Az 1687. évi nagyharsányi csata történetéről és a hadi események politikai jelentőségéről adott elő a Levéltári Délutánok soron következő programján G. Etényi Nóra habilitált egyetemi docens, az ELTE tanára. A történész részletesen beszélt arról is, hogy miként fogadta Nyugat-Európa a nagy jelentőségű győzelem hírét.
Április 27-én, hétfőn a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára Bécsi kapu téri épülete ad otthont a visegrádi körutakat bemutató program utolsó rendezvényének, a záró konferenciát a tanácsteremben tartják.
A Szolnok megyei Gyermek- és Ifjúságvédelmi Koordinációs Bizottság 1987. május 26-án tanácskozást tartott a vármegyeházán, a megyei tanács egyik termében. Az év első ülésén a szervezet tagjai és a meghívottak egyebek mellett az alkohol és bódulatkeltő anyagok használata elleni küzdelem Szolnok megyei helyzetével foglalkoztak. A téma előadója Paróczai Dezsőné, a megyei Alkoholizmus Elleni Bizottság titkára volt.
2026. április 17-én a levéltárunkban mutatták be Török Péter A szabolcsi hajdúvárosok a 17–18. század fordulóján című kötetét, amely a Bihari Múzeum Új Nézőpont Könyvek 2. sorozatában a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával került kiadásra.