„Nem hódító, hanem rabló hadjárat”

A kommunista diktatúra időszakában is kibeszéletlen maradt a téma, a rendszerváltást követően pedig az akkori eseményeknek már csak nagyon kevés szemtanúja élt. Ennek ellenére az 1916. őszi, a korabeli magyar szóhasználat szerint „példátlan orvtámadás” mind a mai napig befolyásolja a románokról kialakított, az „árulással” és a „hitszegéssel” összefüggő negatív sztereotípiáinkat.

Az 1916. évi erdélyi román betörés

Az első világháború kitörésekor a központi hatalmakkal formális szövetségben álló Románia a fegyveres semlegesség mellett döntött. 1916. augusztus 17-én Bukarestben titkos szerződést kötött az Antanttal, amely a Monarchia elleni román támadás ellenértékeként Dél-Bukovinát és a szélesebb értelemben vett Erdélyt Romániának ígérte, nagyjából a Tisza vonaláig. Románia 1916. augusztus 27-én Bécsben adta át a hadüzenetét, és még aznap éjjel katonái átlépték a Kárpátok alig őrzött hágóit. Elfoglalták Székelyföld nagy részét, Dél-Erdélyben pedig többek között Brassót, Petrozsényt, Orsovát. A német és az osztrák–magyar erők azonban Erich von Falkenhayn német gyalogsági tábornok vezénylete alatt már októberben kiszorították Erdélyből a román csapatokat. Miután a térség civil lakossága a „boldog békeidők” hosszú, nyugalmas évtizedei után az 1916. évi erdélyi román betöréssel tapasztalta meg először, mivel jár a háború, a történések komoly társadalmi megrázkódtatást okoztak. A magyarok ráadásul az 1848/49-es tömegmészárlások megismétlődésétől tartottak. Ez szerencsére nem következett be: a román legfelsőbb hadvezetés nem adott parancsot megtorlásra, így a kilengések többnyire a katonák fegyelmezetlenségének következményei voltak. A bevonulók ugyanakkor – mint minden hadsereg – kíméletlenül rekvirálták a lakosságtól az élelmet, a takarmányt és az állatállományt. A legnagyobb kárt azonban a támadás nyomában járó, elsősorban a helybeli román lakosság által elkövetett fosztogatás okozta. A betörés következményeként az érintett területek magyar és német anyanyelvű lakossága pánikszerű menekülésbe kezdett, a menekültek száma becslések szerint meghaladta a 200 ezret.

Román csapatok átkelése a Kárpátokon 1916 augusztusában
Forrás: Károlyfalvi József - 1916. Háború Erdélyben az Osztrák-Magyar Monarchia, Németország és Románia között. Kecskemét, 2015., 14. kép

Az erdélyi front 1916 szeptemberében
Forrás: Károlyfalvi József - 1916. Háború Erdélyben az Osztrák-Magyar Monarchia, Németország és Románia között. Kecskemét, 2015., 28. kép

Felszólítás az osztrák–magyar hadseregben küzdő románokhoz, hogy hagyják el annak sorait és lépjenek be a román hadseregbe
Jelzet: MNL OL, Schmidt Tibolt hagyatéka (P 2287), 3. tétel, No. 177.

A megszállt terület parancsnoka, Constantin G. Pietraru őrnagy felhívása a lakossághoz, hogy (1916.) szeptember 25-ig önként szolgáltassák be a szükséges javakat a katonaságnak a városházára, különben elkobozzák azokat, őket pedig megbüntetik
Jelzet: MNL OL, Schmidt Tibolt hagyatéka (P 2287), 3. tétel, No. 7.

A betörés visszaverését követően számos helyszíni tudósítás, személyes jellegű beszámoló, naplórészlet, visszaemlékezés jelent meg a sajtóban a román megszállásról és a magyar, illetve a német lakosság tömeges meneküléséről. Közülük nem egyet még azokban a hónapokban kötetben is kiadtak, így például Meisel József apátplébános Brassó román megszállásáról szóló naplóját először a Brassói Lapok közölte, majd 1918 elején a helyi Római Katholikus Nőegyesület jelentette meg kötet formájában. 1918 végétől azonban – legalábbis a román uralom alá került Erdélyben – az eseményekről több szó nem eshetett, így nem történt meg azok kellő tisztázása sem.

