2017 március

„Taknyos diákocskák” 1957. március 15-i akciója a győri Révai Miklós Gimnáziumban

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára emlékeztünk 2016 őszén.

A kerek évforduló alkalmából számos rendezvény történt országszerte, valamint kiadványokban ismertették a legújabb kutatási eredményeket.

A Győr és környékének 1956-os eseményeit részletesen megismerhetik a történelem iránt érdeklődők: Szakolczai Attila írásaiban, valamint a megyei és a városi levéltár forrásköteteiben megelevenednek a korabeli történések. A különböző hivatalok iratanyagából, illetve a bírósági dokumentumokból hiánypótló információkhoz juthatnak az olvasók. Ezen forrástípusokon kívül akadnak még olyan jellegű dokumentumok, amelyek kiegészíthetik a győri ’56-os eseményeket.

A Magyar Nemzeti Levéltár Győr-Moson-Sopron Megye Győri Levéltára őrzi az „Októberi Krónika” című naplót, amely a forradalmat és következményeit egy iskola mindennapjain keresztül mutatja be. A dokumentum a város egyik neves gimnáziumának életét meséli el 1956. október 24. és 1957. június 25. között. A krónikás – aki az iskola tanára volt – napról napra mutatta be, hogyan csatlakoztak a diákok a tüntetésekhez, miként vívták meg saját forradalmukat. A napló írója betekintést nyújtott egy olyan közösség életébe, ahol a fiatalság lendülete és „revolúciós” hangulata konfrontálódott a pedagógusok higgadt, nyugalomra figyelmeztető magatartásával. Természetesen, az oktatók egy része egyetértett a diákok lelkületével, de igyekeztek óvatosságra inteni tanítványaikat.

Az események sodra azonban, sok esetben kellemetlen perceket is okozott a tanári karnak.

A naplóból egyértelműen kiderül, hogy az 1956 őszén történtek nagy hatást gyakoroltak a növendékekre. Kokárdát tűztek október 24-én, összetörték a címert, a történelem könyvekből kitépték a „személyi kultusz”-ra utaló oldalakat és a szünetben elégették a kályhában, részt vettek a tüntetéseken. A forradalom leverése után szabotálták az orosz nyelv tanulását, sokan disszidáltak. Akik itthon maradtak sem „hódoltak be”, hanem keresték maguknak azokat a lehetőségeket, amelyekkel kifejezhették szolidaritásukat.

Hatvan évvel ezelőtt, a március 15-i ünnepkörhöz kapcsolódóan szervezkedésbe kezdtek. Döntöttek arról, hogy ezen jeles napon nemzeti színű kokárdát tűznek fel és a közepébe fekete pamuttal belehímzik: 1956. okt. 23. Minden lány 3-3 kokárda elkészítésére vállalkozott. Tervük végül nem valósult meg, mert nem tudtak fekete pamutot vásárolni egyetlen üzletben sem, valamint az osztályban néhányan nem támogatták az emlékezés ilyen formáját.

A szalag-ügy azonban tovább „élt”: egy szülő felhívta a rendőrség figyelmét a diákok szervezkedésére. Az osztályfőnököt, valamint egy-két növendéket 1957. március 11-én kihallgatták és a helyzetről tájékoztatták az iskola vezetőségét is. A rendőrségi megbízott az alábbiakat állapította meg:

„Nehezményezte azt, hogy sem az osztályfőnök sem az osztályban tanító tanárok nem vették észre a készülődést, holott ez meglehetősen zajos jelenetek között játszódott le az egyes tízpercekben. Úgy látszik, hogy a tanár és a diák között nincsen meg az a harmonikus kapcsolat, amely biztosítani tudná a további munkához a nyugodt légkört. A rendőrség közbelépése elejét vette egy esetleges – következményekkel járó – meggondolatlan ifjúsági lépésnek, mely békés ünneplés jegyében indulhatott volna meg, de a provokátorok könnyen kihasználhatták volna a maguk céljára.

Felhívta a figyelmet a vezető személyek tiszteletére. Marosán államminiszter a győri pártnap alkalmából „taknyos diákocskák”- ról tett említést. Mikor az egyik osztály diákjai ezt szóvá tették, a nevelő állítólag úgy nyilatkozott, akkor ő „pékinasocska”. – Büntetendő cselekmény volt a múltban például Horthyt „lovas tengerész”- nek nevezni. Rendben van. Pékinas volt Marosán, de ma államminiszter. A vezetőket pedig tisztelet illeti meg.–„[1]