„Talán ma még meg is talállak…”

Az Óda múzsájának, Marton Mártának családtörténetéből

„Maradj fölöslegesnek/A titkokat ne lesd meg” – szól a József Attila-i intelem. Mi most mégis régi titkokra lesünk rá a levéltári dokumentumok segítségével, és közben az is kiderül, hogy mindig jobb mindent a saját szemünkkel is ellenőrizni. Költészet napi kiegészítések egy halhatatlan múzsa élettörténetéhez.   

Titkaink kétfélék lehetnek: az első esetben a meglévő, ismert információk elrejtése, a második esetben éppen a megfejtésre váró tények kifürkészése a cél.  Nyelvünk szinte példátlan módon egyetlen szóban (titok) egyesíti a két fogalmat, míg más nyelvek éles különbségtétellel élnek, például az angol secret – mystery, a német Geheimnis – Rätsel esetében. A magyar irodalom története rengeteg olyan „secret” jellegű titkot rejt, amelyet az irodalomtörténészek évtizedekig titkolnak a széles nyilvánosság előtt, de olyan „mystery” is akad bőséggel, amelyre a kutatók évekig, évtizedekig keresik a választ. A talán túlzott tiszteletből, szemérmességből szándékoltan eltitkolt valóság kézenfekvő példáiként említhetjük a maga idejében komoly szenzációt jelentő József Attila-kötetet, a pszichoanalitikai kezelés nem könnyen olvasható mementóját, a Szabad ötletek jegyzékét, vagy Móricz Zsigmond 2010 és 2016 között megjelent naplóit, amelyekből sok tekintetben egészen másfajta kép rajzolódik ki az íróról, mint ami addig az irodalmi kánon „tanítható” része volt. Megrázó élmény volt sokaknak szembesülni a József Attila-szöveg automatikus írással keletkezett, meghökkentő érzelmi csapongásával, vulgaritásával, vagy a Móricz-féle Csibe-kapcsolat egészen újszerű, naturális és felkavaró dimenzióival.   

Vannak persze „lírai” titkok, misztériumok, amelyekről a fátyol fellebbentése valahogy megtalálja a lélek mélyét, s nemhogy nem okoz traumát, de épp ellenkezőleg: mintha helyrebillentené a világ titokzatos rendjét.

Ilyen, keresni való titok volt sokáig József Attila Óda című költeményének ihlető személye. József Attila 1933-ban íródott verse sokak szerint a világirodalom egyik legszebb szerelmi tárgyú alkotása. Mint mára kétséget kizáróan kiderült, Lillafüreden, az IGE (Írók Gazdasági Egyesülete) júniusi kongresszusán (amely Pakots Józsefnek, az egyik alapítónak váratlan halála miatt három nap után félbeszakadt)  pillantotta meg a társaságban ott tartózkodó, a kortársak visszaemlékezése (és a néhány, fennmaradt fotográfia) szerint is páratlan szépségű Dr. Szőllős Henrikné Marton Mártát, akihez a vers szól, s aki egyébként – rejtély a rejtélyben – állítólag őrizte a szöveg (a költőtől később személyesen átvett) eredeti kéziratát, amely azonban ma már nem fellelhető. Az első olvasatra is nyilvánvalónak tűnt a beavatottak számára, hogy a mű ihletője nem Szántó Judit, József Attila akkori élettársa volt, de a pontos személy megnevezésére egészen 1964-ig kellett várni.

Varga Éva József Attila-szobra Lillafüreden, a vers keletkezési helyszínén

A szerző felvétele

A vers keletkezéstörténetének legutóbbi, Bálint Endrétől származó, összegző jellegű tanulmánya a Kortárs 2022. évi egymást követő két számában jelent meg.[1] A szerző sorra veszi a kutatás fontos állomásait, így például Rajk Andrásnak az 1964. január 19-i Népszava-beli, majd az 1983. évi, a Kritikában, illetve az 1997. évi Színes Vasárnapban megjelent írásait, Szabolcsi Miklós nagymonográfiájának, a Kész a leltárnak 1954. évi interjúját Marton Mártával, de hivatkozik az 1931. évi Magyar asszonyok lexikonára is, amelyben magától Dr. Szőllős Henrikné Marton Mártától olvashatóak az önéletrajzi tények. Bálint Endre munkájában igyekszik összefoglalni mind az ihlető személy életére, mind a vers keletkezéstörténetére, mind a verskézirat utóéletére vonatkozó és ismert adatokat. Munkája lelkiismeretes, alapos, mégis akadnak benne tárgyi tévedések. Az MNL Soproni Levéltárának iratanyaga, valamint a Szlovák és Cseh Nemzeti Levéltárak közreműködése alapján igyekszünk korrigálni ezeket. 

