Levéltári Délutánok 4. – Szubkultúrák az 1980-as években

2017.09.21.
Szeretettel várjuk az érdeklődőket a Magyar Nemzeti Levéltár új, 'Levéltári délutánok' című rendezvény-sorozatának negyedik állomására!

Ezen a délutánon a Kádár-korszak végére összpontosítunk. A kultúra 1989 előtt sem csupán a szocialista realizmust vagy a lapos propagandát jelentette Magyarország számára. A szocialista diktatúrák hivatalos kultúráján túl változatos, alternatív kulturális szféra virágzott ki, amely a legkülönfélébb mozgalmakból és műfajokból állt. A fiatalok számára az egyik legérdekesebb a zene világa volt: a késői Kádár-kor „földalatti” (underground) muzsikája, amelyben vagy nyíltan vagy jól elrejtve, de a rendszer ellen énekeltek. E világból kapnak ízelítőt a Levéltári Délután vendégei, akik a Nyomot Hagytak / Évszázadok - Személyiségek - Aláírások / kiállításhoz készült rövidfilm (A Kádár-korszak) megtekintése után Keresztes Csaba „Szubkultúrák az 1980-as években” című előadását hallgathatják meg. Az előadást követően kötetlen beszélgetésben eszmecsere indul a filmről és a korszakról.

Moderátor: Szőts Zoltán Oszkár
Időpont: 2017. szeptember 28. 17 óra
Helyszín: Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára (Budapest I. ker., Bécsi kapu tér 2-4.), Konferencia- és kiállítóterem
 

A rendezvény-sorozatról: A Magyar Nemzeti Levéltár fontos feladatának tartja, hogy növelje a levéltáros szakma társadalmi beágyazottságát és elismertségét. Ennek jegyében indult útjára a 'Levéltári Délutánok' című rendezvény-sorozat, ahol egyrészt a Magyar Nemzeti Levéltár egy-egy történész-levéltáros munkatársa tart előadást az általa kutatott korszakról, másrészt a levéltár által őrzött iratanyaghoz kapcsolódó film is várja a közönséget.

A látogatók a rendezvény alatt ingyenesen megtekinthetik a kiállítást, a rendezvény ingyenes.

Sajtópartner: Újkor.hu – A velünk élő történelem

Utolsó frissítés:

2017.09.29.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges