Múltbanéző 5. (2)

A KISKUNFÉLEGYHÁZI GIMNÁZIUM DIÁKÚJSÁGAI,

1874–1930

Az országos és regionális újságoknak minden korban az a rendeltetésük, hogy híreket, leíró és szemléltető anyagokat, véleményeket és közleményeket ismertessenek meg a széles nyilvánossággal, tájékoztassák az érdeklődőket a friss történésekről. Az iskolákban kiadott újságoknak is ez az alapvető céljuk, de több szempontból is speciális helyet foglalnak el a sajtótermékek között. A diákújságok egy szűk célközönség, egy adott iskola tanulói, tanárai, esetleg az intézménnyel kapcsolatban lévő, az iránt érdeklődő szülők és néhány kívülálló számára készülnek. A közölt témák többsége is az iskolához, a tanuláshoz, a városhoz kapcsolódik. Az újságot amatőrök, legtöbbször az iskola lelkes (vagy a tanár által különböző eszközökkel motivált) diákjai hobbiból, szabadidejük terhére, ingyen írják és szerkesztik. Eme kiadványok elsődleges célja jellemzően a tanulóifjúság tájékoztatása és szórakoztatása, természetesen teret adva a diákok önkifejezésének, különböző területeken (költészet, rajz, stb.) való tehetségük kibontakoztatásának. Ma, a 21. században, mikor az iskolai újságok nagy része nem nyomtatásban, hanem elektronikus formában létezik, amikor sok középiskolai osztálynak saját honlapja van, szinte már hihetetlen, hogy volt idő, mikor kézzel írták, indigóval sokszorosították a diákok az iskolai újságot. Mivel ezen sajtótermékek terjesztése is általában „társadalmi munkában” történt, nem fordítottak mindig kellő figyelmet a kiadványok archiválására, nem gondoltak arra, hogy az érdeklődő utókor számára megőrizzék ezeket a kultúrtörténeti ritkaságokat. A helyi közgyűjteményi intézményekben csak mutatóban maradt egy-egy példány a régi iskolai újságokból.

A diákújságok mint történeti források vizsgálata azért érdekes, mert – mivel átmenetet képez a spontán keletkezett és a tudatosan alkotott írásművek között – az iskolai életnek olyan aspektusába engednek bepillantást, amely megismertetésére más forrás csak korlátozottan képes. A nyomtatásban megjelent, különböző statisztikákat bőségesen tartalmazó iskolai értesítők (évkönyvek), a levéltárakban, iskolai irattárakban őrzött anyakönyvek, iratok és tantestületi jegyzőkönyvek nem alkalmasak visszaadni azt a hangulatot, azt a pezsgő életet, amely egy igényes és színvonalas iskola sajátja. A diákújságokon kívül talán a visszaemlékezések, szóbeli elbeszélések tudják felidézni a diákévek „zamatát” adó, a hivatalos forrásokban fel nem tüntetett eseményeket, történeteket, amelyek megszínesítik az oktatásra-nevelésre hivatott iskola falai között töltött időt.

A következőkben Kiskunfélegyháza legrégibb középiskolájának 1874 és 1930 között fennmaradt diákújságait vizsgáljuk. A városi gimnáziumot 1809-ben hozták létre, kezdetben négy osztállyal működött (kisgimnázium, majd algimnázium), később nyolcosztályos főgimnáziummá fejlesztették. Az 1891/92-es tanévben nyílt meg az iskola ötödik osztálya, az első érettségi vizsgát 1895-ben tették le. Az intézmény jogutódja az 1896-ban felavatott épületben ma is működik, Móra Ferenc Gimnázium néven.[1] A félegyházi diákújságírás történetének négy állomását tudjuk ismertetni az alábbiakban. Elképzelhető, hogy a vizsgált kiadványokon kívül más újságok is léteztek, de ennek nem maradt nyoma sem a levéltárban, sem a múzeumban; a gimnázium irattára és könyvtára pedig csak az 1980 után keletkezett iskolai újságokat gyűjti.

