Járványok és a kötelező védőoltás Magyarországon a 20. sz. elején

2021.05.03.
Járványokról már mindenki hallott a koronavírus előtt is, sőt az iskolai történelemoktatásban is szóba kerül. A világtörténelem két legismertebb járványa az 1347 és 1352 között pusztító pestis – más néven a Fekete Halál – és az 1918–19-es spanyolnátha (influenza). E heti írásunkban arról lesz szó, hogyan és milyen járványok elleni védőoltások váltak kötelezővé Magyarországon.

A 19. században nálunk is sok áldozatot követelő kolerajárvány az első világháború elején újra megjelent a frontokon. Az első megbetegedést Békéscsabán észlelték 1914. szeptember 15-én. Az északi harctérről a békéscsabai kórházba szállított sebesült katona szeptember 18-án el is hunyt. A vizsgálat ázsiai kolerát állapított meg. Az eset után Bereg, Ung és Zemplén vármegyékből, később a szomszédos vármegyékből is jelentettek koleragyanús megbetegedéseket. Ezek mind az északi harctérről visszatért katonák voltak. Ezzel egyidejűleg a fogolytáborokban is felütötte a fejét a járvány. A beteg katonákkal érintkezett polgári lakosok is elkapták a betegséget, de szerencsére jelentős halmozódás nem történt.

A belügyminiszterhez érkezett jelentések szerint 29 vármegye 100 községében és 17 törvényhatósági városban 444 koleraesetet állapítottak meg. Ezek közül 74 eset a polgári lakosság körében fordult elő, leginkább a vasutasok, azok hozzátartozói, galíciai menekültek, továbbá a visszatérő katonák hozzátartozói között. A kolerában megbetegedett katonák számáról, valamint azok számáról, akik hazaszállítás közben meghaltak, nem állnak rendelkezésre megbízható adatok. A beszolgáltatott hiányos adatokból következtetve a kolerás betegek számát hat-hétezerre, az elhunytak számát két-háromezerre becsülték.

A járvány terjedésének megakadályozása érdekében Sándor János belügyminiszter és a hadügyminiszter 14 karanténzónát – 14 várost – jelölt ki. A harctérről hazatérő katonák csak öt napi orvosi megfigyelés után indulhattak tovább az ország belseje felé. Minden állomás élére miniszteri biztost neveztek ki, akik munkáját orvosok, műszakiak, katonák és tisztek segítették. Az orvosi szolgálat zavartalan biztosítása érdekében az 1912:LXVIII. törvénycikk 4. §-a alapján, a hadügyminiszter közreműködésével behívták a katonai szolgálatban nem álló orvosokat, akik mellé kisegítőül orvosszigorlókat, esetleg orvosnövendékeket rendeltek.

A legtöbb mostani járványügyi intézkedést már száz évvel korábban is ismerték és alkalmazták. A belügyminiszteri iratokból kitűnik, az orvosi ellátás mellett nagy gondot fordítottak a fertőtlenítésre, a gyógyszerek beszerzésére, de javaslatot tettek az iskolák esetleges bezárására is.

A belügyminiszter 13 gőzfertőtlenítő gépet rendelt meg abból a célból, hogy olyan helyre is el lehessen küldeni, ahol nincs állandó fertőtlenítő. A Székesfőváros Fertőtlenítő Intézetének igazgatója kiképzett fertőtlenítőket bocsátott rendelkezésre, és a kereskedelemügyi minisztert kérték fel, hogy intézkedjen a mésznek mint fertőtlenítő szernek beszerzése és szállítása iránt.

A járvány megfékezése érdekében lépéseket tettek, hogy Németországból – a kiviteli tilalom feloldása által – gyógyszereket és fertőtlenítő szereket szállítsanak Magyarországra, valamint Konstantinápolyból a budapesti gyógyszerpiac részére 45 kg ópiumot hoztak haza.

Sándor János felhívta a törvényhatóságok figyelmét, hogy az iskolai tanítást csak akkor korlátozzák, ha a fertőző betegség a lakosság körében halmozódik, s attól kell tartani, hogy az iskolában együtt tartózkodó tanulók között is terjedne a járvány. Kikötötte, hogy katonai betegek és sebesültek elhelyezése céljából az iskolákat lehetőleg ne vegyenek igénybe, csak legvégső esetben.

 

Jelentés a minisztertanácshoz a kolera állásáról, 1914. október 19.

Jelzet: MNL OL, Polgári kori kormányhatósági levéltárak, Belügyminisztériumi levéltár, Belügyminisztérium, Elnöki iratok (K 148), 1914-20-7677.

 

A kolera elleni védőoltást a 19. század végén fejlesztették ki (1892-ben Waldemar Haffkine, majd 1896-ban Wilhelm Kolle), ez volt az első védőoltás, amelyet laboratóriumi körülmények között állítottak elő. Magyarországi fontosságát hangsúlyozza az a tény, hogy a belügyminiszter megbízta a Tudományegyetem Bakteriológiai Intézetét, küldje szét a kolera elleni oltóanyagot a kórházaknak és hadifogolytáboroknak. Az 1915. évi XIII. törvénycikk (a háború esetére szóló kivételes intézkedésekről alkotott törvények kiegészítéséről LINK a zárójeles cím alá: https://net.jogtar.hu/ezer-ev-torveny?docid=91500013.TV&searchUrl=/ezer-ev-torvenyei%3Fkeyword%3D1915.%2520XIII) pedig arról rendelkezett, hogy a kormány a háború idején „a közveszélyes fertőző betegségek ellen való védekezés céljából a fertőzött község (telep) területére, esetleg az ország egész területére vagy területrészeire a védőoltást kötelezően elrendelheti”.

 

A levéltáros sokszor teljesen véletlenül bukkan rá egy olyan érdekes dokumentumra, amelynek akár még aktualitása is van. Ilyen az az 1895. évi irat, amelyben a belügyminiszter egy Budapesten létesítendő diftéria ellenes gyógyszérum készítésére szolgáló intézet tervezetét küldte el a kereskedelemügyi miniszter részére. A dualizmus korában már létezett a himlő elleni kötelező oltás (1876. évi XIV. törvénycikk), a diftériára vonatkozó jogszabály azonban csak a két világháború között jelent meg. Az 1895. évi ügyiratból kiderül, hogy a belügyminiszter magáénak érezte a szóban forgó intézet létesítését, s ugyan mellékelte az intézet építési terveit és a költségvetést, de sajnos az aktában nem találhatóak meg. A kereskedelemügyi miniszter válaszlevelében műszaki szempontok alapján elbírálta a terveket és a költségvetést is, és azokat megfelelőnek találta. Tette ezt annak ellenére, hogy az ügyiratból az is kiderül, hogy építési program hiányában az intézet végül nem valósult meg.

 

A belügyminiszter átirata a kereskedelemügyi miniszter részére a Budapesten létesítendő diftéria-ellenes gyógyszérum készítésére szolgáló intézet tervezetének tárgyában, 1895. január 24.

Jelzet: MNL OL, Polgári kori kormányhatósági levéltárak, Kereskedelemügyi minisztériumi levéltár, Kereskedelemügyi Minisztérium, Út- és Középítészeti Szakosztály (K 227), 1895-7-6484.

 

Az 1920–30-as években Magyarországon és nemzetközi szinten is felismerték, hogy a diftéria ellen csak megfelelő védőoltással lehet sikeresen védekezni. A védőoltás nemcsak tizedére csökkentette a megbetegedések számát, de azt is megállapították, hogy azoknál a gyermekeknél, akik a védőoltás ellenére mégis elkapták a kórt, a betegség sokkal enyhébb lefolyású volt.

Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter a diftéria elleni védőoltásoknak minél szélesebb körben való alkalmazását közegészségügyi szempontból nemcsak kívánatosnak, de szükségesnek is tartotta, és intézkedett, hogy az oltóanyagot a Magyar Királyi Országos Közegészségügyi Intézet díjtalanul bocsássa az oltóorvosok rendelkezésére.

A Belügyminisztérium 1933. évi 209.300. számú rendelete hivatkozik a Ramon-féle anatoxinra, amely oltóanyagot Gaston Ramon (1886–1963) francia biológus tökéletesítette 1924-ben.

A védőoltások irányításával, az oltóanyag kiszolgáltatásával, az eredmények gyűjtésével és ellenőrzésével az Országos Közegészségügyi Intézet igazgatója lett megbízva. Az oltóorvos köteles volt az intézet felé jelezni az oltási szándékot, egyben közölni az oltásra kerülő gyermekek számát, életkorát, és az oltások megkezdésének tervbe vett időpontját.

