Levéltári délutánok

Levéltári Délutánok 8. – A magyar Švejk nyomában

magyar

Egy rövid elemzés - a sorkatonai szolgálat megélése Morvaországban - bemutatása után Balogh János Mátyás történész-levéltáros Keller Márkussal, a TáTK Összehasonlító Történeti Szociológia Tanszékének tanszékvezetőjével beszélget a naplóról, illetve a naplóról mint történeti forrásról.

Levéltári Délutánok 4. – Szubkultúrák az 1980-as években

magyar

Ezen a délutánon a Kádár-korszak végére összpontosítunk. A kultúra 1989 előtt sem csupán a szocialista realizmust vagy a lapos propagandát jelentette Magyarország számára. A szocialista diktatúrák hivatalos kultúráján túl változatos, alternatív kulturális szféra virágzott ki, amely a legkülönfélébb mozgalmakból és műfajokból állt. A fiatalok számára az egyik legérdekesebb a zene világa volt: a késői Kádár-kor „földalatti” (underground) muzsikája, amelyben vagy nyíltan vagy jól elrejtve, de a rendszer ellen énekeltek.

A kora újkori önkormányzatiságtól „A magyar Švejkig” – a Levéltári Délutánok tavasza

magyar

A Levéltári Délutánok rendezvénysorozat azzal a céllal jött létre, hogy a Magyar Nemzeti Levéltár munkatársai bemutathassák a nagyközönségnek történettudományi kutatásaikat. A rendezvény állandó házigazdája az Újkor.hu főszerkesztője (és egyben az MNL Országos Levéltára munkatársa), Szőts Zoltán Oszkár.

Városok, önkormányzatiság, állam a kora újkorban – Levéltári Délutánok 7.

magyar

Melyek voltak a 16–17. századi magyarországi várospolitika fő jellemzői? Milyen változások zajlottak le a kora újkorban? Hogyan jött létre a központosított állam? Milyen hatással volt a városokra a hadügyi forradalom? Voltak-e összetűzések a városi polgárság és a katonaság között? Milyen eszközökkel avatkozott be az állam a városok belügyeibe? Hogyan határozta meg a felekezeti viszonyokat? Hogyan hozott létre új városi elitet? Mindez kiderül az MNL OL 1945 előtti kormányszervek főosztályát vezető H. Németh István előadásából.

Oszmán terjeszkedés Magyarországon a 16. században

magyar

A rendezvényt a „Levéltári délutánok” házigazdája, Szőts Zoltán Oszkár történész, az MNL OL munkatársa, az Újkor.hu főszerkesztője nyitotta meg. Beszédében hangsúlyozta, hogy a Magyar Nemzeti Levéltár számára rendkívül fontos, hogy modern és szolgáltató levéltárként színvonalas rendezvényekkel szólítsa meg a közönséget. Ezt szolgálja a 2016.

Levéltári Délutánok 6. – A "határtalan" birodalom

magyar

Az előadás előtt a Nyomot Hagytak / Évszázadok - Személyiségek - Aláírások / kiállításhoz készült Az oszmán hódoltság időszaka című rövidfilmet vetítjük. Az előadás után a korszakról beszélgetünk.

Moderátor: Szőts Zoltán Oszkár 

A terror hétköznapjai. A kádári megtorlás rendszere 1956-1963

magyar

Ezen a délutánon a kádári megtorlás rendszerére összpontosítunk. Az 1956-os forradalom leverése után tömeges leszámolás kezdődött meg. Milyen politikai megfontolás alapján születtek a megtorláshoz alkalmazott jogszabályok? Mi alapján gondolták megfélemlíteni a társadalmat a Kádár-korszak politikusai? Hogyan bélyegezte meg a kádári rendszer a forradalom résztvevőit? Milyen hatással volt ez egyéni életutakra, családokra?

Szubkultúrák az 1980-as években, avagy punkok és bőrfejűek a levéltárban

magyar

A rendezvényt a Levéltári délutánok házigazdája, Szőts Zoltán Oszkár történész-levéltáros, a Magyar Nemzeti Levéltár főosztályvezető-helyettese, az Újkor.hu főszerkesztője nyitotta meg. Beszédében hangsúlyozta, hogy a Magyar Nemzeti Levéltár számára rendkívül fontos, hogy megteremtse a modern és szolgáltató levéltár imázsát, amelynek keretében színvonalas rendezvényekkel kívánja megszólítani a közönséget. Ezt szolgálja a 2016.

Levéltári Délutánok 3.

magyar

Magyar Nemzeti Levéltár fontos feladatának tartja, hogy növelje a levéltáros szakma társadalmi beágyazottságát és elismertségét. Ennek jegyében indult útjára a 'Levéltári Délutánok' című rendezvény-sorozat, ahol egyrészt a Magyar Nemzeti Levéltár egy-egy történész-levéltáros munkatársa tart előadást az általa kutatott korszakról, másrészt a levéltár által őrzött iratanyaghoz kapcsolódó film is várja a közönséget.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Levéltári délutánok csatornájára