„…van Pestnek egy bölcsődéje” – Emlékidézés az ország első bölcsődéjéről a Bölcsődék Napján
Történeti áttekintés
A bölcsőde, mint önálló intézmény az 1840-es években jelent meg Európában. A világ első bölcsődéjét Franciaországban, Párizsban, Firmin Marbeau alapította, és 1844. november 14-én nyitotta meg az intézményt. A bölcsődét a csecsemő Jézus „jászolbölcsőjéről” La Crèche-nek nevezték el. Itt gondozták azokat a babákat, akiket a szintén újdonságnak számító óvodákba életkoruk miatt nem lehetett felvenni. A francia példát Európa többi országában is hamar követték: 1846-ban Belgiumban, 1849-ben Dániában, 1850-ben Angliában, Itáliában, Hollandiában és Svédországban, 1851-ben Drezdában és Hamburgban hoztak létre bölcsődéket.
Bécsben 1849. november 4-én nyílt meg az első „Kaiserin Elisabeth Krippe”, vagyis az Erzsébet császárnéról elnevezett bölcsőde, melynek alapítása Karl Helm orvos nevéhez fűződik. 1852-ig az osztrák tartományokban már nyolc bölcsőde működött.
A „bölcsőde" az ótörök eredetű „bölcső” szavunk óvoda, zenede stb. mintájára alkotott „-de” képzés alakja. Megjelölésére a 19. században többféle kifejezést alkalmaztak. Voltak, akik a „bölcsőház” elnevezést részesítették előnyben, de korabeli szóhasználattal elfogadott kifejezés volt „a szopó gyerekek intézete”, a „Kripp”, a „cres” vagy a „kisgyermekek intézete” is. Napjaink bölcsődéiben a három évnél fiatalabb gyermekek járnak, akiket egész napos foglalkoztatás és ellátás keretében szakképzett gondozónők felügyelnek.
A Pesti Első Bölcsődei Egylet létrehozása
A hazai bölcsődetörténet hőskora a Magyar Királyság történetének 1851-től 1859-ig tartó időszakára esik, amelyet Alexander Bach osztrák belügyminiszterről Bach-korszaknak is neveznek. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverését követően Ferenc József (1830–1916) császár unokabátyját, Albrecht főherceget nevezte ki a magyarországi katonai és polgári hatóságok élére. A kormányzói címmel felruházott főherceg 1851. október 14-én érkezett Budára feleségével, Hildegarde (1825–1864) bajor hercegnővel és két kislányukkal. A hazai bölcsődealapítás szempontjából ennek a későbbiekben nagy jelentősége lesz, hiszen a főhercegné ekkor már egy bécsi bölcsőde fővédnökeként tevékenykedett. Hazánkban is felkarolta a fővárosi jótékony nőegyletek ügyét, és kivívta a polgárok rokonszenvét és elismerését.
Hildegarde főhercegné családja körében
Forrás: Wikimedia Commons
Ebben az időszakban az egész Habsburg Monarchia területén egyre-másra jöttek létre a „közhasznú bölcsődék”, így nem csoda, ha külföldi példák alapján Magyarországon is felvetődött egy ún. bölcsőház alapításának gondolata. Ehhez járult az is, hogy az iparosodás előretörésével egyre nagyobb teret hódított a nők foglalkoztatása, elsősorban a textiliparban, főként a szövödékben, a varrodákban és a mosodákban.
A magyar sajtó 1845-ben írt először arról, hogy a nyugati nagyvárosokban nagy problémát jelent azoknak a csecsemőknek az ellátása, akiknek mindkét szülője dolgozik, és nem volt idősebb testvér vagy rokon, aki vigyázott volna a kisdedekre. Gondozási lehetőség híján ezeket a gyermekeket napközben vagy bezárták lakásaikba vagy az anya magával vitte, kitéve ezzel őket a munkahelyi ártalmaknak is. Nem véletlen, hogy ebben a nehéz és kritikus helyzetben előtérbe került a dolgozó anyák kisgyermekeinek napközbeni elhelyezése, hiszen körükben különösen magas volt a gyermekhalandóság, amit nemcsak a rossz szociális helyzet, hanem az is előidézett, hogy a magukra hagyott kisgyerekekkel rengeteg baleset történt. Az 1850-es évek elején Pest-Budán már tizenegy óvoda működött, így kézenfekvőnek tűnt, hogy a legkisebb, a legvédtelenebb és a legelesettebb gyermekek felügyeletének problémáit is napirendre tűzzék. Erre a korszakban szokásos egyleti és gyűjtésen alapuló bölcsődealapítás látszott a legcélszerűbbnek.
