Találatok

Ahogy minden évben, úgy idén is megrendezésre került a Magyar Levéltárosok Egyesületének 2022. évi Vándorgyűlése, 2022.07.11-13. között. A helyszín ezúttal Székesfehérvár volt.
Típus: Hír
Szakképesítés megszerzésére irányuló levéltári asszisztens, ügykezelő, irattáros szakmai képzésünkre néhány fő jelentkezését még fogadni tudjuk. Jelentkezzen mielőbb, nehogy lemaradjon!
Típus: Hír
Megjelent az ArchívNet idei második száma! Fő témánk: „Alakítók vagy elszenvedők? Személyek, családok, csoportok a huszadik századi történelemben.” Szerzőink: Csunderlik Péter, Hlbocsányi Norbert, Magos Gergely, Szlávik Jánosné és Tóth Eszter Zsófia.
Típus: Hír
A digitális térben is megtekinthető levéltárunk A Nemzet Emlékezete – a magyar történelem mérföldkövei című kiállítása.
Típus: Hír
30 órás, távolléti kapcsolattartással megvalósuló képzést indít pedagógusoknak a Magyar Nemzeti Levéltár.
Típus: Hír
Minden korcsoport számára alkalmas levéltár-pedagógiai foglalkoztatótermet alakított ki a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára. Az új közösségi tér mellett az általános iskolás és középiskolás korosztály számára négy online applikáció is készült, amelyek segítenek a diákoknak abban, hogy eredeti levéltári forrásokból ismerhessék meg a történelmet. Az fejlesztések átadására 2022. március 22-én került sor a Bécsi kapu téri palotában.
Típus: Hír
2022. március 10-én került átadásra a 2021-es Ember Győző-díj és az idei Pro Archivo Regni díj. Előbbi kitüntetést Török Enikő, utóbbit Tóth Zoltánné vehette át Szabó Csabától, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatójától.
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Kutatói Kerekasztal rendezvénysorozatunk keretében 2022. augusztus 29-én 14 órakor beszélgetést rendeztünk, ahol levéltárunk három fiatal munkatársa, Veres Tünde, Szemán László és Garas Norbert bemutatták tudományos munkásságuk korábban elért eredményeit, továbbá beszámoltak levéltárunkban folytatott kutatásuk során szerzett tapasztalataikról is felvázolva jövőbeni terveiket.
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Hír
Típus: Hír
Időpont: 
2022. szeptember 17. - 10:00 - 18:00
Helyszín: 
MNL Fejér Megyei Levéltára - Székesfehérvár, Szent István tér 2-3.
Típus: Esemény
Időpont: 
2022. szeptember 10. - 10:00 - 18:00
Helyszín: 
MNL Fejér Megyei Levéltára - Székesfehérvár, Szent István tér 2-3.
Típus: Esemény
Típus: Szöveges tartalom
Időpont: 
2022. szeptember 17. - 10:00 - 18:00
Helyszín: 
1014 Budapest, Bécsi kapu tér 2-4.
Típus: Esemény
1922. szeptember 1-jén elhunyt Pecz Samu műépítész, a magyar építészeti historizmus, azon belül is a neogótika egyik kiemelkedő alakja, számos protestáns templom és nevezetes burkolatlan téglaépület – így például a Szilágyi Dezső téri református templom, a Központi Vásárcsarnok, az Üllői úti tisztviselőház – megálmodója. Egyik legnagyobb – de időben mindenképpen a leghosszabb – vállalkozása volt a Magyar Országos Levéltár új épülete, amely 1923-ban nyitotta meg kapuit.
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
Az 1552-es diadal megalapozta az egri vár kultuszát, mely Pyrker János László egri érsek idején kezdett kibontakozni, majd Gárdonyi Géza 1901-ben megjelent regénye, az Egri csillagok nyomán teljesedett ki. A hősies várvédelem 400. évfordulójának megünneplésére azonban már a Magyar Népköztársaság alatt került sor, melynek politikai ideológiája az ünnepségekre is rányomta a bélyegét. A jeles eseményről néhány, a Heves Megyei Levéltárban elhelyezett letétek gyűjteményében található dokumentum alapján kaphatunk képet.
Típus: Hír
A magyar népi hiedelemvilágnak is része volt az elrejtett kincsek utáni kutatás. A kincs felbukkanásának, felkutatásának és megszerzésének is kötött „szabályrendszere” volt, a nagy gazdagság reménye azonban a nehézségek ellenére is igen csábítóan hatott. E hónap dokumentumaként egy olyan 1792 őszén lezajlott kincskereső „vállalkozásról” számolunk be, mely a korszak hiedelemvilágába is betekintést nyújt.
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
2015. december 9-én szenzációként járta be a világsajtót a hír, miszerint magyar és török kutatók valószínűsíthetően I. Szulejmán szultán (1494–1566) sírhelyére, az egykori mauzóleumra (türbére), valamint egy ehhez kapcsolódó oszmán kori településre bukkantak a szigetvár-turbéki szőlőhegyen.
Típus: Hír
Időpont: 
2022. szeptember 21. - 09:00 - 14:00
Helyszín: 
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzatának díszterme, Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3.
Típus: Esemény

Oldalak