Jelenlegi hely

A hét dokumentuma

A Bécsi kapu téri levéltári épület tűzesetei, I. 1921. július 29.
2021.07.29.
Bár közismert volt, hogy a levéltárak fokozottan tűzveszélyes helyek, a megelőzés és a védekezés csak néhány intézkedésben öltött testet. A kortársak úgy vélték, hogy a legnagyobb biztonságot egy modern levéltárépület jelentheti, amelyet a nagy háború előestéjén el is kezdtek építeni. A levéltár palotája önmagában valóban alkalmas volt az iratok védelmére, de a háborús körülmények az épületben és az őrzött anyagban is felbecsülhetetlen károkat okoztak. Az új épület tűzesetei ráirányítják a figyelmet a levéltárvédelem tágabb összefüggéseire is.
Dobronoki György diétai listája 1634/35 teléről
2021.07.19.
Amíg napjaink parlamenti üléseiről részletes jelenléti íveket vezetnek, addig a 16–17. századi országgyűléseink történetének egyik nagy kérdése, hogy kik és milyen számban voltak jelen? A szinte elfeledett 1634/35. évi soproni diéta egy résztvevőlistája alapján közelebb juthatunk a megoldáshoz.
2021.06.28.
Száz évvel a spanyolnátha után a 2019-ben kitört koronavírus pandémia kapcsán ismét világjárványról beszélünk. A világháborúk pusztításaitól eltekintve napjaink embere még nem érzékelt ilyen mértékű és kiterjedésű pusztító fertőzéshullámot. Mivel felkészületlenül és meglepetésszerűen kerültünk szembe a járvánnyal, emiatt könnyen egyedinek érezhetjük a helyzetünket, pedig a 19. század során sokkal gyakrabban tombolt világméretű járvány a Földön.
2021.06.21.
A járvány évében, 2020-ban ünnepelte (volna) a pálos rend alapítója, esztergomi Boldog Özséb halálának 750. évfordulóját. Végül 2021-ben valósulhatott meg a jubileumi kiállítás, amelyet a Magyar Nemzeti Múzeumban 2021. június 15-től szeptember 12-ig tekinthetünk meg.
2021.06.07.
A méhészkedés ősi mesterség, az ember és méhek kapcsolata több ezer évre tekint vissza. A méhek és a méhészet csodálatos világának köszönhető az emberiség élelmezése, a méhek különböző produktumai pedig rendkívül pozitív hatással vannak az emberi szervezetre. Ezen a héten a méhekkel kapcsolatos iratokból villantunk fel egyet-egyet.
2021.05.27.
450 éve, 1571. május 25-én választották Erdély fejedelmévé, és 445 éve, 1576. május 1-én, a Wawel székesegyházban koronázták Lengyelország királyává Somlyói Báthory Istvánt (Szilágysomlyó, 1533. szeptember 27. – Grodnó, 1586. december 12.).
2021.05.19.
Two of the 20th century’s defining trends in international popular portrait photography can be linked to Anatol Josepho and his family: Stickyback Photography and the use of the Automatic Photobooth. Recent research has revealed that in the 1910s, the Hungarian capital Budapest played a key role in the spread of the former and the birth of the latter.
2021.05.10.
Ezen a héten Vásárhelyi Pál (1795–1846) vízépítő mérnökre emlékezünk halálának 175. évfordulója alkalmából.
2021.05.03.
Járványokról már mindenki hallott a koronavírus előtt is, sőt az iskolai történelemoktatásban is szóba kerül. A világtörténelem két legismertebb járványa az 1347 és 1352 között pusztító pestis – más néven a Fekete Halál – és az 1918–19-es spanyolnátha (influenza). E heti írásunkban arról lesz szó, hogyan és milyen járványok elleni védőoltások váltak kötelezővé Magyarországon.
2021.04.26.
Éppen 35 évvel ezelőtt, 1986. április 26-án történt a világtörténelem egyik legsúlyosabb ipari katasztrófája. Az ominózus napon az akkori Szovjetunió területén fekvő csernobili atomerőmű 4-es blokkjának vezénylőtermében a reaktor üzembiztonsági próbájára készültek. A teszt során azonban a reaktor igen instabillá vált. A csernobili erőmű tervezési és technológiai hiányosságainak következtében, valamint az irányító személyzet által elkövetett sorozatos hibák miatt elkerülhetetlenül bekövetkezett az addig elképzelhetetlen tragédia. Az itt első ízben bemutatott dokumentumok a Paksi Atomerőmű Vállalat szemszögéből engednek bepillantást a hazai információáramlásba, a körülményekbe és nem utolsósorban a Magyarországot is elérő radioaktív szennyeződés kezelésébe.

Oldalak