Találatok

Idén 55 éve, hogy meghalt Orth György, mindenki „Orth Gyurija”. Orth az 1920-as években az ország és az MTK labdarúgócsapatának ünnepelt sztárja volt.
Típus: Hír
... Géza Orth-szobra azonban végül nem készült el. Barcs Sándor emlékei szerint a művész elkezdte ugyan ... a szintén szoborral rendelkező Hidegkuti Nándorral, Sándor Károllyal és Brüll Alfréddel.   A cikk ...
Típus: Hír
... a nemzet ünnepelt költője lett Kisfaludy Sándor A levéltári cikksorozat korábbi részei   ... a nemzet ünnepelt költője lett Kisfaludy Sándor ...
Ma ünnepeljük a Bölcsődék Napját és a bölcsődei dolgozókat. 1852. április 21-én alapították hazánkban az első olyan bölcsődét, amelyben a legkisebb gyermekek intézményes elhelyezéséről gondoskodtak. A több mint 170 éves múltra visszatekintő bölcsőde megnyitásának emlékére 2010-ben rendelték el a Bölcsődék Napjának megünneplését.
Típus: Hír
... orvosok is támogatást nyújtottak, így Lumnitzer Sándor (1821–1892) sebész vagy Fromm Pál (1812–1899) ...
Bartók Béla hamvait – több, mint huszonöt évvel azután, hogy a hazahozatal ötlete hivatalosan felmerült – 1988 nyarán hozták haza az Egyesült Államokból, és helyezték örök nyugalomra Budapesten, a Farkasréti temetőben.
Típus: Hír
... MTA BTK Zenetudományi Intézet Bartók Archívum Kovács Sándor: Bartók Béla . Budapest, 1995, Mágus Kiadó /A ...
Típus: Hír
Petőfi Sándor születésének 200. évfordulójáról az MNL ... költő és Szatmár kapcsolatárról, illetve a térség Petőfi-emlékeiről. A január elsejétől havonta ...
Sokáig közhelynek számított a vérbe mártott kard motívuma, amelyet csatába híváskor hordoztak körül az országlakók között, így mozgósítva őket a háborúra. Középkori okleveleink tanúsítják, hogy ezt az ősi szokást még a mohácsi csatát megelőző időben is tartották.
Típus: Hír
... és részletes tárgymutatóval ellátták Kolosvári Sándor és Óvári Kelemen. Budapest, 1894. Iványi Béla: A ...
Típus: Szöveges tartalom
... Móra Ferenc Gimnázium Emlékkönyve fennállásának 150. évfordulója alkalmából 1809/10–1959/60. Szerk.: ... majd alelnöke volt. [8] A kiskunfélegyházi gimnázium Petőfi Önképző Köre 1898 szeptemberében alakult meg ...
Típus: Szöveges tartalom
... DÁNIEL ÉS RHÚZ MIHÁLY EGYEZSÉGE B izonyíték Petőfi Sándor és kecskeméti tanítója atyafiságára     ... Élet magazin Thesaurus rovatába felkértek cikket írni Petőfi Sándor kecskeméti iskolai éveiről, korántsem ...
Típus: Szöveges tartalom
... almanach, 1886. Képviselőház. Szerk.: dr. Halász Sándor, Budapest, 1886. 115. o.) [15] A helyettes főbíró ...
Típus: Hír
... – egy bizottság határozta meg, amely dr. Hodobay Sándor polgármester és Bónis Aladár alispán elnöklete ... elhúzódásában: az Egyesület fennállásának 40. évfordulójának ünnepét össze kívánták kötni azzal, ... Dezső 1934. május 17-én levélben sürgette Hodobay Sándor polgármestert, hogy lépjen az ügyben: ...
A 2021-ben a Batthyány családtól az Országos Levéltárba kerülő több mint félezer irat számos páratlan darabbal gazdagította a levéltár Mohács előtti gyűjteményét. Köztük van az azóta a HU-MNL-OL-DL 108564 jelzeten állományba vett, 1506. április 26-ára, a szlavóniai Izdencen keltezett, az elején megcsonkult, nyomtatott papír oklevél. A papírfelzetes pecséttel hitelesített nyomtatvány igazolja, hogy bizonyos nemes László, felesége, Potencia, valamint Ilona, Anna és Micsk belépett a római Szentlélek-társulatba, vagyis a római Szentlélekről elnevezett ispotályos rendhez kapcsolódó konfraternitásba.
Típus: Hír
... Miklós laikus, majd 1505-ben Rómában György és Sándor váradi egyházmegyei hívek, 1521-ben pedig Várdai ... a vezeklés mérséklése. Az oklevél hivatkozik III. Sándor pápára (1159–1181) is, aki állítólag a ...
A karácsonyi ünnepek alkalmából ezúttal egy Szűz Máriát és a kis Jézust ábrázoló szentképet és annak történetét mutatjuk be.
Típus: Hír
Mária Teréziának (akinek 2017-ben ünnepeljük születése 300. évfordulóját) – már a kortársak ... valamint 1764-ben, a bazilika építésének 400. évfordulójának ünnepségein is részt vett. Többek ... kb. 50 ruhája volt. Koronát többek között Rudnay Sándor esztergomi érsek adományozott a szobornak.   A ...
Típus: Szöveges tartalom
... út  – Ereklyés Országzászló  – Petőfi-szobor  – Fürdőszálló  – szecessziós ... (dr. Mezősi Károly életének tükre)  – Petőfi Sándor és Félegyháza  – A Petőfi-szobor krónikája ...  – Petőfi Sándor születésének 150. évfordulója  – Az évszázados Petőfi-per  – ...