A legelső ránk maradt diákújságot 1874-ben készítették a félegyházi gimnazisták, szinte egyidőben jelent meg az első félegyházi hetilappal.[2] Egyetlen példánya lelhető fel az iskola levéltári anyagában,[3] de valószínűleg hosszabb életűnek szánták alkotói. A lap a nem túl fantáziadús Gymnasium címet viselte, és alkotói még kézzel írták a mindössze négy oldal terjedelmű újságot. A „vezércikk” szerint „az algymnasium IV. dik osztálya f. hó [június] 4ikére gyűlést hirdetett a >Gymnasium< lap megalapítása czéljából [.], elhatároztatott, hogy e lap [.] június 7-én fog megjelenni, azon kívül a gyűlés felelős szerkesztőjévé Makay Istvánt és főmunkatársul Tüski Jánost[4] választá. ” A szerkesztő kijelentette, hogy a maga részéről mindent elkövet, „hogy e lap kellemesen legyen kiállítva, hogy így a n[agy]. é[rdemű]. közönségnek becses pártolását kiérdemelve, e lap tovább is fönvirágozzék.” Az újság tartalmazott beszámolót a gimnazisták juniálisáról, verset, adomát, „sziporkákat”, még szerkesztői üzeneteket is. Sajnos, nem ismert az újság, illetve folytatásának további sorsa.

Az 1874-ben készült Gymnasium c. újság címlapja
(Bács-Kiskun Megyei Levéltár VIII. 57. 1874.)

A fennmaradt félegyházi diákújságok között az egyik legkomolyabb az először 1898-ban megjelent Előre című kiadvány.[5] A „szépirodalmi és kritikai hetilap” minden szerdán reggel jelent meg, az első évfolyam első száma 1898. február 2-án került ki Feuer Illés nyomdájából. Egy-egy példány két krajcárba került. A felelős szerkesztő tisztét két, abban a tanévben végzős, tehát nyolcadikos diák vállalta: Faluvégi Albert[6] és Madarassy László[7].

Az újság létrehozása az Önképzőkör[8] előzménye volt. Ahogy az első számban olvasható: „Önképzőkörünk, mely az iskola év kezdete óta már annyi beszédnek tárgya volt s az eszmék egész sorát vetette fel a megvalósulás hosszú időszaka között, máig sem jött létre. A legéletrevalóbb eszmék közül, melyek az ifjúság önművelése körül felmerültek, a legjobbnak találtuk egy ifjúsági lap szerkesztését. [.] Czélunk mindenekelőtt az önművelés, a jelesebb munkák közlése s ezzel szemben a kritikának öntudatos gyakorlása. Az ifjúságot szívesen látjuk úgy az irodalom, mint a tudományos értekezések terén. Mivel a lapoknak egyik főczélja a szépnek és hasznosnak terjesztése, azért felkarolunk mi is minden érdekesebb eszmét, minden életrevalóbb törekvést. Óhajtjuk, hogy e kis lap legyen ne csak most, hanem a jövőben is az ifjúság zászlója, melynek védőszárnyai alatt a szép és nemes törekvések diadalra jussanak.”[9] Az első évfolyam utolsó, 1898. június 8-iki számában a szerkesztők úgy nyilatkoztak, hogy kitűzött céljukat elérték: „Az ifjúságnak – önképzőköre hiányában – nyújtottunk egy lapot, ahol tehetségét protekció, vagy befolyás nélkül érvényesíthette.”[10]

Az újság első évfolyamának állandó munkatársa volt Dániel Mihály[11] és Spolarich Lajos[12], akik ekkor még csak hetedikbe jártak, de a következő tanévtől – Dongó Orbánnal[13] kiegészülve – ők alkották a lap szerkesztői gárdáját. Ekkor már „ifjúsági folyóirat”-ként aposztrofálták az újságot. A diáklap mindkét fennmaradt évfolyamába döntően nyolcadéves gimnazisták publikáltak, de viszonylag sok írás olvasható hetedikesek tollából is. Néhány hatodéves és csupán egyetlen ötödéves munkáját tartották megjelentetésre méltónak. Az Előre második évfolyamában közölték a tanítóképző[14] három végzős (negyedéves) diákjának írásait is, illetve más külsős (nem félegyházi gimnazista) szerzők is helyet kaptak a lap hasábjain.

