A Vestigia Kutatócsoport köteteit mutatják be a levéltárban
A Vestigia Kutatócsoport már 15 éve működik a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán, és fő célkitűzése az olaszországi levéltárak és könyvtárak anyagának magyar vonatkozású forrásainak felkutatása, feldolgozása és kutathatóvá tétele.
Mindszenty József életéről és koráról tartottak előadást Csömörön
Három évvel ezelőtt, 2022-ben indult a Magyar Nemzeti Levéltár és a csömöri Sinka István Könyvtár történelmi ismeretterjesztő sorozata a helyi katolikus közösség támogatásával. „A történelem házhoz jön” tudományos program célja, hogy történész és levéltáros előadók segítségével megismertessék a hallgatókkal a levéltár különleges és „titokzatos” világát, és egyben bemutassák a magyar történelem fontos eseményeit. Legutóbb, március 6-án Balogh Margit történész tartott képekkel és adatokkal gazdagon illusztrált előadást.
Újabb kötetet mutattak be a Nagy Háború Könyvek sorozatban
A rendezvényt a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) kommunikációs referense, Katona Csaba történész moderálta, aki elsőként az intézmény főigazgatóját kérte fel, hogy tartsa meg köszöntőjét. Szabó Csaba hangsúlyozta, a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány (NHKA) és az MNL együttműködésének pótolhatatlan fontosságát, az eddigi eredményeket és a jövőbeli terveket.
- További információ Újabb kötetet mutattak be a Nagy Háború Könyvek sorozatban tartalommal kapcsolatosan
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
A leváltárral közös összefogásban készülnek a 200. Anna-bálra
Szorosan együttműködik a 200. Anna-bál méltó megünneplése kapcsán Balatonfüred városa, a Tihanyi Bencés Apátság, a Herendi Porcelán Manufaktúra Zrt. és a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL), a felek ennek részleteiről sajtótájékoztatón számoltak be március 7-én, pénteken. A budapesti Herendi Porcelán Palotában megtartott rendezvényen az Anna-bál háziasszonya, Juhász Anna elmondta, hogy egy rendkívüli kulturális kezdeményezésről van szó, amely méltó módon tiszteleg a kétszáz éves Anna-bál történelmi öröksége előtt.
Egyedi programokkal készül az Országos Levéltár március 15-ére
Képek a Hetes házról
Partnerségre lépett a Herendi Porcelánmanufaktúra és a levéltár
Nagy megtiszteltetés és nagy öröm számomra, hogy egy ilyen nagy múltú és rangos partnerrel, mint a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt., stratégiai megállapodást tudunk kötni – emelte ki kedden délután az ünnepi eseményen köszöntőjében a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) főigazgatója. Szabó Csaba kifejtette, hogy a Herendi Porcelánmanufaktúrát 1826-ban alapították meg, amely a mai napig Magyarország egyik legsikeresebb vállalkozása.
Képek a fürdőházakról
A digitalizációról cseréltek eszmét a levéltár részvételével
A kerekasztal-beszélgetésen a magyar kulturális intézmények gyűjteményein alapuló digitalizálási és digitális tartalomszolgáltatási feladatokat járták körbe a résztvevők. Négy intézmény – köztük a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) képviselői beszéltek intézményeik tevékenységéről, tartalomszolgáltatási programjaikról, a digitalizált tartalmak megőrzéséről és szolgáltatásáról.