Az előkészítő munkát Majer István iskolaigazgató kezdte el, aki feltehetően olvasta az 1845. augusztus 14-én, a Religio és Nevelés című katolikus lapban megjelent tudósítást, amely a Franciaországban létrehozott újszerű „menedékhelyről” szólt, amelyet nálunk bölcsődének neveztek el. A külföldi szakirodalom áttanulmányozása alapján írhatta meg A bölcsőde című értekezését, amely a Családi Lapok 1852. évi első számában jelent meg.
Majer István A bölcsőde című tanulmányának első oldala
Forrás: Családi Lapok, 1852. 1. évfolyam, 35. oldal
A neoabszolutizmus időszakában azok az egyházi és világi filantróp gondolkodású személyek, akik elkötelezték magukat a jótékonykodás mellett, felkarolták az ügyet és szervezkedni kezdtek egy „bölcsőház” felállítása érdekében. A kor szokása és hagyománya szerint az első bölcsőde egyleti úton, hosszas előkészítő és jótékony célú gyűjtés eredményeként jött létre. Az 1852. januárban létrejött Pesti Első Bölcsőde Egylet a hazai bölcsődei mozgalom elindítója lett.
Az Egyletet sokan támogatták. Alapítói a hazai gyermekgondozás és neveléstörténet kiemelkedő képviselői voltak, így Tormay Károly Pest városának tiszti főorvosa, Majer István esztergomi kanonok, majd főesperes, a pesti elemi iskolák igazgatója, akit később a bölcsődék atyjának is neveztek, Rozmanith Antal városi tanácsos, Forray András báró és Csanád vármegye főispánjának a felesége, Brunszvik Júlia grófnő, aki az első magyarországi óvodát alapító Brunszvik Teréz unokahúga volt.
Majer István képe a Vasárnapi Újság 1855. évi 41. számában
Forrás: Wikimedia Commons
Az Egylet a szükséges biztosítékok és az engedély megszerzése után felhívást tett közzé a hírlapokban, így 1851. augusztus 1-jén a Hölgyfutárban, majd augusztus 5-én a Pesti Naplóban „A szegény néposztály nemes lelkű barátihoz (Bölcsőde – Créches – ügyében)", amelyben adakozásra szólították fel Pest város „emberszerető” közönségét egy bölcsőde egylet alapítására. A felhívásban elsősorban pénzadományokat vártak, de gyermekruhákat, eszközöket, bútorokat és játékokat is elfogadtak. Egy bölcsőre tett alapítvány összege 35 pengő volt. A felhíváshoz alapítóként 58-an csatlakoztak.
Az Egylet 1080 forint alapítványi tőkével rendelkezett. Bizottságot alakítottak, amely felkérte a lakosság széles néprétegét a részvételre és az adakozásra. Az alapítvány javára a legnagyobb összeget a városi községtanács adta. Rendszeres évi hozzájárulásra, 50–50 pengőforintra kötelezte magát több évre Brunszvik Júlia grófnő és leánya, gróf Nádasdy Lipótné Forray Júlia (1812–1853). Több esztendőre általában kevesen kötelezték el magukat. Az egyszeri adakozók közül hárman száz forintot adományoztak.
Szinte minden arisztokrata család képviseltette magát az Egyetletben, de módosabb polgárok is csatlakoztak a kezdeményezéshez. A pártfogók és a támogatók között találjuk a Károlyi, a Korniss és a Nádasdy család tagjainak feleségeit és nőtagjait, Jedlik Ányos (1800–1895) bencés szerzetest, a dinamó feltalálóját, Morelli Ferenc (1810–1859) karmestert, a pesti polgári gyalogőrhad zenekarának igazgatóját, aki jótékony zenei estek jövedelmét ajánlotta fel. Ünnepi hangversenyeket rendeztek, és a közreműködő művészek tiszteletdíjaikat ajánlották fel a bölcsőde javára, mint például Hollósy Kornélia (1827–1890) operaénekesnő. A korabeli orvosok is támogatást nyújtottak, így Lumnitzer Sándor (1821–1892) sebész vagy Fromm Pál (1812–1899) honvédorvos, aki később a bölcsőde első orvosa lett. Az adakozók között volt Scitovszky János (1785–1866), bíboros, esztergomi érsek, de tábori lelkészek, névtelen adakozók, sőt a bölcsődébe látogató vendégek is tettek adományokat.
A szervezőkhöz iparosok, kézművesek és céhek is csatlakoztak. A szabók ruhákat, a paplanos céhek ágyneműket, Kern lakatosmester 12 vaságyat készített, Luczenbacher fakereskedő fél öl keményfát ajánlott fel. A pesti céhek közül a cukrászok, a lakatosok, a sapkások, a selyemfestők, a szíjjártók, a kávésok, a kereskedők, a boltosok, az ügyvédek, sőt az írók többsége is támogatta az Egyletet. Jármay Gusztáv (1816–1896) gyógyszerész például felajánlotta, hogy három évig gondoskodik a bölcsőde gyógyszerellátásáról. Ezt licitálta túl Sztupa György, aki öt évre vállalta a gyógyszertámogatást.
Sokan természetbeni juttatást nyújtottak, mint például a hazafias érzelmű Heckenast Gusztáv (1811–1878) nyomdatulajdonos, könyvkereskedő. Az adományok között szerepelt a „jártató”, vagyis a járóka, a víztartó kád, a billikom (pohár), evőeszközök, kelmék, vásznak, pokrócok, lepedők, lámpák, gyógyszerek és élelmiszerek is. Egyes mesteremberek – címfestő, asztalos, bádogos – ingyenmunkát végeztek.
A szervezők tudták, hogy nemcsak pénzre, hanem híres és befolyásos pártfogókra is szükségük van, ezért az egyesület fővédnökévé Hildegarde (1825–1864) főhercegnét, Albrecht főherceg feleségét kérték fel. A főhercegné az egyletet évről-évre 150 pengővel támogatta. A főherceg nem nyíltan, hanem „egy névtelennek jótékony czélra szentelt adományából” 300 pengőt juttatott az Egylet javára. Érdekességként megemlítjük, hogy egy császári és királyi csendőrfőhadnagy is kilenc forintot adott, ami azt bizonyítja, hogy az első bölcsőde létesítését az önkényuralom részéről sem ellenezték.
Az Egylet elkészítette alapszabálytervezetét, amelyet 1851. december 1-jén elküldött a városi tanácsnak. Az intézmény alapszabályát a Helytartóság 1852. március 8-án erősítette meg, már ugyanazon év január 11-én megalakult a Pesti Első Bölcsőde Egylet igazgató bizottsága.
A megnyitandó bölcsőde alapszabályának kéziratos tervezete
Jelzet: Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltár, Abszolutizmus-kori levéltár, Der bevollmächtigte kais. Comissär für die Civil-Angelegenheiten in Ungarn Karl Freiherr von Geringer, Általános iratok (D 55), 1853/11598
Az alapszabály (amely nyomtatásban is megjelent) két fő célt határozott meg: egyik a szegény és rászoruló anyák gyámolítása volt azért, hogy „napi kereset után láthassanak”, a másik az elhagyatott kisgyermekek megóvása azoktól a „fogyatkozásoktól, szenvedésektől és betegségektől”, amelyek gyakran a halálukat okozták.
