2018 szeptember

Emlékfák, ligetek kialakítása Győr vármegyében

a meggyilkolt Erzsébet királyné halálát követően

„A legsúlyosabb, legkegyetlenebb megpróbáltatás ért engem és házamat. Hitvesem, trónom ékessége, hű társam, aki életem legnehezebb óráiban vigaszom és támaszom volt, kiben többet vesztettem, mint azt kimondhatnám - nincs többé! Egy rettenetes végzet elragadta őt tőlem és népeimtől… Egy gyilkos kéz…a nők legnemesebbike ellen emelte tőrét és vak, czéltalan gyűlölettel átdöfte azon szívet, mely gyűlöletet nem ismert és csak a jóért dobogott” ^[1] – írta Ferenc József 1898. szeptember 16-án Schönbrunnban kelt levelében. A hazánkban gyakran csak a magyarok királynéjaként emlegetett hölgyet, Genfben gyilkolta meg egy merénylő 1898. szeptember 10-én.

     Sztáray Irma: Erzsébet királyné kíséretében. Budapest. A Szent István Társulat kiadása. 1909. 240-241. p.     

A merénylet

Az uralkodónő utolsó napjáról, 1898. szeptember 10-éről így írt Sztáray Irma grófnő: "...Reggel pont kilenc órakor jelentkeztem a Királynénál. Éppen fésülködését végezte...Tizenegykor elhagytuk a hotelt...vettünk egy hatalmas verklit és hozzá 24 zenedarab hangjegyét...Őfelsége élvezettel sütkérezett a napfényben, gyönyörködött az utcán tovahullámzó forgatagban, de rajtam erőt vett a nyugtalanság...A tó partján haladtunk előre...jóval előttünk meglátok egy embert, ki mintha kergetődznék, egy útszéli fa mögül kiugrik és a másikhoz rohan; innen átcsap a tó melletti vasrácshoz, majd újra egy fához...keresztül-kasul cikázva, felénk közeledik...úgy tesz, mint ki nagyot botlik, előrelódul és öklével a Királynéhoz sújt...".^[2] Csak később derült ki, hogy az ismeretlen nem meglökte, hanem a szív tájékán megszúrta Erzsébetet. A merénylő Luigi Luccheni volt, aki a genfi rendőrség előtt cinikus magaviseletet tanúsított és a megbánás legkisebb jelét sem mutatta tette miatt.^[3] Erzsébet halála általános megrendülést keltett Európában, a merénylet híre gyorsan terjedt a kontinensen.

Sztáray Irma: Erzsébet királyné kíséretében. Budapest.A Szent István Társulat kiadása. 1909. 188-189. p.	Niederhauser Emil: A méltatlan vég. In.: Erzsébet a magyarok királynéja.Szerk.: Rácz Árpád. 2001. 121. p.

A merénylet híre megérkezett Magyarországra

MNL GyMSMGyL. IV. 401. c. Győr vármegye és Győr sz. kir. város főispánjának iratai. 1898.I. 39.

Hazánkban megdöbbenéssel fogadták a királyné tragikus végzetéről szóló információkat. A képviselőház rendkívüli ülésén fejezte ki részvétét Ferenc Józsefnek és határoztak arról, hogy az elhunyt királyné emlékét, valamint a nemzet háláját törvénybe iktatják.^[4] Ezt követően országszerte – szinte azonos módon – a városi és vármegyei törvényhatóságok meghozták a szükséges intézkedéseket. Rendkívüli közgyűléseket hívtak össze, együttérzésüket fejezték ki a hatóságok az uralkodónak, gondoskodtak a bécsi temetésen való részvételről,^[5] valamint a gyász külső jeleinek használatáról is rendelkeztek. Továbbá döntöttek arról, milyen formában őrizzék meg a törvényhatóságuk területén Erzsébet királyné emlékét: szoborállítás, parkok, ligetek kialakítása, emlékfák ültetése, arcképének megfestése.^[6]

MNL GyMSMGyL. IV. 401. c. Győr vármegye és Győr sz. kir. város főispánjának iratai. 1898.I. 39.

Győrben és környékén „hisztérikusan” fogadták Erzsébet halálhírét. A helyi újságok 1898. szeptember 11-én tudósították olvasóikat a tragédiáról. A gyászkeretes, rendkívüli kiadások az elhunyt királyné portréjával jelentek meg és a Győri Hírlap újságírói az alábbi gondolatokkal tisztelegtek a királyné előtt: „...Nincs elég könny hozzá, mely elsirathassa, nincs elég szív hozzá, melybe bevésve őrizhetnők drága nevét. Meghalt egy asszony, egy koronás asszony - sirassuk az asszonyt!".^[7] Külön cikkben emlékeztek meg arról is, hogy az emberek késő estig várakoztak a nyomda előtt, hogy minél hamarabb hozzájuthassanak a lap egy-egy példányához. Valóságos népcsoportosulás alakult ki és a Karmelita-téren a közlekedés órákra megakadt; a pályaudvaron szintén hatalmas tömeg gyűlt össze, hiszen a lakosság türelmetlenül várta a bécsi és a budapesti lapokat. A tudósítás arról is beszámolt, hogy a Baross úton megrohanták az újságokat terjesztő lányokat és erőszakkal próbálták elvenni tőlük a folyóiratokat. Dulakodás alakult ki, amelynek csak egy rendőr erélyes közbelépése vetett véget.^[8]

Győr vármegye tisztelgett a királyné emléke előtt

A vármegyei törvényhatóságokat, 1898. szeptember 11-én Jakabffy Imre belügyminiszteri államtitkár tájékoztatta a királynét ért tragédiáról.^[9]

MNL GyMSMGyL. IV. 404. a. Győr vármegye alispánjának iratai. Közigazgatási iratok. 1898.I.266.

Győr vármegye közigazgatási bizottságának rendes ülését 1898. szeptember 12-ére hirdették ki. Az összejövetelen Laszberg Rudolf főispán emlékezett meg a gyilkosságról és indítványozta, hogy „a mély gyász jeléül…a közigazgatási bizottság ülését a temetés utánra halassza el.” A jelenlévők egyetértettek az indítvánnyal és „felháborodással tárgyalták a rettenetes tragédiát.”^[10]

Goda Béla alispán 1898. szeptember 11-én kelt levelében értesítette a járási főszolgabírókat, a települések elöljáróit, és a lakosságot Erzsébet királyné haláláról. Elrendelte, hogy minden középületre tűzzék ki a fekete zászlót, valamint kezdeményezte, hogy a felekezetek gyászmisét tartsanak, közös imával emlékezzenek meg az elhunytról.^[11] Egyúttal rendkívüli közgyűlésre hívta össze a vármegye törvényhatósági bizottságát 1898. szeptember 15-ére.

MNL GyMSMGyL. IV. 404. a. Győr vármegye alispánjának iratai. Közigazgatási iratok. 1898.I.266.

A tanácskozáson méltatta az eltávozott királyné emlékét és erényei közül kiemelte, hogy Deák Ferenc ravatalánál fejet hajtott, valamint a magyar nyelvet igyekezett megkedveltetni a királyi udvarban. Az alispán indítványára a bizottság elhatározta, hogy az Erzsébet halála miatt érzett mély fájdalmukat jegyzőkönyvben örökítik meg és részvéttáviratot küldenek az uralkodónak.

A gyűlésen döntöttek arról, hogy a királynéról arcképet készítenek és a festményt a díszteremben helyezik el, a hivatalos levelezéseket pedig, fél éven keresztül fekete gyászpecséttel látják el.^[12]  Kezdeményezték, hogy a temetés napját követő 30 napon keresztül a bizottság tagjai és a vármegyei tisztviselők a gyász külső jeleként, bal karjukon fekete szalagot viseljenek. Az együttérzés és emlékezés ilyen módon történő kifejezésére igyekezték a lakosságot is megnyerni. Ennek érdekében felhívás közzétételéről határoztak. Megállapodtak abban, hogy a vármegyét háromtagú küldöttség képviseli a bécsi temetésen.

MNL GyMSMGyL. IV. 404. a. Győr vármegye alispánjának iratai. Közigazgatási iratok. 1898.I.266.

Az Erzsébet királyné emlékére Budapesten állítandó szobor költségeihez pedig 500,- forint támogatást szavaztak meg.^[13]

MNL GyMSMGyL. IV. 404. a. Győr vármegye alispánjának iratai. Közigazgatási iratok. 1898.I.266. 

Különös figyelmet fordítottak arra, hogy Ferenc József azon nyilatkozatát, amelyet felesége elhunyta alkalmából bocsátott ki, megismertessék a megye és a város lakosságával. Goda Béla alispán 1898. szeptember 20-án kelt levelében értesítette a járások elöljáróit, hogy a „Népeimhez!” című nyomtatványt a nyilvános helyeken kifüggesszék, annak tartalmát az emberekkel megismertessék. A nyilatkozatot összesen 490 példányban adták ki^[14] és a Dunántúli Hírlap is leközölte.

