Rendszerváltás vidéken sajtóbemutató

magyar

Dr. Szabó Csaba a bemutatót megnyitó beszédében elmondta, hogy a szerencsének is köszönhető, hogy előkerült az a lappangó, 97 317 fotót tartalmazó gyűjtemény, mely a kutatás alapját képezte.  A nyolcvanas években a Hazafias Népfront kezdeményezésére, a „felszabadulás” negyvenéves évfordulójára készülve helyi könyvtárosok, hivatásos fotósok és aktivisták fényképezték végig Magyarország utcáit azzal a céllal, hogy bemutassák a hazai falvak fejlődését, átalakulását.

Rendszerváltás vidéken projektbemutató

magyar

Köszöntőt mond:

dr. Szabó Csaba főigazgató, MNL

dr. Schmidt Mária főigazgató, Terror Háza Múzeum, a programot támogató Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány vezetője

A programot bemutató előadások:

 dr. Cseri Miklós főigazgató, SZNM: A „létező szocializmus” életvilágai. Közös közgyűjteményi projekt a rendszerváltoztatás 30 éves évfordulója kapcsán

Dél-Korea: mélyülő levéltári kapcsolatok

magyar

A Magyar Nemzeti Levéltár gyümölcsöző levéltári kapcsolatot ápol Dél-Koreával, mely több éves múltra tekint vissza. Az együttműködés ötlete Kim Bogook-ban, a szöuli Sungkyunkwan Egyetem kutatóprofesszorában merült fel, aki elsőként vetette fel a Koreára vonatkozó levéltári iratok digitalizálását a Sungkyunkwan Egyetem részére. A megszületett egyezmény értelmében kizárólag kutatói felhasználásra mikrofilmen és később digitalizálva is átadtuk az egykori Magyar Népköztársaság Külügyminisztériumának phenjani iratainak másolatát.

Pedagóguskártya elfogadóhely lett a levéltár

magyar

A 2023-ban fennállásának 100. évét ünneplő Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, a magyar történelem és államiság legfontosabb dokumentumainak őrzője, szeretettel várja a pedagógusokat a Bécsi kapu téri levéltári palota és A nemzet emlékezete – a magyar történelem mérföldkövei című kiállítás ingyenes megtekintésére.

„Apró ember, mit mívelsz?”

magyar

Különleges tartalma lehetett talán az oka, hogy a Batthyány család levéltárában nem a Missiles, hanem a köztörténet szempontjából fontosnak ítélt iratok számára létrehozott Memorabilia sorozatban tartották megőrzésre méltónak. A magyar nyelvemléknek minősülő levelet, hogy a nyelvtörténészek és nyelvtörténeti kutatás számára is hozzáférhetővé váljon, Iványi Béla 1947-ben a Magyar Nyelv 43. évfolyamában betűhív átírásban közölte.

A magyarországi szlovákok

magyar

A Magyar Nemzeti Levéltár által útjára indított könyvsorozat bevezető tanulmánykötete, Az együttélés történelme: nemzetiségi kérdés Magyarországon, 2021-es kiadása után következett az első forrásgyűjtemény, amely a magyarországi ruszinokra és ukránokra vonatkozó dokumentumokat mutatta be A magya

Oldalak

Feliratkozás Magyar Nemzeti Levéltár RSS csatornájára