Méhek körülöttünk – a történelem során
Már az őskori ember is felismerte a méhek termelte méz fontosságát. A méhészkedés ismert szakma volt az ókori Görögországban, az ókori Rómában, az ősi Indiában. Az agyaggal borított, vesszőből készült méhkas kosarak már az egyiptomi óbirodalomból származó domborműveken is felbukkannak. Európában a méhészet a középkorban nem nagyon fejlődött, a méheket elhanyagolták, ház körül nem is tartották őket, inkább az erdőkben, fák odvaiban élő vadméhekre vadásztak.
A kereszténység elterjedésével azonban egyre inkább növekedett a méhviasz iránti kereslet, mert az egyházi szertartásokhoz igen sok gyertyára volt szükség. Ez ösztönzőleg hatott a méhészkedés fejlődésére, mivel az egyház és a földesurak által kirótt viaszmennyiséget a jobbágynak kellett előteremtenie. A középkori méhészkedés jelentőségére utalnak azok az oklevelek is, amelyek a tárgyalt időszak viaszfelhasználásáról tartalmaznak adatokat. A középkor hatalmas méretű viaszfogyasztását mutatja egyébiránt az is, hogy amikor Mátyás király 1487-ben Hyppolit esztergomi érseknél látogatóban volt, a vár kivilágítására 300 darab viaszgyertyát vásároltak. A királyi palota pompájának kiépítése és kivilágítása nem csupán a szokásos uralkodói bőkezűséget jelentette, hanem mindezeket Mátyás királyi tekintélyének megerősítésére, hatalmának és méltóságának kifejezésére használta, hiszen a rangos uralkodói dinasztiákkal csak így vehette fel a versenyt. A viaszgyertyákon kívül a különböző hivatalos levelek lezárására való pecsét elkészítéséhez is szükséges volt a viaszra. A pecsét a megolvasztott viaszba készült a pecsétnyomóval – erre azonban nem volt mindenkinek joga, a királyi titkárok által és hivatalos kancelláriákban történt hitelesítésük.
Az idők során folyamatosan fejlődő méhtartást bizonyítják azon adatok is, amelyek szerint középkori magyarságunk sok mézet, illetve lépesmézet használt fel kedvelt italuk, a mézsör elkészítéséhez. A mézsör gyakorta szerepelt jobbágyi szolgáltatásként is. A dömsödi prépostság 13 falujának jobbágyai például a tizeden kívül összesen évi 175 csöbör mézsörrel adóztak földesuruknak a pannonhalmi apátság 1237 és 1240 között keletkezett vagyonösszeírása alapján.
Szerzetes lopakodva mézsört kortyol
Forrás: Maggie Black: Den medeltida kokboken című középkori svéd szakácskönyv
1770-ben Mária Terézia támogatni és fejleszteni kívánta a méhészetet, és ebből a célból Bécsben méhészeti iskolát (Schule zur Förderung der Bienenzucht) alapított, ahol méhészeti előadásokat tartott Anton Janscha (Janša) festő és méhész, a modern méhészet úttörője. Mária Terézia 1775-ben végleg eltörölte a méhtized fizetésének kötelességét, amely a dézsmajegyzékekben addig jelentős tételként szerepelt.
A Magyar Királyságban Tessedik Sámuel is fontos eredményeket ért el: 1794-től a méhcsaládok leölése nélkül méhészkedett, ezzel megalapozva egy új méznyerési eljárást. 1796-ban Festetics György őt kérte fel, hogy véleményezze a keszthelyi Georgikon tervezetét, és részt vett Georgikonba tervezett méhes megszervezésében is.
A keszthelyi Georgikonba tervezett méhes és méhész-ház, 1812
Jelzet: MNL OL, Tervtár, Festetics család levéltárából kiemelet tervrajzok (T 3) No. 328
A 19. században egy teljesen új területen, szociális szempontból került a méhészkedés előtérbe. Dessewffy Emilné grófnőnek köszönhetően még a rokkant-gondozás rendszeres megindítása előtt megkezdődött a rokkant-katonák összegyűjtése és oktatása. Az első világháború viszontagságai ezen is módosítottak. Már a világháború során felmerült, hogyan lássák el anyagilag a legtöbbet szenvedett áldozatokat, akinek nem volt kilátásuk arra, hogy a jövőben a gazdasági életben saját erejükből boldoguljanak.
„Paula” (Dessewffy Emilné, született Paulina von Wenckheim bárónő)
Forrás: www.geni.com
A méhészkedés, mint poszttraumás kezelés felettébb hasznosnak bizonyult a katonai rokkantak foglalkoztatásában.
A rokkant katonák XVII. méhészeti tanfolyamának megkezdéséről szóló értesítés a földművelődésügyi miniszternek, az erről szóló távirat, a tanfolyamon részt vevők névjegyzéke és az oktatott tárgyak táblázata
Jelzet: MNL OL, Polgári kori kormányhatósági levéltárak, Földművelésügyi minisztériumi levéltár, Földművelési Minisztérium, Általános iratok (K 184), 1916-52-85011
A Rokkantügyi hivatal 1916. április 10-én Debrecenben külön mezőgazdasági irányú rokkantiskolát nyitott. A hivatalnak már azelőtt is léteztek az országban mezőgazdasági képzést nyújtó iskolái, ilyen volt például a gödöllői méhészeti iskola, amelybe a hadikórházból helyezték át a katonai rokkantakat. A katonák részére méhészeti tanfolyamokat szerveztek, amelyek végén szakorvosi vélemény született a katonák állapotának javulásáról. A méhészkedés során a katonák erre az egy dologra koncentrálva, a méhek körülöttük repkedésének zavara nélkül esélyt kaptak arra, hogy elmélyüljenek a természet adta megnyugvásban. Néhány katona esetében a csoda már akkor megtörtént, amikor a kaptár közelébe léptek. Abban a pillanatban elkezdtek halványulni a szorongás, depresszió jelei, a tolakodó gondolatok.
Magyar Királyi Állami Méhészeti Gazdaság
Forrás: Gödöllői Városi Könyvtár
Iratfotók: Vörös-Balog Barbara (MNL)
Felhasznált irodalom:
Dr. Petri Pál: A magyar hadigondozás történetének vázlata. Budapest, 1917.
H. Kerecsényi Edit: A népi méhészkedés története, formái és gyakorlata Nagykanizsa környékén. Néprajzi Közlemények XII. 1969.
Margaret és Gottlieb Ebel – Silvia Rinke: Mézeskönyv. Budapest, 2003.
Új hozzászólás