„Országos levéltárunk valóságos tűzfészek”
Tűzvédelem a levéltárban
A levéltárak és irattárak – az ott felhalmozott papíranyag, nem különben az annak tárolására szolgáló fapolcok és szekrények miatt – mindig is fokozottan tűzveszélyes helynek számítottak.
Az 1723-ban törvénnyel létrehozott, 1756-ban ténylegesen felállított országos levéltár, az Archivum Regni számára az intézményszervező nádor, gróf Batthyány Lajos három szakmai utasítást adott ki 1765-ben az országos levéltárnok, az országos allevéltárnok, továbbá az írnokok és járulnokok részére. Az allevéltárnok egyik feladata az volt, hogy „ügyel, hogy az Archivum Regniben tűz következtében kár ne essék”. Az országos levéltár előbb a pozsonyi régi országház épületében működött, majd 1784-ben – a többi intézménnyel együtt – Pest-Budára költözött, és a budai várban a Helytartótanács épületében kapott két szobát, valamint a közelben egy igazgatói lakást.
Az Országos Levéltár 1784-től 1923-ig a budai várban, az Országház utcában és az Úri utcában található helytartótanácsi, majd belügyminisztériumi épületegyüttesben, egyre több, szétszórtan elhelyezkedő kisebb-nagyobb helyiségben működött
Vasárnapi Újság, 65. évfolyam, 16. szám (1918. április 21.), 246.
A tűzveszély fenyegetése és annak elkerülése mindig a szakemberek szeme előtt lebegett, ezért a levéltár elhelyezésének javítására vonatkozó javaslatokban rendre helyet kapott a tűzvédelem. 1844-ben Kovachich Márton György levéltárnok a tervezett pesti országház épületébe helyeztette volna át a levéltárat: az iratok gyors menekítését segítő nyílásokat tervezett a raktárakba, a munkaszobákba és a raktárakba a deszka helyett kő- vagy márványpadlót javasolt, a levéltárat elszigetelte volna az épület többi részeitől, és a villámhárító felszerelését is fontosnak tartotta.
A kiegyezést követően a feudális korszak központi kormányszerveinek iratanyaga elvesztette napi ügyviteli szerepét, ugyanakkor a történettudomány elsőrendű forrásanyagként tekintett az aktákra. Emiatt egy általános országos levéltár – intézmény és épület – létesítése a polgári korszak kezdetétől napirenden volt.
1870-ben az országos levéltár költségvetését azért emelték meg, hogy az egyesítendő levéltárak számára tűzbiztos boltíves helyiségeket építsenek, és ez a pénzügyminiszteri indoklás elegendő volt ahhoz, hogy a kiadást törölni szándékozó képviselő visszavonja a javaslatát.
1872 őszén a levéltári ankétbizottság azt javasolta a miniszterelnöknek, hogy külön épületben, de legalábbis tűzbiztos helyiségekben helyezzék el az országos levéltárat. Az új polgári igazgatás ugyan folyamatosan törekedett a közfeladatokat ellátó állami intézmények megfelelő épületekkel ellátására, de minden igényt nem tudott azonnal kielégíteni, ezért az intézményrendszer egyes szerveinek csak évtizedek múlva sikerült alkalmas székházat emelni. 1874-ben megszervezték az új Országos Levéltárat, annak önálló épületét azonban csak a dualizmus végén kezdték építeni, amelybe majd csak a világháború után költöztethették át az iratokat.
Bár a levéltár elismerten tűzveszélyes helynek számított, a védekezés az elméletben erősebb volt, mint a napi gyakorlatban. 1880-ban az akkori vezető, Pauer Gyula országos levéltárnok javasolta a villámhárító felszerelését, az 1899-ben elfogadott levéltár-építési programban pedig tűzfallal elválasztott két részt, raktárakat és munkaszobákat terveztek, és a javaslat szerint az épületnek szabadon kell állnia és tűzbiztosnak kell lennie.
A szándékból nem volt hiány
1901-ben Kammerer Ernő országgyűlési képviselő szóvá tette, hogy a levéltár elhelyezése „a tűzbiztonság legprimitívebb igényeinek sem felel meg”, Széll Kálmán miniszterelnök válaszában kijelentette, hogy „évek óta foglalkozik ez üggyel, s alkalmasint nem marad egyéb hátra, mint az országos levéltár számára külön épület emelése”. Azonban még egy évtizedig a miniszterelnöki-belügyminiszteri akarat sem volt elegendő a pénzügyminiszter ellenállása miatt.
A levéltár iratai között az első tűzvédelmi intézkedés 1903-ból származik. A főváros I. kerületi elöljárósága „a tűzveszély támadásainak megelőzésére és a tűz tovább terjedésének meggátlása céljából a Belügyminisztérium épületeinek az irattár és levéltár elhelyezésére szolgáló helyiségeiben a dohányzás betiltását” kívánta, ezért a tárca arról értesítette az intézmény vezetőjét, hogy „a levéltár személyzetét a levéltári helyiségekben való dohányzástól szigorúan tiltsa el, s a tilalom betartását hatályosan ellenőrizze”. A rendelkezést a levéltár saját érdekének megfelelően pontosította, mert azt rögzítették az ügyiraton: a „levéltári helyiségek” helyesen úgy értelmezendők, hogy „a levéltári iratanyag befogadására szolgáló helyiségekben”, tehát a raktárakban tilos a dohányzás. (Itt jegyzendő meg, hogy a Bécsi kapu téri palotában csak 1999 óta van teljes dohányzási tilalom, így az évtizedek óta ott dolgozók még jól emlékeznek arra, hogy a lépcsőházban, irodákban, sőt a titkárságon is vágni lehetett időnként a füstöt.)
A Belügyminisztérium értesíti a levéltárat az I. kerületi elöljáróság rendeletéről. Ceruzás megjegyzés a tilalom értelmezéséről
Jelzet: MNL OL, Y 1-a-1922-13-1903-1733. Magyar Nemzeti Levéltár levéltára, Magyar Országos Levéltár, Általános iratok 1944-ig, 1922-13-1903-1733.
1904-ben a Bécsben őrzött értékes magyarországi iratokról szóló tudósítás sem hagyta megjegyzés nélkül a hazai levéltárügy áldatlan állapotait: „A török világ okmánykincsei is ilyen oktalan és tudatlan selejtezés közben pusztultak el megyeszerte. De hát ki gondoljon a városi és megyei levéltárak drágaságaira, mikor az országos levéltárunkat is valóban csak a gondviselés tartja fönn. E sorok íróját Bécsben figyelmeztették, hogy a magyar országos levéltár valósággal tűzfészek. A szolga ott főz magának pléhkályhában ebédet.”
1904. január végén tűzvész áldozatául esett a torinói könyvtár. A pusztítás ráirányította a figyelmet a közgyűjtemények tűzvédelmi helyzetére, e témában nemzetközi kongresszust is terveztek Belgiumban 1905-ben. Mivel a rendezvényen Óváry Lipót, az Országos Levéltár vezetője képviselte volna Magyarországot, ezért Olaszországba, majd Ausztriába utazott, hogy tanulmányozza az ottani levéltárak tűzvédelmi intézkedéseit. Óváry tevékenységét egy cikk úgy értékelte, hogy „nagy a szükség erre az előrelátásra, mert hiszen tudvalevő, hogy országos levéltárunk valóságos tűzfészek. Egyetlen tűzszikra legbecsesebb történelmi emlékeink jóvátehetetlen pusztulását okozhatja ott.” 1905-ben az országos levéltár vezető tisztviselői – Thallóczy Lajossal és Károlyi Árpáddal – Európa legmodernebb levéltárait keresték fel, hogy tanulmányozzák az épületeket, nem utolsósorban tűzvédelmi szempontból.