A második évfolyam első számának vezércikke az újságalapítást motiváló hatásokról (is) szól: „Főgimnáziumba járunk; igaz, hogy intézetünk így még fiatal hazánk legtöbb intézetéhez képest, de mi nem vagyunk fiatalabbak többi tanuló társainknál. Nekünk is kötelességünk épp oly intézeti életet élnünk, mint azok élnek. [.] Azután szorgalmasan eljárunk az olvasókörbe, lesz bandánk, dalárdánk, gyorsíró egyletet is alakítsunk, ne mondja a külföld, hogy a Duna-Tisza közén csak csikósok meg gulyások laknak. Ugye, kedves barátaim, kiérdemeljük a magyar ifjú szép nevét?”[15]

A kiadvány eljutott a város határain túlra is, ezt bizonyítja, hogy dr. Rupp Kornél[16] fővárosi tanár, a Tanulók Lapja című újság szerkesztője is elismerőleg szólt róla,[17] valamint a pesti Ludovikások is gratuláltak a kiadványhoz[18]. Többen álnéven[19] írtak a kis alakú lapba, mely közölt színvonalas könyvismertetést, verseket, bírálatokat, tárcákat és egyéb prózai írásokat, rövid színdarabokat, rejtvényeket és fejtörőket, ismeretterjesztő írásokat, iskolai híreket, aforizmákat, valamint tudósított a gimnázium hangversenyéről és egyéb rendezvényeiről. Az első évfolyam kiadója, Feuer Illés könyvnyomdász – aki néhány reklámot is elhelyezett a kiadványban – a diákújság előfizetői számára kedvezményes feltételek mellett bocsátotta rendelkezésre kölcsönkönyvtárát. A második évfolyam laptulajdonosa Vesszősi József könyvkereskedő volt, az ő nyomdájában készült az újság, sőt itt kapott helyet a szerkesztőség is. Az Előre első évfolyamában húsz, egyenként nyolcoldalas szám jelent meg, a második évfolyamban (1898–1899) már kéthetente 32 oldalas újságot adtak ki. A második évfolyam első számát 1898. október 1-jén vehették kézbe az olvasók, az utolsó, 21. számot pedig a tanév végén, 1899. július 1-jén. Mind a két évfolyamhoz készült repertóriumszerű tartalomjegyzék is, amelyek az újságokkal egybekötve maradtak meg.[20] Az újság további működéséről nincsenek információk, de az utolsó számban megjelent vezércikkből arra következtethetünk, hogy nem volt akadálymentes az addigi működés sem, így valószínűleg nem jelent meg több szám. A szerkesztők – kik a Horatiustól származó idézetet: „Amoto quaeramus seria ludo (Hagyjuk a tréfát, fordítsuk komolyra a szót)” választották jelmondatukká – némileg csalódottan állapították meg, hogy „a mi ifjúságunk, a nagy magyar tanulóifjúság csekélyke foszlánya, nincs hozzászokva ahhoz a munkához, a melyet képessége kiművelése czéljából szerettünk volna magunknak lekötni [.]. Azt is előre sejtettük, hogy hivatottságunkat még legfiatalabb társaink is többé-kevésbé kétségbe vonják, legnagyobb részt pedig azok, a kik hivatottak volnának e munkára. [.] Kicsinyelték munkánkat, gáncsoskodtak úton útfélen; semmibe vettek bennünket azok, a kiktől buzdítást, kigúnyoltak, kinevettek bennünket azok, a kiktől támogatást vártunk és reméltünk.” A későbbi újságok már nem támasztottak ilyen magas elvárásokat sem a szerzők, sem az olvasók felé. A fennmaradt félegyházi diákújságok közül az Előre a legérettebb kivitelű és hangvételű, mind tartalmára, mind külalakjára nézve. A diákok egy színvonalas, az „igazi”, felnőtteknek szóló újságok mintájára készült, átgondolt szerkesztői koncepcióval, állandó rovatokkal rendelkező nívós kiadványt készítettek, amely azonban a kellő támogatás hiányában nem élhetett meg túl sok évfolyamot. Ebben közrejátszhatott az, hogy a szerkesztői gárda – a végzősök távoztával – változott, illetve az is, hogy egy diákújságtól a célközönség (elsősorban az iskola tanulói) talán nem vártak el ekkora komolyságot és igényességet. Miután 1898 szeptemberétől beindult az Önképzőkör működése, némileg okafogyottá is vált a lap létezése, feladatait a kör vette át.

