Segélykérő levelek

II. Lajos 1526 tavaszán több körben kereste meg az európai országok vezetőit. Március 24-én a török fenyegetés miatt kialakult súlyos magyarországi helyzetről tájékoztatta VII. Kelemen pápát, és sürgette, hogy az egyházfő ne csak saját anyagi támogatását biztosítsa, hanem a többi keresztény uralkodótól is minél gyorsabban eszközöljön ki segélyt és katonai támogatást. Kiemelte, hogy az összes keresztény fejedelemnek írt levelet, amelyeket a pápa szíveskedjen a saját leveleivel együtt elküldeni a nagyobb hatás érdekében. Másnap, március 25-én levél ment Habsburg Ferdinánd osztrák főhercegnek, VIII. Henrik angol királynak és Andrea Gritti velencei dózsénak, a következő napon pedig a Firenzei Köztársaságnak. A levelek visszatérő eleme, hogy a török ellen zsoldosok felfogadására van szüksége, ezért az uralkodó elsősorban pénzt kért. Felajánlotta, hogy annak felhasználását az illető ország követe felügyelje, vagy akár koordinálja.

Április közepén II. Lajost „ismét a kényszer hajtotta, hogy erről az ügyről minden fejedelemnek írjon”. Április 13-án írt a pápának, április 15-én pedig hasonló szövegezésű levelekben kérte a Firenzei és Velencei Köztársaság, Alfonso d’Este ferrarai herceg és II. Federico Gonzaga mantovai őrgróf pénzsegélyét „annak lehetőségére, hogy gyalogosokat toborozzon, melyre most a legnagyobb szüksége van.”

ElőzőKövetkező

ElőzőKövetkező

II. Lajos király levele II. Federico Gonzaga mantovai őrgróf részére.
Buda, 1526. ápr. 15.  Jelzete: HU-MNL-OL-U 1526-DF 296307
 

Tiziano Vecellio: Federico II. Gonzaga portréja, 1529. Museu del Prado, Madrid. Leltári szám: P000408.
Forrás: Wikimedia Commons

Külföldi segélycsapatok

Mindeközben azonban kedvezőtlen folyamatok zajlottak Euróbában: V. Károly és I. Ferenc 1526. január 14-én kötötte meg a madridi békét, amit a március 6-án szabadon engedett francia király azonnal semmisnek nyilvánított, és új szövetségeseket keresett a Habsburg császár ellen. Ennek következtében 1526. május 22-én megkötötték a cognaci ligát, melyhez a pápán és a francia királyon kívül Milánó és Velence is csatlakozott. Ezzel pedig elkezdődött az itáliai háború egy új fejezete. A fentiek tükrében látható, hogy Magyarország, és a török elleni összefogás ügye a nagyhatalmi politika áldozatául esett.

A Német-római Birodalom számos kisebb-nagyobb fejedelemsége és rendjei nem voltak közvetlenül érintve az itáliai ügyekben, és az évek óta folyó tárgyalásokon támogatásukról biztosították Magyarországot a török ellen. Az 1526 májusában Speyerben összeülő birodalmi gyűlésnek augusztus 26-án azonban még mindig csak egy tárgyalóküldöttséget sikerült kirendelnie a majdan felszerelendő, Magyarországra küldendő 4000-5000 zsoldos ügyében. A segélyhad költségeire kivetett adó befizetésének határidejét pedig szeptember 29-re tűzték ki, ami pontosan egy hónappal későbbre esett, mint a Mohácsi csata.

Úgy tűnik, hogy VII. Kelemen pápa és II. Lajos erőfeszítései VIII. Henrik angol és feltehetően III. János portugál uralkodónál is célba találtak. VIII. Henrik 25 000 dukát pénzügyi segélyt küldött Sir John Wallop közvetítésével. Az összeg azonban nem érkezett meg a csatáig, ezért az angolok úgy döntöttek, hogy Szapolyai Jánosnak ajánlják fel az összeget. Az angol követet I. Habsburg Ferdinánd tartóztatta fel, aki sógora, II. Lajos halála után szintén pályázott a magyar trónra. III. János 4000 gyalogos katona felszerelésére elegendő pénzről (50 000 dukát) kiállított váltót indított útnak még augusztus előtt, követét azonban I. Ferenc francia király nem engedte tovább.

Ferdinánd főherceg 2000 cseh katonát szándékozott Magyarországra küldeni. A stájer pénzből csak augusztus 25-én sikerült felfogadni a katonákat és az ágyúkat, így azok nem vehettek részt a Mohácsi csatában. Ezzel szemben – egy 1526-ban keletkezett német jelentés alapján – egy 300 főből álló német katonai alakulat még a csata előtti napon megjelent Mohácson. A feltehetően Bajorország felől érkezett csapatok a tüzérség mellett harcoltak az oszmán-törökök ellen.

II. Lajos nagybátyja, Jagelló I. Zsigmond király kezét az egy évvel korábban aláírt lengyel–oszmán béke kötötte, ezért nem vállalhatta, hogy reguláris királyi hadsereget küldjön Magyarország megsegítésére. Magánúton azonban önkéntesek és zsoldosok indultak a magyar király szolgálatába. A Mohácsnál mintegy 1500 főre becsülhető lengyel kontingenst Lenart Gnoiński (Gnojeński) kapitány vezette.

Külön kell szót ejteni a cseh korona országaiból érkező csapatoktól, hiszen II. Lajos Csehország, Morvaország és Szilézia uralkodója is volt, ezért joggal számított a rendek, a királyi városok, és a főurak katonai támogatására. Ezt azonban megnehezítette a csehországi főurak közötti ellentét. II. Lajos igyekezetének köszönhetően 1526 elején Budán látszólag megbékéltek a felek, de a hivatalába visszahelyezett Zdeněk Lev z Rožmitál kormányzó és a Lajos párti főurak közötti ellenségeskedés mégsem ért véget, melynek következményeként a cseh seregek mozgósításában jelentős késlekedés történt.

Május 31-én II. Lajos Proznocky Miklóst küldte Csehországba, hogy a cseh főurakat a királyi hadhoz való csatlakozásra szólítsa fel.
Jelzet: HU-MNL-OL-Q 500-DL 24405 f. 6v

A csehországi közhangulat okán II. Lajos igazán csak a városok erejére támaszkodhatott. A cseh szabad királyi városok által felfogadott zsoldosok két külön hadtestként indultak útnak. Az első hadtestet Jakub Kyšperský z Vřesovic alkamarásmester vezette, ők eljutottak Mohácsig. A másik – Prága vezette – városcsoport seregét Ján Pastrucha és Blažek z Týne irányították mint kapitányok. Ők a Zdeněk Lev z Rožmitál kormányzó által kiállított főerőkkel együtt azonban túl későn indultak útnak. Jindřich z Rožmberka, Lajos párti cseh nagyúr saját költségén kiállított 600 gyalogosa és 200 lovasa sem érte el a csatateret, hiába csatlakoztak Adam z Hradce cseh kancellár csapataihoz. Egy velencei kém szerint a cseh fősereg 10 000 cseh és 4000 lengyel zsoldosból állt, melynek egyes részei Székesfehérvárig, más részei csak Győrig jutottak. Velük vonult számos cseh és morva főúr (például Brandenburgi György) által felállított sereg is.

Érdemes megemlítenünk egy másik, szintén II. Lajos királyhoz hűséges cseh főúr, Stefan Schlick (Štěpán Šlik) nevét külön is. Schlick 1519–1520 körül kezdte kiaknázni a csehországi Joachimsthal (Jáchymov) gazdag ezüstlelőhelyeit. A bányából származó ezüstöt nagy mennyiségben verték pénzzé: a királlyal történt megegyezés után a „Első Lajos, Isten kegyelméből Csehország királya” felirattal. A bányákból és pénzverésből meggazdagodott Schlick mintegy 800-1000 zsoldost szerelt fel a becslések szerint több mint 30 000 talléros költséggel.

