A véres kard körülhordozása a Magyar Királyságban Mohács előestéjén
„A levelek […] még inkább figyelmet érdemelnek, hogy egyfolytában végigolvasva azokat, ha szabad így mondanunk, vissza tudnak vezetni bennünket a katasztrófát megelőző hetek szomorú légkörébe. Budáról kiindulva Érd, Adony, Paks, Tolna, Kesztölc, Báta, Újfalu mindmegannyi stációja a komor kálváriáját járó gyermekkirálynak, ki egyre elfúlóbb lélekzetű levelekben kér segítséget, rendeli el előbb minden ötödik, majd minden második, végül valamennyi jobbágy felkelését, a pestises betegek, a szerzetesek hadbavonulását, cito, cito, citissime…”.
A fenti sorokat Mályusz Elemér jegyzi, aki Csánki Dezsőnek, az Országos Levéltár akkori főigazgatójának a megbízásából a Batthyány család körmendi levéltárában lemásolta, majd 1926-ban, a Mohácsi csata akkor 400 éves évfordulójára tekintettel kiadta II. Lajos király okleveleit az 1526. augusztus 29-i mohácsi csatát megelőző mozgósítással kapcsolatban. E királyi oklevelek közül kettő II. Lajos 1526. július 31-én Adonyból keltezett parancsa, amelyekkel a király elrendelte a vérbe mártott kard körülhordozását. Az adonyi oklevelek kiváló alkalmat adnak arra, hogy a rendelkezésre álló írott források alapján szót ejtsünk a véres kard körülhordozásának közhelyként emlegetett szokásáról a középkori Magyar Királyságban. (A témát illető Mohács utáni, főként erdélyi vonatkozású forrásokat most nem vesszük figyelembe, az szétfeszítené jelen írás kereteit.)
II. Lajos király 1526. július 31-én kelt levele Batthyány Ferenc bánhoz.
Jelzet: MNL OL, Mohács előtti gyűjtemény, DL 108762. (Batthyány család körmendi levéltára, Memorabilia sorozat, No. 69/12.)
Verbőci István a 16. század elején összeállított, nagy hatású szokásjogi gyűjteményében, a Hármaskönyvben (Tripartitum, 1514) a következőket írja a Nemességünk eredetéről és arról, hogy az uralkodást mikép ruházták át fejedelmünkre című fejezetben: „a mikor az egész közönséget egyenlően érdeklő dolgok merülnek föl, vagy a hadseregnek általános felkelése válnék szükségessé, akkor a hunnok lakása helyén és táborában, vérbe mártott tőrt vagy kardot hordozzanak körül (mucro vel ensis sanguinis aspergine tinctus […] deferetur), és hangozzék a hirdető szó: mondván: »Istennek szava, és az egész közönségnek parancsa az, hogy mindenki ezen s ezen a helyen (megnevezvén azt a helyet) fegyverrel vagy a mint teheti, a közönség tanácsának s egyszersmind parancsának meghallgatására megjelenjen«. Ezt a szokást a magyarok közt Szent István első magyar király, dicsőséges fejedelmünk és Apostolunk atyjának Géza vezérnek koráig sértetlenül fenntartották, a mely szokás a hunnok közül sokat örökös szolgaságra juttatott”. A Hármaskönyv forrása ezen a ponton Kézai Simon krónikája, az 1280-as évek elején keletkezett Gesta Hungarorum. Kézai (és a nyomán Verbőci) szerint az „egy apától s egy anyától” (Kézai) származó magyarok azért oszlanak nemesekre és szolgákra, mert aki a hadba hívásra nem felelt, és erre jó mentsége nem volt, „pallossal kell ketté vágni, vagy közönséges és örökös szolgaságra vetni. Az állítják, hogy ez a végzés (a mint mondók) igen sok magyart jutatott a parasztság állapotába. Különben nem történhetett volna, hogy az egyik urrá, a másik szolgává, ez nemessé, az nem nemessé és paraszttá legyen, mert mindnyájan ugyanegy nemzetségből, tudniillik Hunortól és Magortól származtak.” (Verbőci)
Véres kard Varovich Mátyás címerének sisakdíszében (Varovich Mátyás 1687-ben kapott armálisának címerfestményéről).
