény vákuumban terjedő sebességéből számítják ki. A kilogramm mindkét etalonját – eredeti tárolóeszközeikben – Budapest Főváros Kormányhivatala Metrológiai és Műszaki Felügyeleti Főosztályán őrzik, és azokat még ma is használják hitelesítő mérésekre. Ugyanitt őrzik rézhengerben a két hőmérőt és a tanúsítványokat, de a kilogramm sérüléseiről Sèvres-ben felvett látlelet és a fényképfelvételek mára elkallódtak.
Az 1889-ben átvett, 16. sorszámú iridium-platina kilogrammetalont ma is a két üvegbúra alatt őrzik (Budapest Főváros Kormányhivatala Metrológiai és Műszaki Felügyeleti Főosztálya)
A jelen tanulmányhoz szükséges kutatás a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával az NKFI Alapból (K 132723) valósult meg.
Köszönöm Nagyné Szilágyi Zsófia főosztályvezető (Budapest Főváros Kormányhivatala,
Metrológiai és Műszaki Felügyeleti Főosztály) többszöri szíves segítségét, aki – munkatársait esetenként bevonva – szakmai tájékoztatással, szakirodalmi ajánlással, a mértéktörténeti múzeum és a kilogrammetalon helyszíni megtekintésének biztosításával segítette kutatásaimat.
Ugyancsak köszönöm Ásványi Szabolcs, Avar Anton és Bakó Zsigmond kollégáim szakmai segítségét.
Iratfelvételek: Lukács-Berkesi Anikó (MNL)
Tárgyfotók: Lantos Zsuzsanna (MNL), Reisz T. Csaba (MNL OL)
Felhasznált irodalom és források:
Bevezetés az általános metrológiába. Szerk.: Bölöni Péter – Pataki György. Bp., 1988.
Kovács Gábor – Petik Ferenc: További fejezetek a magyar mérésügy történetéből, 1945–1995. Bp., 1996.
Új hozzászólás