Találatok

Miután a képviselőház a megingott bizalom jeleként 1849. április 24-i ülésén nem támogatta a hűtlen kezeléssel gyanúsított Madarász László hat heti eltávozását Debrecenből, a rendőrminiszter lemondott mandátumáról.
Típus: Hír
Mi marad meg a múltból? Generációról generációra öröklődő hagyományok, emlékek, iratok, tárgyak, épületek mellett az évszázados fák, bokrok is mesélnek a különböző korokról azoknak, akik értik az üzenetüket.
Típus: Hír
Kádár János és kormányának néhány tagja 1956. november 4-6. között Szolnokon tartózkodott. Erről azonban nagyon kevés egykorú forrás maradt fenn és maga Kádár sem szívesen beszélt az itt töltött rövid időszakról.
Típus: Hír
A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára és az Újkor.hu közös rendezvénysorozata idén eddig két alkalommal várta a történelem iránt érdeklődőket a Bécsi kapu térre. Május 10-én a kora újkori magyarországi önkormányzatiságról volt szó, június 21-én pedig a „magyar Švejk”, azaz Lowetinszky János József nyomába eredtünk.
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
2022. szeptember 7-i kezdéssel Szervezetfejlesztés, változásmenedzsment a levéltárban, közgyűjteményi területen dolgozó középvezetők, csoportvezetők részére címmel 48 órás szakmai továbbképzést indítunk szerdai képzési napokon. Várjuk érdeklődőink szíves jelentkezését!
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
A Pesti Magyar Kereskedelmi Bank 1925-ben 24 millió koronát fizetett ki mindenfajta fedezet nélkül egy Georges Dève nevű, a budapesti francia követség ajánlólevelét előmutató szélhámosnak.
Típus: Hír
Az 1940. augusztus 30-án kihirdetett második bécsi döntés értelmében Erdély területét kettéosztották. Az ünneplés közepette megkezdődött a tervezgetés a visszacsatolt területek gazdasági újjászervezésére.
Típus: Hír
A szerencsejáték már régtől fogva nagy népszerűségnek örvendett, játékszenvedélytől hajtva vagy a gyors meggazdagodás reményében sokan kártyáztak vagy kockáztak.
Típus: Hír
A Magyar Nemzeti Levéltár fontos feladatának tartja, hogy növelje a levéltáros szakma társadalmi elismertségét és szélesebb körben megismertesse munkatársainak történeti kutatásait. Ennek jegyében indult útjára a Levéltári Délutánok című sorozat. A második alkalommal megtartott rendezvényre 2017. április 27-én került sor, amelynek középpontjában a 18. század második felének felvilágosult abszolutizmusa állt.
Típus: Hír
Ötödik alkalommal rendeztük meg a középkoros könyvbemutatót Budapesten, a Magyar Nemzeti Levéltárban, ezúttal az MNL Pest Megyei Levéltára épületében, 2018. december 18-án 17.00 órától. A helyszínváltásra azért volt szükség, mert a rendezvény az elmúlt években nagy sikerű könyvbörzévé alakult és a Bécsi kapu téri palota konferencia terme kicsinek bizonyult – idén megközelítőleg 100 látogató vett részt –, és a vári parkolás nehézségeit is sikerült kiküszöbölni a könyveket szállító kiadóknak kedvezve. A rendezvényt C. Tóth Norbert moderálta. Idei alkalommal egy tudományos előadás előzte meg a könyvbemutatót, Kovács Andrea zenetörténeti témában adott elő Egy titokzatos Mátyás-kori kézirat: A Futaki-Graduale címmel. Az izgalmas előadásra a 2018-ban indult „Középkori esték” sorozat keretében is került sor, az előadást vita követte.
Típus: Hír
Megyénk történelmének különleges fejezeteit mutatja be a megyei levéltár most megjelent legújabb évkönyve. – Vajon mennyien tudják Szolnokon, hogy a Tisza Szálló és Gyógyfürdő megépítése összefügg Trianonnal? Az elcsatolt erdélyi és felvidéki fürdővárosok helyett új turisztikai célpontokat kellett létesíteni a szűkebb határokon belül, így indult fejlődésnek Szolnokon is a turizmus.
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
Az idei nyár súlyos csapások sorát mérte eddig is a mezőgazdasági dolgozókra. Az aszály mellett gyakoriak a tűzesetek is, amelyek hektárszámra falják fel a kenyéradó gabonát. A tűz elleni védekezés egy formájáról lesz szó, amely akár mai viszonyok között is hasznos lehetne.
Típus: Hír
Bemutatták ünnepélyesen a Közösség és egyén a szovjet fogságba hurcoltak kontextusában című kötetet hétfőn délelőtt a budai Várban, a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) Országos Levéltára kiállító- és konferenciatermében. Az eseményt az MNL Gulág- és Gupvikutató Intézete, valamint a Gulág- és Gupvikutatók Nemzetközi Társasága szervezte.
Típus: Hír
Az időjárás előrejelzésére mindig is megvolt az igény. Gazdasági szerepe mind a mai napig felbecsülhetetlen. Nem is csoda, hogy nagy sikere volt a 100 éves kalendáriumnak, Rudolf Falb viharkalendáriumának vagy „Szíriusz mester” jövendöléseinek. A jövő iránti érdeklődés legnaivabb bizonyítéka lehet a „Csokonai Vitéz Mihály csalhatatlan jövendölései”, amely időjárási jóslatok mellett politikai és gazdasági jóslatokkal is operált és nevével ellentétben egyáltalán nem köthető a költőóriáshoz.
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
A koraújkorban a határoknál létesített vesztegzárállomások a külföldről behurcolható járványok megelőzését szolgálták. Itt ellenőrizték a határon átkelőket, igyekeztek lefülelni a csempészeket, dezertőröket.
Típus: Hír
A Magyar Nemzeti Levéltár és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Pillanatképek a 20. század magyar közigazgatásának történetéből címmel konferenciát rendezett.
Típus: Hír
Hetven évvel ezelőtt, 1948. július 3-án adta hírül a megyei újság, hogy „Becsukta kapuit a Nemzeti Kávéház”. A különös hangvételű cikk, mint cseppben a tenger, érdekes példáját adja annak a társadalmi, politikai átalakulásnak, mely a fordulat évében végbement hazánkban.
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
2022. november 29-én mutatta be a Magyar Nemzeti Levéltár a Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség (METEM) és a Magyarország Barátai Alapítvány kiadásában megjelent Angelo Rotta nuncius politikai jelentéseiből 1930-1939 és 1938-1945 című köteteket. A Somorjai Ádám OSB és Csíky Balázs által szerkesztett sorozat harmadik részeként napvilágot látott kétnyelvű kiadványok Angelo Rotta tizenöt éves magyarországi szolgálati idejének politikai jelentéseit tartalmazzák, amelyeket a Vatikánba küldött, amelyek fontos forrást jelentek a korszak történetét kutatók számára.
Típus: Hír

Oldalak