Csúzy Zsigmond pálos atya önvédelmi ügye

Írta: Kiss Lajos

A 18. század első felének magyar katolikus prédikációs irodalmában kevés olyan szerző található, akinek munkássága egyszerre tükrözi a késő barokk vallásosságának sajátosságait, a Rákóczi-szabadságharc történelmi tapasztalatait és a pálos rend lelki hagyományát. Közéjük tartozik Csúzy Zsigmond pálos szerzetes és hitszónok, akinek életműve hosszú időn keresztül méltatlanul háttérbe szorult a magyar irodalom- és egyháztörténeti kutatásban. A 20. század elejéig személyéről csupán elszórt életrajzi adatok voltak ismertek, s csak Réthei Prikkel Marián, majd Sörös Pongrác, Juhász Miklós, Koltay-Kastner Jenő, Bán Imre, Angyal Endre, Esze Tamás, Lukácsy Sándor, Mercs István és Tasi Réka kutatásai rajzolták meg életének és gondolkodásának összetettebb képét.[1] Csúzy Zsigmond prédikációinak jellegzetessége volt, hogy a mély teológiai tartalmat a lehető legegyszerűbb nyelven igyekezett közvetíteni, amellyel a köznép tanítására törekedett. Nyelvhasználata népies, szemléletes, példázatokban gazdag. Prédikációiban a történelem minden eseményét az isteni gondviselés rendjén keresztül igyekezett értelmezni. A bűn számára nem pusztán erkölcsi vétséget, hanem az Istentől történő eltávolodást jelentette.[2] A kevésbé ismert tábori lelkészi tevékenysége alatt bekövetkezett önvédelmi helyzetet, amelynek során egy ember éltét vesztette.[3] Mélyebb értelmezésére, vizsgálatára ezúttal sem kerül sor. A cikk mindössze arra vállalkozik, hogy bemutasson egy olyan dokumentumot, ami Csúzy Zsigmond életével kapcsolatban újabb kérdéseket vet fel. Mielőtt azonban rátérnénk a Bikk László (†1710) ezredes által írt levélre, amelyben tisztázza a szerzetes helyzetét, illetve annak felmentését szorgalmazza, célszerű megemlékeznünk néhány mondatban Csúzy Zsigmond életéről.

Csúzy Zsigmond 1670 körül születhetett ismeretlen helyen.[4] Származásáról pontos információkkal nem rendelkezünk. Élete során számos rendházban működött – Sátoraljaújhelyen, Sajóládon, Pápán, Pesten, Pécsett, Elefánton és Máriavölgyben –, ahol nem csupán lelkészi feladatokat látott el, hanem rendi tisztségeket is betöltött. Volt jószágkormányzó, viceprefektus, rendtartományi titkár, vizitátor, definitor, végül a pápai kolostor priorja is. Működése arra utal, hogy rendje jelentős bizalmat tanúsított iránta, jóllehet pápai perjelsége idején gazdálkodásával kapcsolatban kritikák is megfogalmazódtak, amelyek miatt tisztségében nem erősítették meg.[5] Életének egyik legérdekesebb, sokáig ismeretlen szakasza a Rákóczi-szabadságharchoz kapcsolódik. A fennmaradt források nem teszik lehetővé szolgálatának teljes rekonstruálását, de egyértelműen jelzik, hogy nem pusztán kolostori szerzetesként élte életét, hanem közvetlen tapasztalatokat szerzett a szabadságharc katonai világáról is.[6] Ez a tapasztalat prédikációiban ugyan csak ritkán jelenik meg közvetlen formában, mégis számos jel utal arra, hogy katonai élményei mély nyomot hagytak gondolkodásában. Lukácsy Sándor rámutatott, hogy Csúzy beszédeiben feltűnően gyakoriak a hadsereg nyelvéből származó kifejezések – például a profont, kvártélymester vagy muskatéros –, amelyek ugyan részben korábbi prédikációs hagyományból is származhattak, használatuk gyakorisága mégis személyes élményekre enged következtetni. Különösen figyelemre méltó saját megjegyzése: „Nehéz úgyan – mondja - a katonakenyér-is (mint szoktúk mondani, s magam is ízleltem)”.[7]  Csúzy lelkészként szolgált II. Rákóczi Ferenc seregében. 1706-tól Ordódy György (1666-1721) lovas testőrezredének, [8]  udvari karabélyos ezredének papjaként szolgált. Az ezred parancsnoka ugyanebben az évben nevezte ki a fejedelem brigadérosnak.[9] Ezredével 1706 őszén részt vettek Kassa városának védelmében.[10] Az Ordódy György vezette alakulat hadmozdulataiban feltételezhetően maga Csúzy Zsigmond is részt vehetett. Az 1708. augusztus 3-án elszenvedett trencséni vereséget követően a szabadságharc katonai helyzete jelentősen romlott, a kuruc hadvezetés pedig egyre inkább védekezésre kényszerült. A kialakult helyzetben komoly feladatot jelentett a meggyengült seregek újjászervezése és feltöltése, valamint az újabb katonák, köztük a hajdúk kiállítása. A problémákat tovább súlyosbította az 1708-ban megjelenő, majd 1709 folyamán mind nagyobb méreteket öltő pestisjárvány, továbbá a kurucok által ellenőrzött területekre érkező menekültek elhelyezése és ellátása. A hadsereg fenntartása egyre nagyobb terhet rótt a vármegyékre és a lakosságra: a katonaság élelmezése, elszállásolása és a szükséges takarmány biztosítása mellett a katonák beszállásolása számos konfliktushoz és visszaéléshez vezetett. Mindezek következtében 1709 elejére a kuruc hadvezetésnek egyszerre kellett szembenéznie a hadsereg létszámának csökkenésével, az utánpótlás és a hadellátás nehézségeivel, a hátország gazdasági és társadalmi teherbíró képességének fokozatos kimerülésével. Csúzy Zsigmond a sajóládi pálos monostor adminisztrátoraként a Rákóczi-szabadságharc második felében több törvényszéki ügybe is keveredett, mivel igyekezett megóvni a monostort megillető jogokat, valamint a hozzá tartozó földeket és kaszálókat, továbbá biztosítani az ezek használatára vonatkozó, pénzért bérbe adott jogok érvényesülését. A vármegyével fenntartott folyamatos kapcsolatának köszönhetően több alkalommal is kérte vármegyei tisztviselők – így az alispán, a szolgabíró és az esküdt – helyszíni kiküldését annak érdekében, hogy a szükséges intézkedések megtételével érvényt szerezzenek a monostor jogainak.[11] A monostor jogait Csúzy a hivatali szervekkel és tisztségviselőkkel szemben is igyekezett megvédeni. Erre kiváló példa az 1709 áprilisában, a rácok betörését követően kialakult jogvita. Ennek során Miskolc város főbírája, Váczy András a miskolci nemesek panaszára Miklós Mihály vásárbíró útján megtiltotta a sajóládi konvent régóta gyakorolt húskimérési, illetve mészárszéktartási jogának gyakorlását. A pálosok mészárosát, Pál Ádámot eltiltották tevékenységétől, és a következő szavakkal fenyegették meg: „Disznó halállal verik agyon azt a mészárost, aki azon a Curián merészel húst vágni.” Az intézkedés ellen Csúzy személyesen és ünnepélyes formában – elutasítva az intézkedést, megtartva az intézmény jogigényeit – tiltakozott, nem sokkal az emberöléssel végződő incidensét követően.[12]

Csúzy határozott érdekérvényesítő képessége és személyisége is hozzájárulhatott ahhoz a konfliktushoz, amelynek során önvédelemből kénytelen volt megölni egy rátámadó katonát. Sajnos az eset részleteit nem ismerjük: az ügyet tárgyaló, Bikk László ezredes által Borsod vármegyének küldött jelentés sem szolgál részletesebb információkkal az incidens közvetlen előzményeiről és körülményeiről. Bikk beszámolója szerint a helységbeli bíráknak megparancsolta, hogy katonáit megfelelően szállásolják el, a gazdák mulasztása, valamint más compániákhoz tartozó katonák jelenléte miatt azonban mégis konfliktus alakult ki a kvártélyozás körül.

Feltehetően e feszült helyzet következményeként került sor arra az incidensre is, amelynek során Csúzy Zsigmondot egy katolikus katona megtámadta. Miután Csúzy önvédelemből megölte támadóját, panasszal fordulhatott a vármegyéhez amiatt, hogy az elhunyt katona társai halálosan megfenyegették. Bikk László – amint azt az esetet korábban ismertető szerzők is idézték – a következőképpen nyilatkozott a történtekről: „…hogy penig azá katona ra tamadt eő kgre, az is Papista volt, jol cselekedte eő kgms, hogy meg ölte, mert tamadt az papjara.” Bikk ugyanakkor Csúzy atya megfenyegetésével kapcsolatban sem tisztjeitől, sem katonáitól nem hallott semmit, biztonságáért pedig kezeskedett.[13] Az ügy ezzel vélhetően zárulhatott.

Az incidenst követően a Csúzy Zsigmonddal kapcsolatos törvényszéki iratokban a sajóládi pálos monostor adminisztrátora rendszerint fenntartotta a jogos önvédelem keretei között történő fellépés lehetőségét. Ez a jogfenntartó formula két további birtokügyben is előfordult: az 1710-ben, illetve 1711-ben keletkezett iratokban, amelyek a szalontai és keresztúri kaszálók birtoklása és használata körül kialakult jogvitákat tárgyalták.[14] További peres ügyeket Borsod vármegye törvényszéki irataiban nem találhatóak. Annyi bizonyos, hogy Csúzy Zsigmond megmaradhatott pozíciójában egészen 1729. július 2-án bekövetkezett haláláig.

Irat jelzete: HU MNL BAZML IV.501.b.II.I.706