Jelzet: MNL OL, Magyar kancelláriai levéltár, Acta particularia (A 93), No. 573.
Fontos megjegyezni, hogy akármennyire is összecseng a két szöveg (Kézai-Verbőci), a véres kard körülhordozása a Tripartitumban megjelenik ugyan, de Kézai krónikájában nem: Kézai leírása szerint kikiáltók (praecones) szólították hadba a magyarokat. Mindez nem jelenti azt, hogy a véres kard körülhordozásának szokása ne élhetett volna a 13. században (vagy korábban) – elképzelhető, hogy 1241-ben, a mongol betörés (tatárjárás) idején is így mozgósítottak, írott forrás mindenesetre nem maradt fenn erről.
A 14. századi krónikakompozíció szövegváltozataiban még Kézai hun történetének véres kard nélküli változata olvasható, de a Thuróczy János 1488-ban megjelent történeti munkájának (Chronica Hungarorum) „De egressu Hunorum de Scitia” (A hunoknak Szkítiából történt kiköltözéséről) című fejezetében már a hadba hívás véres tőrrel bővített verziója tűnik fel. Thuróczy és Verbőci munkájának „véres kardos” szövegrészét összehasonlítva egyértelmű, hogy ezen a ponton a Chronica Hungarorum a Hármaskönyv közvetlen forrása. A Thuróczy munkáját is felhasználó Antonio Bonfini A magyar történelem tizedei (Rerum Ungaricarum Decades) című, 1497-ben elkészült történeti művében – lerövidítve és leegyszerűsítve – szintén hasonló olvasható, azzal kiegészítve, hogy a véres karddal (cruentus gladius) történő mozgósítás figyelmen kívül hagyása esetén a delikvenst ugyanazzal a karddal vágták ketté. Bonfini – állítása szerint – a szokás alkalmazásának Erdélyben a tanúja volt (quam consuetudinem adhuc in Transylvania in Turcorum tumultu observatam vidimus). Az 1442 márciusában történt erdélyi török betöréskor – állítja egy másik helyen Bonfini – Hunyadi János erdélyi vajda az első, elvesztett csata után a véres kardot (cruentus ensis) körülhordozva „csodálatos gyorsasággal” (mindössze négy nap alatt) gyűjtött sereget Erdélyben, hogy egy második csatában aztán döntő vereséget mérjen Mezid bég kivonulóban lévő török hadaira.
II. Lajos haditanácsa Mohács előtt. Török miniatúra.
Forrás: Wikipédia
A véres karddal (sőt: véres karóval vagy véres nyíllal) történő mozgósításra már 1471-ből is van (okleveles) adatunk, de a források bőségét igazán az 1526-os török támadás hozza el.
Beszterce város Kolozsváron őrzött levéltárában maradt fent annak a levélnek a megpecsételetlen fogalmazványa, amit az erdélyi Szeben városa 1471. január 7-i dátummal keltezett Nagysink széknek, a 7 szász szék egyikének (másolata megtalálható: MNL OL, Mohács előtti gyűjtemény, DF 247844). A levélben a városi tanács beszámolt az Iktári (Bethlen) Domonkos alvajdától kapott levélről, amelyben az alvajda Szebent arról értesítette, hogy török hadak gyülekeznek a Havasalföldön, és Erdélyre készülnek törni; majd utasították Nagysinket, hogy álljanak készen hadba vonulni a török ellen, amikor legközelebb levélben vagy a véres karddal (gladio cruentato) erre kérik őket.
1514-ben, a parasztfelkelés idején – egy ismeretlen szerző korabeli, vagy legalábbis közel egykorú beszámolója szerint – Dózsa György küldöttei véres kardokkal és karókkal (cum sanguinolentis gladiis et verubus) járták a falvakat és a városokat, és hívták hadba azok népeit. Aki nem csatlakozott hozzájuk, azt kifosztották és megölték.
1526. június 19-én a pápai udvar magyarországi nunciusa, Antonio Burgio (Giovanni Antonio Buglio, barone di Burgio) többek között arról informálta Jacopo Sadoleto pápai titkárt, hogy
„Tegnap a kalocsai érsek azt jelentette, hogy a török katonaság egy része már Belgrádban van s a hidak a Száván már félig készen állnak … Itt úgy állunk az előkészületekkel, hogy a király ma reggel egy nemesét el akarta küldeni Szalkai érsekhez Esztergomba, hogy a megyebelieket fegyverbe szólítsa, s egy másikat a nádorhoz, de nem volt elég pénze e két ember utiköltségére, úgy, hogy nekem kellett azt megadnom a felség helyett. Elképzelheti Uraságod, hogy így vagyunk minden egyébbel is. Az egyházak ezüstjét ugyan már gyűjtik, de pénzt nem találtak náluk s most már nincs idő arra, hogy ebből pénzt verjenek. Ma reggel elhatározták, hogy körülhordozzák az országban a véres kardot, mint azt itt szokás (Questa matina si é concluso che si mandi la spada insanguinata per il Regno, como si suole). Erősen hangoztatják, hogy hadbaszállnak mindnyájan s én el is hiszem nekik, hogy megteszik, de későn, rosszul vezetve, hijjával mindennek, ami kellene. Hogy ilyen módon mit tudnak majd csinálni, azt a jó Isten tudja.” (Bartoniek Emma fordítása)
A mohácsi csata ábrázolása a Lázár-térképen (1528)
Forrás: https://lazarterkep.oszk.hu/hu/terkepreszletek/mohacsi-csata
A királyi udvar 1526. évi számadásai szerint (MNL OL, Mohács előtti gyűjtemény, DL 24405) néhány nappal később, Keresztelő János ünnepe előtti szombaton, vagyis június 23-án valóban futárok, főleg királyi apródok indultak szerte az országba II. Lajos mozgósítást elrendelő parancslevelével, ami a megyék ispánjait a véres kard körülhordoztatására utasította. Fodor István Szepes, Abaúj, Sáros, Zemplén és Ung megyékbe, illetőleg Pálóci Antalhoz, Homonnai Ferenchez és Tárcai Miklóshoz (ispánokhoz) indult; Zopka Tamás Esztergom, Trencsén, Zólyom, Turóc, Árva és Liptó megyéket, továbbá az esztergomi káptalant értesítette és így tovább: összesen 41 megye, 26 bandériumtartó főúr, négy püspök, hat káptalan és a pannonhalmi apát „címére” kellett kézbesíteni a király levelét. (A „hiányzó” megyék ispánjai és a többi püspök vélhetően az udvarban tartózkodott, és személyesen vette kézhez a királyi utasítást). Batthyány Ferenc dalmát-horvát-szlavón bánhoz Tapolcsányi György királyi apród sietett a paranccsal.
A Zichy család zsélyi levéltára, ha csak másolatban is, de megőrizte a Délvidék védelmét Péterváradról szervező Tomori Pál kalocsai érsek július 8-án Bodrog megyét hadba szólító levelét is (MNL OL, Mohács előtti gyűjtemény, DL 82731): „… jelen írásunkkal fejvesztés terhe alatt a legszigorúbban megparancsoljuk, hogy amint láttátok levelünket, tüstént, további késedelem és halogatás nélkül mindenki, a nemesek és a parasztok is egyenként, ide, a péterváradi révhez gyertek, úgy, hogy amint látjátok e levelet, még az éjjel itt legyetek! Aki közületek két napon belül nincs itt, akár paraszt, akár nemes, a király parancsa értelmében elveszik fejüket és javaikat, mint a haza megtagadói bűnhődjenek és hűtleneknek ítéltessenek. Ennek jeléül véres kardokat és nyilakat küldtünk, amikkel a küldött egy pillanatig se tartózkodjék egy helyben, különben veszítse el az orrát.”
Tomori Pál kalocsai érsek 1526. július 8-án kelt levele Bodrog megyének.
Jelzet: MNL OL, Mohács előtti gyűjtemény, DL 82731 (Zichy család zsélyi levéltára, Miscellanea, No. 159).
Végül ebbe a sorozatba illeszkednek II. Lajosnak a cikk elején említett, 1526. július 31-én Adonyból keltezett parancsai. Az egyik Horvátország és Szlavónia nemességéhez szól: a király utasítása szerint, amint tudomásukra jut a levele, és meglátják a véres kardot (gladius cruentatus), amelyet az ország végveszélyére való tekintettel hordoztat körül, hűtlenség terhe alatt felkelni tartoznak parasztjaik felével együtt, és csatlakozni a bánhoz (MNL OL, Mohács előtti gyűjtemény, 108761. Memorabilia 69/11.).
„És miután megláttátok a véres kardot, amit körülhordozni parancsoltunk, hogy tudassa királyságunk végszükségét… felkelni tartoztok”
Ugyanennek a parancsnak egy másik példánya már a második világháború után bekerült az Országos Levéltár gyűjteményébe a Batthyány-levéltárral. Minden bizonnyal 1945-ben valami miatt kiemelték eredeti helyéről Körmenden, és nem került oda vissza, így nem vihette el a család Bécsbe sem. Ennek az oklevélnek a különlegessége, hogy a hátlapjára újkori magyar nyelvű összefoglalót írtak.
II. Lajos 1526. július 31-én Adonyból keltezett parancsának hátlapjára írt újkori, magyar nyelvű összefoglaló.
Jelzet: MNL OL, Mohács előtti gyűjtemény, DL 104474. (Batthyány család körmendi levéltára, Memorabilia 69/11.)
Ugyanezen a napon II. Lajos a másik oklevelet a dalmát-horvát-szlavón bánnak, Batthyány Ferencnek címezte, akit – többek között – a véres kard körülhordoztatására utasított: „faciatis circumferri gladium cruore tinctum”, vagyis „vitessétek körbe a vérbe mártott kardot”. A király azt írja, hogy ő maga Tolna felé tart, a bán pedig Horvátország és Szlavónia hadinépével sürgősen gyülekezzen Valpónál. Azt akarja, hogy a jobbágyságnak ne ötöde, hanem fele szálljon harcba, és hogy ez mihamarabb megtörténjen, hordoztassa körül a véres kardot. Még a pestises betegek is szálljanak harcba, de legyenek a többitől elkülönített táborban, nehogy a többit megfertőzzék. Írt a zágrábi püspöknek, hogy szükség esetén a plébánosok is állítsanak ki gyalogosokat, sőt személyesen is szálljanak hadba, amely egyháziak mozgósítását illetően a tanácsát kéri. Ír a zágrábi káptalantól járó 4000 forintja ügyében is, amit ezüstszerekből meg fog kapni, ezért tehát senkit se zaklasson. (MNL OL, Mohács előtti gyűjtemény, DL 108762. Memorabilia 69/12).
A levél magyar fordítása
A nagyságos Batthyány Ferencnek, Dalmát-, Horvát- és Szlavónországaink bánjának stb., kedvelt hívünknek
A király saját parancsa. Lajos, Isten kegyelméből Magyarország és Csehország stb. királya. Nagyságos kedvelt hívünk! Írásotokat megértettük, már azelőtt megindultunk, utunkat naponként Tolna felé folytatjuk, és onnan továbbmegyünk, ahová a szükség hajt. Ti pedig parancsunk szerint, amit legutóbbi levelünkben adtunk, ha eddig még nem tettétek volna, jelen levelünk kézhezvételét követően rögtön, a lehető leggyorsabban gyűjtsétek össze saját embereiteket és Horvát-, és Szlavónországunk embereit. Úgy véljük, ahogy korábban is írtuk nektek, hogy Valpóhoz gyertek, hogy bármikor megparancsoljuk, igen gyorsan és alkalmasan tudjatok onnan hozzánk jönni. Újfent írtunk e két országunk urainak és lakosainak, hogy a toborzással és annak elindításával kapcsolatban úgy tegyenek, ahogy azt akaratunkból rendelitek nekik. Továbbá azt akarjuk, hogy a jobbágyoknak ne ötöde, miként korábban korlátoztuk, hanem fele keljen ott fel, és hogy a népek hadbahívása a lehető leggyorsabban történjék, hordoztassátok körül a vérbe mártott kardot. Úgy gondoljuk, hogy még a pestisesek is keljenek fel, de legyen elkülönített táboruk, nehogy megfertőzzék a többieket. A zágrábi püspök úr azt kérelmezte tőlünk, hogy mellettünk legyen, ilyen módon azt parancsoltuk, hogy püspökségének rendes népeit, a lovasokat és a gyalogosokat is, hagyja ott. Írtunk is a püspök úrnak, hogy a főespereseken keresztül, ki-ki tisztában lévén plébánosai lehetőségeivel, kötelezze őket gyalogosok állítására, és parancsolja meg nekik, hogy szükség esetén személyesen is legyenek készek hadba szállni. De ami a papok és szerzetesek hadba szállását illeti, amiről írtunk a püspök úrnak, tanácskozzátok meg, és tegyétek azt, ami nektek a legalkalmasabbnak látszik. Mi itt, ami a szerzeteseket illeti, elrendeltük, hogy minden rendből válasszanak ki bizonyos számú barátot, akikkel a többiek a hadjárat idején a kolostorokból a szükséges dolgokat el tudják küldeni. Ha a püspök úrral ugyanígy tesztek, nem helytelenítjük. A papokkal és a szerzetesekkel ti és a püspök úr tegyetek belátásotok szerint. Ami a salláriumotokat illeti: ha a zágrábi káptalannál nem áll rendelkezésre a nektek szánt 4000 forint, méltatlannak véljük, ezért nem akarjuk, hogy a kifizetésre javadalmasokat kényszerítsenek, vagy a káptalan javait kelljen zárlat alá venni. De elrendeltük a püspök úrnak, hogy az egyház ezüstneműiből kapjátok meg a 4000 forintot. Ha ezekből nem kapnátok meg az összeget hiánytalanul, arra buzdítunk, hogy figyelembe véve a jelenlegi legsürgetőbb szükségünket, viseljétek tűrő lélekkel, és egyelőre elégedjetek meg azzal a fizetéssel, amit kaptok. Idővel ugyanis, ha dolgainkat az isteni szerencse felkarolja, szándékunkban áll kamatostól kárpótolni titeket a hiányért. Ne legyen kétségetek a további és jobb ellátásotok felől, legyen, miként most is van, ahogy látjuk, gondotok mindenre, ami az ellenséggel való szembeszálláshoz szükséges. Ne tegyetek másképp. Kelt Adonyban, a Szent Anna ünnepe utáni kedden, az Úr 1526. évében.
Szerencsés módon mindhárom oklevél túlélte a Batthyány-levéltár részleges pusztulását, és a két hiányzó darab 2021 óta az Országos Levéltár Mohács előtti gyűjteményének része.
Források és irodalom:
Antonius de Bonfinis: Rerum Ungaricarum decades. Ediderunt I. Fógel et B. Iványi et L. Juhász. Tomus I. 1936.
Kézai Simon: A magyarok viselt dolgai. Fordította Bollók János. In: A magyar középkor irodalma. Bp., 1984. 115–163.
Kluch János: Adalék az 1514-iki pórlázadáshoz és az 1526-iki mohácsi vészhez. Történelmi Tár, 1905. 272–274.
Werbőczy István Hármaskönyve. Az eredetinek 1517-iki első kiadása után fordították, jogi műszótárral és részletes tárgymutatóval ellátták Kolosvári Sándor és Óvári Kelemen. Budapest, 1894.
Iványi Béla: A körmendi levéltár Memorabiliái. Acta Memorabilia in tabulario gentis principum de Batthyány reperibilia (Körmendi füzetek 2). Körmend, 1942.
Mályusz Elemér: II. Lajos király levelei a herceg Batthyány-család körmendi levéltárában, 1526. Levéltári Közlemények 4. (1926) 80–93.
Mohács Magyarországa. Báró Burgio pápai követ jelentései. Fordította Bartoniek Emma. Budapest, 1926.
Molnár Péter: A magyar jobbágyok eredete Kézai Simon szerint: Az értelmezés lehetőségei és zsákutcái I–II. Századok 151. (2017) 575–606., 713–742.
Új hozzászólás