Magánbűnök, közerkölcsök

1943 márciusában Kapussy György festőművész megvételre ajánlotta Sopron városának a Zsidók kiűzése Sopronból 1526-ban című monumentális képét. Az ügylet számos ok miatt nem jött létre. Ekkor úgy tűnt, a kérdés végleg lekerült a napirendről. 

A korabeli kritikus szerint nem tudni, milyen cél vezette Kapussyt, amikor megfestette a képet, amely „esztétikai örömet aligha okozhat – ebben a művésznek is része van”, történeti alkotásként pedig „nem jelentékeny mozzanat, legalábbis magyarságunk szempontjából”. Lauringer Ernő igazgató négy pontban foglalta össze, miért nem javasolja a festmény megvásárlását a múzeum részére. Amellett, hogy a 214x308 cm méretű kép elhelyezésére alkalmas falfelület nem volt az intézményben, a festményen „a soproni jelleg nem domborodik ki eléggé”, bizonyos motívumok pedig „anakronisztikusak” és „időszerűtlenek”. Összességében úgy vélte, hogy „inkább propagandisztikus jellegű, mint művészi” produktumról van szó.

A festmény a vármegyei levéltár folyosóján

Koloszár Andrea felvétele

Közelebb kerülünk a motivációhoz, ha beleolvasunk Kapussy levelezésébe, amely Sopron szabad királyi város polgármesterének iratai között maradt fenn. A felajánlás az 1943. március 29-én kelt levélben történt meg. Ebben a művész arról tájékoztatta a város vezetőjét, Kamenszky Árpádot, hogy 1942 nyarán olvasta el Felpétzi Győri Jenő A soproni zsidókapu című kötetét, amely a zsidók 1526. évi kiűzéséről szól, az alcím szerint „egy cseppnyi humorral”. Kapussy ennek hatása alatt fél év alatt festette meg a képét, amelynek szerinte az adja az aktualitását, hogy a zsidókérdés megoldása „a közeljövőben, hál’ Istennek […] a végrehajtás stádiumába kerül”, és ahogy négyszáz évvel korábban Sopron példát mutatott, ő ugyanezt szeretné tenni a kép segítségével.

Fontosnak tartotta azt is hangsúlyozni a zsidósággal kapcsolatban, hogy „igyekezett nem szánalmat kelteni irányukba, ellenkezőleg”. A soproni polgárok „felszabadultan, fellélegezve” nézik a kivonulásukat. „[…] amint ma is, úgy akkor is még ők voltak megsértődve” – tette hozzá abban a reményben, hogy a polgármester és a városi tanács „magyar lélekkel fogadja ajánlatát”.  Ugyanezt kérte Pekovits Artur város főjegyzőtől, az ügy referensétől is, akinek arra is felhívta a figyelmét, hogy a korábban (gyaníthatóan a város által) megvásárolt „kis tájképe vételárát” még mindig nem kapta kézhez.

A festőművész első ajánlata, 1943. március 29.

HU-MNL-GYMSVSL-IV.b. III-66-1943.

Miután 1943. május 19. és 22. között a soproni Festőteremben kiállították a képet, Kapussy, a Spirituális Művészek Szövetségének tagja azzal folytatta a polgármester és a törvényhatósági bizottság meggyőzését, hogy az nem csupán „emlékeztető lenne úgy a magyarság, mint a zsidóság felé”, hanem a város „idegenforgalmi nevezetessége” is lehetne, megfelelő helye pedig a polgármester szobájában vagy a tanácsteremben lenne. A festmény árát 15.000 pengőben határozta meg. A város pénzügyi és jogi bizottsága június 25-i ülésén tárgyalta az árajánlatot, de fedezet hiányában, az esetleges „sokkal fontosabb, rendkívüli szükségletekről” való gondoskodásra tekintettel a megvételt nem javasolta, így a kérdés nem került a közgyűlés elé, ugyanakkor nyugvópontra sem jutott.