 MNL GyMSMGyL. IV. 401. c. Győr vármegye és Győr sz. kir. város főispánjának iratai. 1898.I. 39. 

A temetés napja Bécsben és Győrben – 1898. szeptember 17.

Erzsébet királyné bécsi temetésére Győr város és vármegye küldöttségét Laszberg Rudolf főispán vezette. A két törvényhatóságot összesen hat fő, testületenként három-három személy képviselte a gyászszertartáson ^[15] és a kegyelet virágait is elhelyezték a ravatalnál.

MNL GyMSMGyL. IV. 401. c. Győr vármegye és Győr sz. kir. város főispánjának iratai. 1898.I. 39. 

Erzsébet királyné holttestét a kapucinusok bécsi templomának kriptájában helyezték örök nyugalomra. A temetés napján, Győr vármegyében a gyász uralkodott.

Az iskolákban szünetelt az oktatás, ugyanis Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter utasította az illetékes igazgatókat, hogy a temetés napján illő módon búcsúzzanak el a királynétól. Zalka János megyés püspök – a miniszteri rendelkezés megerősítéseként – istentiszteletek tartására kötelezte az oktatási intézményeket. A körlevél befejező gondolataként a növendékekhez szólt: „Midőn ezeket közrebocsátom, fölszólítom a tanulóifjúságot, hogy a megholt kegyes királynénak lelkiüdvéért imádkozzék, kérjenek Istentől erősséget és vigasztalást fönséges urunk királyunkra és fönséges családjára.”^[16] Az iskolák tanárai és diákjai 1898. szeptember 17-én az előírtakhoz alkalmazkodva tartották meg rendezvényeiket, néhány tanintézményben pedig, egy kiválasztott gyermek alkalomszerű költeményeket szavalt.

Győr vármegye közhivatalaiban sem dolgoztak 1898. szeptember 17-én, munkaszüneti nap volt. A tisztviselők viszont nem otthon tartózkodtak, hanem az egyházak gyászmiséin^[17] vettek részt. Az ünnepélyes istentiszteletek sorát, délelőtt kilenc órakor Zalka János megyés püspök nyitotta meg. A római katolikus szertartás szerint celebrált misén jelen voltak a város, a vármegye, valamint az egyesületek képviselői.^[18] A templom közepén állították fel a ravatalt, ahol bíbor vánkoson díszlett a magyar korona.^[19] A szentélyt fekete gyászlepellel vonták be, örökzölddel díszítették ^[20] és a közepén „óriási fehér kereszt ötlött szembe”.^[21]

Győri Hírlap. 42. évfolyam. 212. szám. 1898. szeptember 18. 2-3. p. (fellelhető: http://edok.gyorikonyvtar.hu:80/?docId=55622 A letöltés ideje: 2018. szeptember 10.)

A katolikus szertartású misék mellett, a protestáns egyházak és a zsidó közösség is megemlékezett az elhunyt Erzsébetről. Sőt, a győri királyi ügyészség börtönében élők számára is biztosították az istentiszteletet.^[22]

A szertartásokon megjelentek a vagongyári dolgozók is. Az üzemben szeptember 16-án este függesztették ki azt az igazgatói utasítást, amely rendelkezett a munka beszüntetéséről a temetés napján. A körözvény utolsó mondata jelképesen is kifejezte a gyár leállását: „Pihen a fűrész, pihen a hámor, a reszelő”.^[23]

A gyász kifejezésének különös következménye volt, hogy „a napi lárma rendes zűrzavarából hiányzik egy hang is: A zene. Az hallgat mostan…”^[24] – írta a Győri Hírlap. Valóban a város cigányzenészei félretették hangszerüket, amellyel mindennapi kenyerüket keresték meg.^[25] Nyolc napig mondtak le a zenélésről.

A király elleni merénylet terve

A merénylet hírét ugyan a lakosság nagy része megdöbbenve fogadta, akadtak azonban olyanok is, akik egyáltalán nem éreztek részvétet, sőt a király elleni támadás lehetőségét is felvázolták.