Az Előre c. újság címlapja 1898-ban
(Kiskun Múzeum könyvtári állomány 2520.)

Az Előre c. újság címlapja 1899-ben
(Kiskun Múzeum könyvtári állomány 2521.)

A gimnazista diákújságok történetében a harmadik tetten érhető állomás 1919, amikor is a hetedikes gimnazisták már év elején ifjúsági lapot indítottak. Az Új Diák című havilap szerkesztésében az egész osztály részt vett, az újságot a Feuer-féle nyomdában nyomtatták ki. A folyóirat rövid életű volt, utolsó száma májusban jelent meg. Ezeket az adatokat 1960-ban jegyezték fel a kiadványról,[21] ahol megnevezték az újság két (akkor még élő) szerkesztőjét is, Körösi Pált és Katona Györgyöt[22]. 1960-ban nem találtak egyetlen példányt sem ebből az újságból, később kerülhetett a Kiskun Múzeum őrizetébe az általunk is vizsgált, 1919. május 1-jén kiadott újság.[23] Nehéz messzemenő következtetéseket levonni egy sajtótermékről, ha csupán egy példánya áll rendelkezésre. Ebből az egyetlen fennmaradt újságból kiderül, hogy abban nem csak gimnazisták publikáltak. A vezércikket jegyző Mácsay Károly néven nem járt diák a gimnáziumba, ellenben ilyen nevű tanár dolgozott az állami tanítóképzőben.[24] A szintén ebben az újságban cikket író Horváth Károly a Kiskunfélegyházi Lenin Sport Club titkáraként működött, a gimnáziummal való esetleges kapcsolata nem ismert. Katona György és Julesz Miklós[25] az iskola hetedikes tanulói voltak, az utolsó szerző, Takács Béla személye ma már nem azonosítható be.

A fűzetlen, kisméretű (A/5) újság 16 oldalból áll, egy példány ára 1 korona volt. A lap szellemiségén érződik a Tanácsköztársaság hatása („Vörös Május”, „Mégis mozog a föld” című írások), de politikailag teljesen semleges írások is olvashatók benne. Beszámoltak – többek között – az önképzőköri munkáról, a Tornakör által rendezett „reváns football mérkőzésről”, illetve a mozik (Lenin mozgó és Marx Munkásmozgó) műsoráról.

Az Új Diák c. újság címlapja 1919-ből
(Kiskun Múzeum adattára H.t. 68.27.1.)

Érdekes iskola- és kultúrtörténeti ritkaság a Kiskun Múzeum őrizetében lévő,[26] hat példányból álló diákújság-gyűjtemény, amelyet az 1931-ben érettségizett osztály jelentetett meg, még 1929-ben és 1930-ban (ennek az osztálynak volt tagja többek között Morell Mihály[27] és Szántó Piroska[28] is). Igazából nem is iskolaújságról van szó, hanem egy osztálylapról, hiszen a szerzők, írók mind egy osztályba jártak és saját kis közösségükről, közösségüknek írtak.

Az 1928/29-es tanévben hatodikos gimnazisták VI. Eresztése címet adták lapjuknak, a fennmaradt újságok kézzel írt, indigóval sokszorosított példányok, tehát nem nyomdaipari termékek. A lapnak nem volt ára, csupán „olvasási díjat” kellett fizetni érte (2, illetve 4 fillért), ebből arra következtethetünk, hogy igen korlátozott számban állt rendelkezésre, amit az indigóval való sokszorosítás fáradtságos művelete is valószínűsít. A lap előzménye lehetett az előző tanévben, az akkori hatodikosok által alapított lap, amely nem volt hosszú életű. „[Az újságba leadott írások nélkül] bekövetkezne az a katasztrófa, melyre világos példa a tavalyi hatodik csupán két példányt elért újsága.”[29] Sajnos erről, a cím nélkül megemlített újságról nincs több információ.