A bölcsődébe 14 napos kortól kétéves korukig vették fel a gyermekeket, ugyanis ekkortájt a nőknek szülés után két héttel már munkába kellett állniuk. A gyermekeket szociális alapon választották ki. A felvételt tisztiorvosi bizonyítványhoz kötötték, a szükséges oltásokat a szülőnek igazolnia kellett. Az anya számára kötelezővé tették, hogy gyermekét az ebédidő alatt megszoptassa. Az anyák munkájuk végeztével hazavitték a gyerekeket. A szülők napidíjat fizettek, ami egyéves korig kettő, egy éves kor felett egy garas volt. A pelenkáról, amit akkor „alkendőcskének” neveztek, az anyának kellett gondoskodnia. A bölcsőde belső életéről az alapszabály „Gondviselés és ápolás”, a „Házi rendtartás” és a „Bánásmód” című fejezetekben rendelkezett. A bánásmód tekintetében az alapszabály előírta, hogy a kisdedekkel „nyájas szeretettel”, türelmesen kell bánni, nem szabad őket megríkatni vagy ingerelni. A ringatást és a körbe hordozást nem vihették túlzásba, a nagyobbacska gyermekeket járásra kellett ösztökélni. A verést, a festett, hegyes vagy éles játékok használatát tiltották. Előírták, hogy a kisbabák testét be kell takarni, ok nélkül nem szabad őket felébreszteni, fejüket „hüvesen”, lábukat pedig melegen kell tartani. A szülőktől megkívánták, hogy a bölcsődei személyzettel tisztességesen bánjanak és az előforduló sérelmeket az igazgató bizottság elnökének be kellett jelenteni.
A bölcsődében modern egészségügyi szabályokat is alkalmaztak, például kötelezővé tették a rendszeres fürdetést, a megfelelő hőmérsékletet, az ágynemű és a gyermekruhák tisztaságát, az életkornak megfelelő változatos táplálkozást. A „Házi rendtartás” című fejezet szabályozta, hogy gondoskodni kell a takarításról, az ágyneműk szellőztetéséről, a beteg gyermekek elkülönítéséről. Mindez azt jelzi, hogy a bölcsőde funkciója ekkor még a gondozásra és az ellátásra korlátozódott, mellyel megvédték a szegény, elhagyatott kisgyermekeket a nélkülözéstől, a szenvedéstől és a különböző betegségektől. A bölcsődének ekkoriban nem volt feladata a nevelés.
A bölcsődét egy „felsőbb helyen jóváhagyott társulat” irányította, melynek élén a közgyűlés működött. A közgyűlés élén a pártfogó állt, akinek az igazgató bizottság elnöke és titoknoka jelentéssel tartozott. A társulat alapító tagjai csak azok lehettek, akik 35 pengőt ajánlottak fel, a pártoló tagoknak pedig tíz pengőt kellett áldozniuk e nemes célra, az ettől kisebb összeget adományozókat „adakozóknak” nevezték. Az Egylet teljes jogú tagjává csak az válhatott, aki egy kiságy felállításának a költségét vállalta, amelyért cserébe családi címerét elhelyezték az ágy baldachinján.
Az alapító és a pártoló tagoknak évente egyszer, karácsony előtt a császári és királyi rendőrbiztos jelenlétében közgyűlést kellett tartaniuk. Ekkor nézték át a számadásokat, igazgató bizottságot választottak, valamint ellenőrizték az ügyek állását. Az igazgató bizottság tagjai voltak az elnök, az alelnök, az orvos, hat férfi és tizenkét nő. Közülük került ki a pénztárnok és a titoknok, valamint a „gyűlések tollvivője”, a jegyzőkönyvvezető. Elmondhatjuk, hogy fenti szabályok már rendkívüli felvilágosultságról, egészségügyi és pedagógiai tájékozottságról tettek tanúsbizonyságot, melyeknek több kitétele ma is időszerű.
Az első pesti bölcsőde megnyitása
Az első pesti bölcsőde megnyitásának időpontját közzétették a napilapokban és a templomok szószékeiről is tájékoztatták az embereket. Német és magyar nyelven cikkeket jelentettek meg, szórólapokat nyomtattak ki annak érdekében, hogy az embereket megismertessék és meggyőzzék a bölcsőde jelentőségéről és hasznáról.
Magyarország első bölcsődéje a Duna partján, Pest belvárosában, a Kalap utca 1. szám alatti Friedrich Ferdinánd kétemeletes bérházának (ma: V. kerület, Irányi u. 2–4.) földszintjén nyílt meg. Az ünnepélyes megnyitót 1852. április 21-én, délután egy órakor tartották Hildegarde főhercegné jelenlétében. A megnyitón jelen voltak a Pest Első Bölcsőde Egylet ideiglenes bizottságának tagjai, a bölcsőde alapítói, így Majer István, Tormay Károly, Rozmanith Antal, Fromm Pál, az intézmény orvosa és két ápolónő munkatársa.
Az ünnepélyes megnyitót követően Hildegarde főhercegné, mint a bölcsőde fővédnöke szobáról szobára járva megtekintette és felemelte a kisdedeket, majd elégedettségét fejezte ki. Nevét a bölcsőde vendégkönyvének első oldalára feljegyezte, amit a jelenlévők is követtek. A megnyitáskor a gondozott gyermekek létszáma alig emelkedett a tíz fölé. A főhercegné a megnyitást követően még négyszer látogatott el a bölcsődébe.
Az Egylet a megnyitást követően Scitovszky János (1785–1866) hercegprímás áldását és engedélyét kérte az újonnan alapított intézményre. A hercegprímás 1852. július 9-én személyesen is felkereste a bölcsődét, majd megáldotta azt.
Az Egylet által bérelt lakás öt helyiségből állt, három utcai és két udvari szobából, konyhából, fáspincéből és padlásból. A bölcsődébe csak budai és pesti illetőségű, szegény munkásnők gyermekeit vették fel. A bölcsőde nyitva tartása igazodott a korai kapitalizmus hosszú munkaidejéhez, a gyerekeket reggel 5 órától lehetett vinni és este 7 óráig vigyáztak rájuk. A felvételnél mérlegelték a családi körülményeket is. Előfordult, hogy a bölcsődébe kerülő gyerekek sokszor jobb anyagi feltételek közé kerültek, mint amilyet a saját családjuk biztosítani tudott számukra.
A csecsemők és kisgyermekek felvételét 1852 áprilisában kezdték el. Az első évben 38 kisdedet vettek fel a bölcsődébe, akik 1142 napot töltöttek ott. Az igények növekedésével 1853-ban 53, 1854-ben már több mint száz csecsemőről gondoskodtak.
1852-ben a bölcsőde tizennégy látogatót, úgynevezett „ügybarátot” fogadott. A vagyonkimutatás alapján ebben az évben 4753 forint bevétele volt a bölcsődének, amelyből 3200 forintot tőkésítettek. A fennmaradó 1553 pengőforintból fizették ki a házbért, a tűzifát, az ápolónőt, a cselédet, a felszerelési és ápolási, valamint a nyomdai és irodai kiadásokat. A bölcsődébe közadakozásból tizenkét „ágyacskát” szereltek fel. A beérkezett adományokból ruhatárat alakítottak ki annak érdekében, hogy ingyen ruhával lássák el a kisdedeket. Betanították az ápolónőket, a szükséges kiadások fedezésére alapot hoztak létre. A gyakorlati feladatok elvégzését Rozmanith tanácsosra bízták. Fromm Pál, a bölcsőde első orvosa pedig naponta ingyenes orvosi felügyeletet biztosított a kicsik számára, mintegy nyolc éven keresztül.
Az Egylet 1853. április 21-én választmányi ülést tartott, ahol Majer István lemondott elnöki tisztéről, helyére Forrayné Brunszvik Júlia grófnőt – József nádor (1776–1847) hitvesének egykori főudvarmesternőjét – választották meg, aki az egylet elölülőjeként hol egy vég flanelt, hol „egy darab vásznat” ajándékozott az intézetnek.
Barabás Miklós: Forray Andrásné Brunszvik Júlia (1786–1866)
Forrás: Vasárnapi Újság, 1898. február 20.,119. oldal.
A június 19-i közgyűlésen az Egylet tiszteletbeli tagjai közé választották Firmin Marbeau-t és Karl Helmet.
A megnyitástól számított három év alatt a gondozott kisgyermekek száma annyira megemelkedett, hogy 1855-ben már új helyszínt kellett keresni, mivel a Kalap utcai bölcsőde gyermeklétszáma meghaladta a száz főt, és kinőtték az intézményt. Ezt követően a bölcsőde a Kerepesi úton, az úgynevezett Beleznay-féle házban (a mai Rákóczi út, Puskin utca sarka) rendezkedett be.
A Vasárnapi Újság 1856. augusztus 17-i számában „A szenvedők és a nemtő” címmel írást tett közzé, melynek melléklete Hildegarde főhercegné díszes keretbe foglalt képe alatt a „Pesti bölcsőde” felirat volt olvasható.
Hildegarde főhercegné és a pesti bölcsőde
Forrás: Vasárnapi Újság, 1856. augusztus 17., 291. oldal
1857 márciusában az Egylet Terézvárosban (a mai Hegedű utca 1. szám alatt), a templom mögött nyitotta meg első fiókbölcsődéjét, az irgalmas nővérek épületében. Itt már nem fizetett dajkák, hanem a „szürke nénék”, vagyis a Szent Vincéről elnevezett apácarend tagjai gondozták a kisdedeket. Három év múlva, 1860-ban az Egylet anyagi okok miatt a régi bölcsődét beolvasztotta a fiókintézetbe, vagyis egyesítették a Kerepesi úti és a terézvárosi bölcsődéket. Még ebben az évben Albrecht főherceg és feleségének távozásával az Egylet fővédnök nélkül maradt.
A hatvanas évek elején Károlyi Sándorné báró Korniss Clarisse (1834–1906) grófnét választották társelnöknek. A bölcsőde fővédnöke 1865-ben Erzsébet királyné lett. Ezt követően a bölcsőde visszaköltözött a belvárosba (a lipótvárosi Fegyvergyár utcába), majd megszűnt.
Pest városa azonban nem maradt bölcsőde nélkül. 1866-ban az Egylet elhatározta, hogy önálló bölcsődeépületet építtet, amely 1868-ban készült el a Józsefvárosban, a VIII. kerületi Mária utca és az Üllői út találkozásánál, a mai Bőrgyógyászati Klinika helyén. Az új intézetet alig rendezték be, amikor át kellett adni azt az egyetemi kórház részére. Az Egylet ezt követően egy nagyobb telket vásárolt a Nagytemplom utcában, amelyet Ybl Miklós (1814–1891) építész tervei alapján építettek fel. Az eredetileg is bölcsődének épített intézményt 1877-ben, Ferenc József és Erzsébet királyné védnöksége alatt adták át a legkisebbek számára. Az épület jelentőségét az adja, hogy a mai napig bölcsődeként működik, és itt található a Bölcsődei Múzeum egyedülálló gyűjteménye.
A hálás utókor 1972-ben emléktáblát helyezett el annak az épületnek a falán, ahol a Pesti Első Bölcsőde működött. Az emléktábla jelenleg Budapest, V. kerület, Belgrád rakpart 27.– az akkori Kalap utca 1.– alatt található.
Emléktábla Pest első bölcsődéjének emlékére (Budapest Főváros Tanácsa, 1972)
Forrás: Wikimedia Commons
Iratfotók: Mrisó Ildikó (MNL)
Felhasznált és ajánlott irodalom:
Majer István: Első évi jelentés az első pesti bölcsődéről. Pest, 1853.
„A szenvedők és a nemtő.” Vasárnapi Újság, 1856. augusztus 17. XXX. szám, 290.
Vokony Éva: Kis magyar bölcsőde-történet. Kapocs, 2002. október, I. évf., 2. szám.
Az első pest-magyarországi bölcsőde alapszabályai. Pest, 1852.
Köszönöm dr. Tuza Csilla főlevéltáros segítségét az iratok kiemelésénél.
Új hozzászólás