A Tó-Sziget-Csilizközi járás főszolgabírája 1898. szeptember 21-én jelentette Győr vármegye főispánjának, hogy pár nappal korábban a medvei^[26]kocsmában egy somorjai^[27] illetőségű csavargó a helyi lakosok előtt nyilatkozott az alábbiakról: „Őfelsége Erzsébet magyar királynénak úgy kellett ha meggyilkolták”.[28] Kifejtette, hogy a merénylőt személyesen ismerte és elmondta, hogy 1898 év végén „Őfelségének a magyar királynak is földbe kell menni, mert akkorra Ő ellene is merénylet van tervezve.”^[29] Az ügyben két csendőr kezdett el nyomozni és kikérdezték a somorjai csavargót, aki azzal védekezett, hogy ittas állapotban mondta ezen meglátásait. A tanúk viszont eskü alatt erősítették meg, hogy az illető ugyan részeg volt, de „annyira nem, hogy ne tudta volna mit beszél.”^[30]

A nyomozás során kiderült, hogy a csavargó a pozsonyi lőpor- és tölténygyárban dolgozott, valamint külföldön is megfordult, ezért a nyomozók letartóztatták és a győri királyi ügyészségnek átadták.^[31]

MNL GyMSMGyL. IV. 401. c. Győr vármegye és Győr sz. kir. város főispánjának iratai. 1898.I. 39.

Emlékfák, ligetek és terek Erzsébet királyné tiszteletére Győr vármegyében

Darányi Ignác földművelésügyi miniszter 1898. november 19-én, Erzsébet napon leiratban kezdeményezte, hogy az országszerte fákat ültessenek az elhunyt királyné emlékére^[32]: „Én bizalommal intézem azt a kérést a magyar társadalomhoz, hogy dicsőült Királynénk emlékezetére emlékfákat ültessünk…Az ültetett fák, csoportok, vagy ligetek, Erzsébet királyné emlékfái nevet viseljenek és legyenek ily feliratú táblákkal meg is jelölve. hogy azokat mindenki gondozásban részesítse, bántalmazástól megkímélje.” ^[33]

MNL GyMSMGyL. IV. 404. a. Győr vármegye alispánjának iratai. Közigazgatási iratok. 1898.I.306. 

Az összesített adatokról Goda Béla alispán készített jelentést: „vármegyém majdnem valamennyi községében lettek emlékfák ültetve…Tényőfalu és Tényőhegy községek közösen, Koroncó, Tét, Felpéc, Ráró, Hédervár és Révfalu községek ligeteket is létesítettek…”.^[34] Közölte továbbá azt is, hogy a vármegye székházának udvarán hárs, fenyő, valamint akácfákat telepítettek a királyné emlékére és az így kialakított ligetet fűmaggal vetették be.^[35]

MNL GyMSMGyL. IV. 404. a. Győr vármegye alispánjának iratai. Közigazgatási iratok. 1898.I.306.

Néhány község elöljárója jelezte, hogy nem tud eleget tenni a felkérésnek helyhiány vagy felújítási munkálatok ütemezése miatt.^[36]

MNL GyMSMGyL. IV. 404. a. Győr vármegye alispánjának iratai. Közigazgatási iratok. 1898.I.306.

Az emlékfák ültetése a legtöbb településen ünnepélyes keretek között történt, a világi, illetve egyházi elöljárók közös szervezésében. A Győr vármegyei községek közül az egyik legmeghatóbb megemlékezést Csikvándon tartották meg.

A település képviselőtestülete az 1899. március 30-ára összehívott közgyűlésén döntött arról, hogy a falu legszebb részén megfelelő léckerítéssel ellátott „kertet” alakítanak ki Erzsébet királyné emlékére. A községi elöljárók 1899. április elsején testületileg, ünnepélyesen vonultak ki gyászlobogó alatt és az emlékbeszédeket követően, elültették a fákat. A község részéről Hannig Jenő körjegyző egy vadgesztenyefát, három fenyőfát és egy szomorúfűzfát helyezett el. A csikvándi ágostai hitvallású evangélikus gyülekezet nevében Hetyey Mór lelkész két szomorúfűz és három fenyő ültetéséről gondoskodott. Nem maradt ki a római katolikus hitközség sem: Czermann Ferenc néptanító egy szomorúfüzet és két fenyőt helyezett el mementóként. A kert és a fák gondozását, ápolását Szabó György ágostai hitvallású evangélikus, valamint Czermann Ferenc római katolikus néptanítókra bízták. „Bár gyászos szívvel, de a kegyelet nemes indulatától áthatva készséggel teljesítettünk.” ^[37] – írta jelentésében a községi jegyző.

MNL GyMSMGyL. IV. 404. a. Győr vármegye alispánjának iratai. Közigazgatási iratok. 1898.I.306.		MNL GyMSMGyL. V. 2008. Csikvánd nagyközség iratai. 1899. március 10-ei képviselőtestületi ülés jegyzőkönyve. Részlet.

Az emlékfák gondozása

Az Erzsébet királyné emlékére országszerte elültetett fák, kialakított ligetek gondozására kezdetben a helyi lakosság odafigyelt. Az évek folyamán veszített vonzerejéből a faültetési program jelentősége és a merényletet követő tízedik esztendőben Kossuth Ferenc kereskedelemügyi miniszter már az alábbi leiratot küldte ki a törvényhatóságoknak: „Értesülést szereztem arról, hogy megdicsőült Erzsébet királynénk emlékére létesített „Erzsébet fák és ligetek” több helyen nem részesülnek oly gondozásban, miként az, ezen ültetvények kegyeletes rendeltetése szempontjából kívánatos lenne.”^[38]

MNL GyMSMGyL. IV. 404. a. Győr vármegye alispánjának iratai. Közigazgatási iratok. 1908. XIII. 6290.

Miniszteri körrendeletben utasította az érintetteket, hogy a hatóságuk alá tartozó közutak mentén lévő ligetek állapotáról jelentést készítsenek. A Győr vármegye alispáni hivatalába érkezett főszolgabírói beszámolókból nemcsak az derült ki, hogy a törvényhatósági utak mellett elhelyezkedő ligetek milyen állapotban voltak, hanem a települések belterületén található ültetvények helyzetéről is információkat közöltek.

Számos községben a kedvezőtlen talajviszonyok következtében a fák elpusztultak, az emléktáblák elkorhadtak és „semmi nyoma nincsen az Erzsébet fáknak”.^[39] Máshol a csemeték rosszul fejlődtek és nem voltak alkalmasak hirdetni az elhunyt királyné emlékét. Ilyen esetekben javasolták, hogy a növényeket vágják ki és szállítsák el.[40] Előfordult, hogy az emléktáblák és kerítések felújítására volt szükség^[41] vagy éppen pótolni kellett a faállományt.^[42] Néhány helység elöljárói vállalták, hogy az enyészetnek induló ligeteket saját hatáskörükben újítják fel.^[43] Természetesen szép számmal voltak ápolt, gondozott Erzsébet-ligetek is Győr vármegyében.^[44]

Külön említésre méltó, hogy Győrszentiván községben az állomás épülete előtt ültetett jávorfák közelébe emléktáblák állításáról határoztak. Nem elhanyagolható azon törekvés sem, amely a magántulajdonban lévő Erzsébet-fák kellő gondozásának igényét jelezték.^[45]

MNL GyMSMGyL. IV. 404. a. Győr vármegye alispánjának iratai. Közigazgatási iratok. 1908. XIII. 6290.

Ugyanakkor tudomásul kellett venni a Sokoróaljai járás főszolgabírójának megállapítását: „míg ellenben a többi községben részint elpusztultak, részint létesítve sem lettek, s azok felújítását vagy felállítását inkább alkalmas hely hiányában mellőzendőnek találom.” ^[46]

MNL GyMSMGyL. IV. 404. a. Győr vármegye alispánjának iratai. Közigazgatási iratok. 1908. XIII. 6290.

„Fejtámasztanám a kijájnét, hogy a kijáj bácsi ne sijjon”

Erzsébet királyné már életében megosztó, ellentmondásos jelenség volt Európában. A birodalom első asszonyaként számos kötelezettsége akadt, amelyet uralkodása elején még teljesített, de idővel elmenekült ezek elől és költséges szeszélyeknek hódolt. A magyar ügy felkarolásával is ambivalens reakciókat váltott ki. Míg a magyar történetírás alapvetően elismerte pozitív szerepét, addig „az osztrák vagy a cseh történetírás már egyértelműen inkább negatívan látja Erzsébet személyiségét” – vallotta Niederhauser Emil.[47]

A napjainkban Sissiként közismert királyné kultusza azonban máig töretlen. Már halálát követően, hazánkban különböző intézkedésekkel igyekeztek ápolni emlékét: utcák, terek viselik nevét, szobrok állítanak emléket a XIX. század második felében élt uralkodónőnek. Tény, nagy hatást gyakorolt a kortársaira, az alattvalóira, valamint az utókorra is. Még a legkisebbek gondolataiban is ott rejtőzött. Erről tanúskodik egy óvodai történet 1898-ból, amikor az ötéves kisfiú így fohászkodott:

„- Oh, ha én Istenke vojnék...

- Ugyan mit csinálnál akkor édes fiacskám? - kérdezte az óvó néni.

- Hát fejtámasztanám a kijájnét, hogy a kijáj bácsi ne sijjon."^[48]