Múltbanéző 2. (3)

A KISKUNFÉLEGYHÁZI VÁROSHÁZA

TIZENHARMADIK PÁLYATERVE

(Forrásközlés)

A kiskunfélegyházi városházára 1903-ban kiírt és 1904-ben elbírált első tervpályázaton részt vett tizenkét pályamű ténye már korábban ismert volt a szakirodalomban, s e számhoz nem fér kétség, mivel ha nem is maradt mind fenn, dokumentációjuk ismert, részben közölt.[1] Létezik azonban egy tizenharmadik is, s ha ez nem is igazi pályaterv a szónak abban az értelmében, ahogy azt a 12 pályaművet készítő hivatásos építészek használták, forrásértéke némely tekintetben vetekszik amazokéval.

Az 1823-ban épült, 1910-ben lebontott régi városháza a XIX–XX. század fordulóján már szűknek bizonyult, nem fértek el benne a közigazgatás hivatalai és szervei, ezért 1902-ben felvetődött az ötlet, hogy kibővítsék.[2] Később a kibővítési szándékot elvetették és új székház építését vették tervbe, erre írták ki 1903 decemberében az első pályázatot, amit 1904. március 29-én bíráltak el. Az első pályázaton egy tervet sem találtak kivitelre alkalmasnak, ezért a legjobbnak ítélt öt pályamű tervezőinek szűkebb pályázatot írtak ki. A második fordulón részt vett négy pályázatot 1904. november 27-én bírálták el. Vas Józsefet kérték fel az épület megtervezésére. Az építkezést azonban nem lehetett megkezdeni az egymást érő fellebbezések miatt, majd a közgyűlés 1906-ban úgy határozott, hogy nem lesz építkezés. Ezt a döntést is megtámadták, a másodfokú alispáni határozatot dr. Szolnoky Lajos és társai fellebbezték meg, így csak 1909-ben lehetett hozzáfogni a munkálatokhoz.

1909-ben kompromisszum alapján kezdték meg az építkezést. A régi városháza mellett, a Kossuth és a Kazinczy utcákra épült az új székház középrésze. A két épület látványa nem volt túl vonzó, világossá vált, hogy a régit teljesen le kell bontani. A régi városháza ekkor már egyszemélyes táborának utolsó akciója a lebontásról szóló határozat megfellebezése volt dr. Szolnoky Lajos részéről 1910 januárjában,[3] a klasszicista épület azonban 1910 augusztusában ténylegesen és végleg csákány alá került. 1911. október 16-án adták át az impozáns, ma is álló városháza-épületet.

Korábban közölt tény az is, hogy mivel fel sem merült, hogy más telket szemeljenek ki az építkezés számára, két pártra oszlott a város közönsége: az új városháza ellenzőire, akik a régi, klasszicista épületet meg akarták tartani, és azokéra, akik a régit minden áron csákány alá akarták küldeni.[4] A helyi sajtó, a Félegyházi Hírlap és a Félegyházi Közlöny az építkezés mellé állt, így az építést ellenzők „mozgalmát” csak az ellenmozgalom szemszögéből ismerjük. A Félegyházi Hírlap pl. így írt 1908-ban: „soha meg nem bocsátható vétket követ el mindaz, aki ennek [az új városházának – B. A.] a felépítését megakadályozza. Valóságos bűn és a város ellen elkövetett merénylet ezt a kérdést még tovább húzni azokat a kincseket érő bolthelyiségeket, melyek az új városháza építésével megnyílnának.”[5] Ugyanebben a cikkben a régi városháza már csákány alá való, falai pedig „árnyékszék nedvességétől teljesen átitattotak”. Továbbá: „Ha valaki még erre is ellensége lenne az építkezésnek, az a városnak rosszakarója, ellensége, önös érdekű sivár jellem, vagy gonosz, vagy bolond.”

Az új városházát a Hírlap vezércikkírója leginkább azért sürgette, mert a földszinti helyiségek az építési program szerint boltok céljára lennének bérbeadandók, ami jelentős bevételi forrás. A régi városháza mellett állók többek közt ezt is sérelmezték. A most közölt fiktív pályázat jeligéje János evangéliuma nyomán: „Ne tegyétek atyám házát kereskedés házává”.[6] (A városháza tervpályázata egyébként nem volt jeligés.)

