Találatok

Várhatóan június közepén jelenik meg a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára elektronikus forrásközlő folyóirata, az ArchívNet legújabb, 2017. évi 2–3. összevont száma.
Típus: Hír
A Jutasi Őrmester túra egyik állomása lesz a Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltára. A várhatóan 500 általános iskolai felső tagozatos, illetve középiskolás diák a levéltár épületének katonai múltjával, és az altisztképzés történetével ismerkedhet meg a levéltárban. A túrát egyénileg is bárki teljesítheti, és a résztvevő csoportokhoz csatlakozva meghallgathatják levéltári vezetésünket.
Típus: Hír
A Magyar Nemzeti Levéltár Hajdú-Bihar Megyei Levéltára Hajdúböszörményi Fióklevéltára tisztelettel meghívja 2017. június 10-én 9 órától a hajdúböszörményi Hősök Emlékszobra avatásának 90. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésre és kiállításra.
Típus: Hír
2017. május 26-án Békés megyében is megemlékezéseket tartottak a Hősök Emléknapja keretében.
Típus: Hír
Időpont: 
2017. június 08. - 17:00 - 18:00
Típus: Esemény
Immár második alkalommal látogattak el ebben a félévben a Jendrassik György Gépipari Szakgimnázium közlekedési ágazatán tanuló 9. osztályos diákjai az MNL Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltárába.
Típus: Hír
Az 2017. június 6-i győri levéltári látogatás meghívója, és az ott kapott ötletes és kreatív emléklap.
Típus: Hír
A Magyar Nemzeti Levéltár a Creative Europe Culture által támogatott Community as Opportunity (CO:OP) pályázat keretében szervezett levéltár-pedagógiai programra és online filmes versenyre hívja az iskolákat. A program résztvevői számára lehetőség nyílik arra, hogy egy-egy iskolai csoport/osztály a levéltárba ellátogatva megismerje az intézményt, különféle tudományos és közművelődési tevékenységeit, és a foglalkozásokkal részt is vegyen azokban.
Típus: Hír
Indítsd nálunk a múzeumi éjszakát és járd be a budavári helyszíneket a Bécsi kapu térről! Raktár- és épületfelfedező sétával, kosztümös fotózással, eredeti iratok bemutatásával és tematikus kiállításokkal várjuk az Országos Levéltárba érkezőket június 24-én 15.00-23.00 óráig!
Típus: Hír
2017. június 6-án levéltárunk meghívására egykori kollégáink keresték fel intézményünket.
Típus: Hír
A reformáció 500. évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Levéltár több tudományos projektjének eredményeit megismertetve szeretné emlékezetessé tenni az ünnepet. Az Országos Levéltár és a megyei levéltárak közös munkájának eredményeként készült el az a vándorkiállítás, amely az ország különböző helyein lévő archívumok kincseiből nyújt válogatást és 2017. június 12-én néhány napra Nyíregyházára érkezik
Típus: Hír
Időpont: 
2017. június 12. - 14:30 - 15:30
Helyszín: 
Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára Nyíregyháza, Széchenyi u. 4.
Típus: Esemény
A Magyar Nemzeti Levéltár Tolna Megyei Levéltára tisztelettel meghívja Önt Aradi Gábor és Szabó Péter kötetének bemutatójára.
Típus: Hír
Ebben az évben ünnepeljük az önálló magyar postaigazgatás létrejöttének 150. évfordulóját. Ebből az alkalmából néhány érdeklődésre számot tartható forrást, postatörténeti érdekességet válogattunk a postaigazgatáshoz szervesen kapcsolódó „rokonintézmény”, a Magyar Királyi Postatakarékpénztár irataiból.
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Blogbejegyzés
Időpont: 
2017. június 16. - 10:00 - 12:45
Helyszín: 
Tolna Megyei Levéltár kiállítóterme
Típus: Esemény

Oldalak