Az Istituto degli Innocenti (Ártatlanok Intézete) szívbemarkoló, de gyönyörű gyűjteménye
Látogatásunk megfogalmazott célja az volt, hogy megismerjük a speciális gyűjtőkörű intézmény levéltári és muzeológiai gyakorlatait, valamint publikációs és örökségkezelési módszereit. Arra nem számítottunk, hogy az oszlopcsarnok mögötti bejáraton áthaladva a mértéktartóan és átgondoltan rendezett tárlat nyomán ilyen erővel bontakoznak ki előttünk az egykor ide került gyermekek láthatatlan történetei.
Domenica és Lorenza története
1629. március 17-én este 11 órakor egy férfi két kétéves ikerlányát, Domenicát és Lorenzát otthagyta az árvaháznál. A gyermekek egészségesek voltak, színes ruhát, harisnyát és cipőt viseltek. Apjuk, a rontai Michelangelo március 24-én jelentkezett, és elmondta, hogy a rájuk szakadt „csapások” miatt nem tudja tovább nevelni őket, ráadásul már négy másik gyermekéről is gondoskodnia kellett. Megígérte, hogy vagyonának egy részét a lányokra hagyja. Domenica erős és egészséges felnőtté vált, Lorenza azonban néhány hónappal később elhunyt. Az ikerlányok története rávilágít arra, hogy milyen összetett okok állhattak egy-egy gyermek árvaházba kerülése mögött: például a családokat sújtó szegénység, a házasságon kívüli születés, az anya kiszolgáltatott helyzete, az anya szoptatásra való átmeneti képtelensége miatt, illetve az, hogy egy újraházasodó anya férje nem fogadta el az anya korábbi gyermekét.
Az intézet 1465-ben 200 elhagyott gyermekkel kezdte meg működését, 1484-ben pedig már több mint 1000 gyermeket gondoztak. Az elhagyott csecsemőket a loggia alatti nyíláson, majd a híres vasrácsos ablakon keresztül lehetett anonim módon beadni. Érdekesség, hogy több leánygyermeket hagytak az intézetben, mint fiút, így az összetétel a lányok javára billent el. A 17. században nemcsak a csecsemők és a gyermekek, hanem az őket gondozó és szoptató dajkák száma is dinamikusan nőtt. A 18. század végére több mint 3000 bentlakója volt az intézetnek, a 19. század végére pedig az éves befogadások száma 2318-ra emelkedett. 1875-ben bezárták a vasrácsos „átadóablakot” és helyette létrehozták az Ufficio di Consegnát (átadó hivatalt). Ettől kezdve az anonim gyermekelhagyás megszűnt, az átvétel szabályozottabb formában történt.
Az interpretációs eszközök közül a legérdekesebbek a végtelenbe csavarodó timeline, amely időkeretbe helyezi az intézmény történetét, valamint a magas polc- és regiszterrendszer a kapcsolódó interaktív táblával, amelynek segítségével ábécésorrendben kereshetünk az intézetbe került gyermekek történetei között, amelyeket a levéltári nyilvántartási könyvek őriznek. Az egykori használati tárgyak a félkörívben elhelyezett polcos tároló kihúzható fiókjaiban bújnak meg. Külön termet szenteltek az intézmény 20. századi történetének, amelyet a már felnőtt, egykori gondozottakkal készített oral history interjúk tettek különösen megrázóvá.
A „token”-gyűjtemény
Az archívum egyik legérdekesebb egysége volt az úgynevezett „token” vagyis a gyermekek azonosítására szolgáló ismertetőjegyek gyűjteménye. A levéltárak alapvetően írott dokumentumokat őriznek, azonban vannak olyan kivételes esetek, amikor az iratokhoz szervesen kapcsolódó tárgyak is a megőrzött örökség részévé válnak. Az Istituto degli Innocenti ilyen különleges példa arra, hogy a levéltári iratok és a muzeális tárgyak nem különülhetnek el egymástól, hiszen együtt egyetlen történetet mesélnek el. A tokenek önmagukban csupán tárgyak lennének, a hozzájuk kapcsolódó iratok nélkül elveszne a jelentésük. Ugyanígy a levéltári nyilvántartások is sokkal személyesebbé és átélhetőbbé válnak e tárgyak révén.
