Családfát kutatni iskolásként is lehet
Sokan azt gondolják, hogy családfát kutatni csakis felnőtt korban érdemes és lehet, pedig ez egyáltalán nincs így. A Magyar Nemzeti Levéltár folyamatos digitalizációi és bővülő adatbázisai révén a kutatás egy része akár már otthonról is elvégezhető, csupán a kezdő lépéseket, a helyes metódust kell megtanulni. Többek között ezen kutatási kezdetekről kaptak információkat a középiskolás tanulók, megválaszolva azt a kérdést, hogyan lehet és hogyan érdemes tanulmányozni a családfakutatás legfontosabb forrását, az anyakönyveket. Ehhez a középiskolások dédszüleik születési adatait kereshették ki az állami anyakönyvi másodpéldányokban.
A kutatási módszerek mellett a diákok az anyakönyvekben olvasható érdekességekről – foglalkozásnevekről, régies elnevezésű halálnemekről és a keresztnevek divatjáról – is hallhattak. A levéltár őrizetében álló egyházi és állami anyakönyvek azonban az őskutatásnak csak az egyik forrását jelentik. Ahhoz, hogy egy-egy család történetét megismerjük és megértsük, mindenképpen más levéltári irattípusokat is érdemes elővenni. Ezért a Nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium tanulói megtekinthettek választói névjegyzékeket, családi fényképeket, urbáriumot, illetve legújabb iratadományunkat, a Szalay család címeres nemeslevelét.








Új hozzászólás