A külföldi tanulmányutak egyik következménye volt, hogy a levéltár vezetői 1906 elején levéltári tűzőrség felállítását kezdeményezték a fenntartó Belügyminisztériumnál. A tárca csak később vállalta volna annak költségeit, de a portán addig is tűzjelző telefont szereltettek fel. 1908-ban öt fős tűzoltóegységet kívántak felállítani az Országos Levéltárban, látván, hogy az intézmény „egy tűzveszedelmes fészekben, faketrecekbe van elhelyezve”. E célra 4000 koronát terveztek be az intézményi költségvetésbe, a következő évre pedig 6000 koronát a működtetésre, de végül nem hozták létre ezt az egységet.
1909-ben megint úgy került a levéltár a sajtóhírekbe, hogy „elsősorban rosszul és tűzveszélyesen van az Országos Levéltár a budai várban elhelyezve, melynek elhelyezését bátran botrányosnak is lehet állítani”. Az Újság hasábjain Rudnay Béla kifejtette, hogy „majd ha egy tűzvész elpusztítja a levéltárat, annak romjai részére fogjuk a díszes palotát megépíteni, ha ugyan a politikai viszályok azt akkor megengedik”. A szerző szerint az intézmény elhelyezése „az abban való tudományos munkálkodást is végtelenül megnehezíti és joggal szégyenteljesnek lehet azt mondani”, ezért azonnal új levéltári épület emelését sürgette, „egy minden oldalról szabadon álló térségen, mert a tűzbiztonságon kívül világosság is kell az épületnek, melynek mindenesetre oly helyiségekkel kell bírnia, hogy ne csak a mostani Országos Levéltár, hanem a múzeum, továbbá az országos hiteleshelyek, a káptalanok és konventek levéltárai is kényelmes elhelyezést nyerjenek abban”.
1910-ben Budapest Székesfőváros Tanácsa döntött úgy, hogy május 1-jétől három fős tűzoltó-kirendeltséget állít fel a levéltárban, 1911-ben viszont a magas költségek miatt ezt meg is akarta szüntetni, felhívva az érintett intézményeket (parlament, királyi palota, országos levéltár, főposta stb.), hogy maguk gondoskodjanak a tűzoltókról. Mayer Gyula levéltári kezelő igazgató november végén tett is javaslatot arra, hogy a levéltár saját kebelében, az altisztek ügyeletével oldja meg a tűzőrséget. A főváros végül megváltoztatta a döntését, és a kirendeltség tovább működött a régi épületben, sőt 1915-ben gázrezsó felállítását is engedélyezték a tűzoltók részére (!). Még 1921-ben is egy segédcsővezető és két tűzoltó volt beosztva az intézményhez.
A levéltár új épülete
Az Országos Levéltár önálló épületbe helyezése több évtizedes kormányzati érdekharcok után oldódott csak meg, amikor 1911-ben – Csánki Dezső vezető levéltári tisztviselő érdekérvényesítő tevékenységének köszönhetően – az akkori miniszterelnök, gróf Khuen-Héderváry Károly visszavonhatatlanul az új levéltári palota megépítése mellett döntött. Addig a levéltárba beszállított, egyre bővülő iratanyagot a jogutód Belügyminisztérium budavári épületének felszabaduló helyiségeiben helyezték el, a századfordulóra ezek száma már 99 volt.
A levéltár új épületét az a Pecz Samu tervezte, aki már 1899-től készítette a különféle helyszínekre megálmodott intézmény tervrajzait. 1912 júniusában mutatta be a véglegesnek szánt építési terveket, de még azon is javasoltak módosításokat, így azt, hogy önálló tűzoltó őrszoba is kapjon helyet az épületben.
Az építkezés 1913-ban kezdődött meg, és az eredeti tervek szerint 1916. május 1-jére befejeződött volna. A világháború miatti munkaerő- és nyersanyaghiány, valamint az áremelkedések azonban késleltették az épület befejezését, ráadásul a háborús körülmények miatt más (katonai) hivatalok és magánosok is beköltöztek a házba, ami akadályozta a levéltári anyag átköltöztetését és az intézmény normális működésének megindulását is. Végül 1921-ben indult meg az iratok átszállítása.
