Találatok
2020.04.20.
A levéltári raktárak mélyén – mint egy valódi kincsestárban – rengeteg fontos, érdekes és izgalmas, vagy épp gyönyörű kivitelezésű, némelykor humorral átitatott irat rejtőzködik. A levéltárosaink abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy ezekkel a dokumentumokkal nap mint nap dolgozhatnak. A nagyközönségnek viszont ritkán nyílik alkalma arra, hogy megcsodálhassa ezeket a kincseket. Ezért döntöttünk úgy, hogy rendszeresen jelentkező, új forrásközlő sorozatot indítunk útjára honlapunkon „Veszprém megye kincsestára” címmel. Harmadik közlésünket Barta Tamás levéltáros kollégánk készítette.
Típus: Hír
2020.04.21.
A Horthy-korszak első néhány éve a magyar történelem azon viharos időszakai közé tartozott, amely bővelkedett – elsősorban jobboldali, irredenta eszmék mentén szerveződő – olyan titkos társadalmi egyesületekben, társaságokban és szövetségekben, amelyek a politikai életre is bizonyos fokú befolyással rendelkeztek. E titokban működő szervezeteknek olykor volt legális fedőszervezete (mivel a legálisan bejegyzett egyesületek egyébként pártpolitikai tevékenységet nem folytathattak) valamilyen társadalmi egyesület formájában, olykor azonban informális keretek között, csupán a tagok közti szóbeli megbeszélések és utasítások alapján fejtették ki a tevékenységüket. Ezen a héten egy 1926-ban kelt belügyminisztériumi irat segítségével a Kettőskereszt Vérszövetséget és tevékenységét mutatjuk be.
Típus: Hír
2020.04.21.
Az MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltára a közeljövőben bővíti, kiegészíti és frissíti az „»Emberek az embertelenségben« Hajdú-Biharból a GULÁG-ra és vissza?” című tematikus honlapjának tartalmát, melyről folyamatosan tájékoztatjuk kutatóinkat, olvasóinkat.
Típus: Hír
2020.04.22.
A nagy európai járványok idején már a középkor óta foganatosítottak valamilyen védekezési intézkedéseket. Hamar felismerték, hogy a legalapvetőbb védekezési forma a betegek elkülönítése, és a járvány terjedésének megakadályozása a fertőzött területek elszigetelésével, illetve az utazók elkülönítésével.
Típus: Hír
Típus: Hír
2020.04.24.
A Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára, a Jósa András Múzeum, a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Honismereti Egyesület, valamint a Nyíregyházi Egyetem Történettudományi és Filozófia Intézetének Történettudományi Intézeti Tanszéke helytörténeti pályázatot hirdet „Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és történelmi vármegyéi (Bereg, Szabolcs, Szatmár, Ugocsa, Ung) múltjának történetéből” címmel.
Típus: Hír
2020.04.24.
Hagyományteremtő jelleggel jelent meg a Magyar Nemzeti Levéltár első digitális kötete, amelyet Germuska Pál, intézményünk országos levéltári főigazgató-helyettese, valamint Horváth Miklós, a Károli Gáspár Református Egyetem tanára jegyez az 1945-1990 közötti honvédelmi igazgatás témájában.
Típus: Hír
2020. április 27. - 07:46
Típus: Szöveges tartalom
2020. április 27. - 07:58
Típus: Szöveges tartalom
2020. április 27. - 08:40
Típus: Szöveges tartalom
2020. április 27. - 09:30
Típus: Szöveges tartalom
2020. április 27. - 09:41
Típus: Szöveges tartalom
2020. április 27. - 09:53
Típus: Szöveges tartalom
2020.04.27.
Tudni, hogy a jó ügy mellett állunk, bátornak érezni magunkat, átélni, hogy egy összetartó közösséghez tartozunk – ki ne vágyna ilyen, ritkán adódó pillanatokra. Akinek adatik ilyen, egész életében őrzi ezeknek a pillanatoknak az emlékét. Ám egy idő után az ilyen emlékek is elhalványulnak és sokszor örökre feledésbe merülnek. Néha egy-egy véletlen a múlt kútjából felszínre dob elfeledett epizódokat. Egy, az 1956-os forradalom történetét vizsgáló kutatás során a gyulai Erkel Ferenc Gimnázium történetének apró, de érdekes mozzanata került elő.
Típus: Hír
2020.04.27.
50 évvel ezelőtt, 1970. április 2-án adták át az utazóközönség számára a kettes metróvonal Deák Ferenc tér és Örs vezér tere közötti szakaszát. Az építkezés az első ötéves népgazdasági terv egyik „gigaberuházásaként” híresült el, amit az ország akkori súlyos gazdasági helyzete miatt 1954-ben felfüggesztettek, a nagyszabású munka pedig csak 1963-tól folytatódhatott. A kelet-nyugati, majd az észak-déli vonalak építése még így is a szocialista Magyarország sikertörténetei közé tartoznak. Ezen a héten egy hosszabb cikkben a kettes metróvonal – vagy ahogyan a köznyelvben nevezik – a „piros” metró építéstörténetének levéltári dokumentumaival emlékezünk az 50 évvel ezelőtti eseményekre.
Típus: Hír
















