A Justice For Hungary óceánrepülésének előkészületei

magyar

A repülőút közadakozásból valósult meg: a szükséges összeg az észak-amerikai magyarság adományaiból gyűlt össze. Ebből az alkalomból bemutatjuk a Molnár Jenő windsori református lelkész és felesége, Molnárné Waldmann Rózsa által rögzített felvételekből összeállított videót, amely bemutatja Detroit, és a szomszédos, de már Kanadában lévő Windsor magyar közösségét, akik adakoztak a repülőút javára. A felvételen az óceánrepülés előkészületei is láthatóak.

Mindenütt jó, de a legjobb Otthon

magyar

Jóllehet a magyarok amerikai kivándorlása már az 1848/49-es szabadságharc bukását követően megkezdődött, tömegessé csak az 1880-as években vált. Az emigrációra ekkor elsősorban a nincstelen, földnélküli mezőgazdasági és ipari munkások, napszámosok, a nehezen boldoguló néhány holdas gazdák vállalkoztak saját föld és önálló egzisztencia reményében.

Bélyegen az egykori magyaróvári díszpolgár

magyar

A Legnagyobb Magyar ifjabb fia, gróf Széchenyi Ödön alapította a hazai tűzoltóságot 1870-ben. A jeles évforduló alkalmából a Magyar Nemzeti Bank emlékérmet, a Magyar Posta pedig alkalmi bélyegsort bocsátott ki. Kevesen tudják, hogy gróf Széchenyi Ödön Magyaróvár díszpolgára volt és járt is a városban. A különleges történetről Beregszászi Balázs kollégánk nyilatkozott Mészely Rékának, a Kisalföld újságírójának.

Oldalak

Feliratkozás Magyar Nemzeti Levéltár RSS csatornájára