A tizenharmadik „pályázat” azért érdekes, mert a régi városházához mindenáron ragaszkodók köréből került ki, ilyen tekintetben szinte egyedülálló iratjellegű forrás a közgyűlési jegyzőkönyvek és fellebbezések mellett. A szöveg írója ellenzésének úgy adott hangot, hogy írt a tanácsnak egy igencsak nehezen értelmezhető fiktív pályamunkát, amely bepillantást enged a konzervatív tábor nézeteibe és talán abba is, miként értelmezték az építészetet az ahhoz nem értők, végeredményben talán abba is, miként értették félre és gúnyolták a „magyar stílust”, Lechner Ödön és követőinek törekvését. Annál is inkább félreérthették, mert ekkoriban nem volt világos, mit neveznek a politikai életben elítélendő szecessziónak és mit támogatandó magyaros stílusnak.[7] Ez annál is érdekesebb, mivel a vitában magának az új városházának a stílusa nem játszott szerepet. Félegyházán a szecessziót elutasító hangnak nincs nyoma, az ekkor már általánosan elfogadott historizáló stílusok és a velük szembeforduló szecesszió, úgy tűnik, békésen megfért egymás mellett.[8] A mezővárosi polgárság szemszögéből nézve mindkettő a modernséget jelentette, szecesszió és historizmus nem egyszer össze is keveredtek. Az alföldi mezővárosoknak ma is a két stílus kettőse ad igazán jellegzetes képet.

A most közölt dokumentumok írója szembehelyezkedett mindkét fajta, akkoriban modernnek számító építészettel, sem a neostílusokat, sem a szecessziót nem tolerálta, azokban csak a külső díszeket észrevételezte, és elítélte, különösképp a neogótikát. Érdekes egyébként, hogy Kiskunfélegyházán valóban nem található neogótikus épület az Ulrich család Alsótemetőbeli kriptáján és a Kalmár-kápolnán kívül, ez utóbbi is csak a csúcsíves ablakok és támpillérek miatt számít neogótnak. A hiánynak persze nem az általános közutálat lehet az oka, hanem anyagi meggondolások. Az 1870-es években a Szent István templomot tervező Dötzer Ferenc leírja, miért a neoreneszánszt választotta a templom stílusának: a gótikus formák és díszek nagyon megnövelnék az építési költségeket.[9]

Visszatérve a szöveghez, az már első bekezdését olvasva sem hagy kétséget afelől, hogy szerzője nem építész: „Valami finom, kicifrázott, kisatírozott munkát nem végezhettem, nemcsak azért, mivel rajzmester nem vagyok, hanem főleg azért, mert az épület udvartelkének a területnagyságát nem tudom, annak mértani adatait nem ismerem és így mérték szerint való rajzot nem is készíthettem.” Emellett meglehetősen konzervatív szemléletet tükröz, amely előbbre helyezi a régit az újnál, a klasszicizmus „görögös styljét” a neogótika „czafrangjai”-nál. Nyelvi vetülete is van ennek: a régi „prókátor” szót kimondottan azért használja, mert jól bevált az új „ügyvéd” szóval szemben.

Mindezek mellett a klasszicizmus görögös stílusa nem érinthetetlen idea (mint ahogy a régi szavak mellé önkényesen új szóalakokat is teremt a szerző). Az építészeti elemeket a szöveg írója variálhatónak, tetszés szerint használhatónak tartja. Ez egybevág a korábban épp emiatt a válogató tulajdonsága miatt elítélt historizmus (eklektika) szemléletével. (A szöveg görögös-francia oszlopot is említ, ami önmagában is e szemléletet mutatja.) Az író többször visszatér a legismertebb görög oszlopra, a jón oszlopra, azt aránytalanul deformálhatónak tartja (4 m magasság mellett mindössze 1 dm átmérőt képzel el), fittyet hányva a klasszikus, a klasszicista építészet szabályaira, amelyet pedig mindenekelőtt követendőnek tart. Úgy látszik, nincs tisztában azzal, hogy funkció, forma és építési anyag összetartozik: a deformált jón oszlop készülhet öntöttvasból is. (Korabeli öntöttvas jón oszloppal lehet találkozni pl. Budapesten is, de az arány szabályait ezek is rendre betartják.) Az építészethez értők, magasan képzett építészek szemszögéből nézve ez bántó tudatlanságnak tűnik, az író azonban tisztában van az építészet történetével, hivatkozik az arab építészetre, és tudja, hogy a gótikus építészet pálcatagjai valóban közelítik a 4 m magassághoz tartozó 1 dm átmérőhöz tartozó arányt. Az irat 6.) pontjában olvasható „zsinórmérték” szót ugyanebben a szövegösszefüggésben hivatásos építészek (pl. Vas József) is használták a városháza iratanyagában található levelekben, így feltehető, hogy a szöveg szerzőjének volt valami jártassága. De az építészet valódi céljait és módszereit – a korszak felfogása szerint – biztosan nem értette. A kor átlagembere számára az építészet az ő igényeit kielégítő mesterség volt. Történetével többé-kevésbé tisztában lehetett, hiszen az építészet – a kor embere számára hozzáférhető lexikonokban – egyszerre jelentette a mesterséget és annak történetét.[10] Ha hivatkozik is egy lexikonban éppenséggel nem említett példára, nem jelenti, hogy ismeretei ne lennének felületesek.

