Szolnok

„Bent vannak az oroszok!”

magyar

Az ifjú Somodi István 1944-ben behívott jogászhallgató egyetemistaként még a Kárpátokban építette az Árpád-vonalat. Törpebirtokos szülei az augusztus 20-i angolszász bombázáskor bombakárosultak lettek, a Mikszáth Kálmán úti házuk teteje megsérült, ugyanakkor nyáron az Alcsi-szögben lévő kis kertecskéjük és a rajta álló kis viskó még lakható volt. Somodi István ezt követően tért haza Szolnokra és később a szovjet betörés miatt már nem is tudott visszatérni a Kárpátokba, így a szüleivel maradt a kerti házban.

Kiállításmegnyitó a Campuson

magyar

A megjelenteket Dr. Fülöp Tamás, az egyetem mb. tudományos rektor-helyettese köszöntötte házigazdaként. Csönge Attila, a levéltár igazgatója megnyitójában kiemelte, hogy a levéltár az idei emlékév rendezvénysorozatában több alkalommal is aktívan közreműködött. Ennek újabb állomása a mostani kiállítás összeállítása és bemutatása, mely Dr. Cseh Géza főlevéltáros sok éves kutatómunkájának eredményeire épül.

Kollégánk előadása Veszprémben

magyar

2016. szeptember 29-én Bojtos Gábor főlevéltáros kollégánk “Menekültek Szolnokon” címmel előadást tartott Veszprémben, “Az 1916. évi erdélyi román betörés” című konferencián.

A konferencia programja:

http://mnl.gov.hu/mnl/veml/hirek/az_1916_evi_erdelyi_roman_betores_konferencia

Oldalak

Feliratkozás RSS - Szolnok csatornájára