I. A vármegyei archontológiai és prozopográfiai kutatások történetének historiográfiai áttekintése

I. 1. Az archontológia mint történeti segédtudomány

z archontológia görög eredetű szó: az „elöl állni” „élen járni” és a „gyűjtés” jelentésű szavak összetételéből származik. Magyar meghatározására igazán jó kifejezést Havassy Péter megfogalmazásában találjuk, aki „történelmi tisztségnévtan” és a „történelmi névsortan” elnevezést használta.[1] T. Varga György megállapítása szerint a névsortan is elegendő kifejezésére.[2] Az archontológia definiálására a magyar történettudományban az 1970-es évek óta találunk példákat. Ember Győző megfogalmazása szerint olyan levéltári forrástudomány, amely a jelentősebb kormányzati tisztségviselők megállapításával foglalkozik, és eredményeit archontológiai névsorokban rögzíti.[3] Engel Pál definíciója szerint olyan tudomány, amelynek tárgya az archontes (görög szó, jelentése uralkodók, vezetők). Az archontológia tehát az uralkodók, vezetők tudománya.[4] Fallenbüchl Zoltán szerint az archontológia „a történettudománynak az az ága, mely a tisztség- és hivatalviselőkkel foglalkozik”.[5] Székely Vera a következőképp határozta meg az archontológia fogalmát: „az országos kormányzati szervek, a helyi közigazgatás, a pénzügyigazgatás, az egyházak tisztségviselőivel, az archonokkal (elsősorban hivatali pályafutásuk történetével) foglalkozó olyan történeti forrástudomány, amelynek célkitűzései önállóan, de alkalmasint más tudományágak keretein belül is megvalósíthatók.”[6] Havassy Péter megfogalmazásában „az archontológia valamilyen világi vagy egyházi intézmény élén álló, vagy személyzetéhez tartozó tisztségviselők kilétének és működési idejének megállapításával foglalkozó történeti segédtudomány”.[7] Az archontológia kifejezést két értelemben használjuk. Jelenti egyrészt azokat a listákat, névsorokat, amelyek időrendben tartalmazzák egy adott tisztség összes viselőjét, valamint jelöli azt a kutatói tevékenységet, mely ezen listák összeállítására irányul.[8]
   Vita tárgyát képezi viszont, hogy van-e egyáltalán helye az archontológiának a történelem segédtudományai között. Fallenbüchl – aki e terület jeles művelője volt – egyértelműen a történelem segédtudományai közé, a kormányzat- és igazgatástörténet mellé sorolta.[9] Engel Pál ezzel szemben az archontológiát olyan tudományos tevékenységnek tekinti, amelynek célja bizonyos típusú történettudományi segédlet elkészítése. Ezt azzal indokolja, hogy az archontológiának nincs saját tárgya (pontosabban ez maga a tevékenység során jön létre) szókincse és módszertana sem.[10]
   A tisztviselőkről összeállított névjegyzékek története az ókorba nyúlik vissza, hisz az archonokról készítettek egykoron listákat. Hosszú időnek kellett eltelnie, míg ismételten használatba jött az archontológia kifejezés.[11] Joannes Ludovicus Gotofredi földrajzi-történeti-kronológiai gyűjteménye, az „Archontologia Cosmica” 1638-ban látott napvilágot. Ezzel párhuzamosan már készültek az egyháziakról (pápák, érsekek, püspökök, apátok), világiakról (császárok, királyok, fejedelmek), a főbb udvari méltóságok, magasabb hivatalok betöltőiről névjegyzékek, összeállítások. Ezekben az esetekben nyilvánvaló az archontológia létjogosultsága. Másképp áll a helyzet a kisebb hivatalok viselőit illetően. Fallenbüchl Zoltán ezeket is az archontológia tárgykörébe sorolta.[12] Engel Pál viszont úgy gondolta, hogy az archontológiának csak és kizárólag általános, Magyarország történetével kapcsolatba hozható személyekkel kell foglalkoznia.[13] Tehát ő elsődlegesen a mindenkori politikai elithez tartozó személyekre fókuszált. A megyei tisztikart, városi hivatalviselőket vagy esetlegesen a vállalati vezetőket érintő kutatást nem tekintette az archontológia által vizsgálandó területnek. Úgy gondolta az ilyen irányú kutatások során minden kutatónak önálló, saját maga által készített névjegyzéket kell használnia.[14]

I. 2. Kitekintés a megyei archontológiai kutatások alakulására

Magyarországon a XVIII. századtól jelentek meg olyan művek, amelyek felsorolták a vármegyei tisztségviselőket. Szentiványi Márton 1699-ben megjelent munkája a „Dissertatio paralipomenonica rerum memorabilium Hungariae” is ebbe a csoportba tartozik. Szentiványi ebben a munkájában elénk tárja a XVII. század végéig az egyházi és világi méltóságokat, az éppen regnáló főispánnal együtt. A munka nagysága abban áll, hogy ez az első magyar összefoglaló magyar archontológia. Időrendben a következő vármegyei tisztségviselőkkel is foglalkozó munka Bél Mátyás „Notitia Hungariae novae historicogeographica” című ötkötetes műve (1735-1742), mely az egyes vármegyéknél ismerteti a főispánokat, és jellemzést is kapunk róluk. 1796-ban jelent meg Lehotzky András „Stemmatographia nobiliumfamiliarum regni Hungariae” című munkájának első kötete, melyben Szentiványi adatait pontosítva, saját koráig kiegészítve közli azokat.[15]
   A XVIII. század második felétől már találunk tisztán vármegyei archontológiákat is. Az első közülük Wigner Károly „Analecta Scepusii sacri et profani” című munkájának harmadik kötete 1778-ból, amelyben Szepes vármegye előkelőbb egyházi és világi tisztségviselőinek névsora ismerhető meg. Ebbe a sorba tartozik Enessey György „Antiquitates et memorabilia comitatus Jauriensis” 1799-ben megjelent műve, melyben a Győr vármegyei főispánokról nyerünk információkat. A sorból kiemelkedik Chech János „Győr vármegye fő-ispánjairól” 1827-ben megjelent munkája, hisz ez az első megyei tisztségviselőkkel foglalkozó archontológia, amely önálló kötetben jelent meg.[16]
   Jellemzően a XIX. század első felében volt tapasztalható a helytörténetírás után való nagy érdeklődés. Ennek eredményeként egymás után születtek a vármegyék múltját feltáró, – és egyben a tisztikar névsorát is közlő – monográfiák.[17] A kötetek mellett a folyóiatok hasábjain is jelentek meg az archontológia művelőinek munkái. Az 1840–1860-as években főként az Új Magyar Múzeum és a Magyar Történelmi Tár biztosított publikációs lehetőséget. 1867 után a Századok vette át a feladatukat, ahol adalékok, levéltári hulladékok (Pesty Frigyes) címmel jelentek meg a megyei tisztviselők névsorai. Az itt közreadott tanulmányok nagy hátránya, hogy általában hiányoztak a felhasznált források lelőhelyei.[18]
   1889–1902 között látott napvilágot Somogyi Zsigmond két kötete, amelyben a Magyarország főispánjaira vonatkozó adatokat közöl, igaz hiányosságokkal. A millennium idején több vármegye jelentette meg történetét, melyben archontológiai fejezeteket is találunk. Ebbe a csoportba tartozik a Borovszky Samu nevével fémjelzett „Magyarország vármegyéi és városai” című sorozat, mely szintén kitér a vármegyei tisztségviselők felsorolására.[19]