Stefan Schlick egész alakos portréja (1533?), David Frumerie másolata, 1667. Nationalmuseum, Stockholm. Leltári szám: NMGrh 581. Forrás:Wikimedia Commons

ElőzőKövetkező

ElőzőKövetkező

Ludwig I. Joachimsthaler, I. Lajos cseh király aranygarasának elő- és hátlapja.
NTNU Vitenskapsmuseet, Trondheim. Leltári szám: T22519. (Fotó: Åge Hojem. Forrás: Wikimedia Commons)

Stefan Schlick csapatai élén időben megérkezett a királyi táborba, és közvetlenül II. Lajos környezetében esett el a harcmezőn. Két unokatestvére, Albrecht és Albin – akik a főerőkkel tartottak – csak később csatlakoztak hozzá. Fegyverzetüket és harci ménjeiket Székesfehérvárott hagyták hátra annak érdekében, hogy időben odaérjenek. A csatában végül az mentette meg az életüket, „…hogy nem volt rajtuk páncél, és nem voltak nehéz harci ménjeik sem, különben nem tudtak volna elmenekülni…”.

Feltehetően a királlyal együtt esett el az uralkodó 600 fős cseh, morva és sziléziai kísérete, akiket Lajos lengyel udvarmestere, Andrej Trepka vezetett.

Trepka András udvarmestert II. Lajos 1526. június 22-én Morvaországba küldi, hogy csapatokat toborozzon.
HU-MNL-OL-Q 500-DL 24405 f. 36r

A pápai segély és a pápai pénzen felfogadott cseh, morva, lengyel és német zsoldosok

A legnagyobb külföldi segítség VII. Kelemen pápától érkezett. Brodarics István szerint a csatát megelőzően a tolnai gyülekezőhelyen összesen 4000, minden tekintetben kiválóan felszerelt, pápai zsoldon fogadott gyalogos sorakozott fel. Mégis hogyan kerültek ezek a zsoldosok Magyarországra?

A folyamat kulcsszereplője Antonio Giovanni da Burgio volt, aki 1523-tól működött Magyarországon pápai nunciusként. Felhatalmazást kapott, hogy az előző évek pápai segélyeiből származó mintegy 32 000 dukátot is felhasználja. 1526. március 27-én arról számolt be a Szentszéknek, hogy Tomori Pál számára 1000 forintot és 600 aranyat adott át, amelyből 200 huszár felfogadására volt lehetőség, továbbá ígéretet tett 200 gyalogos toborzására is. Április 25-én további 20 000 aranyat adott át, valamint harminchat ágyúval és negyven nagy prágai muskétával felszerelt ötszáz gyalogost.

A pápa 1526. április 21. előtt 50 000 dukát segélyről határozott: 25 000 dukátot készpénzben, vagyis közvetlen segélyként kívánt küldeni, 25 000 dukátnyi illetéket pedig – melyet Magyarországnak kellett volna Rómába küldeni az év folyamán – elengedett. Igaz az annáta-t, a Szentszék által megerősített egyházi méltóságok (érsekek, püspökök, apátok) által fizetett illetéket már a korábbi években is rendszeresen elengedte. A pápa május 16-án küldte el a készpénzt Rómából Giovanni Verzelio pápai megbízott és futár (cursor) közvetítésével, aki június 2-án értesítette Burgiot, hogy a pénzzel együtt Bécsbe érkezett. Június 5-én Burgio elküldte saját embereit Bécsbe, hogy Verzelioval csatlakozzanak a kincstartó, Thurzó Elek Bécsben lévő embereihez, és vízi úton jöjjenek tovább, ami kényelmesebb és biztonságosabb volt. A pápai pénz és Verzelio június 13-án érkezett meg Budára. Június 18-án Burgio utasította a már korábban felfogadott kapitányokat, hogy a 4000 gyalogosból fennmaradó létszámot is összegyűjtsék. Burgio augusztus 3-ra – három hónapra előre – kifizette mind a 4000 katona zsoldját.