Meisel József, a naplóíró

Meisel Józsefet (1870–1920) 1895-ben szentelték pappá. Barcasági dékán, 1913-tól a Brassó-belvárosi Szent Péter és Szent Pál templom plébánosa, valamint a brassói főelemi fiúiskola és a Szent Ferenc-rendi nővérek elemi és polgári leányiskolájának igazgatója. A Brassói Újlap című katolikus politikai napilap egyik szerkesztője volt. Az 1916. augusztus 28-án bekövetkezett román megszállást követően sem menekült el, hanem a helyén maradt. Két nappal később 13 magyar és német nemzetiségű társával együtt a román csapatok túszul ejtették, és a Korona szállodába internálták. Másnap azzal a feltétellel, hogy nem hagyhatja el a várost, szabadon engedték, de ezt követően gyakori kihallgatásokkal és házkutatásokkal zaklatták. Október 3-án letartóztatták, 6-án pedig többedmagával túszként elhurcolták Romániába, a Kárpátokon túlra. Rövid bukaresti fogság után az egykor Magyarországról menekült magyar husziták által alapított moldvai Huszvárosba (Huşi) került, innen pedig a szintén moldvai Radukanén (Răducăneni) községbe. Meisel az embertelen körülmények és a rossz bánásmód miatt szinte állandóan betegeskedett és nyomorgott. 1917. december 17-én indították haza több száz erdélyi sorstársával együtt. 1918. január 9-én, 15 hónapi fogság után ért vissza Brassóba. A város újbóli román megszállását követően püspöki engedéllyel Magyarországra, Pápára távozott – ennek pontos dátumát nem ismerjük –, ahol pápai kerületi esperessé és helyettes plébánossá választották. 1920. február 8-án, ötvenévesen hunyt el spanyolnáthában, a pápai Kálvária-temetőben helyezték örök nyugalomra.

Meisel József (1870–1920)
Forrás: Keresztutam. Meisel József apátplébános naplójegyzetei 1916. augusztus 28. – 1918. január 9-ig. A Brassói Róm. Kath. Nőegyesület kiadása, Brassó, 1918.

A Keresztutam. Meisel József apátplébános naplójegyzetei 1916. augusztus 28. – 1918. január 9-ig címet viselő karcsú füzet ma már könyvritkaságnak számít. Ezért is különösen jelentős, hogy a könyv első részét képező, 1916. augusztus 28-tól szeptember 30-ig terjedő napló (Brassó az oláh uralom alatt) 16 gépelt oldalt kitevő másolata a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában is megtalálható Schmidt Tibolt hagyatékában. A kötet ezt követő legérdekesebb része a Keresztutam Oláhországon át címet viseli, és szintén napló formájában ismerteti túszként való elhurcolásának, majd a Romániában eltöltött 15 hónapi fogság történetét.

Schmidt Tibolt, a hagyatékozó

Schmidt Tibolt (1890–1921) a Magyar Nemzeti Múzeum néprajzi osztályán dolgozott, előbb segédőrként, majd 1921. április 15-én, 31 éves korában bekövetkezett halálakor múzeumi őrként. Kutatási területe a románság etnográfiája volt, amelyhez kapcsolódóan számos tanulmányt jelentett meg a Néprajzi Értesítőben, de több más folyóiratban is. Munkáit a Magyar Néprajzi Társaság felolvasóestjein is ismertette, amely társaságnak egyúttal könyvtárosa, 1920-tól pedig titkára is volt. Ugyancsak jelentősek fényképei, amelyeken főleg a román falvakat és lakóikat örökítette meg. Felvételeinek egy részét a Néprajzi Múzeum fotótára őrzi. A háború idején behívták hadszolgálatra, és hadbíróként Brassóban, a közös hadsereg kémelhárító egységénél teljesített szolgálatot, melynek során az I. Hadsereg Parancsnoksága Mozgó Hírszerző Mellék Állomásának (Mobile Neben K. – Stelle des 1. A. K. bei 71. I. T. D.) jelentett.

A napjainkban P 2287 törzsszám alatt őrzött iratokat a Magyar Nemzeti Múzeum Levéltári Osztálya vásárolta meg 1921-ben Schmidt Tibolt özvegyétől, amelyeket a Múzeumi Törzsanyagban helyeztek el. A Törzsanyaggal együtt az iratok később bekerültek a Magyar Országos Levéltár R szekciójába (1526 utáni gyűjtemény). Iványi Emma még 1971 előtt az Erdélyi iratokon (R 298 törzsszám) belül külön gyűjteményként állította fel. 1975 és 2006 között, tekintettel jelentős külpolitikai vonatkozásaira, elkülönített helyen tárolták, majd 2009-ban helyezték át a P szekcióba (Családok, személyek, testületek és egyesületek iratai) a személyi fondok közé. Az évrendezett anyag elsősorban az első világháború idejének erdélyi eseményeire vonatkozóan tartalmaz érdekes dokumentumokat. A gyűjteményben Schmidt csekély számú személyi iratán kívül a hivatali tevékenységével kapcsolatos, mindenekelőtt román vonatkozású, jelentős részben román, kisebb részben magyar és német nyelvű iratok találhatók. A dokumentumok egy részét Schmidt Tibolt publikálta is Brassó az oláh megszállás idején című, 1917-ben megjelent munkájában.

Brassó, Ferencz József tér a tanácsházzal. Korabeli képeslap, 1916
Forrás: Erdélyi képeslapok a múltból, Pethő Csongor gyűjteménye

Meisel József naplója Brassó román megszállását, pontosabban annak első öt hetét ismerteti, mivel a román uralom utolsó napjait, illetve a város október 8-i felszabadítását az elhurcolása miatt már nem rögzíthette. Állításait megerősítik a Schmidt Tibolt-hagyatékban található más kortárs dokumentumok is, így például Fabricius Frigyesnek, Brassó polgármester-helyettesének 1916. november 16-án kelt 29 oldalas gépelt jelentése. Meisel részletesen beavatja az olvasót abba a küzdelembe, amelyet a megszállás idején a gyülekezet egyben tartásáért vívott nap mint nap: nyugalomra és kitartásra buzdította híveit, a szegényeket anyagilag is próbálta segíteni.

A naplóból pontos képet kapunk arról is, hogyan viszonyult a helybeli románság az impériumváltáshoz, és miként változott meg a kezdetben korrekt magatartást tanúsító román katonaság viselkedése a köz- és magánvagyon eltulajdonítása során negatív irányba. A forrásból kiderül, milyen módon viselkedett a helyi románság egy része, az ún. „bolgárszegi nép” augusztus 29-én, tehát a román bevonulás éjszakáján.

„A [bolgárszegi nép a] részegségtől mámorosan haladt át a városon. Feltörtek lakatlan házakat, üzleteket és fosztogattak. Így telt el az éj. […] A délelőtt első óráiban tartott még a csőcselék igazán kvalifikálhatatlan eljárása. De jött a katonai parancs. És itt a legnagyobb elismeréssel kell feljegyeznem, hogy amily gyalázatos volt a bolgárszegi nép eljárása a bevonulás percétől a katonai parancs elérkeztéig, épp oly igazán elegáns, becsületes volt a bevonuló katonaság magatartása, fellépése, modora. Ugyanez, sőt fokozottabb mértékben áll a tisztekre, hiszen 29-én egész nap és éjjel érkeztek katonák, de panaszra nem nyíltak az ajkak.” Szeptember 1-jén „a nap csendesen telt. A katonai hatóság a legszigorúbb rendeletet hozta a csavargó csőcselékkel szemben. 24 órán belül a lopott tárgyakat visszahozni. A 17 éven felülieket hadimunkára parancsolták. A délelőtt folyamán a gimnáziumban voltam, ahol az igazgató lakása irtóztató képet mutatott. Gazdátlan házak különben így jártak. Az utcákon őrség áll mindenhol, ahol a rend és biztonságra nagy súlyt fektetnek.” Szeptember 4-én rendeletet hoztak a magyar címerek eltávolításáról. 20-án elkezdték lefesteni a magyar és német feliratú cégtáblákat. Közben a hatóságok többször is szigorúan figyelmeztették Meiselt, hogy a gyülekezet ne I. Ferenc Józsefért, hanem a rendeletnek megfelelően I. Ferdinánd román királyért, a királynéért, a hercegért és a hercegnőkért imádkozzon.

ElőzőKövetkező

ElőzőKövetkező

ElőzőKövetkező

ElőzőKövetkező

ElőzőKövetkező

Szeptember 22-i bejegyzésében már az anyagi javak Romániába szállításáról olvashatunk: „ezerszámra mentek a szekerek, bútor, stb., ruhanemű, ezüst, stb. A várostól bevett réztárgyakat 160 ezer koronaértékben ők vitték el, mert a mieink rekviráltak, de nem szállították [el].” Szeptember 28-án „a vasboltokból mindent rekviráltak. Szekerekkel vitték a vas- és rézárukat, stb. tárgyakat. Ez úgy látszik, nem hódító, hanem rabló hadjárat. Jól mondta az egyik katona, akit megkérdeztek: hogy tudnak annyit összelopni? Jaj, ezt dédapáinktól örököltük, uram. Ők is restelik. Ma például a Haas cégtől vittek szőnyegeket. A kereskedők eldugott cukrát is rekvirálták. A főispán lakása előtt, ma este autó állott meg, teherszállító. Alighanem onnan is elmenesztenek mindent, ami odaszögezve nincs. A drótnélküli távíró készüléket leszerelték, amely a Rezső körút előtti térségen volt felállítva.”

Meiselt október 3-án letartóztatták, majd túszként elhurcolták. Mindez és a román fogságban eltöltött időszak a végletekig fokozta románellenes érzelmeit. A Brassói Lapok 1918. január 26-i számában megjelent írása szerint törvényjavaslatba kívánta foglalni az összes román nyelvű iskola megszüntetését Magyarországon és a magyarul beszélő tanítók, óvónők kizárólagos alkalmazását a románok lakta vidékeken. Nézetei az 1916-os betörés miatt élesen románellenessé vált magyarországi közhangulatot is tükrözték. „Az oláh, bármily ruhában is öltözködjék – írta igazságtalanul általánosítva –, mindig oláh. Vehet az fel frakkot, császárkabátot, uniformist, húzhat lakkcipőt és kesztyűt, lelketlenségét és szívtelenségét semmivel sem fedheti. Az kirí mindenhol. Kirítt ez az invázió alatt az itthonlevőkről éppúgy, mint a túliakról. […] Úgy hiszem, kevés a kivétel!”

Jászi Oszkár, aki egyébként maga is „orgyilkos tőrdöfésnek” tartotta a román támadást, a Huszadik Század című folyóiratban elítélte Meisel nézeteit, és megállapította: „Szép magyarsággal megirt törvényjavaslata nem egy szép lélek magánvéleménye, hanem még mindig communis opinio-ja [azaz: általános nézete] vezető köreinknek. Ha képviselőink és minisztereink teljes nyíltsággal mernék elmondani, ami szivüket nyomja, 90%-juk körülbelül úgy beszélne, mint Krisztusnak ezen egyszerű szolgája.”

Meisel elképzelései végül nem valósultak meg. Miután csakhamar (1920) meghalt, nem tudhatjuk, hogy a későbbiek során változott-e volna a románokról alkotott véleménye, és vajon részt vett-e volna a két világháború közötti magyar politikai életben.

Ajánlott irodalom:

Bárdi Nándor – Pál Judit (szerk.): Székelyföld története. III. kötet. 1867–1990. MTA BTK–EME–HRM, Székelyudvarhely, 2016, 375–383.

L. Balogh Béni: 1916 – a fordulat éve. Románia hadba lépése és az erdélyi románság. Pro Minoritate, 2016. tél. 18–25.

Nagy Szabolcs: Az 1916-os román megszállás egy sepsiszentgyörgyi patikus szemével. In Acta Siculica 2011. A Székely Nemzeti Múzeum Évkönyve. Sepsiszentgyörgy, 2011, 307–338.

Schmidt Tibolt: Brassó az oláh megszállás idején. A Brassói Lapok kiadása, 1917.

Szász Zoltán (szerk.): Erdély története. Harmadik kötet. 1830-tól napjainkig. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1986, 1690–1700.

Veres Emese-Gyöngyvér: „Mikor Oláhország háborut izene…”. A barcasági csángók kálváriája. Barca Kiadó, Budapest, 2008.