A „pályaterv” maga a pályázati iratok között található, a városháza és a központi iskola tervpályázati anyagát tartalmazó dobozban.[11] Kézzel írták, hozzá az itt közölt műleírást és három tervrajzot (I. „Földszinti rész”, II. „Az emeleti rész”, III. „Az épület hátsó rész elölről nézve”) mellékeltek, egy a tervrajz feliratait illető opciókat feltüntető iratot (kérdezi pl. mit írjon, „clozet”-et vagy „árnyékszéket”, „irodafőnök”-öt vagy „irodavezető”-t), végül egy kisebb papírdarabot, amin a jeligés pályamű írója magát Hamar Gáborként nevezi meg.[12] Aligha kétséges, hogy ez a név álnév, így a levél és a „pályázat” íróját egyelőre nem tudjuk azonosítani. Mindenesetre összefüggésbe hozható a város szinte összes középítkezésének ellenzőjével, dr. Szolnoky Lajossal.[13] Szolnoky a városháza építkezése ellen többször szólalt fel a közgyűlésben, képviselőtársait kihozva a sodrából. Bakos Lajos ellen például majdnem börtönbüntetéssel járó széksértési eljárás is indult 1909-ben, mert bekiabálta a közgyűlésen: „Tekintetes polgármester úr vizsgáltassa meg ezt az urat a tiszti orvossal, mert nem hiszem, hogy van neki esze.”[14] Szolnokyn kívül egy Balla Balázs nevű ember hozható a szöveggel kapcsolatba. Balláról Molnár Béla polgármester jelentése szerint köztudomású volt, hogy „zavart elmebeli állapotának, derűsebb pillanatait arra használja fel, hogy a hatóságokat [...] beadványokkal fárassza.”[15] Balla 1909-ben Sós Sándor és társai álnéven adott be fellebbezést a városháza építése ellen, amit, mivel álnévvel adták be, figyelembe nem vettek. Szolnoky és Balla 1909-es szavai és tettei azonban csak közvetetten hozhatók kapcsolatba az itt közölt szöveggel, akkor is, ha a Szolnoky által (egyébként írógéppel írt) írt fellebbezések[16] stílusa néhol hasonlít a most közölt szöveg stílusához, pl. a bekezdések zárómondatai.

A most közölt beadvány, a „fiktív pályázat” 1903. december 2-án érkezett a tanácshoz, előbb, mint bármelyik más építészeti pályamű, hiszen az építészek 1903 decemberében még csak azért írtak a városnak, hogy a tervezéshez szükséges adatokat elkérjék.[17] Amikor a pályázati határidő lejárt 1904 tavaszán, Dóczy Pál városi mérnök a tanácsnak 13 tervpályázatról tett jelentést,[18] a jelentést tudomásul vevő határozat azonban csak 12 tervről szól, így az ugyanebben a jelentésben Dóczy által javasolt felkért bírálók, Lechner Ödön és Pecz Samu építészek 12 pályaművet véleményeztek. Dóczy hivatalból kezelhette komolyan a pályatervet, vagy ha nem erről van szó, a jelentésben a számot elírhatta. Mint ahogy biztosan elírás a Lyka Károly szerkesztette folyóiratban, a Művészetben megjelent tudósításban írt 13 pályamű is.[19] További kérdés, miért került archiválásra a szöveg, ami láthatóan nem adja meg a tiszteletet: aligha véletlen hogy a „tekintetes tanács” szókapcsolat soha nincs nagybetűvel írva. Egyébként írója a pályázatot visszakérte volna – ha megadta volna a címét.

A most közölt dokumentum hangneme a vélhetőleg tettetett együgyűségtől az újságírói hangnemben hirtelen csattanó gúnyos kiszólásokig terjed: „Vadgalambok vagyunk, turbékolgatunk.”; „Tökök-e hát a félegyháziak?” Nem világos, kinek szól a többször visszatérő „elfogy az írnivaló” gondolata. Sőt, némely kiszólás szervetlensége annak a feltételezésnek is alapot adhat, hogy az író – emlékezzünk Molnár Béla jelentésére – nem egészen épelméjű.[20] A gúny mindenesetre áthatja a szöveget, az viszont, hogy mire irányul, ma már szintén nem világos. A szerző ablakot és ajtót egyaránt szürkére festene – épp olyan szürkére, mint amilyen szürkének az ellentábor őt gondolná. Lehetetlennek látszik eldönteni, hogy jól előkészített, gúnyos csipkelődés, vagy írója komolyan gondolta, amit leírt.

Éppen ezért azt is lehetetlen eldönteni, hogy valóban Lechner Ödön és követőinek magyaros stílusát karikírozza-e ki. Az épületet ugyanis magyarossá tenné egy fél lábon álló gólyaszoborral, öntöttvas komondorszobrokkal és repülni látszó sólyomszobrokkal.[21] Wlassics Gyula fentebb már említett, a szecessziós építészeti stílust mélyen elítélő véleménye 1902-ben látott napvilágot.[22] Wlassics nem tartotta azonosnak a szecessziós stílust a magyar nép stílusával. Szavai a most közölt forrásra nézve is megvilágító erejűek: „Ha tehát alkalmaz valaki dekorációul egy magyar kakast: ez még nem teszi a stílust magyar stílussá.”[23] Hamar Gábor „magyaros stílusa” furcsa módon mégis ilyen.

A szöveg sokat hivatkozik az akkor még épülőfélben lévő tanítóképzőre (ma: Petőfi Sándor Informatikai és Gépészeti Szakképző Iskola és Kollégium). A tanítóképző kétemeletes palotája a maga nemében abszolút modern volt, nyilván nagy hatást gyakorolt a város lakosságára már befejezése előtt is, amiről Hamar Gábor szövege is tanúságot tesz.

A szöveg nem hagy kétséget afelől, hogy a szecessziós stílus – magyar stílus vitája nem fő mondanivalója. Fentebb mégis forrásértéket ítéltem neki. Első ránézésre ugyanis a maradiak táborának gondolkodásába enged bepillantást nyerni, akik eszerint konzervatívak, az újjal szemben idegenkedők, és zsugoriak is: semmi szükség nincs itt új városházára, a hivatalok jól megférnek régi helyükön. Hasonló vélekedéssel későbbről is találkozunk a régi és új székház vitájában. Ha a szövegből az egykorú félegyháziak városházáról való gondolkodását kellene rekonstruálnunk, fenntartásokkal, de megtehetnénk.

Több lehet ez a fiktív pályaterv heccnél, a tanács orra alá tört borsnál, de több mint fikció nemigen. A leginkább valószínű, hogy ha konkrétan ezt a tervezetet a szerző nem is tartja kivitelre méltónak, arra azonban igen, hogy egy esetleges városháza-építés ebből induljon ki, ezt vegye alapul. Mert az alapötlet, a régi városháza megtartása semmiképp sem mondható önmagában rossz koncepciónak. Az 1906-tól 1910-ig tartó vitának csak az adott alapot, hogy más helyet nem tartottak városháza-építésre alkalmasnak. A felek elbeszéltek egymás mellett, sárdobálós politikai csatározás színtere lett a közgyűlés, amit még 1924-ben is felhánytorgattak egymásnak a felek.[24]

Akárhogyan is nézzünk, a régi városháza elbontása korjelenség, így járt a régi szabadkai, kecskeméti városháza is. Félegyházán még a kiskun kapitányház (ma: Kiskun Múzeum) elbontása is felvetődött.[25] Az építőmunka előfeltételének kikiáltott rombolás elsősorban a vályogból, vertfalból épített, egészségtelennek kikiáltott lakásoknak jelentett hadüzenetet.[26] Ami Kecskeméten nemes cél volt (egészségtelen vályogházaktól mentes városközpont létrehozása, amit Kada Elek meg is valósított), Félegyházán régi és új vitájának álcáztatott, a várost romlásba döntő politikai tehetetlenség így első pillantásra nem érhető tetten. A tizenharmadik pályázatot valódi baljóslatú számmal látta tehát el most az utókor.

I.

Tekintetes Polgármester Úr!