   A századforduló a középkori archontológia fellendülését hozta. Ide tartozik Csánki Dezső munkájának eredményeként megjelent „Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában” című műve, amely öt kötetben (1890-1913) szól egyebek között a megyék ispánjairól, várnagyairól, diétái követeiről, valamint a birtokos családoknál megnevez néhány alispánt is. Wertner Mór 1906-1907-ben az Anjou­kor méltóságviselőiről publikált a Történelmi Tárban. Igyekezett az eddig elhanyagolt, alacsonyabb rangú tisztviselőkre is kitérni, így munkáiban megjelennek a szolgabírók, esküdtek és várnagyok is hónapra és napra lebontott hivatalviselési idejük feltüntetésével. Nála már a felhasznált források pontos megjelölése is szerepel. Időben nem, de témáját tekintve mindenképpen idetartozik Holub József 1929-ben megjelent Zala, valamint 1938-ban Bártfai Szabó László Pest megyetörténetét bemutató könyve. Mindkettő tartalmaz archontológiát.[20]
   A Mohács előtti várnagyok az 1970-es évek végétől kerültek ismételten a kutatás előterébe. Mindenképpen meg kell említeni Fügedi Erik, Kálniczky László, Engel Pál munkáit. Engel a Zsigmond-kori megyésispánokat és alispánokat is górcső alá vette.[21] Borsa Iván szintén ezt a tisztségviselői kört jeleníti meg Somogy, majd Turóc vármegye esetén is, 1526-ig bezárólag. A szerző az alispáni névsorok összeállításhoz a Diplomatikai Levéltár- és Fényképgyűjtemény anyagához készült oklevél kibocsátók szerinti mutatókat használta fel. A tapasztalat azt igazolta, hogy ezekből a forrásokból az esetek nagy részében a szolgabírák személye is megállapítható, sőt egyes esetekben a kisebb funkciót betöltő hivatalnokoké is.[22]
   Engel Pál „Magyarország világi archontológiája 1301–1457” 1-2. kötet című munkája, mely 1996-ban jelent meg, és a legújabb kutatási eredményeken alapul. Rendkívüli precizitással járt el az egyes személyek egyértelmű azonosításakor. A problémát úgy oldotta meg, hogy a személyeket egy-egy családba sorolta be. Munkájában az ország bárói, főpapjai, a kancelláriák vezetői, az ispánok, ezek helyettesei kerülnek bemutatásra. A munkában megjelennek még a várnagyok, várkapitányok, várbiztosok, de a királyi, királynéi, hercegi aula tagjai is. Gyűjtését az országnagyok, előkelők, megyei követek felsorolásával zárja.[23]
   Az 1970-es évektől egyre nagyobb figyelemmel fordult a történészi társadalom az archontológia művelése felé. Benda Kálmán és Fallenbüchl Zoltán mutatott rá a központi irányítással folyó archontológiai kutatások jelentőségére. Sajnos a szervezett kutatómunka nem valósult meg, de az 1980-as évektől számos, a közigazgatás történeti kutatásokhoz kapcsolódó archontológiai adatsor látott napvilágot. Főként a dunántúli megyék – Baranya, Fejér, Győr, Sopron és Veszprém vármegye – XVII–XIX. századi tisztikarának története különösen jól feltárt, s a kora újkori nemesi közgyűlési jegyzőkönyvek forráskiadásának és a levéltári feldolgozó munkának köszönhetően a Hajdúkerületet és Hajdú, valamint az Esztergom és Heves megyére vonatkozó eredmények is igen kecsegtetőek.
