Komoly nemzetközi szakmai pályázatokra várják a jelentkezőket
Szentévekkel kapcsolatos nemzetközi konferencia felhívás
Szentévekkel kapcsolatos nemzetközi konferencia felhívás
A Cigánysors – A cigányság történeti múltja és jelene V. című könyvet az Erdős Kamill Cigánymúzeum és a Pécsi Cigány Kulturális és Közművelődéi Egyesület közös kiadásában jelent meg. A kötet főszerkesztője Márfi Attila, főszerkesztő-helyettese Kosztics István és Majtényi György.
Folytatódott a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) és a Magyar Történelmi Társulat közös történelmi ismeretterjesztő sorozata, a Levéltári Délutánok, ezúttal Ö. Kovács József, a Magyar Nemzeti Levéltár nyugalmazott tudományos igazgatója, főlevéltáros ismertette a szovjet csapatok magyarországi tartózkodását jogilag rendező egyezményt.
Fontos előzmények
Június 21-én immár huszonnegyedik alkalommal szervezik meg országszerte a Múzeumok éjszakája programot, amelyhez a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára idén is csatlakozik. Magyarország legnagyobb kulturális eseményén több mint négyszáz helyszínen csaknem 2500 programmal várják az érdeklődőket, ahol komoly hangsúlyt kap Jókai Mór alakja. A 2025-ös esztendő legjelentősebb kulturális jubileuma ugyanis egyik legnagyobb írónkhoz, Jókai Mórhoz kötődik. A Jókai 200 emlékév a „mesemondó fejedelem” előtt állít emléket.
Vass Imre 1813 és 1815 között a Pesti Egyetemen az Institutum Geometricum hallgatója volt. Mérnöki oklevelét 1818-ban kapta kézhez, de már ez megelőzően 1817 és 1818 folyamán Hartmann Mihály (1785 k. – Rimaszombat, 1820. január 10.) Gömör és Kis-Hont vármegyei mérnök mellett gyakornokoskodott, ezt követően a vármegye mérnöke lett.
A képzés tervezett kezdési időpontja: 2025. szeptember 11.
A képzés tervezett befejezésének időpontja: 2026. június 18.
A képzés óraszáma: 450 tanóra
„Bécs város lakossága immár harmadik éve példátlan szenvedésen megy át a fizikai nyomor minden részének elszenvedésével. Éhezik, nincs ruhája és tüzelője, a télen még a világítás is minimumra van redukálva.” – írta Miskolczy Gyula egyik 1948-ban benyújtott jelentésében.
Mesterségek és tisztségek az uradalmakban c. uradalomtörténeti konferencián tart előadást Egerben 2025. május 28-án ifjú kollégánk, Molnár Attila. Felszólalásnak címe: Köznemesi uradalmak? Beszélhetünk-e életképes köznemesi gazdálkodásról?