Az Országos Levéltár új épületének egyik tűzbiztosnak gondolt raktárterme: világos, tiszta, fémpolcokon az iratcsomók
A Bécsi kapu téri épület egyik meghatározó – a kortársak és az utókor részéről is vegyes megítélésű – eleme volt az a torony, amely a központi fűtés kéményét rejtette magába, sőt az eredeti tervek szerint egy 60 köbméteres víztartályt is elhelyeztek volna abban. Utóbbi soha nem készült el, pedig a világháborús pusztítások idején nagy hasznára lett volna a védekezésnek. A tornyot már gróf Klebelsberg Kuno kultuszminiszter is szerette volna átépíttetni, 1945-ben pedig a súlyos sérülések miatt lerobbantották a balesetveszélyes romokat.
Az új épületben a tűzoltósággal közvetlen összeköttetést biztosító tűzjelző telefont szereltek fel. Az alább bemutatandó 1921. évi tűzeset ellenére az intézményvezetés bízott az épület tűzbiztosságában, ezért kézi tűzoltó készülékeket nem helyeztek el a raktárakban, bár több ajánlatot is kaptak erre. 1944 nyarán végül aztán ellátták a raktárakat tűzoltó felszereléssel, és a levéltári munkatársakból állandó, 24 órában szolgáló tűzőrséget szerveztek. A háborús események, Budapest ostroma alatt azonban az épület mégis jelentős károsodást szenvedett, a levéltár második – majd egy újabb cikkben ismertetendő – tűzesete azonban sokkal nagyobb károkat okozott, mint az első.
Az első tűzeset
1921. július 29-én pénteken este 8 óra 12 perckor esethez riasztották a tűzoltókat. Az Országos Levéltár Bécsi kapu téri új épületének egy földszinti irodahelyiségében valószínűleg rövidzárlat miatt lángra kaptak az ott elhelyezett faállványok és iratok. A tűzoltók egyórás munkával eloltották a tüzet, a kár nagyságát megállapítani nem lehetett.
Az eseményről beszámolt a Magyar Országos Tudósító, amely impresszuma szerint a főváros (és egyes hatóságai, mint például a rendőrség) félhivatalos tájékoztató csatornája volt, de sajnos ez a hír ma már elérhetetlen. Átvette a beszámolót a Magyar Távirati Iroda, illetve számos napilap is (Az Újság, Nemzeti Újság, Magyarság, Új Barázda, Ruszinkói Magyar Hírlap), amelyek másnapi számukban nagyjából a fenti hírt közölték. A Népszava szerint értékesebb okiratok nem égtek el, a Pesti Napló a nagyértékű iratok jelentékeny részének pusztulásáról írt. Az Érdekes Újság még fényképet is közölt a tűzesetről.
A levéltár hátsó udvarán a tűzeset nyomai, tönkrement állványok és nagy rakás hamu
Érdekes Ujság, 9. évfolyam, 30. szám (1921. augusztus 4.), 2.
A tűzoltóság már másnap elkészítette a tűzvizsgálati jegyzőkönyvet, eszerint iratok, iratállványok égtek el, egy ablak teljesen, több ablak és egy ajtó részben elpusztult. A tűz keletkezésének oka nem volt megállapítható, az épületben 30 000 korona, a berendezésekben 28 000 korona kár keletkezett, az „elégett régi iratok felbecsülhetetlenek”. Biztosítás semmire sem volt.
Csánki Dezső főigazgató a tűzesetről szóbeli jelentést tett a belügyminiszternek, egyúttal megbízta Dőry Ferenc országos főlevéltárnokot, hogy vizsgálja ki a történteket. Dőry augusztus 3-án kihallgatta a régiből az új épületbe átköltözést irányító és végző levéltárosokat és altiszteket, dr. Herzog Józsefet, Baranyai Bélát, dr. Ányos Lajost, illetve dr. Jánossy Dénest és Rapai Györgyöt. Arra keresték a választ, hogy a munkatársak mit tudnak a tűzesetről, a tűz keletkezéséről, kinél volt a helyiség kulcsa, nem gyanúsítanak-e valakit a tűz gondatlan vagy szándékos előidézésével, illetve hogy milyen levéltári iratanyag semmisült meg. A vizsgálat során nem volt megállapítható a tűz oka és a pontos veszteség.
Herzog József aznap késő estig az Úri utcai épületben készítette elő az átszállítandó iratokat, amikor berontott hozzá Rapai altiszt, hogy ég a levéltár. Mire odaért, már jelen volt a főigazgató, a tűzoltóság és a katonaság körbezárta az épületet. A földszinti rendezőszoba égett, nem lehetett menteni az iratokat. Aznap nem is dolgoztak ott, és különben is mindig vigyáztak, hogy munka közben senki ne dohányozzon. A többiek is hasonlóképpen nyilatkoztak, senki nem tudta a tűz okát, de mindenki úgy vélte, hogy a háború idején a katonák által felszerelt légkábelekben keletkezett rövidzárlat lehet a „tettes”.
Dr. Jánossy Dénes levéltári tiszt – 1942-től majd főigazgató – és Rapai György altiszt vallomása
Jelzet: MNL OL, Y 1-a-1921-536. Magyar Nemzeti Levéltár levéltára, Magyar Országos Levéltár, Általános iratok 1944-ig, 1921-536.
A pontos iratveszteség megállapítására felkérték a két érintett osztályvezetőt, Maróthi Rezsőt és dr. Ányos Pált, jelentésüket augusztus közepén nyújtották be, de azokból sem derült ki a pusztulás mértéke.
Maróthi Rezső – tulajdonképpen szemrehányást téve az intézményvezetőnek – azért nem tudott a veszteségekről pontosan beszámolni, mert a főigazgató utasítására Herzog és Baranyai önállóan, őt megkerülve intézték az átköltözést, ugyanakkor úgy látta, hogy a régibb, értékesebb részt nem érte vesztség.
Dr. Ányos Lajos sem tudott a pontos veszteségről beszámolni, „ugyanis – mint ez Méltóságod előtt nem ismeretlen – osztályom anyagának elhelyezése az új épületben teljesen szakszerűtlen és rendszertelen volt s magán viselte a kényszerű kapkodás, a hajsza folytán elhamarkodott munka és az ideiglenesség minden ismertetőjelét. E bizonyos tekintetben zavaros és felületes elhelyezésnek okozója a nm. Belügyminisztérium ama (1921. június 8-án kelt s 3735/1921. eln. sz. a. kiadott) szigorú parancsa volt, hogy a Belügyminisztérium épületének az Országos Levéltár által használt Úri utcai … helyiségei haladéktalanul kiürítendők s a kérdéses helyiségekben levő levéltári anyag az Országos Levéltár új épületébe átszállítandó. E rendelkezés folytán a szóban forgó anyagot költöztetnünk kellett azonnal, a szükséges előkészületek nélkül; az új épületben azonban az említett levéltári anyag kellő elhelyezésére megfelelő helyiség nem állott rendelkezésre: elhelyeztük tehát, ahol s ahogyan lehetett.” A pusztulás pontos mértékének megállapítását az is nehezítette, hogy a régi jegyzékek és leltárak is elégtek a tűzben.
A történetnek az a tanulsága, hogy a fenntartó sürgetése, a rövid határidő szabása, a szakmai szempontok – pl. a költözéskori csomagolás, jegyzékelés, tervszerű szállítás, előre kialakított terek a célhelyen – figyelmen kívül hagyása akár súlyos, helyreállíthatatlan károkat is okoz a levéltári iratanyagban.
Felhasznált irodalom:
Lakos János: A Magyar Országos Levéltár története. Bp., 2006.
Das königl. ungarische Staatsarchiv in Budapest. Budapest, 1933. (nyitókép és raktárbelső)
Új hozzászólás