A VI. eresztése című kiadvány első évfolyamának első száma sem maradt fenn, csupán egy későbbi cikkből tudjuk, hogy 1929. március 10-én jelent meg. „1929. március hó 10.-ke. Nagy dátum lehet ez szerény osztályunk történetében, mely történetben kevés az epizód, de még annál is kevesebb a valóban megtörtént esemény. Ez a dátum ugyanis nem mást, mint >VI. eresztése< című hatalmas heti (v.) havilap (mikor hogy) első számának megjelenését zárja magába. Megjelent a lap sok cikkel, kevés értelemmel és még kevesebb pártolóval.”[30] A második számot 1929 húsvétján adták ki, majd két- illetve négyhetente jelentek meg a következő számok, ebben az évben még összesen négy (3–6. szám). A második évfolyamból csupán az első szám lelhető fel, melyet 1930. május 1-jén „adtak ki”, ekkor már VII. Eresztése címmel. Az újságok változó terjedelműek, 12 és 20 oldal közöttiek. A lapok tartalmából és helyesírásából gyanítható, hogy tanár nem működött közre sem a cikkek megírásánál, sem azok ellenőrzésénél, egy valódi „illegális”, cenzúrázatlan újságról van tehát szó.

Az újság fejlécéből kiderül, hogy a főszerkesztő: Héja Gyula, a felelős szerkesztő: Major István, a kiadó: Iványi János „nyomdász” volt, – mindannyian hatodikos gimnazisták.[31] (Meg kell jegyezni, hogy egyikük sem volt „mintatanuló”, Héja Gyula a tanév végén hat tárgyból kapott elégségest (köztük magyarból is), Iványi János két tárgyból kapott elégségest, Major Istvánnak pedig javítóvizsgát kellett tennie latinból.) Az újság főleg az osztályt érintő témákkal foglalkozott, humoros, „pihentagyú”, az osztálytársakat kigúnyoló írásokat közölt. A lap hangvétele sokszor nagyon komolytalan, ál-patetikus, az egymással élcelődő kamaszok pajkossága jellemzi. Látszik, hogy a szerzők, szerkesztők saját és társaik szórakoztatására írták a sokszor az igazi felnőtt újságok paródiáinak is tekinthető „szösszeneteket”. A lap deklarált célja szerint „azok[nak] a költők[nek] és írók[nak], akik már az érvényesülés vigasztalan lemondásában részesültek, most ismét alkalmat adunk [.], hogy a nemérvényesülés hideg ágyában ringassák magukat [.] A lap szerkesztői ölelő karokkal várnak titeket, ó múzsától meg nem csókolt gyatra hazafiak [.] mutassuk meg a viharedzett öregeknek pennánk magas ívelésű és merész törekvéseit s az eljövendő utókor imába zárja majd neveinket. (Föltéve, ha lesz.) ”[32] A fennmaradt újságokban szerepelt többek között vers, hirdetés, hírek, anekdota, kitalált történet, folytatásos fantasztikus útleírás, sportbeszámoló (pl. az ötödikesek és hatodikosok közti pingpongversenyről[33], a budapesti országos tornászbajnokságon – amelyen részt vett a hatodik osztályból többek között Morell Mihály is – elért első helyezésről[34]), sőt még egy rövid színdarab is, „Régi jó kőkorszak” címmel. A Nyílt tér című rovatban – az itt megjelentekért a szerkesztőség nem vállalt felelősséget – bőséges alkalom nyílt a diáktársak heccelésére, bosszantására. Ebben a „műfajban” a tanulók különösen sziporkáztak. Természetesen a tanárokról is szó esett: „Hát meddig tűrjük még ezt! Szabadítsuk fel magunkat a tanárok kényuralma alól. Visszaemlékeztek még a Habsburgok vért szipolyozó uralmára? Hát csak ehhez lehet hasonlítani a tanárok uralmát! Fiúk! Fel a fejjel, lesz még kikelet a diákok felett. Eljön még az idő, amikor majd lehet, hogy mi ülünk a katedrán s visszaadjuk nekik, amit kaptunk. [...] Most jön a konferencia s megróják a diákot, azt a diákot, aki később apa és nagyapa lesz. Hát nem szégyen?! Egy 80 év múlva öreg, reszketős lábú dédnagyapát megróni. ”[35] Rendszeres visszatérő téma a lap „hasábjain” az osztály négy bejáró lánytanulója, akik, bár magántanulók voltak, de részt vehettek az osztály délelőtti óráin, az óraközi szünetekben külön tanárnő felügyelt rájuk. Például titkos szavazást hirdetett az újság,[36] amely azt volt hivatott eldönteni, hogy a négy osztálytársnő közül melyik a legszebb (a versenyt egyébként 14 szavazattal Szántó Piroska nyerte, a gimnázium összes lánytanulója közül pedig őt tartották a negyedik legszebbnek a hatodikosok).[37] Gyakoriak voltak a (legtöbbször álnéven írt) különböző színvonalú szerelmes versek, alkalmi novellák (pl. egy „kubista novella”[38]), elképzelt utazásokról szóló beszámolók, vicces apróhirdetések. A lelkes tollforgatók hetedikes korukban, 1930 tavaszán is adtak ki még lapot, ez volt a VII. Eresztése. A második évfolyam első száma viszonylag későn, május 1-jén jelent meg az alábbi ajánlással: „Hej, dicső >Eresztés<-ünket. Ez sem fog elkutyulni a dicső múlttól.”[39] Az újságot jól jellemzi a benne található alábbi vers:[40]