Van szerencsém ./. alatt csatolva, a tekintetes tanácshoz címzett s a városi székház újjáépítésére vonatkozó pályázati tervrajzaimat „Ne tegyétek atyám házát kereskedés házává!” jelige alatt tisztelettel beterjeszteni, kérvén a tekintetes polgármester urat, szíveskedjék azokat a tek[intetes]. Tanács bíráló bizottsága elé terjeszteni s vett használat után címemre visszaküldeni.

Kiskunfélegyháza, 1903. dec. 2-án

 Tisztelettel

 „Ne tegyétek atyám házát kereskedés házává!” című jeligéjű pályázó.

II.

 1.) Valami finom, kicifrázott, kisatírozott munkát nem végezhettem,[27] nemcsak azért, mivel rajzmester nem vagyok, hanem főleg azért, mert az épület udvartelkének a terület nagyságát nem tudom, annak mértani adatait nem ismerem és igy mérték szerint való rajzot nem is készíthettem.

2.) Mint félegyházi születésű és így e városnak minden fiával együtt érző ember nem tehettem azt, hogy a tekintetes városi tanács által concepiált[28] hirdetmény minden egyes tételéhez görcsösen ragaszkodjam, nem pedig azért, mert ezen tervezet készitésénél jeligéül választottam az úr Jézus Krisztusnak azt a gyönyörű mondását: „Ne tegyétek atyám házát kereskedés házává.”[29]

Nagyon természetes, hogy én, ezt tudva, nem is terveztem bolthelyiségeket a városháza telkén, úgy vélekedvén, hogy ha 150 esztendő óta[30] minden nyomorúságaink és szenvedéseink közepette meg tudtunk a nélkül élni, hogy a városházát kufárházzá alakítottuk volna át, ezután is meg fogunk városházai bolthelyiségek nélkül.

3.) Terveztem jóval olcsóbb a tekintetes tanács által javaslatba hozott 250 000 Korona előirányzatnál, mivel ezen tervezet szerint a városháza újjáalakítása, alapul véve a régi városháza építési költségeit, mint amelyek egykoron 68 000 Koronát, vagy 34 000 forintot tettek ki kerek summában, csupán 100 000, maximum 120 000 koronába kerülne, mely körülmény nagyon is méltó arra, hogy a tekintetes városi tanács tervezeteimet figyelembe venni méltóztassék, hiszen nem kevesebb, mint 150 000–130 000 korona költség [meg]takarítást vihetünk ez által keresztül, s e mellett úgy kényelemre, mint a céltudatos, helyes összpontosításra is nagy súlyt helyeztem.

Ezen körülményt szükségtelen hosszadalmasan indokolnom, hiszen, ha a tervezet vázlapjait[31] kezeinkbe vesszük, azonnal láthatjuk, hogy a renoválandó városháza földszinti részében az árvaszék, a rendőrkapitányság, a gazdasági, mérnöki, katonanyilvántartási, városi tisztiorvosi, városi állatorvosi, valamint a fogyasztási adóhivatal is világos és tágas szép szobákban helyeztetnék el és ezen kívűl a szolgaszemélyzet részére is három kisebb méretű szoba tartanék fenn, és egy fás, valamint az ivóvíz elhelyezésére szolgáló kamra is fel van a tervezetben véve.

Az épület emeleti részén a mostani épületben a polgármester 2 szobát kapna, ú[gy]. m[int]. a jelenlegi tiszti ügyészi irodát, és a saját, hivatalos helyiségét. Nagyon természetes, hogy ezen szobák egyikét pihenő, vagy ha úgy tetszik, vendégszobául rendezheti be.

A tanács és a közgyűlési termek továbbra is változatlanul maradnának. Főleg a közgyűlési termet nem bántanám. A karzatot én részemről nem helyeslem, mert hiszen nyilvánvaló, hogy tisztességes úriasszony nem szokott a karzatra járni, s ott magát fűnek-fának mutogatni, holmiféle rossz ringyóért pedig nem volna érdemes költségeskedni. A nő legszebb erénye az anyai hivatás. A közgyűlési terem komoly, munkában megedzett férfiak, érdemes polgárok részére készült, s nem nőknek való.

A városi tiszti ügyészség a mostani levéltár és írnok iroda helyén, azt hiszem, elég kényelmes otthont találna. Azért csináltam ezt az új fogalmat: „városi tiszti ügyészség”, mert nem lehetetlen, hogy a közel jövőben a város közönsége egynél több prókátort (régi szó, de jobb szó az ügyvédnél) fog alkalmazni, s így az „ügyészség” gyűjtőfogalom nagyon is indokoltnak tekinthető.

A főjegyző úr a régi helyén nagy és kényelmes otthont találna, ha ugyan megtűrnék itt a mesterlegények.

Az irodafőnök (irodavezető), iktató, kiadó, az írnoki kar és a levéltárnok az irattárral együtt a régi épülettel fedetlen folyosóval összekapcsolt épületrésznek tágas, világos, könnyen szellőztethető szobáiban volna elhelyezendő.

A másodjegyző a régi Nagy Gyula-féle bolthelyiség[32] felé eső épületrésznek udvarra eső oldalkihajlásában ugyanakkora térfogatú irodahelyiséget kapna, mint a főjegyző a régi épület udvafelőli kihajlásaiban. Vadgalambok vagyunk, turbékolgatunk.

Egyébként ezen említett épületrész emeletén a városi adóhivatal a fogyasztási adóhivatal kivételével volna elhelyezendő minden rendű-rangú személyzetével.

4.) Mi lesz ha elfogy? Az épület külső styljáról[33] akarok néhány szót szólni. Én részemről a régi városháza egyszerű görögös stylját oly szépnek és oly fenségesnek találom, hogy kénytelen vagyok a tekintetes tanács előtt kijelenteni, miszerint kár volna ezt a városházát bántani, bolygatni, vagy épenséggel le is rombolni. Kicsi[,] az igaz, de nem lehetne ma sem cserébe odaadni a mostani modern építészet gótstylű cafrangjaiért. Megsiratom azt az embert, aki építette ezt a városházát nekünk. Nem bántom tehát, le sem rajzolom, hanem ugyanolyant terveztem az épület telkének kis kaszárnya felőli részén[34] és ezt a két kicsit, de csinos épületet összekötöttem az ide III. / alattcsatolt tervajzon kitüntetett épületrésszel, mely vázlatrajzon kitüntetett épületrészszel, mely vázlatrajzhoz itten néminemű magyarázatot fűzök.

I. Az épület jobb és bal szárnyánál elölről látható három-három görögös gömbölyű oszlopot, a tetőzet előrésze fölött pedig ugyancsak három-három négyszegletes francia-görög oszlopot mutató erkéllyel ellátott földszintes épületrészek hosszasága nem lehet több 6–16 szóval is hat-hat méternél, mivel ezen épületrészek bár a szobák itt jól felhasználhatók, csupán arra szolgálnak, hogy az egyforma stylban felépítendő két épületrészt a rajzban kitüntetett egyemeletes épületrésztől elválasszák. Ezeknek a földszintes épületrészeknek a tetőzete vízszintes és bádogból való. A bádog közvetlenül a téglával és homokkal kirakott padlásra lesz fektetve. Ezen bádogtetőzeten lennének a légköri csapadék levezetésére szolgáló vízlevezető csatornák az épületrészek oldalfalai mellett rézsútos fekvésben.

Mint már említettem, ezen szóban forgó földszintes épületrészek folyosói három-három görög (jóni) oszloppal lennének ellátva. Ezen vasoszlopok átmérői 1 deciméter nagyságúak. Ily karcsú görög oszlopokat alkalmazni még nem láttam sehol, de nincs is a kerek világon, az arab stylt is ideértve, egyetlen épületnek sem 1 deciméter átmérőjű, minimum 4 méter hosszúságú görög oszlop még ez ideig alkalmazva. Gótban található ilyen vékonyság, s ha az bírja a terhet, pedig bírja, okvetlenül bírnia kell azt a görög oszlopnak is. Szép, fehér, jóni oszlop, mintha most is látnám ékességedet! Mi lesz, ha ez elfogy?

II. Ezeken a karcsú görög oszlopokon nyugszik vízszintes fekvéseiben egy-egy, felülről vályúszerű mélyedéssel bíró széles vasgerenda, amelynek mélyedésébe 1-1 sor fali tégla lészen hosszában rakva. Az így kitöltött vasgerendára helyezendők a 1 1 méter hosszú vasgerendák (a mostani közgyűlési terem előtti folyosó szélességeinek az irányadók, s az így lehetséges, hogy 2–3 méter hosszú vasgerendák szükségeltetnek), amelyek közei, mint a tanítóképző palota építésénél is történt, ív alakban téglákkal lennének kitöltve. Ilyen lesz a folyosók mennyezete. Ezen folyosókról járnak be a hivatalokba.

