Találatok
2011.10.17.
200 éve, 1811. október 22-én született Liszt Ferenc. Az évforduló kapcsán körülnéztünk a saját házunk táján, őrzünk-e, és ha igen, milyen iratokat őrzünk tőle, róla.
Típus: Hír
2016.09.06.
A 2016/2017. évi tanév kezdetén bemutatjuk, miként biztosították a 18. század végén az államilag irányított oktatásügy pénzügyi hátterét. Mária Terézia magyar királynő gazdagon díszített, pergamenre írt, titkos pecsétjével megerősített oklevélben fektette le az ún. Tanulmányi Alap megalapítását.
Típus: Hír
2022.07.21.
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata által szervezett napközis tábor 1-8. osztályos tanulói három alkalommal, 2022. június 28-án, június 29-én, valamint július 5-én vettek részt intézményünk levéltár-pedagógiai foglalkozásain, ahol az általános levéltári ismertető során a levéltár történetéről, működéséről, feladatairól, a levéltárban őrzött érdekes és különleges történeti iratokról, a levéltár épületéről hallottak érdekfeszítő és részletgazdag információkat, melyeket a későbbi játékos kvízfeladat során is hasznosítani tudtak.
Típus: Hír
2018.09.25.
A Magyar Honvédség idén ünnepli megalakulásának 170. évfordulóját. A forradalmi körülmények között létrejött hadsereg első igazi erőpróbája a Pákozd mellett 1848. szeptember 29-én megvívott ütközet volt.
Típus: Hír
Típus: Hír
... főigazgató úr nyitotta meg. A változatos témák a középkori oklevelektől a 20. századi állambiztonsági ...
2021.02.11.
Az italmérésből származó jövedelem a kocsmatulajdonos településeknek mindig jelentős hasznot hajtott, így a kocsmák fenntartásában maguk is érdekeltek voltak. A török kiűzése, valamint a Rákóczi-szabadságharcot követően a kocsmák mellett ugyanakkor megjelentek a zömmel településen kívül felépített csapszékek, illetve az átutazók elszállásolására is alkalmas vendégfogadók is. A kezdetben egyszerű kialakítású épületek jelentősége a normalizálódó hétköznapi életben egyre növekedett, hiszen például az Alföldön – ahol a jelentős mértékű pusztulás és elvándorlás miatt a megmaradó települések nagy távolságokra feküdtek egymástól – egy-egy ilyen csárda vagy vendégfogadó kis szigetet jelentett az utazóknak. Így közvetve a csárdák jelentőségének növekedését a belőlük származó jövedelem, valamint a tulajdonosok által fenntartásra és fejlesztésre fordított összegek gyarapodása is jelezte.
Típus: Hír
Típus: Hír
Időpont:
2015. június 20. - 18:00 - 23:00
Helyszín:
A rendezvények színhelye:
MNL Tolna Megyei Levéltára
(Régi Vármegyeháza)
7100 Szekszárd, Béla király tér 1.
Típus: Esemény
2011.04.01.
A Magyar Országos Levéltár levéltári kezelő, iratkezelő, irattáros tanfolyamot kíván indítani. A tanfolyam kezdete előreláthatólag 2011. április 28., befejezése 2012. március, vizsgák: 2012. májusa.
Típus: Hír
2018.12.20.
A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára négy munkatársa dr. Rácz György országos levéltári főigazgató-helyettes vezetésével, meghívott vendégként részt vett az Erdélyi Múzeum-Egyesület által, A Magyar Tudomány Napja Erdélyben címmel, 17. alkalommal megrendezett fórumon 2018. november 23-24-én Kolozsváron.
Típus: Hír
Típus: Hír
Időpont:
2016. november 09. - 09:30 - 13:30
Helyszín:
MNL Fejér Megyei Levéltára, Székesfehérvár, Szent István tér 2-3.
Típus: Esemény
2016.11.11.
Az 1956-os forradalom 60. évfordulójára levéltárunk pályázatot hirdetett középiskolások részére az alábbi témában: „Egy fiktív Heves megyei település eseményei az 1956-os forradalom idején”.
Típus: Hír
2018.04.20.
A Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára az első világháború végének évfordulója alkalmából pályázatot hirdet középiskolás diákoknak.
Típus: Hír
2019.03.06.
2019. március 13-án tartja a Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára idei első Levéltári esték rendezvényét, melyen Kovács Ferenc, a KÖTIVIZIG munkatársa tart előadást „A Közép-Tisza-vidék vízügyi múltja” címmel.
Típus: Hír