   Az utóbbi 10 évben nagy volumenű munkák láttak napvilágot. Közülük elsőként – 2000-ben – a Zala Megyei Levéltár munkatársainak kutatómunkáját dicsérő Zala megye archontológiája, 1138-2000. A kötetben megtalálható a vármegye legfontosabb választott és kinevezett központi és járási tisztségviselőinek, valamint az 1848 előtt megválasztott országgyűlési követeinek teljességre törekvő cím- és névtára. Ez a kivételes munka a megyei közigazgatás, illetve az önkormányzati igazgatás történetét, a területi változásokat, a tisztségviselők feladat- és hatáskörérét ismertető hivataltörténeti rész vezeti be, amit a korszakok szerint tagolt archontológiai adatsorok követnek. A kötetet zárásaként találjuk a névtárat, mely – a tisztség megnevezésével – valamennyi tisztviselő szolgálati idejét közli. A vármegyei tisztikar – általában az esküdtekkel bezáródó – névjegyzékének ismertetése mellett néhány esetben külön archontológiai adatsort találunk a levéltárnokokról és a szegődményes szaktisztviselőkről (orvos, bába, mérnök) is.[24]
   A Békés Megyei Levéltár gondozásában 2002-ben jelent meg a Héjja Julianna Erika nevével fémjelzett Békés vármegye archontológiája (1699) 1715-1950. Főispánok és alispánok című kötet. A munka első fejezetében áttekintést kapunk a vármegyei archontológia kutatások addigi alakulásáról. Ezt követően Békés megye hivatali elitjének újraszerveződését ismerhetjük meg 1699-től 1950-ig. A fő- és alispánok névtárával és hivatali idejükkel feltüntetett rész alkotja a következő egységet. A cím ugyan nem utal rá, hogy prozopográfiai rész is lenne a kötetben, ennek ellenére az említett tisztviselők életpálya modelljeit is megismerhetjük.[25]
   2009-ben jelent szintén a Békés Megyei Levéltár kiadványaként Héjja Julianna Erika tollából a Békés vármegye archontológiája és prozopográfiája, 1715-1848. Az első nagyobb egység ebben a kötetben is az archontológiai kutatások historiográfiai bemutatása, kiegészülve a prozopográfia eredmények ismertetésével, valamint alfejezetként megismerhetjük a Békés megyei kutatások eredményeit is. Ezt követi a Békés megye közigazgatás történetének bemutatása, az egyes intézmények (közgyűlés, sedria) működésének részletezése, valamint a vármegyei tisztikar – a főispántól kezdve az esküdtekig –, a szaktisztviselők, a szegődményes alkalmazottak, az országgyűlési követek és táblabírák feladatkörének részletezése. A kötet következő szerkezeti egységében a vármegyei tisztikar, a szegődményes alkalmazottak és szolgaszemélyzet archontológiai adattára következik. A munkát prozopográfiai adattár zárja.[26]

I. 3. Kitekintés a megyei prozopográfiai kutatások alakulására

A prozopográfia új, XX. századi műszava a történettudománynak. Elnevezése a görög prosópon (személy) kifejezésből származik, személyek leírását fejezi ki. Nem tevékenység, hanem kutatói módszer, és annak az eredménye. Rokon a történeti biográfiával, annak módszerének is tekintik. Azonban attól mégis különbözik, hisz nem egy személy, hanem egy meghatározott kör a tárgya. A prozopográfia lényegében személyi adattár. Prozopográfia bárkiről készülhet – uralkodó, nádor, járási esküdt –, de az adott körön belül mindenkire feltétlenül ki kell, hogy terjedjen. Ugyanakkor nincs rögzítve, hogy egy prozopográfiai adattárnak – a személyek nevein túl – mit is kell pontosan tartalmaznia.[27]
   Lawrence Stone „Prosopography” című munkájának címeként találkozunk vele először, mely mű 1971-ben jelent meg, és az oxfordi egyetem társadalomtörténetét vizsgáló kollektív életrajzi munkát takar.[28] Személyi adattárak elsőként az ókortudományi kutatások során készítettek, majd az 1920-as években már a középkorkutatók is használták. Magyarországon az elsők között Mályusz Elemér, Kubinyi András és Bónis György alkalmazott először prozopográfiát a középkori kincstári személyzet, illetve a jogtudó értelmiség ismertetésekor.[29]
   Az 1970-es, 1980-as években merült fel a tisztviselő- és hivataltörténeti kutatások alkalmával, hogy az archontológia és a prozopográfia együttes alkalmazása nagy segítség lehet az egyes hivatalnokok, tisztségviselők életpályájának vizsgálata során. A fentiekben már esett szó róla, hogy a prozopográfia esetében nincs meghatározva a közlendő adatok köre, ezért számos lehetőség kínálkozik. Fallenbüchl Zoltán úgy vélte, hogy egy-egy életpálya felvázolása során többféle szempontra kell összpontosítani. Ő számításba vette az etnikai, vallási hovatartozást, társadalmi helyzetet, vagyoni viszonyokat, képzettséget, valamint a családi hátteret, életkort, hivatali karriert, az esetleges alkotó- és művészi tevékenységet egyaránt. Horváth Richárd megállapítása szerint az archontológiához mellékelt prozopográfiai adattárak segítségével a tisztségviselők megyén belül betöltött szerepe is vizsgálható.[30] Az 1990-es évek végére a magyar történettudomány számos területén találkozhatunk már a prozopográfiával az archontológia mellett, segédleteként használják a vármegyei tisztviselők teljes életútjának feltárására. Leggyakrabban a vizsgált kör családi hátterét, birtoklás történetét és iskolázottsági adatait hasznosították a helyi kutatásokban. Az azonos szempontok alkalmazásával készülő, egy-egy meghatározott kör adatait vizsgáló megyei prozopográfiai adattárak helyi szinten elemezhető családi, illetve személyi karrier utakat mutatnak be. Ezeket a munkákat egymás mellé helyezve alkalmazhatóak az egyes családok, személyek régióra kifejtett hatásának elemzésére is.[31]

I. 4. A Vas megyei archontológiai és prozopográfiai kutatások áttekintése

A Vas vármegyei fő- és alispánok névsorát Schönvisner István közölte először az „Antiquitatum et Historiae Sabariensis” című munkájában 1791-ben. A mohács előtti időkből egy főispán nevét közli, az alispánok névsorát viszont az 1595-től meglévő közgyűlési jegyzőkönyvekből rekonstruálta.
   Lehotzky András „Stemmatographia nobiliumfamiliarum regni Hungariae” című kötetében közli Vas vármegye főispánjainak névsorát Ugodtól kezdve herceg Batthyány Lajosig (1790). Az alispánok tekintetében azonban csak néhányat sorol fel 1662 és 1775 között. Czinár Mór Fejér György okmánytárához készített, 1866-ban megjelent betűrendes tárgymutatóban, „Dignitates Regni Hungariae insigniores” című fejezetben találjuk Vas vármegye főispánjainak névsorát 1108-tól 1438-ig. Somogyi Miklós már korábban említett munkájában a „Magyarország főispánjainak albumában a vasi főispánok névsorát is közli az addig megjelent oklevéltárak és egyéb források felhasználásával, ezért adatai pontatlanok.
   1891-ben a Vas vármegyei főlevéltárnok, Balogh Gyula jelentette meg „Vas vármegye, vázlat a vármegye monográfiájához” című munkáját. A kötet hibája abban áll, hogy nem tünteti fel forrásait, illetve tévesen állapította meg Vas vármegye 1515-ben hivatalban lévő alispánját. Ugyanezt a hibát az 1898-ban megjelenő – szintén említett – „Magyarország vármegyéi és városai IV. Vasvármegye” című munka is átvette. Somogyi Zsigmond „Magyarország főispánjainak története” című könyvében, mely Vas megyére vonatkozóan ugyanazokat a hibákat tartalmazza, mint a korábbi kiadás.
   Vas vármegyére vonatkozó adatokat találunk – a már korábban is említett – Wertner Mór által készített Árpád-kori tisztviselőket felvonultató névsorában, mely a Történelmi Tár hasábjain jelent meg 1897–1898-ban. A 86. folyószám alatt rábukkanunk Vas vármegye főispánjainak névsorára 1108-tól 1299-ig.
   Az „Adalékok a XIV. századbeli magyar világi archontológiához”, szintén a Történelmi Tárban (1906-1907) megjelent adattárból a vasi főispánok névsora ismerhető meg 1318-1402 között, az alispánoké 1309-től 1393-ig, valamint a szolgabíráké 1304-1361-ig.
   Wertner Mór adatközlését egészíti ki Csánki Dezső „Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában” című művének 2. kötetében. Felsorolja a főispánokat 1437 és 1476 között. A vármegyei birtokosok felsorolásánál pedig feltünteti azokat, akik a XV. században alispáni tisztséget viseltek.
   Meg kell még említeni Holub József „Zala megye története a középkorban” című kötetét, melyben adatokra lelünk a XIV–XV. század vasi főispánokról is, mivel gyakran ugyanaz a személy töltötte be mindkét megyében a főispáni posztot.[32]
   A Reiszig Ede által 1940-ben kiadott „Vas vármegye tisztikara a középkorban” című munkája azon archontológiák közé tartozik, amelyek önálló kötetben jelentek meg. Reiszig munkájában a királyi vármegye ispánjait, a nemesi vármegye fő- és alispánjait, valamint a szolgabírák, vártisztek, várkapitányok és várnagyok személyét közli 1108–1526-ig. Tanulmányának bevezetőjében rövid ismertetést találunk a Vas megyei archontológiai kutatások alakulásáról a XVIII. századtól kezdődően, valamint kutatásának módszerét is elénk tárja. Adattárának összeállítása előtt megvizsgálta, hogy az eddig megjelent oklevéltárakban szereplő oklevelek hitelesek-e, nincsenek-e félrekeltezve. Ehhez felhasználta Karácsonyi János által összeállított "A hamis, hibás keltű és keltezetlen oklevelek jegyzéké"-t, valamint Szentpétery Imre neve által fémjelzett "Az Árpád-házi királyok okleveleinek kritikai jegyzéké"-t. Mindemellett önálló kutatásokat is végzett az Országos Levéltárban és a Magyar Nemzeti Múzeum oklevélgyűjteményében. Felhasználta a már többször említett Csánki és Holub munkáit. Névsorában a királyi vármegye ispánjainak és főispánjainak neve alatti évszám az oklevél keltét jelzi, amelyben a hivatali időre vonatkozó adat megtalálható. A munka érdemeként említhető a források egyértelmű jelölése is. Feltüntette az alispánok, főispánok esetében az esetleges betöltött egyéb hivatalaikat is. A szolgabírák esetében – a rendelkezésre álló kevés forrás miatt – a hivatali működés időpontját a név mellett tüntette fel, majd utána zárójelben közli a forrást.[33]
   Reiszig a Dunántúli Szemle (ma Vasi Szemle) 1940. VII. számában a vasvári királyi vármegye ispánjait sorolja fel 1108-tól 1244-ig,[34] míg az 1940. VIII. számban a főispánokat a tatárjárást követően az Árpád-ház kihalásáig. Ebben a tanulmányában a felsorolás mellett életpálya képeket is bemutat.[35] 2001-ben jelent meg a Gebhart Klözl neve alatt futó Die Verwaltungsgliederung des späteren Burgenlandes 1848–1921. Eisenstadt, Am der Burgenländischen Landesregierung, (Burgenländische Forschungen), amelyben a burgenlandi területeken lévő egykori járások tisztviselőinek névjegyzéke található.[36]
 

[1] HAVASSY Péter: a magyar világi archontológiáról (historiográfiai és bibliográfiai áttekintés). In: Levéltári Szemle, 37. évf. (1987) 2. sz. 27. p.
[2] VARGA György, T.: Az archontológiáról.  In: Tájékoztató a Magyar Szocialista Munkáspárt archívumai számára. (1987) 17. sz. 31. p.
[3] EMBER Győző: Levéltári terminológiai lexikon. Akadémiai Kiadó, Bp., 1892. 209. p. (A Magyar Országos Levéltár kiadványai. IV. Levéltártan és történeti forrástudományok; 4.)
[4] ENGERL Pál: Archontológia. In: A történelem segédtudományai. Szerk. BERTÉNYI Iván. Osiris Kiadó, Bp., 2001. 27. p.
[5] FALLENBÜCHL Zoltán: Archontológia. In: A történelem segédtudományai. 2. bőv. kiad. Szerk. KÁLLAY István. Bp., ELTE BTK, 1896. 124. p.
[6] SZÉKELY Vera: Az archontológia művelésének kérdései. In. Levéltári Szemle, 29. évf. (1979) 3. sz. 489. p.
[7] HAVASSY: i. m. 27. p.
[8] ENGEL: Archontológia. 27. p.
[9] FALLENBÜCHL: Archontológia. 124. p.
[10] ENGEL: Archontológia. 27. p.
[11] HÉJJA Julianna Erika: Békés vármegye archontológiája (1699) 1715-1950. Főispánok és alispánok. Békés Megyei Levéltár, Gyula, 2002. 8. p. (Közlemények Békés megye és környéke történetéből; 8.)
[12] FALLENBÜCHL: A XVIII. századi magyar archontológia. In: Levéltári Közlemények, 61. évf. (1990) 1-2. sz. 5. p.
[13] ENGEL: Archontológia. 28. p.
[14] uo.
[15] HAVASSY: i. m. 28. p.
[16] Uő: i. m. 29. p.
[17] A megjelent műveket lásd HAVASSY: i. m. 39-44. p.
[18] HAVASSY: i. m. 29. p.
[19] HÉJJA: Békés vármegye archontológiája (1699) 1715-1950. Főispánok és alispánok. 10. p.
[20] HÉJJA: Békés vármegye archontológiája (1699) 1715-1950. Főispánok és alispánok. 10. p; HAVASSY: i. m. 29. p.
[21] HAVASSY: i. m. 31. p.
[22] BORSA Iván: A Mohács előtti megyei archontológia ügye. In: Ünnepi tanulmányok Sinkovics István 70. születésnapjára. Szerk. BERTÉNYI Iván. Eötvös Loránd Tudományegyetem – Történelem Segédtudományai Tanszék, Bp., 1980. 46-48. p.
[23] HÉJJA: Békés vármegye archontológiája (1699) 1715-1950. Főispánok és alispánok. 11. p.
[24] Uo. 12. p.
[25] Uo. 5. p.
[26] HÉJJA Julianna Erika: Békés vármegye archontológiája és prozopográfiája, 1715-1848. Békés Megyei Levéltár, Gyula, 2009. 5-8. p. (Közlemények Békés megye és környékének történetéből; 11.)
[27] ENGEL: Prozopográfia. In: A történelem segédtudományai. 33. p.
[28] HÉJJA: http://www.bekes-archiv.hu/id-782-modszertani_tanulmanyok.html, Időpont: 2010. szeptember 12.
[29] ENGEL: Prozopográfia. 34. p.
[30] HÉJJA: Békés vármegye archontológiája és prozopográfiája, 1715-1848. 16. p.
[31] Uo. 17. p.
[32] REISZIG Ede: Vas vármegye tisztikara a középkorban. Kőszeg, 1940. 3-5. p.
[33] uo.
[34] Uő: A vasvári királyi vármegye ispánjai. In: Dunántúli Szemle, VII. 397-355. p.
[35] REISZIG: Vas vármegye főispánjai a tatárjárástól az Árpád-ház kihalásáig. In: Dunántúli Szemle, VIII. 1941. 113-121. p.
[36] Klözl, Gebhart: Die Verwaltungsgliederung des späteren Burgenlandes 1848-1921. Eisenstadt, Am der Burgenländischen Landesregierung, 2001. 160-162. p. (Burgenländische Forschungen)