A több mint 40 000 tárgyból álló gyűjtemény olyan személyes azonosító tárgyakat tartalmaz, amelyeket a gyermekek mellett hagytak szüleik. Ezek a tárgyak – például pénzérmék, medálok, rózsafüzérek, gyűrűk, gombok vagy szalagok – gyakran eltört vagy kettéosztott darabok voltak.
Jelentőségük nem anyagi értékükben rejlik, hanem abban, hogy azonosítási célt szolgáltak: ha a két fél összeillett, az azonosítás hiteles jeleként szolgált a gyermek és családja közötti kapcsolat bizonyítására. A gyűjtemény főként a 19–20. századból származik. A feldolgozás során az intézmény nemzetközi levéltári szabványokat alkalmazott (ISAD(G), ISAAR(CPF)), és két fő gyűjteményi egységet különített el (1827–1889, illetve 1890–1921). Szükség esetén a tárgyakat restaurálták, megtisztították, majd a tárolást megfelelő módon, a levéltári kontextust nem megbontva, újragondolták.
Hangsúlyos szerepet kapott a digitalizálás és a közönség számára történő hozzáférhetővé tétel is: a tárgyak múzeumi kiállításokon és online felületeken egyaránt megjelennek.
Online elérhető digitális állományok
A digitalizált levéltári dokumentumok iránt érdeklődők számára ajánljuk a következő kötetet:
A dajkák és gyermekek nyilvántartása 1828. január 1-jétől 1828. december 31-éig.
A 834 képet tartalmazó digitális képállomány bejegyzései betekintést nyújtanak a gyermekek intézetbe kerülésének körülményeibe, a dajkák elszámolásaiba, valamint – esetenként – a gyermekek későbbi sorsára vonatkozó feljegyzésekbe is. Hasonló kötet elérhető még az 1827 és 1829-es évekre vonatkozóan is.
A digitalizált token-gyűjtemény itt érhető el: Esplora - TECA DIGITALE
Összegzés
Az Istituto degli Innocenti Firenze egyik legrégebbi közintézménye, amely immár több mint hatszáz éve foglalkozik a gyermekek gondozásával, védelmével és támogatásával. A 20. századra az intézmény eredeti funkcionalitása átalakult, fokozatosan egyre szélesebb gyermekvédelmi feladatokat vállalt, miközben a klasszikus, árvaházba adott gyerekek száma folyamatosan csökkent. Az intézmény küldetése ma a gyermekek jogainak védelme és előmozdítása, amely a Gyermekjogi Egyezmény alapelveire épül. További két meghatározó területe a kutatási és képzési tevékenység, valamint a kulturális örökség megőrzése. Ez utóbbi kiemelt jelentőségű, hiszen az intézet levéltára, könyvtára és múzeuma jelentős történeti és kulturális értékeket őriz, és tesz hozzáférhetővé.
A látogatás során az a benyomás alakult ki bennünk, hogy az Istituto degli Innocenti iskolapéldája annak, hogyan kapcsolható össze egy intézmény társadalmi küldetése a kulturális örökség megőrzésével és közvetítésével.
Ha ott járunk, semmiképpen ne hagyjuk ki az épület tetőterében működő kávézót sem, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a dómra és Firenze háztetőinek látványára. A lenyűgöző panoráma után az épületből kilépve üvegkapu zárul a gyűjteményre, ám mégsem tudjuk majd magunk mögött hagyni az élményt.
„Az Európai Unió finanszírozásával. Az itt szereplő vélemények és állítások a szerző(k) álláspontját tükrözik, és nem feltétlenül egyeznek meg az Európai Unió vagy az Európai Oktatási és Kulturális Végrehajtó Ügynökség (EACEA) hivatalos álláspontjával. Sem az Európai Unió, sem az EACEA nem vonható felelősségre miattuk.”
Forrás: az intézet honlapja https://www.istitutodeglinnocenti.it/it és a kiállítás.
Szöveg: Komlósi-Gera Zsófia, Szerényi Ildikó
Fotók: Czégé Petra, Szerényi Ildikó, Szőke Zoltán
Új hozzászólás