A pápai pénzen felfogadott cseh–morva gyalogság sajátos összetételű volt. A korszak katonai viszonyai között ezeknek az alakulatoknak a jelentős része lőfegyveres lehetett, miközben a gyalogság másik részét pikásokkal, alabárdosokkal és pavészekkel (nagy méretű téglalap alakú pajzs) felszerelt nehézfegyverzetű katonák alkották.

II. Lajos Burgióhoz augusztus 5-én Paksról intézett leveléből az egyes kontingenseket, illetve parancsnokaikat is megismerhetjük. A király a pápai gyalogosok Balczar [Balthazar] Epistrensis által vezetett csapatát Sárkány Ambrus kapitánysága alá rendelte. Ezeknek a csapatoknak, valamint az Annibale Cartagine da Este di Padovana (magyarosan Ciprusi vagy Karthágói Hannibál) vezette, illetve a lengyelek parancsnoksága alatt álló alakulatoknak azonban kevés puskapora volt muskétákhoz, ezért azt kérte Burgiótól, hogy Bécsből 32 mázsa puskaport szerezzen.

Összegezve megállapítható, hogy a külföldi segélyhadak zöme gyalogos katona, a különböző jelentésekben a „cseh”, „morva”, „sziléziai”, „lengyel” és „német” jelzővel illetett zsoldos katona (6000–8000 fő) volt, melyek többsége (4000–5000 fő) pápai segélyből lett felfogadva. A többieket a cseh rendek, illetve főurak fogadták fel. Sajnos az általuk felfogadott csapatok nagyobbik része (akár 10 000-14 000 fő) nem ért oda a csatába. A gyalogság a keresztény hadsereg középső csatarendjében kapott helyet. Az oszmán elbeszélő források szerint a cseh, morva, lengyel és német gyalogosok egy része a csata kritikus szakaszában négyszögbe zárkózva ellenállt a szpáhik támadásának. A lovasság nem tudta megtörni az alakzatot; végül a janicsárok puskatüze okozta a gyalogság összeomlását. A csatában a királyon és számos főúron kívül még vagy 500 tekintélyes nemes (köztük a cseh és lengyel főurak többsége), legalább 3000–4000 lovas, a magára hagyottan végsőkig védekező, zömében külföldi zsoldosokból álló gyalogságból pedig vagy 10 000 ember veszett oda.

A mohácsi csata. Miniatúra az Ehrenspiegel des Hauses Österreich című kéziratból, Ausgsburg, 1559. Bayerische Staatsbibliothek, München. Leltári szám: Cgm 896.
Forrás: Wikimedia Commons

Felhasznált szakirodalom:

II. Lajos király oklevelei és levelei 1521–1526. Regesta litterarum et epistolarum Ludovici secundi regis Hungariae et Bohemiae ab anno 1521 ad annum 1526. szerk. C. Tóth Norbert. Bp., 2026.

Örök Mohács. Szövegek és értelmezések. Szerk. B. Szabó János – Farkas Gábor Farkas: Bp., 2020.

B. Szabó János: A Magyar Királyság hadszervezete és hadserege (1490–1529). In: B. Szabó János – Fodor Pál (szerk.): Új korszak határán. Az európai államok hadügye és hadseregei a mohácsi csata korában. Bp., 2022. 145–176.

Kitanics Máté – Fodor Pál – Pap Norbert: A magyar és az oszmán haderő a mohácsi csatában. In: A mohácsi csata. Mohács 1526–2026. Rekonstrukció és emlékezet. Szerk. Pap Norbert. Bp., 2025. 73–99.

Marek Ďurčanský: A mohácsi csata és a cseh városok a 16. század második évtizedében. Századok Mohács tanulmányok I. kötet. Szerk. Fodor Pál – Kenyeres István – Toma Katalin 158. Bp., 2024. 263–276.

Tuček Viktor: Esetlen vagy esélytelen mozgósítás? Miként valósult meg a Cseh Korona országainak mozgósítása az Oszmán Birodalommal szemben 1526-ban. In: Temetetlen Mohács. Az 1526. és az 1687. évi csata új kutatási eredményei. Szerk. Varga Szabolcs, a szerk. munkatársa Bencze Krisztina. Bp., 2024. 179–192.

L