In memoriam Pálok István (1939–2022)

2022.12.06.
Levéltárunk nyugalmazott gazdasági igazgatója, Pálok István 2022. november 27-én hosszan tartó betegséget követően életének 83. esztendejében az egri kórházban elhunyt.

1987-től 2005-ös nyugdíjazásáig, tizennyolc éven keresztül volt levéltárunk dolgozója. Tevékenységének köszönhetően a levéltár gazdálkodási és pénzügyi háttérterületén soha semmilyen szabálytalanság nem fordult elő.

Pálok István 1939-ben született Egerben, szülei hét testvérével együtt nevelték. Az egri Közgazdasági Technikum elvégzése után az ÉMÁSZ egri üzletigazgatóságánál helyezkedett el, majd katonai szolgálatának lejárta után került a Heves Megyei Tanács Kórházába került, ahol könyvelőként, majd az anyakönyvezési csoport vezetőjeként tevékenykedett. 1964-ben helyezkedett el főkönyvelőként a Heves Megyei Tanács V.B. Pénzügyi Osztályán. Munkája mellet távközlési technikumot végzett, 1972-ben pedig ügyviteli szervezői oklevelet szerzett. 1978-ban elvégezte a Számviteli Főiskolát, majd 1987-ben a Heves Megyei Levéltár gazdasági igazgatóhelyettesének nevezték ki. 2005-ös nyugdíjazásáig levéltárunk munkatársa volt.

Nyugodjon békében!

 

Utolsó frissítés:

2023.05.16.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges