"Miután a halált orosz gépkocsi gázolása idézte elő..."

Wahl János elhalálozási ügyéről
2024.08.21.

 

Wahl János bonyhádi gyepmester közlekedési balesetének és halálának margójára.

Közlekedési balesetről abban az esetben beszélhetünk, ha „a legalább egy mozgó közúti, vasúti-, vízi vagy légijármű, továbbá - a közúti közlekedés körében - állatot hajtó (vezető) személy részvételével, vagy ilyen jármű mozgásából eredően bekövetkezett, általában a közlekedési szabályok szándékos vagy gondatlan megszegésével gondatlanságból, illetőleg véletlenül előidézett olyan váratlan esemény történt, amellyel ok-okozat összefüggésben egy vagy több személy meghalt, megsérült, vagy dologi kár keletkezett.”

1945. tavaszán halálos kimenetelű közlekedési baleset történt Bonyhád határában. A következőkben a Völgységi járás főszolgabírájának (főjegyzőjének) iratai között található, 1945. május 18-i dátummal keletkezett jelentésből szemezgetünk.

A bonyhádi rendőörs 1945. április 26-án telefonon kapott értesítést Bonyhád nagyközség elöljáróságától arról, hogy Wahl János bonyhádi lakos a település észak-keleti bejáratától nem messze halálos közúti balesetet szenvedett. A lovaskocsijával a közúti szabályoknak megfelelően haladó férfit egy Kakasd irányából érkező, a Völgységi járási rendőrparancsnokság jelentése szerint orosz teherautó gázolta halálra. A kiérkező járőr az áldozatot a település bejáratától mintegy 200 méterre lévő kanyarban találta, sérülései igen súlyosak voltak, Wahl János az ütközést követően feltehetően azonnal elhunyt. Az ütközés következtében mindkét lova is elpusztult, az úton talált keréknyomok pedig arra engedtek következtetni, hogy a teherautó az útviszonyoknak nem megfelelő sebességgel közlekedett.

A főszolgabírónak küldött jelentés három tanúvallomást is tartalmaz, melyek az eset pontosabb rekonstruálásához igyekeznek támpontot nyújtani. Az első tanú Krim János, aki maga is a szerencsétlenül járt lovaskocsin utazott. A Wahl János gazdasági cselédjeként dolgozó férfi vallomásában előadta, hogy munkaadójával elhullott sertéseket szállítottak a dögkútra amikor a Kakasd felől nagy sebességgel érkező teherautó áttért a menetirány szerinti bal oldalra és beléjük rohant. Ő maga is megsérült, eszméletét is vesztette majd amikor magához tért azt látta, hogy miután az összetört lovaskocsi darabjait eltávolították alóla, a balesetet okozó teherautó egyszerűen továbbhajtott. A sérült Krim Jánost Bonyhádra, Dr. Schrek Ádám orvoshoz szállították, aki azonnal továbbküldte őt a szekszárdi közkórházba. A jelentés a Krim János által elmondottakon kívül két kiskorú, „érdektelen” tanú vallomását istartalmazza. Hepp Teréz és Égi Katalin a baleset helyszínétől mintegy 300 méterre beszélgettek egymással. Az ütközés zajára felfigyelve mindketten a helyszínre siettek, ahol azt látták, hogy a lovaskocsi teljesen összetört. Elmondásuk alapján a benzines hordókat szállító, orosz katona által vezetett P-62131 forgalmi rendszámú, „369” számjelzésű teherautó az ütközést követően szinte azonnal tovább is hajtott. A két lány azt látta még, hogy Wahl János mozdulatlanul fekszik az úttesten, és gazdasági cselédje Krim János is súlyos sérüléseket szenvedett. Azt nem hallották, hogy a teherautó hangjelzést adott volna le az ütközés elkerülése érdekében. A jelentés megjegyzés rovatban tartalmazza továbbá a nyomozás eredményét is. E szerint Wahl János szabályosan közlekedett. A Kakasd felől érkező gépjármú vezetője nem megfelelően választotta meg a jármű sebességét, az úttesten talált kerék-, illetve „farolási” nyomokból ítélve el is vesztette uralmát a gépjármű felett, így az ütközést már nem tudta elkerülni. A balesetért egyértelműen az orosz gépkocsivezető tekinthető felelősnek. A helyszínen megjelent a Bonyhádon állomásozó orosz katonai parancsnokság képviselője is, aki a tanúk által bemondott rendszám alapján a gépkocsi előkerítésére a szükséges intézkedéseket megtette.

A holttestet Dr. Schrek Ádám községi orvos megvizsgálta, amiről 1945. április 27-i dátummal jelentést is készített, és azt a nyomozati anyaghoz csatolták. A kézzel írott jelentésben a körorvos jelentette, hogy „1945. április 26-án délután fél három órakor egy állítólagos(!) orosz teherautó a Bonyhád-szekszárdi országúton a Kálvária közelében elgázolta a helybeli gyepmester, Wahl János Géza 55 éves bonyhádi lakost és segédjét Grimm (Krim) József 46 éves bonyhádi lakos, amint három disznódögöt szállítottak az emésztőkútba. Wahl János Géza a helyszínen nyomban meghalt koponyalapi törés és tüdőszakadás következtében. Grimm (Krim) Józsefet koponyacsont (boltozat) töréssel a szekszárdi közkórházba szállíttattam. Mindkét ló életét vesztette, a kocsi darabokra tört.” 

Érdekes adalék, hogy a halottszemléről a járási főjegyző által a Járásbíróságnak megküldött jelentés kísérő iratán kézzel feltüntetésre került, hogy „…Miután a halált orosz gépkocsi gázolása idézte elő, az orosz katonai parancsnokot a bűntény kiderítésére felkértem…”

A rendőrségi jelentéshez egy kézzel készített helyszínrajzot is csatoltak, megjelölve rajta a baleset helyszínét, illetve a szerencsétlenül járt Wahl János holttestének feltalálási helyét is.

Wahl János halotti anyakönyvi bejegyzésében található halálok egyezik a Dr. Schrek Ádám által megállapítottakkal, nyilván az orvosi szakvélemény alapján került bejegyzésre.

Az ügy kimenetelével kapcsolatban sajnos további információval nem rendelkezünk, így források hiányában bizonytalan, hogy indult-e vizsgálat a balesetet okozó gépjárművezető ellen és amennyiben igen, mi lett annak kimenetele.

Forrás:

HU-MNL-TML-IV.417.b. Völgységi (Bonyhádi) járás főszolgabírájának (főjegyzőjének) iratai, Közigazgatási iratok, 1221/1945 Wahl János elhalálozási ügye.

HU-MNL-TML-XXXIII.1.a. Külön intézkedéssel  levéltárba utalt iratok, Állami anyakönyvi másodpéldányok, Bonyhád, halotti anyakönyv, 1945.

60/2010. (OT 34.) ORFK utasítás a közlekedési balesetek és a közlekedés körében elkövetett bűncselekmények esetén követendő rendőri eljárás szabályairól

 

Összeállította: Asztalos Zoltán levéltáros
 

Utolsó frissítés:

2024.08.21.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges