AdatbázisokOnline

Bővült a címereslevél-adatbázis

magyar

Magyarország történetében fontos szerepet játszott a nemesség: bizonyos összefüggések nem érthetőek társadalmuk ismerete nélkül. A nemesi léttel kapcsolatos számtalan irattípus közül mindig különleges érdeklődés övezte a címeresleveleket. Az MNL 2011 óta fejlesztett címereslevél-adatbázisa először 2012-ben lett a nyilvánosság számára is elérhető, ekkor még csak az Országos Levéltár Hazai címereslevelek és nemesi iratok (HU-MNL-OL-R 64) c. gyűjteményének eredeti armálisai kerültek bele.

Az Elektronikus Levéltári Portál (ELP) átalakítása

magyar

Az ELP átalakítás idején, 2019. október 28-án 16 órától bizonytalan ideig, de legalább két héten keresztül a portál, illetve az e-levéltári rendszerhez kapcsolódó online szolgáltatások (scope Query) egyáltalán nem lesznek elérhetők.

Az átalakítás során a Magyar Nemzeti Levéltár és Budapest Főváros Levéltára online „Query” Levéltári Nyilvántartó Rendszer aloldala jelenlegi formájában megszűnik, funkcióit az új, integrált portál veszi majd át.

Reformáció 500 – A protestantizmus magyarországi történetére vonatkozó iratok adatbázisa

magyar

A Reformáció 500 Emlékév során minden megyei levéltár fondszintű forrásfeltárás keretében számba vette valamennyi olyan irategységét, amelyben a magyarországi protestáns felekezetekre, intézményeikre, protestáns személyekre, családokra vonatkozóan adatok találhatók.

Kisvajkai és kőröshegyi Vajkay Ákos nyugalmazott levéltáros „nézegette, silabizálta a latin nyelvű adományozó leveleket … egy szempillantás és látta, hogy sarjadznak szét a különböző nemzetségek… élvezte a hivatását minden érzékével… itt élt, a múltban.

A Magyar Nemzeti Levéltár – mint a CO:OP (Community as Opportunity, The creative archives’ and users’ network) projekt résztvevője – Kutatószolgálata a projekt keretében, a Magyar Kultúra Napjához kapcsolódva workshopot (3. blogtalálkozó) szervez: ezúttal az egyházi anyakönyvek kutatási lehetőségei témakörben ülteti egy asztalhoz a szereplőket, és nyilvános beszélgetésüket a kutatók is nyomon követhetik.
A közönségtalálkozóra a szervezők ezúton tisztelettel hívnak minden érdeklődőt 2017.

Van egy irattípus, amely messze a történeti kutatás megkezdése előtt, jogi és művészeti jelentőségénél fogva kiemelt érdeklődésre tartott számot. A címereslevelek, más néven armálisok (litterae armales) a mindenkori levéltárakban őrzött gyűjtemények sorában máig nagy népszerűségnek örvendenek és a leggyakrabban keresett iratok közé tartoznak. Magyarországon az Országos Levéltár őrzi a legtöbb eredeti címereslevelet: gyűjteményünkben összesen mintegy 2500 db, a másolatokkal együtt pedig ennél jóval többre becsülhető az armálisok száma.

A helytörténeti bejegyzés második része azoknak szól, akik tovább szeretnék mélyíteni kutatásukat, és azoknak is, akik lakóhelyük történetének csak egy-egy részletére kíváncsiak. A legrégebbi források felkutatása különös örömet szerezhet, emellett – szinte kivétel nélkül – látványos, egyben szórakoztató élménnyel is kecsegtet. Az internet segítségével különösebb időráfordítás nélkül, pillanatok alatt visszajuthatunk szeretett városunk, községünk korai történetébe.

2014-es statisztika alapján Magyarországon minden reggel 9 877 364 állampolgár köszönti az új nap kezdetét valamelyik településen. A fővárosban közel 1,8 millió lakos, az ország 3153 helységében több mint 8 millióan kezdik meg napjaikat. Az emberek munkába igyekeznek, más városba utaznak, a gyerekek iskolába sietnek, sokan családjuk életét működtetik. A napi rutin részévé válik a társadalom változásának, a községek és városok megújulásának, a piac, a kereskedelem és a gazdaság fejlődésének. Ebből a folyamatos változásból születik meg a helytörténet.

Feliratkozás RSS - AdatbázisokOnline csatornájára