A harmincéves érettségi találkozó. 1917. július 28.

A Győri Katolikus Főgimnáziumban 1887. június 10-én a frissen érettségizett bencés diákok egy különleges szerződést írtak alá, melyben „szent” fogadalmat tettek, hogy „érettségi vizsgálatuk” tizedik évfordulóján hivatalosan is találkoznak. Ennek helyét is rögzítették az okiratban, Győrben a „Fehér hajóhoz” címzett vendégfogadót jelölték meg a rendezvény lebonyolítására. Az érettségi találkozó szervezésének titkárává Mayer Oszkárt, Hets Bélát és Rábel Lászlót választották a diáktársak. A megbízottak lelkiismeretesen teljesítették feladatukat, és nemcsak a tízéves találkozót, hanem az azt követőeket is, tízévente, később öt- majd éves szinten, becsületesen, folyamatosan megszervezték.

Így került sor 1917. július 28-án, az első világháború eseményei közepette, a harmincéves érettségi összejövetelre. A rendezvényen figyelemre méltó esemény történt. Polgár Adolf egykori diáktárs ösztöndíj alapot hozott létre a hadiárva tanulók megsegítésére. Ezer koronát ajánlott fel az alapítvány számára és kérte az osztálytársakat, támogassák ők is e nemes célt. „…Határozatba ment, hogy az alapot gyűjteni fogják s ki-ki önként fog ahhoz adományaival járulni. Az adományok Feldinger v. főszámvevőhöz küldendők, aki az összegeket gyümölcsözőleg fogja kezelni és a legközelebbi találkozás alkalmából arról elszámolni…”– írta az eseménnyel kapcsolatosan a Győri Hírlap 1917. július 31-i száma. Másnap reggel a diáktársak a Szent Benedek rendi templomban hallgattak misét, majd Szakács Béla székházi gondoknál és Börzsönyi Arnold volt tanáruknál tették tiszteletüket. Ezután Glück fényképész műtermében, csoportkép készült a diákokról. 

A harmincéves érettségi találkozó. 1917. július 28. Felső (álló sor): Schmidt Ottomár, dr. Konek Frigyes,

dr. Márkus Móric, Hutás József, Polgár Adolf, Veőrös György, Nemesszeghy Endre, dr. Kokas Lajos,

dr. Gerő Adolf. Alsó (ülő sor): Feldinger Jenő, Zechmeister Jenő, Kovács Zsigmond, Mayer Oszkár,

Hets Béla, Rábel László, dr. Back Frigyes, Gévay Wolff Lajos

 

Forrás: MNL Győr-Moson-Sopron Megye Győri Levéltára XIII. 9. A Mayer család (Bőny) iratai