Hírek

2026.01.15.
Örömmel jelentjük be, hogy a Magyar Nemzeti Levéltár 2025. decemberében megszerezte az ISO 9001:2015 nemzetközi minőségirányítási tanúsítványt. A tanúsítási auditot a Nemzeti Akkreditáló Hatóság által akkreditált ÉMI-TÜV SÜD Minőségügyi és Biztonságtechnikai Kft. végezte.
2026.01.13.
Kerek jubileumot ünnepelt a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára biztonsági őrsége, amely éppen negyven éve, 1986 január elsején kezdte meg működését az akkori Országos Levéltárban. Az őrséget az első parancsnok, Nagy Mihály szervezte meg.
2025.12.30.
Az Újév alkalmából egy 1828-ban keletkezett magyar nyelvű verssel lepjük meg Olvasóinkat!
2025.12.19.
Megjelent az ArchívNet idei utolsó, hatodik lapszáma. Szerzőink: Károlyi Mária, Kosztyó Gyula, Luka Dániel és Seres Attila.
2025.12.19.
A karácsonyi ünnepkörhöz Újbánya város kisebb pecsétjével, annak ábrázolásával szeretnénk kapcsolódni.
2025.12.19.
Egy újabb érdekes előadással folytatódott november 25-én, kedden a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Történelmi Társulat közös ismeretterjesztő sorozata, a Levéltári Délutánok. Ez alkalommal munkatársunk, Végső István előadását hallhatták az érdeklődők.
2025.12.19.
A mesterséges intelligencia fejlődésével megindult forradalomból a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) sem maradt ki. Az MNL-hoz tartozó Adatbázisok Online (AOL) csapata úttörő fejlesztést dolgozott ki és vezetett be, amely jelentős segítséget nyújt a családtörténeti kutatásokat végzők számára. Az AOL munkatársai digitális bölcsészekkel együttműködve a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásával olyan eljárást és technológiát hoztak létre, amely lehetővé tette az állami anyakönyvek kézírásos tartalmának kiolvasását.
2025.12.16.
2025-ben kettős kerek évfordulót ünnepeltünk. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének Alapokmányát 1945. június 26-án írta alá 51 alapító állam San Franciscóban, amit tíz évvel később, 1955. december 14-én Magyarországnak a szervezetbe történő felvétele követett. Ezen a héten a csatlakozás 70. évfordulója alkalmából a szervezettel kapcsolatos külügyminisztériumi iratokból állítottunk össze egy csokorra valót. A levéltári forrásokkal egyrészt rá kívánjuk irányítani a figyelmet a diplomáciatörténeti iratok kutatására, másrészt hangsúlyozni kívánjuk, hogy globalizálódó világunkban egyre nagyobb figyelem és szerep hárul a különböző nemzetközi szervezetekre is.
2025.12.16.
Együttműködési megállapodást kötött december 9-én, kedden délelőtt a Magyar Nemzeti Levéltár és az ELTE Nyelvtudományi Kutatóközpontja. Az erről szóló dokumentumot a két intézmény főigazgatója – Szabó Csaba és Prószéky Gábor – írta alá. A felek egyúttal az első közös munkáról is megállapodtak.
2025.12.16.
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának a Kutatótermei, valamint az Információs Iroda és a Szakkönyvtár 2025. december 15. – 2026. január 9. között zárva tartanak. Első nyitvatartási nap: 2026. január 12.

Oldalak