Alig egy évvel később, 1944. június 5-én Kapussy újabb levélben fordult Kamenszky Árpád polgármesterhez, amelyben arról tájékoztatta a városvezetőt, hogy „a zsidókérdésben történt örvendetes változás” hatására a festményt Tasnádi Nagy András képviselőházi elnök, az Irodalmi és Képzőművészeti Tanács elnöke is megtekintette és bekerült a VII. Nemzeti Képzőművészeti Kiállítás kollekciójába. Bár az írás elején idézett kritikus nem volt elragadtatva a képtől, Kapussy szerint a Zsidókérdéskutató Magyar Intézet vezetősége támogatja annak megvásárlását és „legkézenfekvőbb megoldásnak” Sopron jelentkezését tartja.

A művész az alkotást időközben átdolgozta, és meggyőződése szerint „az készebb, befejezettebb állapotban van, mint amikor azt Sopronban bemutatta volt”. Minden bizonnyal nem ez volt az utolsó módosítás. (A közeljövő feladata lehet a festmény átfestéseinek, kompozíciós változásainak infravörös reflektográfiai [IRR] eljárással történő vizsgálata.) A festőművész az aktuális árviszonyok mellett immár 30.000 pengőt kért a képért, és reményét fejezte ki, hogy a város „ezúttal több megértéssel, gátlásnélkülibb magyar lélekkel” tesz javaslatot annak megvételére. A levelet a főjegyző a városi számvevőségre továbbította, ahonnan azt a tájékoztatást kapta, hogy pozitív közgyűlési határozat esetén pótköltségvetéssel kell gondoskodni a rendkívüli kiadás fedezetéről. A későbbi ismertetők azzal tértek napirendre a témaválasztás és az 1944. évi, a sárga csillaggal megjelölt magyar állampolgárok marhavagonokba tuszkolásával párhuzamos bemutatás közötti nyilvánvaló összefüggés felett, hogy az alkotást az „aktualizált” történelmi festmények közé sorolták. A kép későbbi sorsáról számos információval szolgál Gucsa Magdolna művészettörténész hamarosan megjelenő tanulmánya.

A második nekifutás, 1944. június 5.

HU-MNL-GYMSVSL-IV.b. III-66-1943.

1977. augusztus 30-án a Kisalföld megyei napilap arról számolt be, hogy Sopron 700 éves jubileuma mások mellett Kapussy György budapesti festőművészt is „ajándékozásra ösztönözte”. A cikk kiemeli, hogy „az idős művész realista módon alkotja meg történelmi freskóit”, (az 1983-ban Cegléd városának adományozott) Dózsa György megkoronázása című festményét „lázító tendenciája miatt” eltávolították a Műcsarnok 1942. évi kiállításáról, ahová csak 1945 után térhetett vissza. A Sopronnak ajándékozott festmény pedig „együttérzéssel ábrázolja a kiűzötteket, a menet élén a rabbi méltóságteljes alakjával”. Nem meglepő, hogy Erdély Sándor tanácselnök 1977. május 31-én kelt levelében köszönetét fejezte ki a „nemes gesztusért”, és az ajándékért, melyet a művész „oly nagy gonddal festett meg az utókor számára”.

Kapussynak egyetlen kikötése volt, hogy a képet a levéltárban helyezzék el. A tanácselnök biztosította az alkotót, hogy olyan elhelyezést biztosítanak a képnek, „amely méltón tükrözi e komoly cselekmény mondanivalóját”. Az 1973 júliusában megnyílt állandó várostörténeti kiállítás egyik tárlójában egy fénykép szerepelt a festményről, amely a Horváth Zoltán igazgató jegyzett katalógus szerint „együttérzést tükröz”, egyben utal „az 1944. évi tragikus eseményekre”. Zoli bácsi képeslap- és levélhagyatéka arról tanúskodik, hogy a festőművész többször is járt Sopronban és jó kapcsolatot alakított ki a direktorral. Megtekintette a kiállítást is, és „jóleső érzéssel látta” a fényképmásolatot. Ezután – 1943-at és 1944-et követően – harmadszor is nekifutott a soproni vonatkozású és eleve a város számára tervezett kép átadásának, ezúttal ajándékként, hogy a „színes történelmi dokumentum” a levéltárban megforduló érdeklődők számára mindig elérhető legyen. A festményt, amely máig a vármegyei levéltár látogatói bejáratánál található, személyesen hozta el a városba.

