Előadás a Kertbarátoknál

2024.06.12.

Június 3-án a mosonmagyaróvári Kertbarát Kör elnökének Jáni Lajos meghívására Beregszászi Balázs munkatársunk – idén is – előadást tartott az egyesület tagságának, az éppen 85 éve történt városegyesítésről.

A közgyűlésen a szokásos szeptemberi terménykiállításra való felkészülés mellett megemlékeztek a közelmúltban elhunyt tagtársuktól – Moldoványi Gézától, aki alapítója volt a Kertbarát Körnek. Ezt követően felköszöntötték a születésnaposaikat – többek közt az egyesült várossal egyidős dr. Nagy Frigyes volt földművelésügyi minisztert (1996–1998).

A 20. század elején indult közbeszéd Moson és Magyaróvár „testvértelepülések” egyesüléséről. A helyi lakosságot foglalkoztató gondolattal előbb-utóbb mindkét település vezetésének foglalkoznia kellett. Az I. világháború után mindenki feltartóztathatatlannak folyamatnak ismerte el az egyesülést, azonban többszöri próbálkozás sem vezetett kölcsönös eredményre. Moson féltve az autonómiájának feladását mindig – egyelőre – időszerűtlennek ítélte, mígnem 1938 tavaszán a belügyminiszter tett pontot az ügy végére. A belügyminiszter utasításba adta mindkét település vezetőségének, hogy tárgyalják meg az egyesítés feltételeit, és arról döntsenek. Az egyesülés határnapját 1939. július 1-ében adta meg, mely napig a két településnek feltétlen egyesülnie kell. Magyaróvár és Moson 13 pont mentén állapodott meg egymással. Ezek után június 15-én megtartották a képviselőtestületi választásokat. Az egyesült városnak 60 tagú képviselőtestülete lett, 30 fő virilis és 30 választott.

A választott képviselők egyenlő arányban voltak az I. számú magyaróvári és a II. számú mosoni kerületből 15-15 fővel. A mai kortól eltérően akkoriban a város vezető tisztviselői is szavazati joggal bírtak, ez további 14 személyt jelentett, így összesen 74 fő dönthetett a 16731 fő lakossal bíró egyesült város ügyeiről. A képviselőtestület 1939. június 28-án ült össze alakuló közgyűlésre. A polgármesteri állást ideiglenesen Magyaróvár volt polgármesterével dr. Sattler Jánossal töltették be, akit az év végén polgármester választással erősítettek meg a hivatalában.

1940-re pedig eldőlt, hogy a város végleges neve Mosonmagyaróvár lesz.

Az előadást 40 fő hallgatta meg.

 

A rendezvényen készült képeket itt tekintheti meg.

 

Utolsó frissítés:

2024.06.12.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges