À la recherche… Genealógia a színpadon

Munkatársaink elsősorban az Archives & Cultures genealógiai könyvkiadó szervezésében immáron 12. alkalommal megvalósult Salon de Généalogie-n, Franciaország egyik legjelentősebb családtörténeti és levéltári rendezvényén vettek részt. A program legérdekesebbnek és legmeglepőbbnek tűnő eleme két, a genealógiát bemutató és népszerűsítő színházi előadás volt, amelyeknek a Chaplin mozi adott otthont.

A Le Cours de trop! című darabot már több esztendeje számos alkalommal adták elő, s most is nagy volt iránta az érdeklődés. A zenés komédiaként aposztrofált mű szerzője Marie-Odile Mergnac, az Archives & Cultures kiadó vezetője, a szöveget a darab egyik szerepét is alakító Éléa Grégoire vitte színre. A szereplőgárda öt fiatal színésznőből áll: a rendező mellett Clara Allot, Marie Breton-Violet, Marie Rioux és Mathilde Morin alakították a szerepeket, utóbbi rögtön hármat is. A kevés, de igényes és láttató díszlettel megrendezett darab zenével, énekkel, tánccal fűszerezett bohózat, amely a jellem- és a helyzetkomikum, illetve a nyelvi humor eszközeit használva a műfaj legjobb francia hagyományaival lép kapcsolatba. Az előadásban ismert slágerdallamok csendülnek fel a témához átírt szöveggel, de a szereplők énekhangjuk mellett tánctudásukat is megcsillogtatják.

A darab cselekménye egy genealógiai kurzuson játszódik, ahol négy fiatal hölgy diákként jelenik meg, az ötödik, Mathilde Morin pedig először a kurzus tanáraként, majd mind beszédében, mind öltözetében, mind kellékeiben erősen karikírozva DNS-kutatóként, aztán „pszichogenealógusként”. Az előbbi esetben az egyik diák DNS-vizsgálatának eredményeiről számol be, háromszor egymás után: az első két alkalommal hiba csúszott a számításokba, s például „marsi” géneket is kimutattak, az utolsó esetben pedig megszületett a valós, de igencsak meglepő eredmény… A „pszichogenealógus” figurája is karikatúrajellegű, amit itt is hangsúlyoz a beszédmód és az öltözet. Ez az alak a vizsgált alany keresztnevére alliteráló – stílusosan: a keresztnév kezdőbetűjével kezdődő –, negatív töltetű tulajdonságokat és fogalmakat hoz kapcsolatba vele, míg a kurzus többi résztvevője, átvéve ezt a módszert, pozitív szavakkal vigasztalja a vizsgálat „elszenvedőjét”.

A négy diák négy különböző jellemű és családi hátterű személy, s mindannyiuk számára komoly meglepetéseket tartogat a kurzus. Érdekes motívum az egyik diák feltárt családtörténete: orosz emigráns felmenőkkel rendelkezik, akik Franciaországba érkezésük előtt megfordultak többek között Kínában, az USA-ban, Görögországban, Spanyolországban – a darabban elősorolt útvonal állomásai, ha nem is teljesen, de kísértetiesen hasonlítanak gróf Benyovszky Móric utazásaira.

A darab a genealógiát, annak egyes módszereit mutatja be – erősen komikus, néha vitriolos módon, de mindenképpen felhívja a figyelmet a családfakutatás és a családtörténet jelentőségére: gyökereink megismerése közelebb visz önmagunkhoz is.

A másik, szintén több éve sikeresen futó színházi előadás a Le Loup des archives címet viseli, s gyermekeknek szól. A szerzője e műnek is Marie-Odile Mergnac (a szöveg rajzokkal illusztrált könyv formájában is megjelent), a két szerepet pedig Mathilde Morin és Éléa Grégoire alakítják. A történet szerint egy Garance nevű árva kislány éjfélkor beszökik a levéltárba, hogy családja után kutasson. Nem üres azonban a hely: az éjszakai műszakban egy farkas felügyeli a levéltárat és az iratokat. A „kutatótermi felügyelő” először ráijeszt a kislányra (bár ő is megijed az illetéktelen behatolótól), majd lassan összebarátkoznak, s végül – a közönséggel együtt énekelt gyermekdalokért cserébe – segítséget nyújt neki a kutatásban. Mindenekelőtt azonban a levéltári etikettről, a levéltárhasználat alapjairól beszél a kis kutatónak: mit lehet tenni, használni ott, mit nem. Különösen ijesztő a farkas számára a Garance táskájából előkerülő zöld egér, mint a levéltári iratok egyik legfőbb ellensége. A farkas segítségével végzett családkutatás során egyre visszább haladnak az évszázadok sorába, s végül meglepő csattanó vár mind a kutatóra, mind a felügyelőre.

A darab interaktív: a szereplők számos alkalommal bevonják az előadásba a nézőközönséget is, kérdéseket tesznek fel, gyermekdalok együttes éneklésére biztatják őket. Mindezen eszközökkel, s nem utolsósorban a gyerekek számára érthető nyelvi humorral, helyzetkomikummal – még a felnőttek számára is – igen izgalmas, szórakoztató és tanulságos órát jelent a mű megtekintése.

À la recherche… Genealógia a színpadon

S hogy milyen tanulságokat tudunk leszűrni a két előadásból? A genealógia a színpadon is jól tud működni: olykor karikatúrába hajló, máskor vitriolba mártott humorral, nyelvi leleményekkel, dalokkal, tánccal, de releváns ismereteket nyújtva a téma megszólítja, szórakoztatja és elgondolkodtatja a nézőközönséget. Hasonló jellegű program hazai környezetbe is elképzelhető, elsősorban a gyermekek számára, s természetesen egy színtársulattal együttműködve. Hiszen a legfiatalabb generációhoz izgalmas, érdekfeszítő módon hozza közel egyrészt a levéltárat, az ott őrzött forrásokat, másrészt a családkutatást, annak jelentőségét. Ha a gyermek érdeklődni kezd egy mikroközösség, saját családjának története iránt, ezzel egyúttal saját maga megismeréséhez is közelebb kerül, a feltárt információk elfogadóbbá, szociálisan érzékenyebbé tehetik. Azonban nem kizárt az sem, hogy később egyre táguló körben fog érdeklődni az őt körülvevő nagyobb közösségek (iskola, lakóhely stb.) története, múltja, jelene – s nem utolsósorban az ezekre alapozott jövője iránt.

https://www.youtube.com/watch?v=ZVTMvxOCyE0