A legfontosabb az a tény, hogy a József Attila-szakirodalomban mindenki – s így Bálint Endre maga is – úgy hivatkozik a vers ihlető személyére, mint aki Marton Márta Klára néven 1901. május 28-án született Felsőkismartonhegyen (ma Oberberg-Eisenstadt, Ausztria): „Hivatalos iratok tanúsága szerint múzsánk 1901. május 28-án született, Marton Márta Klára néven anyakönyvezték (…). Szülei Marton József es Fuchs Amália voltak, akikről csak igen keveset tudunk.”[2]

Úgy tűnik, senki nem gondolta azt, hogy a hivatalos iratok ettől eltérő adatokat tartalmazhatnak, s ezért ellenőrizendők, márpedig ez a helyzet: Marton Márta Klára ugyanis a hivatalos dokumentum alapján nem Marton, hanem Weisz Márta Klára néven született, így is anyakönyvezték.

Marton Márta Klára születési anyakönyvi bejegyzése,

Felsőkismartonhegy, 1901. május 28.

Az irat jelzete: HU-MNL-GyMSMSL-XXXIII.5.a

Édesapja Weisz József izraelita felekezetű, akkor 36 éves magántisztviselő. Édesanyja, Weisz Józsefné, született Fuchs Amalia, szintén izraelita vallású, Márta születésekor 29 esztendős. A családfő, Weisz József bejegyzés szerinti születési helye Nagy-Appony (Appony, ma: Oponice, Szlovákia), azonban – újabb titok – a Nyitrai Állami Levéltár a fennmaradt oponicei anyakönyvi dokumentumok alapján nem tudta egyértelműen igazolni ezt az információt. Ugyanakkor az 1869. évi népszámlálási iratok már segítenek: az Országút utca 50. szám alatt élt Weisz Móritz pékmester, aki ekkor 40 esztendős volt, Anna, az ő fiatal, 22 éves felesége (Rosenberger Netti néven szerepel az anyakönyvekben), valamint József nevű, 4 esztendős kisfiuk (Marton Márta későbbi édesapja) és Karolina nevű újszülött kislányuk.

A Weisz család népességnyilvántartási bejegyzése

Az irat jelzete: Ministersvo Vnútra Slovenskej Republiky Štatny Archív v Nitre,

Sčítanie ľudu 1869 Oponice, dom č. 50, Népességnyilvántartás Oponice, 1869

Az édesanya, Fuchs Amália – a cseh régiók vonatkozó izraelita felekezeti anyakönyve alapján – 1870. március 8-án született a korábban Polička, ma Svitavy plébániához tartozó Wüst Rybná településen (ma: Pustá Rybná, Csehország). Édesapja a helybeli Mayer Fuchs, édesanyja Franziska (született Deutsch) Fuchs, aki a közeli Rohozná településről származott. A Cseh Nemzeti Levéltár kissé sajátos, két külön oldalra írt anyakönyvi bejegyzése pontosan megörökíti ezeket az adatokat.

Marton Józsefné Fuchs Amália születési anyakönyvi kivonata, 1870. március 8.

Az irat jelzete: Národni Archiv, Praha, Csehországi Zsidó Vallási Közösségek Nyilvántartása (HBMa), ltsz. 1627, 17. lap, 68. sor. 4a HBMa_1627

Sajnos nem áll rendelkezésünkre irat, amely kétséget kizáróan igazolná, hogy Marton Márta szülei mikor és hol kötöttek házasságot, és ennek kiderítésében – a Szlovák Nemzeti Levéltár szíves közlése alapján – a topolcsányi izraelita hitközségi anyakönyvek sem nyújtottak segítséget. Igaz, legidősebb fiuk későbbi bécsi születési anyakönyvi kivonatán 1895. április 25-i dátumot jelöltek meg (Nagytapolcsány), de ezt konkrét házassági anyakönyvi bejegyzéssel igazolni nem tudjuk.

