1932. május 21-én a 39 éves Endresz György pilóta és a 31 éves Bittay Gyula rádiótávírász navigátor, akik az óceánrepülők római világkongresszusára tartottak, repülőszerencsétlenség áldozatai lettek. A repülők és a légierő haderőnem napján levéltári forrásokkal rájuk emlékezünk.
Gyerekzsivajtól volt hangos a Magyar Nemzeti Levéltár Bécsi kapu téri épülete a múlt hét folyamán. Apró lábak koptatták az ódon lépcsőket és szaladtak fel-le a négy emeleten megannyi kincs felfedezésére várva.
A program keretében három neves szekszárdi, illetve Szekszárdhoz kapcsolódó személyről hallgathatnak előadást a látogatók. Az előadások között egyrészt levéltári sétára invitáljuk vendégeinket, másrészt játékos vetélkedő keretében mutatjuk be a Szekszárd történelmi nevezetességeit kicsik és nagyok számára. A rendezvény idején Szekszárd Város Napja programsorozat zajlik a megyeszékhelyen
Az 1916. évi erdélyi román betörés magyar történeti emlékezete elhalványult az utóbbi évtizedekben, noha annak idején a hazai társadalom mély traumaként élte meg a támadást és annak menekültügyi következményeit. Az 1918/1919-es „összerdélyi” impériumváltás feltehetően felülírta a mindössze néhány hétig tartó és csak Erdély déli részét, valamint a Székelyföldet érintő 1916-ost.