III. A szárazbejáratok udvar felőli oldalát határoló erkélyek felszíne terméskőből kivágandó 4 szögletes kockákból rakandó ki oly formán, hogy ezen kockák külső vonala a téglaerkély felett 5 centiméteres kihajlást képezzen. Az I. és II. sz. középoszlopok felett (még egy-egy 10 cm vastagságú 4szegletes/kvadrát)[35] a kőkockán alkalmazandó még egy-egy hasonfekvő, vasból kiformázott, szürke színűre festett, az udvar felé egyenesen néző bozontos komondor. Ugatnak a kutyák, nincs már írni való! Van ott, van amott, gyűl az aktacsomó!

IV. Úgy a nyitott folyosó, mint az összes folyosók aszfaltírozandók.[36] Az aszfaltírozott nyitott folyosók éjszaki oldalán 1 1 m átmérőjű, vízszintes fekvésben húzódó vashuzalokból szintén támaszkarzat alkalmazandó; ezen karzatok az a) alatti rajzban[37] látható minta szerint készítendők. Magasságuk fél méter, az udvar felőli erkély magassága pedig 10 cm vastag párkányzaton kívül 80 cm. Az erkélyek látható 4szegletes derékszögű oszlopok oldalszélessége 30 cm, a falvastagság pedig 20 cm.

5.) Áttérek most már a III. számú tervrajz B. pont alatti ábrájára. Ez a városi székház udvarának kerítését ábrázolná, mely kerítés alapzata 40 cm vastagságú, a föld felszíne fölött 40 cm magasságú téglafalazatból áll. Ezen téglafalazat 10 cm vastagságú kőkockákkal fedendő be.

A kerítés falazata 2 sarkán és a középmetszési vonalon egy-egy hengeralakú, fölül az utca felé emelkedőleg rézsútosan metszett görög stylű kőoszlop emelkedik, mely oszlopoknak I-es és II-á-val jelölt közei vasrácsozattal töltendők ki.

Ezen vaskerítés méreteinek és mintázatának az alsó sírkertben lévő Hoffer család sírboltjának[38] vaskerítésével minden tekintetben egyezőknek kellene lenni, ha ugyan a kedves emlékű család élő tagjai lesznek szívesek a városi székház részére ezen kerítés rajzait átengedni.

Mindegyik oszlop tetején egy-egy vasgömb alkalmazandó. A középső oszlop gömbjén egy, az utca felé néző, természetes nagyságú és természet szerint festett gólyamadár áll éspedig fél lábon.

A két sarokoszlop vasgömbjein egy-egy srégiányban[39] repülni akaró természetes nagyságú, vasból kiformázott sólyommadár[40] áll. A repülési srég irány b alatt jelezve.

A középső oszlop felső szélére az utca felé nézőleg a város jelenlegi címere, a két sarokoszlopra pedig az elavult ősi címer, mely egy mezőben két lábon álló oroszlánt ábrázol, jobbján kivont kardot tartva, s előtte a földön egy szál kinyílt rózsa fekszik.[41] – A kerítés festése szürke.

Kocka-kövek mint a t[anító]képző[42] kerítésénél.[43] Az oszlopok ugyancsak ezen kőből kifaragva.

6.) Az épűlet összes ajtói a tanítóképzőnél látható betétes ajtók mintái szerint készítendők, de azok színénél még valamivel világosabb színűekre festendők.[44]

Az ablakok ugyancsak a képző ablakainak méretei szerint készítendők, s ugyanolyan szürke színre festendők, minők az ajtók. Az összes ablakok külsőleg az öreg tanítóképző külső ablakait pótló, szürkére festett zsaluk mintájára szép, szürke színre festett zsalukkal látandók el. Ezen kívül a könnyen fel- és lehúzható vászonfüggönyök is alkalmazandók minden egyes ablakon.

Úgy a földszin[ten], mint az emeleten a folyosókra nyíló ajtók dupla ajtók legyenek. Már csak a falvastagságra való tekintetből is, mint amely falvastagság az újonnan építendő épületrészeknél is zsinórmértékként tekintendő, szükséges volna a kettős ajtókat alkalmazni.

Ezen általános szabály alól kivételt képez az I. számú tervrajzon a), b) és c) alatt, a II. sz. tervrajzon pedig a), b), c) és d.) alatt kitüntetett 7 db folyosóajtó. Ezek szimpla ajtók lesznek.

7.) El tud-e a magyar ember igazodni hát? Az ajtók felett alkalmazandó címfeliratok az ide H) pont alatt csatolt jegyzetben foglaltak szerint készíttetnek el, vaskeretbe foglalt[45] ovál (ellipszist mutató) finom, tiszta fehér, áttetsző, nem foltos, kifelé domború porcelán alakokra, tiszta, fekete, ciceró, nyomtatott alakú, könnyen olvasható betűkből. Az így elkészített czímtáblák a hivatalok ajtói felett a falra szegeztetnének fel.

Tessék választani! El tud-e a magyar ember igazodni hát?

8.) A vízlevezető csatornák, mint a t[anító]képzőnél, minden papucs nélkül le a földbe vezetve.

9.) Minden egyes szoba kifestendő. A festés egyszerű, gyöngéd, kedves, nem rikító, gyöngés zöldbe játszó egyszerű mintázatok. Ízlésem szerint való festés a t[anító]képző feljárójának mennyezetén látható minta, melyben van vörös is; de kivált az ottani igazgatólakás – még nem tudom biztosan, konyhára-e, vagy előszoba festési mintázata. Ilyen és ehhez hasonló megállapítás céljából méltóztassék a tekintetes tanács dr. Hoffer Józsefné,[46] Dr. Huszka Dezsőné,[47] Jenovay Dezsőné,[48] Dr. Tarjányi Gyuláné, Dr. Endre Zsigmondné,[49] özv. Bánhidy Gáborné,[50] Tóth Endréné + Ulrich Antalné,[51] Csima Istvánné,[52] Dr. Fekete Ödönné, Milecz Jánosné,[53] Dr. Fazekas Kálmánné[54] (nem ismerem mind) stb.[55] általam bizony nemigen ismert úrinőkből a főjegyző elnöklete mellett adna [sic!] bizottságot összehívni, mely bizottságban részt vennének még Mihálovits Jenő,[56] Mihálovits Alajos[57] és neje, a helybeli lelkészi kar, Kuncz[58] és Szőke[59] tanár urak és megállapodnának a festési minták megválasztásában. Én azt tartom, hogy szükséges volna ez a bizottság.

Aki fizet, az petyegtet. Tökök-e hát a félegyháziak?

Maradtam a tekintetes városi tanácsnak

1903. dec. 2-án tisztelettel

Kiskunfélegyháza

 Jelige: „Ne tegyétek atyám házát kereskedés házává.”

 Virágos kert vala hajdan Pannónia.[60]

III.

Becses tudomásukra hozom, hogy a „Ne tegyétek atyám házát kereskedés házává!” jeligéjű pályatervezet szerzője alulírott én vagyok.

 Hamar Gábor.

Kelt Kiskunfélegyházán 1903. 12. 2-án

(Az egy deciméter átmérőjű görög oszlop mindenkoron a mi iskoláink, fiúiskolák, gimnázium és t[anító]képző becsülete lesz.)

Irodalom

BRUNNER Attila
A Jenovay-háztól a Táby József-féle házig. A kiskunfélegyházi szecessziós építészet emlékei. In: Múltbanéző, 1. évf. 1. sz. 68–85. o. 2010.

FEKETE János
Kiskunfélegyháza utcanevei. Kiskunfélegyháza. 2001.

IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor (szerk.)
Olvasókönyv Kiskunfélegyháza történetéhez. Kecskemét. 1985.

KÁLLAINÉ VEREB Mária–KŐFALVINÉ ÓNODI Márta (szerk.)
A Szent István Plébánia 125 éve 1885–2010. Kiskunfélegyháza. 2010.

KELEMEN András
Endre László és Kiskunfélegyháza. In: Múltbanéző, 1. évf. 1. sz. 86–101. o. 2010.

KŐFALVINÉ ÓNODI Márta
Fazekas Mária Blandia, egy iskolateremtő iskolanővér. In: Bács-Kiskun megye múltjából 24. Szerk.: dr. Gyenesei József. Kecskemét. 31–72. o. 2010.

LYKA Károly
Szecessziós stílus – magyar stílus. In: Művészet 1. 164–180. o. 1902.

MÉSZÁROS Márta (szerk.)
Félegyháza anno... Képeslapok és fényképek a régi Félegyházáról. Kiskunfélegyháza. 2009.

MEZŐSI Károly
Félegyházi körséta. In: Félegyházi Közlöny, 1958. szept. 5., 6. o.

ROSTA Ferenc
A századelő Kiskunfélegyházán. In: Kiskunfélegyháza helyismereti könyve. Szerk.: Bánkiné Molnár Erzsébet. Kiskunfélegyháza. 247–253. o. 1999.

VÖRÖS Kati
Judapesti Buleváron. A „zsidó” fogalmi konstrukciója és vizuális reprezentációja a magyar élclapokban a 19. század második felében. In: Médiakutató 4. 19–43. o. 2003.

Jegyzetek