A Weisz család az 1890-es évek közepén továbbköltözött, s ezt több, 1896–1900 közötti bejegyzés is igazolja a Soproni Levéltárban megőrzött, HU–MNL–GyMSMSL–IV.426.a jelzetű, a Kismartoni Járás Főszolgabírójának iratanyagához tartozó mutatókönyvekben, de sajnos a vonatkozó konkrét ügyiratok itt sem maradtak fenn. Feltételezhető tehát, hogy a teljes család valamikor 1896-1897 körül telepedhetett meg Kismartonban, méghozzá Bécs érintésével, mert – mint említettük – Marton Márta legidősebb testvére még ott született.        

Az öt gyermek közül elsőként tehát Weisz (Marton) Ottó Béla született meg, 1896. február 2-án Bécsben, amint azt a német nyelvű anyakönyvi bejegyzése is elárulja (a bejegyzést tanúsító egyik személy éppen Weisz Móric, a nagyapa volt, ő az irat tanúsága alapján ekkor még Apponyban élt). A család akkori lakhelye a III. kerületi Löwengasse 4. sz. alatt volt. Érdekesség, hogy az apa Weisz Pinkus József néven van anyakönyvezve, sőt, fiuk, Ottó Béla későbbi (1925. évi, Zoltán Ilonával kötött) házassági bejegyzésén is ezen a ragadványnéven, Marton Pinkusz néven említik őt. Az 1925. évi házasságkötés egyik tanúja pedig éppen Dr. Szőllős Henrik, azaz Marton Márta első férje, az ifjú férj sógora volt.

A második gyermek, Weisz (Marton) Jenő már Kismartonban született, amint ezt az 1897. december 16-i születési anyakönyvi kivonata is igazolja. A család lakhelye ekkor már „Felsőkismartonhegy 9a” házszám volt. Az apa, Weisz József foglalkozása ekkor „bőrgyárban könyvelő”.

A család harmadik gyermeke, az 1900. április 23-án született Weisz Lajos Károly két hetet sem élt, a felsőkismartonhegyi halotti anyakönyv bejegyzése szerint május 4-én hunyt el, ismeretlen okból.  

Weisz (Marton) Márta Klára már említett, születése (1901) után a család ötödik, s egyben utolsó gyermeke pedig Weisz Vilma Emma volt, aki 1905. március 18-án született. A család lakcíme ekkor már Kismarton, Deák Ferenc utca 13. volt, az édesapa foglalkozása „könyvelő”. Az apa születési helyére „Nagyabony” van bejegyezve, ami nyilvánvaló elírás, ez a település ugyanis a nagyszombati kerület dunaszerdahelyi járásban, míg a valódi születési helyet jelölő „Nagy-Appony” a mai nyitrai kerület nagytapolcsányi járásában található.

Az újabb, eddig még nem tisztázott „titok” a névváltoztatás ideje, amely Marton Márta eredeti, 53/1901. sz. születési anyakönyvi bejegyzése alapján könnyen egyértelműsíthető volt. A megjegyzés rovatban feltüntetett UB-szám (18/1913) ad magyarázatot a Marton/Weisz nevek problémájára: 1913-ig ugyanis Weisz néven ismert családfő ekkor kérvényezte nevük megváltoztatását Marton-ra.

(Weisz) Marton Márta Klára névváltoztatása, UB-bejegyzés, 1913 Felsőkismartonhegy

Az irat jelzete: HU-MNL-GyMSMSL-XXXIII.5.b

Az 1913. évi névváltoztatás az összes családtagot érintette: például Marton Márta Klára UB-bejegyzése felett találjuk meg testvérének, Weisz Jenőnek névkorrekcióját is, a 17/1913-as számon. A megváltoztatott vezetéknév tehát nyilvánvalóan az 1900-as évek elejének családi lakhelyére, Kismartonra utalhat, a névváltoztatásra vonatkozó 12370/1913. VI. 13. számú belügyminisztériumi ügyirat viszont sajnos nem maradt fenn az MNL OL anyagában.