Típus: Hír
... hétköznapjai 1867 és 1944 között   A Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Magyar Nemzeti Levéltár ...
Típus: Szöveges tartalom
... 31 p. - (Vas megyei múzeumok katalógusai ; 119.) HERÉDY Sándor - MATLÓ András - ORMAI Gyula - RÉPAY Győző: ... - 240 p. Székely századok : emlékkönyv Pál-Antal Sándor 80. születésnapjára / sajtó alá rend. Berekméri ...
Típus: Szöveges tartalom
... Dr. Judik Dorottya) 57. cikk: "170 éve hunyt el Petőfi barátja, Sükei Károly" (írta: Sebestyénné Batta ... ONCSA tehén" (írta: Cs. Sebestyén Kálmán) 52. cikk: "Petőfi lelke őrködik a Salgó ormán" - 100 éve avatták ... a XVIII. századi Nógrád megyében (írta: dr. Hausel Sándor) 04. cikk: Egy kisvárosi cselédlány bűnügye ...
Típus: Szöveges tartalom
... 2017. február 25. (73. évf. 48. sz.) 10. p. Szakály Sándor: Molnár András - Szabó Péter. Zalai honvédek ... Zsuzsa: Deák Ferenc születésének 214., a kiegyezés 150. évfordulóján [Foki Ibolya előadása a konferencián] ...
Típus: Szöveges tartalom
... vendégfogadó bontása is felvetődött, [54]  Kocsis Sándor városi képviselő javaslatára a tanács 1883-ra ... amelyet 1907–1908-ban fel is építettek (Petőfi u. 2.). Vas e pályaművei, tervei és a megvalósult ... (fotó: Brunner Attila, 2011) Vas József: A Constantinum Petőfi utcai szárnyának belső udvara, 1907–1908 (fotó: ...
Típus: Szöveges tartalom
... Önkormányzata, Pápa, 1994: 351—368. old. A pápai Petőfi Sándor Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola ... és Somfai Jánosné Keresszegi Hajnalka. Lektorálta: ~. Petőfi S. Gimn. és Eü. Szakkpisk., Pápa, 1994: 258 oldal. ...
Típus: Szöveges tartalom
... beadványokkal fárassza. ” [15]  Balla 1909-ben Sós Sándor és társai álnéven adott be fellebbezést a ... akkor még épülőfélben lévő tanítóképzőre (ma: Petőfi Sándor Informatikai és Gépészeti Szakképző ... Móra Ferenc Gimnázium emlékkönyve fennállásának 150. évfordulója alkalmából 1809/10-1959/60. ...
Típus: Szöveges tartalom
... programjainak megtervezésére, összeállítására. Petőfi Sándor Városi Könyvtár, helyismereti gyűjtemény   2. ... sz. 1996. május 24. 3.             11. Meghívó a Petőfi Sándor Gépészeti Szakközépiskola XII. Kiskun ...
2019. november 18-án került sor a Magyar Nemzeti Levéltár Bécsi kapu téri palotájában a Károlyi Kutatócsoport a Hittel és erénnyel, Károlyiak a történelemben című rendezvénysorozat újabb állomásaként A Károlyiak nyomában című konferenciájára.
Típus: Hír
... első előadója Mészáros Kálmán volt, aki Károlyi Sándor itineráriumáról tartott beszámolót. Károlyi Sándor esetében elmondta, hogy személye a nemzeti ... ágainak és az emlékezetkutatásnak is. Károlyi Sándor születésének 350. évfordulója (amely mellett ...
Típus: Hír
... az Úri murit, a Rokonokat, a Forró mezőket és a Rózsa Sándor egyes fejezeteit. Eleinte csak a nyarakat töltötte ... a kerti munkákban is segítettek neki. Egyedül Puszta Sándor helyi plébánossal ápolt jó viszonyt, aki gyakori ... berendezését, könyvtárát és irattárát, amit a Petőfi Irodalmi Múzeumban helyeztek el. A ház és a kert ...
Típus: Szöveges tartalom
... az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 150. évfordulója tiszteletére. - Szombathely : [s.n.], ... 2008. - 80 p. Szombathely zöld szíve / [fotók Benkő Sándor et al.]. - Szombathely : Szombathely M. Jogú Város, ... és Sportisk. Nonprofit Kft., [2014]. - [32] p. TAKÁTS Sándor: Hangok a múltból. - Budapest : Athenaeum, [1930]. ...
A pecsétábrák világa lenyűgözően gazdag. Még arra is alkalmas, hogy a nagyhét szent három napját és a húsvétot végigkövessük velük. A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának őrizetében lévő középkori okleveleken fennmaradt pecsétlenyomatokból válogatunk az alábbiakban.
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
... 1929. június 4. [40] „Rothermere lord fiának ünneplése Kecskeméten vasárnap délután”. Kecskeméti ...
2024. július 30-án került sor a Petőfi Program keretében meghirdetett „Legyél krónikás!” „E”-emlék elnevezésű felnőtteknek szóló pályázat díjátadó ünnepségére a Magyar Nemzeti Levéltár Heves Vármegyei Levéltárában.
Típus: Hír
... intézmény vezetője nyitotta meg, aki elmondta, hogy a Petőfi Program rendezvényeinek segítségével a levéltár ... hadifogolykartonokat tartalmazó adatbázisát. Kovács Sándor Támadás a rendőrség ellen címmel nyújtott be ... történetének megírására vállalkozott. Kovács Sándor nézőpontja az alkotás során folyamatosan ...

Oldalak