Találatok

A Heves Vármegyei Honismereti Egyesület Hogyan írjunk jó településtörténetet? címmel 2025. szeptember 5-én konferenciát rendezett az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Tittel Pál Könyvtárában. A konferencián történészek, kutatók ismertették a helytörténeti kutatások forrásait, eredményeit, a településmonográfiák szerepét. A rendezvényen Varga Zsolt, az MNL Heves Vármegyei Levéltárának igazgatója több tucatnyi Heves vármegyei település 17−19. században keletkezett, határon túl őrzött iratairól, valamint azok kutathatóságáról beszélt.
Típus: Hír
Több mint száz látogató vett részt a Nemzeti Művelődési Intézet és a Magyar Nemzeti Levéltár, Heves Vármegyei Levéltárának szervezésében megvalósult „1100 éve Európában, 20 éve az Európai Unióban" című kiállításon. Az eseménynek a pétervásárai Szántó Vezekényi István Művelődési Ház és Könyvtár adott helyet.
Típus: Hír
Április 24-én Levéltári kalandozások – foglalkozások a történelem nyomában címmel levéltár-pedagógiai továbbképzés került megrendezésre az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában. A Magyar Levéltárosok Egyesülete által támogatott eseményen intézményünk három kollégája is részt vett.
Típus: Hír
A Sió és a Sárvíz szinte párhuzamosan folyik át Tolna vármegye területén néhol közeledve máshol pedig távolodva egymástól. A 120 kilométer hosszú Sió-csatorna köti össze a Balatont a Dunával és legnagyobb tavunk vízszintjének szabályozására szolgál. A Sárvíz Fejér vármegyében ered és Sióagárdnál torkollik a Sióba. A két folyón több híd ível át. Ezek közül most a kölesdivel foglalkozunk.
Típus: Hír
Körutak a V4-es országokban és azok szomszédságában címmel (Ring Boulevards in the V4 countries and their Neighbourhoods) tudományos konferenciát tartottak április 27-én, hétfőn a Bécsi kapu téri levéltári palota tanácstermében. A Visegrádi Alap támogatásával megvalósuló eseményre több mint féltucat országból érkeztek kutatók, szakértők, akik a közép-európai körutak szerepéről, jelentőségéről osztották meg kutatási eredményeiket. Az előadások anyaga a tervek szerint kötetben jelenik majd meg.
Típus: Hír
Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Levéltár és a Koszovói Állami Levéltár, az erről szóló szerződést Dux László, Magyarország koszovói nagykövete és Bislim Bislimi, a koszovói Kulturális Minisztérium főtitkára látta el kézjegyével.
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
A MNL Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltára a Jósa András Múzeummal 2026. május 15-én 11 órától várostörténeti konferenciát rendez a Levéltár kutatótermében.
Típus: Hír
Időpont: 
2026. május 15. - 11:00 - 14:00
Típus: Esemény

Oldalak