Mindebből következik a Bálint Endre-tanulmány következő pontatlan állításának korrekciója: „Márta korán Budapestre került. Alsóbb iskoláit a Síp utcai pesti izraelita hitközség elemi iskolájában végezte, majd 1915-től 1919-ig az Országos Nőképző Egyesület leánygimnáziumába, a mai Veres Pálné Gimnázium elődjébe járt. Gondviselőjeként Weisz József bőrnagykereskedő van bejegyezve az iskolai névkönyvekbe, címe: Bp. VII. Elemér u. 14. I. 12. (…) Nem tudjuk, hogy Weisz Józsefet milyen szálak fűzték a Marton családhoz, de szoros rokoni vagy baráti kötelék lehetett, ha rá merték bízni iskoláskorú leányukat. A kutató azonban, aki a korabeli budapesti telefonkönyvekből is meríti információit, azt találja, hogy a múzsánk gimnáziumi évei alatt kiadott 1917-es telefonkönyvben szerepel egy Weisz József, sajnos foglalkozás megjelölése nélkül, aki az Elemér u. 17. szám alatt lakott, amely épület viszont ma is régi pompájában csodálható meg. Felmerül a kérdés, hogy vajon nem ugyanarról a Weisz Józsefről van-e szó, nem történt-e elírás valamelyik címben, esetleg nem költözött-e az évek során pár házzal odébb.” [3]

A viszony tehát az eredeti születési anyakönyvi bejegyzés alapján valóban igen szoros rokoni kötelék volt: Weisz József – Marton Márta Klára édesapja volt. Az irodalomtörténetben eddig ismeretlen tény talán azért sikkadhatott el, mert valaki már eleve pontatlanul, forrásbetekintés nélkül hivatkozhatott rá, s ezt a pontatlanságot a különböző későbbi publikációk tényszerűen átvették.

Bálint Endre tanulmánya második részének legvégén, a Kiegészítés és hibaigazítás címmel a családi sírnál történt látogatása alkalmával igyekszik tisztázni, pontosítani más családtagok személyét is, illetve korrigálni egy, a Marton Márta bátyjára, Ottóra vonatkozó információját, amelyet a családi legendárium tévesen őrzött. Bálint Endre szerint „innen derült ki, hogy a múzsa édesapja 1865–1930-ig élt (Bálint a tanulmány első részében azt feltételezte, hogy az édesanya – férje halálát követően – egyedül követte lányát Budapestre – HN), hogy volt egy fiatalon elhunyt Vilma (1905–1930) nevű húga is, valamint hogy édesanyja, Amál néni 1870-től egészen 1963-ig élt”. Illetve „a feljegyzésekből viszont az is látszik, hogy (Marton Márta – HN) Ottó bátyjának felesége 1966-ban hunyt el, míg Ottó két évtizeddel élte túl nejét, ebből következően a tanulmányom első részében leírt közös autóbaleset nem velük történhetett meg.” [4]

Ahogy a Marton Ottó és felesége közös autóbalesete sem történt meg, úgy az az információ sem helytálló, hogy Marton Józsefné egyedül költözött Budapestre: az apa, Marton József ugyanis maga is a fővárosban élt élete második felében: 1930. november 1-jén bekövetkezett halálakor lakcíme Budapest, Peterdi utca 38. volt, amint azt halotti anyakönyvi bejegyzése is igazolja.

Marton József halotti anyakönyvi bejegyzése, 1930. november 1. Budapest, 6. kerület Forrás: www.familysearch.org

Ma a budapesti Kozma utcai izraelita temetőben (15. parcella, 7. sor, 20. sír) nyugszik az őt több mint 30 évvel túlélő feleségével, Marton Józsefnével (1870–1963) együtt. Szintén ide temették gyermekeik közül a legfiatalabbat, Vilmát (1905–1930), akinek mindössze a temetéséről szóló rövid hír áll rendelkezésünkre, halálának oka és pontos helye ismeretlen. Ebben a sírban nyugszik a legidősebb fiúgyermek, Marton Ottó és felesége, Zoltán Ilona is.

A Marton család sírja a Kozma utcai izraelita temetőben

A szerző felvétele

És ugyanitt egy egyszerű „Márta” feliratú kőlap jelzi a család legnevesebb tagjának, József Attila Marton Mártájának nyughelyét is. 1964. október 6-án hunyt el, ekkor már második férjének, Szigeti Mihály hegedűművésznek nevét viselve.

Titokzatos, megfejthetetlen szépség volt, aki talán örökre magával vitte az Óda kéziratának sorsát is. Nevének és származásának titkaihoz viszont közelebb jutottunk. 

A cikk elkészítéséhez nyújtott segítségért és a közlési hozzájárulásokért köszönetet mondunk a Szlovák Köztársaság Belügyminisztériuma Nyitrai Levéltárának és a Cseh Nemzeti Levéltárnak (Prága).

Hegyi Norbert