A VI. Eresztése c. újság címlapja 1929-ből
(Kiskun Múzeum adattára T.d. 2005.35.15.1-6.)

Az újságot író osztály 1931-ben (felső sor balról jobbra: Kiss Mihály, Tóth, Tajti Dezső, Némedi Varga János, Morell Mihály, Borbola, Szenes, Nánási Ferenc, alatta: Szőke József, Fűri Gyula, Csitári József, Kucsora János, Bartsch Vilmos, Major István, Pekó, Varga Lajos, Vogt Endre, alatta: Törteli Kálmán, Iványi János, Törteli Ágoston, Tarjányi István, Héja Gyula, Fricska, Nagy Endre, ülő sor: Földi Lőrinc, Szántó Piroska, Kertész Éva, Ónodi Pál, Gálfi Ilona, Lengyel Edit, Krausz Andor).
(A fotó a Móra Ferenc Gimnázium gyűjteményébe tartozik.)

A félegyházi fennmaradt diákújságok széles repertoárját mutatják be a műfajnak. A Gymnasium és az Új Diák című újságokról, mivel csak egy-egy példány maradt fenn belőlük, nehéz ítéletet mondani. A tartalom és a kivitel komolysága és színvonala szempontjából az Előre és a VI. Eresztése a skála két ellentétes végén található. Összehasonlítani azért nehéz őket, mert más-más céllal íródtak. Míg az első az önképzést, a kultúra terjesztését tekintette feladatának, addig az utóbbi – valószínűleg alulról jövő igényként, önszerveződés útján létrejőve – pusztán a szórakoztatást. Az azonban mindegyik diákújságra igaz, hogy az iskolai élet színesítését szolgálták, és közösségformáló, kohéziós szerepük elvitathatatlan.

Irodalom

FEKETE János
Adatok Kiskunfélegyháza sajtótörténetéhez. (Rövid történeti áttekintés.) In: Bács-Kiskun megye múltjából IX. Szerk.: Iványosi-Szabó Tibor. Kecskemét, 1987. 211–262. o.
A kiskunfélegyházi tanítóképző története 1871–1957. In: Fejezetek a pedagógusképzés történetéből I. Bács-Kiskun megye. Szerk.: Micheller Magdolna. Szeged, 1990. 5–80. o.

KARDOS József
Az első világháborútól a Tanácsköztársaság bukásáig. In: A kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium Emlékkönyve fennállásának 150. évfordulója alkalmából 1809/10–1959/60. Szerk.: Borda László. Kiskunfélegyháza, 1960. 117–127. o.

KŐFALVINÉ Ónodi Márta
A 200 éves kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium emlékkönyve (1809/1810–2009/2010.) Szerk.: Kőfalviné Ónodi Márta és Kőfalvi Tamás. Kiskunfélegyháza, 2011.

Vén Diákok Értesítője
A Kiskunfélegyházi Városi Katholikus Szent László Gimnáziumban az 1895., 1896., 1897., 1898., 1899., 1900., 1901., 1902., 1903. és 1904., valamint az 1905., 1910., 1915., 1920. és az 1925. évben végzett vén diákok értesítője. Kiskunfélegyháza, 1935.

Jegyzetek