Az ajándékozásról szóló levél, 1977. május 26.

HU-MNL-GYMSVSL-XXIII.503.a.-343-1977.

A levelekből kiderül, hogy Zoli bácsi májusban budapesti – a Bárczy István nagyszabású kislakás- és iskolaépítési programja keretében 1913-ban átadott, lőportárdűlői Székesfővárosi Műhelybérházban, az angyalföldi iparterület közepén található – műtermében kereste fel Glatz Oszkár egykori tanítványát, aki – felesége szerint – a „rendszertelenül ide-odarakosgatott dokumentumokból nagy türelemjátékkal” korabeli soproni újságkivágatokat, kritikákat bocsátott az igazgató rendelkezésére, pontosította a kép méretét, a kifeszítéshez technikai információkat is küldött. Valamikor 1977. július végén szállíthatták Sopronba a festményt. A képeslapok között egy karácsonyi-újévi üdvözlet, illetve egy 1978. októberi értesítés is fennmaradt, amely szerint „Gyurka bácsi és Piri néni” a tanácselnöknél is ismerkedő látogatást tettek. Minden precízen elő volt tehát készítve az ünnepélyes eseményre, csupán a soproni levéltári anyagok átnézése maradt el.  

Az egykori Műhelybérház a budapesti Lehel utcában

A szerző felvétele

Levéltári iratanyagok:

HU-MNL-GYMSVSL-IV.b. III-66-1943. Sopron város polgármesteri hivatalának iratai (1902–1945), Gazdasági és bérleti ügyek (1929–1944), A „Zsidók kiűzetése Sopronból” című festmény ügye.

HU-MNL-GYMSVSL-XIV.178. Kapussy György festőművész iratai (1977–1978), A zsidók kiűzési Sopronból című festmény ajándékozásával kapcsolatos iratok.

HU-MNL-GYMSVSL-XXIII.503.a.-343-1977. Sopron Városi Tanács VB. Titkárság, Szervezési és Jogi Osztály, Általános iratok. Kapussy György festőművész ajándéka a levéltárnak (festmény).

Tízezer pengőért akarja eladni a városnak Kapussy György fővárosi festő a „Zsidók kiűzése Sopronból 1526-ban” című festményét. Uj Sopronvármegye, 1943. május 19., 3.

Sopron városa nem vette meg a „Zsidók kiűzése Sopronból 1526-ban” című képet. Uj Sopronvármegye, 1943. május 25., 3.

Kapussy György ajándéka. Kisalföld, 1977. augusztus 30.

Szakirodalom:

Gucsa Magdolna: A szélsőjobboldali térfoglalás a képzőművészeti mezőben a második világháborút követő politikai igazságszolgáltatás tükrében. Múltunk, 71. (2006) 1. (megjelenés alatt)

Horváth Zoltán: A „Sopron város története” című kiállítás. Levéltári Szemle, 24. (1974) 2–3:532–545.

Kontha Sándor (szerk.): Magyar művészet, 1919–1945. A magyarországi művészet története (főszerk.: Aradi Nóra) 7/I. Budapest, 1985.

Padányi Schoepflin Tibor: A VII. Nemzetközi Képzőművészeti Kiállítás. Forrás, 2. (1944) 7:93–107.

Pollák Miksa: A zsidók története Sopronban a legrégibb időktől a mai napig. Budapest, 1896.

Székely András: Az „örök művészet” szemszöge. Új Tükör, 19. (1982) január 31., 5.

Ezúton mondok köszönetet Dr. Kelemen Dávid levéltáros kollégámnak, hogy felhívta az iratanyagra a figyelmemet.

Fiziker Róbert