A diftéria elleni védőoltást mindenekelőtt a kétéves korú gyermekeknek ajánlották beadni. Ezek oltásának előkészítése végett minden esztendőben az előző évi himlőoltási lajstromokat kellett felhasználni. A három évnél idősebb gyermekek esetében a lehetőségekhez mérten és főleg a diftériában leginkább érintett területeken volt szükséges oltani. Lázas betegnél, bőrbetegségben vagy asztmában szenvedőknél nem volt szabad a védőoltást alkalmazni.

 

A rendelet szerint az orvos az oltások befejezése után köteles volt jelentést tenni egyrészt az Országos Közegészségügyi Intézet felé (a beoltott gyermekek számáról, a megmaradt oltóanyag mennyiségéről, az oltások kapcsán esetleg észlelt rendellenes tünetekről, végül jelezni a következő védőoltások előrelátható időpontját), másrészt az elsőfokú közegészségügyi hatóságnak. Ebben a második jelentésben fel kell tüntetni a beoltott gyermekek nevét, korát, lakhelyét és az oltások (első, második, harmadik oltás) számát.

 

Egy másik belügyminiszteri rendelet (BM 1933. évi 444. sz. rendelete) szintén 1933-ban jelent meg, de előzménye öt évvel korábbra datálható. 1928. február 22-én Belgrádban a Magyar Királyság és a Jugoszláv Királyság között létrejött egy olyan egyezmény a fertőző betegségek kölcsönös bejelentéséről, amely szorosan összefügg a Párizsban 1926-ban elfogadott Nemzetközi Egészségügyi Egyezmény ajánlásaival. Ezt az egyezményt az országgyűlés 1931-ben cikkelyezte be, de csak 1933-ban jelent meg a végrehajtásáról szóló rendelet.

A rendelet meghatározta mely fertőző betegségek (pestis, kolera, himlő, vérhas, diftéria stb.) előfordulását tartozik a két állam egymásnak kölcsönösen bejelenteni. Azt is szabályozták, hogy mely határszéli egészségügyi hatóságok kötelesek jelenteni az egy hét tartama alatt előfordult megbetegedéseket. Ezen betegségekről, terjedésükről, valamint a terjedésük meggátlására hozott rendszabályokról egymásnak jegyzéket küldenek.

Határátlépés esetén a Jugoszláv Királyság területéről érkező utasokat csak az esetben kellett orvosi vizsgálat alá vonni, ha azok az említett országnak pestissel, kolerával, kiütéses hagymázzal, himlővel, avagy visszatérő lázzal fertőzöttnek minősített területrészéről jönnek. Őket a Magyar Királyság területén a továbbutazásban meg kellett akadályozni, és vagy a határállomáson, vagy a legközelebbi fertőzőbeteg-kórházban el kellett különíteni azokat az utasokat, akikről az orvosi vizsgálat megállapította, hogy az előbb említett betegségek valamelyikében szenvednek.

A rendelet pontosan megszabta azt is, melyik kórházba kell a fertőzötteket szállítani. Kelebia határállomásra vonatkozólag az elkülönítés Kiskunhalason, Röszke és Szőreg esetében Szegeden történt. A Magyarbólyon és Mohácson át érkezőket Mohácsra, Gyékényesről Kaposvárra szállították. A barcsi határátkelőnél Szigetvár, míg Murakeresztúr esetében Nagykanizsa kórházának fertőző osztálya volt illetékes.

A Jugoszláv Királyság területén fellépett járványszerű fertőző betegségekről a magyar királyi államrendőrséget és az illetékes határkerületi parancsnokságokat is értesíteni kellett.

 

Havi jegyzék mintája a fertőző betegségekről. 1932

Jelzet: MNL OL, Polgári kori kormányhatósági levéltárak, Külügyminisztériumi levéltár, Külügyminisztérium, Jogi osztály (K 70), II-1-Jugoszlávia-51-60270.

 

Az általános (tehát nem csak háború esetén alkalmazandó) védőoltás 1936-ban lépett törvényi szintre. A IX. törvénycikk a hatósági orvosi szolgálatról és a közegészségügyi törvények egyéb rendelkezéseinek módosításáról szól. Ennek 18. §-a rendelte el a kolera és a pestis, továbbá a diftéria és a hastífusz megelőzése céljából a kötelező védőoltást. A törvény kialakítását nagyban elősegítették az előzőekben bemutatott szakminisztériumi rendeletek.

 

Iratfotók: Vörös-Balog Barbara (MNL)

Utolsó frissítés:

2021.05.03.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges