Levéltári kiállítás nyílik a zágrábi Liszt Intézetben

2025.11.12.
November 20-án, csütörtökön a zágrábi Liszt Intézetben nyílik meg „Az európai felfedezések: Az Újvilágtól az új technológiákig” című, a Magyar Nemzeti Levéltár szerepvállalásával elkészült kiállítás, amelyet 2026. január 26-ig tekinthetnek meg az érdeklődők.

Az ünnepélyes megnyitón köszöntőt mond Mladenovics Anna, a Liszt Intézet igazgatója és Czetz Balázs, a Magyar Nemzeti Levéltár gyűjteményi főigazgató-helyettese. A hat ország részvételével megalkotott vándorkiállítás a tudomány és a technológia fejlődéstörténetét járja körül, bemutatva az európai történelem és kultúra egyik legjellemzőbb és legmaradandóbb vonását, a felfedezés iránti vágyat. A tárlat három pillére – orvostudomány, energia / ipar, szállítás / hajózás – levéltári dokumentumokon keresztül nyújt bepillantást a találmányok és a felfedezések változatos történeteibe, a hozzájuk kapcsolódó személyek életébe, végigvezetve a látogatót Európa történelmén.

A kiállítás részeként megtekinthető például az 1791-ből származó Tapasztalatok a katonák ellátásának javítását célzó intézkedésekről, a királyi kincstár további anyagi megterhelése nélkül című jelentés mellékleteként egy 36 darabból álló zselatinminta – azaz korabeli leveskocka-gyűjtemény – vagy éppen az 1561-ben mérnöki csodának számító toledói Alcázar erődítményt a folyóból friss vízzel ellátó berendezésének terve. Ugyanitt látható Albert Einstein és Szilárd Leó közös hűtőszekrény-szabadalma, vagy épp Tihanyi Kálmán Radioskop elnevezésű, nagy felbontású televíziórendszer-fejlesztése is.

A tárlaton fiatal dizájnerek is bemutatkoznak, akik a portugál, a norvég, a máltai, a magyar és a spanyol archívumok irataiból inspirálódva terveztek használati tárgyakat, vagy adaptálták azok motívumait hétköznapi eszközeinkre. A digitális felületeken a fiatalabb látogatókat a kiállítási tematikához kapcsolódó végtelen futó videójáték, kvíz- és memóriajátékok is várják.

A három részből álló kiállítássorozat a European Digital Treasures című programhoz kapcsolódik, amelynek célja a levéltári anyagok minél szélesebb körű, zömmel digitális bemutatása. A kiállítások 2021-ben indultak vándorútjukra, hogy körbejárják Norvégiától Ausztrián és Magyarországon át Portugáliáig, Spanyolországig és Máltáig a konzorcium levéltári partnereinek kiállítóhelyeit, valamint 2022-től több ország Liszt Intézetében is helyet kaptak. A kiállítás az Európai Unió Kreatív Európa programja részfinanszírozásában jött létre a Várkert Bazár támogatásával.

Utolsó frissítés:

2025.11.12.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges