Találatok

Típus: Szöveges tartalom
A napokban hagyta el a nyomdát 22. Évkönyvünk, amelyben olvasható Wilfried Forstmann német professzor írása is Harry Kessler gróf 1918-ban keletkezett naplójáról.
Típus: Hír
„A közönség ezt nem érdemelte meg tőlem, hogy botránnyal szórakoztassam.”
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
2021. július 14-én a Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára azokat várta, akik személyesen szerették volna megismerni az intézményt és az itt folyó munkát.
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
"A magyarországi rendiség politikai kultúrája (1526–1848)" c. pályázat által támogatott, most megjelent két kötet bemutatójára kerül sor a Gödöllői Királyi Kastélyban. A 2021. július 9-én a kastély Erzsébet-verandáján sorra kerülő eseményen folytatott kötetlen beszélgetést Papházi János főmuzeológus vezeti le. A kötetek a helyszínen megvásárolhatók.
Típus: Hír
Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli magyar közvélemény az 1920. június 4-én aláírt trianoni békeszerződést. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló okmány Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Hatása máig jelen van a magyar társadalomban. Egy 2020-ban végzett reprezentatív magyarországi közvélemény-kutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben.
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
Tikkasztó nyári napok különleges hűsítője lehet egy finom fagylalt. A nyalánkság készítésének több ezer éves fejlődését és közkedvelt huszadik századi árusainak emlékét ma már csak megsárgult lapok őrzik a levéltárakban, de a fagylalt iránti szeretet minden generációt összeköt.
Típus: Hír

Oldalak